HÍREK
A Rovatból

Döbbenet: ezért kapott állami kitüntetést a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója

V. János 2016-ban kapta meg a Bronz Érdemkeresztet, a díjra Balog Zoltán terjesztette fel. Pedig már 2011-ben nyilvánosságra kerültek információk a gyermekbántalmazási ügyekről.


„Példaadó elhivatottsággal végzett munkája elismeréseként” kapott állami kitüntetést a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója - írja a Blikk. V. Jánost az elismerésre az EMMI akkori vezetője, Balog Zoltán terjesztette fel.

A Blikk cikkében felidézi, hogy

a gyermekbántalmazási ügyekről már 2011-ben nyilvánosságra kerültek információk. Az akkori nyomozást azonban bűncselekmény hiányában lezárták, az igazgató így a helyén maradhatott.

2012-ben a nyomozás adatai az ombudsman elé kerültek, az alapvető jogok biztosa pedig akkor jelentésében aggályát fejezte ki a szexuális visszaélések vizsgálatával kapcsolatban.

Ennek ellenére a Tarlós István vezette főváros 2015-ben Bárczy István-díjjal tüntette ki V. Jánost. Az elismerést az indoklás szerint „az állami gondoskodásban élők megsegítésében, a gyermekvédelmi szakellátás minőségi átalakításában végzett fáradhatatlan, gyermekközpontú vezetői munkája elismeréseként” vehette át. A díjat pedig Tarlós akkor egyik helyettese, az Orbán-kormány mostani szóvivője, Szentkirályi Alexandra adta át.

Az igazgató 2016. augusztus 20-án pedig megkapta a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést is, amelyre az Emberi Erőforrás Minisztériumának akkori vezetője, Balog Zoltán terjesztette fel. A hivatalos indoklásban az állt, hogy a kitüntetést a

„a hátrányos helyzetű gyermekek nevelése és önálló életre való felkészítése iránti példaadó elhivatottsággal végzett munkája elismeréseként” kapta meg.

Utólag derült ki, hogy a minisztérium nem tudott az igazgató ellen folyó vizsgálatról, mert az nem került be az aktájába.

Az állami kitüntetést a Blikk szerint azonban nem kellett visszaadnia a törvények közötti ellentmondások miatt. A Bárczy István-díjat azonban V. János 2018-as ítélete után 2019-ben a fővárosi közgyűlés visszavonta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitályos Eszter is reagált Renner Erika hörgő zaklatójának esetére
A kormányszóvivő szerint a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalomban. A rendőrség őrizetbe vette a fenyegető férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.


Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a rendőrség kedden őrizetbe vette a 60 éves R. Lászlót, miután a férfi megjelent Renner Erika lakásánál, majd becsöngetett a kaputelefonon, és azt mondta: „Még egyszer idejövök, és megölöm a Renner Erikát.” Az eset után zaklatás gyanúja miatt indult eljárás, a férfit előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

R. Lászlót korábban, a májusi polgári per tárgyalása után tartóztatták le, mert a bíróságon megtámadta a lúgos orvos áldozatát. Akkor az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került, de az ügyészség július 18-án megszüntette a letartóztatását. Az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint ugyanis képtelen felismerni cselekményei következményeit, ezért a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben.

A legutóbbi fenyegetés után Mérő Vera bejegyzésében is szóba került az eset, amely alatt többen megszólították Vitályos Eszter kormányszóvivőt. Vitályos szerdán azt írta Facebook-oldalán:

„Renner Erika esete elfogadhatatlan, és mindannyiunk számára figyelmeztetés: a nők elleni erőszaknak nincs helye a társadalmunkban.

Ezért a Nők a bántalmazás ellen Digitális Polgári Kör egyeztetést kezdeményez, amelynek célja, hogy közösen alakítsunk ki olyan szabályokat, intézkedéseket és társadalmi normákat, amelyek további védelmet biztosítanak a nőknek, és világossá teszik: az erőszakra soha nincs mentség!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: