Czene Attila kétszer is legyőzte a rákot: Más világ köszöntött be az emberre
Az egyes szám végigkísérte Czene Attila életét. Olimpiai bajnokként is ezen a pályán úszott. Gyerekként kétszer majdnem vízbe fulladt. Élete során rengeteg kihívással nézett szembe, köztük súlyos betegséggel is, de mindig talpra állt.
Czene Attila olimpiai bajnok úszó már ötévesen komoly veszélybe került a vízben – derült ki a Blikknek adott interjújából.
„Az elsőre nem emlékszem, csak a szüleim elbeszéléséből, egy balatoni nyaralás alakulhatott volna rosszabbul is, ha nincsenek résen, míg a másik már élesen él bennem, mikor a Tisza-híd lábánál úszógumival bontogattam a szárnyaim, majd egy idegen férfi rántott ki a folyóból, mert elsüllyedtem.”
Szülei ezért úgy döntöttek, hogy úszni tanul, így 1979 szeptemberében a Szegedi Úszóegyletnél találta magát. Bár kezdetben félt a víztől, hamar kiderült, hogy tehetsége van a sporthoz.
Tizenkét évesen már a nála idősebbek között nyert versenyeket. Ebben nagy szerepe volt edzőjének, Banka Péternek, aki mindig hitt benne. Ezután figyelt fel rá Széchy Tamás, de csak akkor hívta Budapestre, amikor megbizonyosodott róla, hogy valóban kiemelkedő tehetség.
„Felépülésem után meghívott Budapestre, ahol technikai válogatón vettem részt a Komjádi uszodában. Miközben ott úsztak az akkori nagyok, többek között Darnyi Tamás az élen, én az 1-es pályán – hol máshol – mutattam be a különböző úszásnemeket.”
A fővárosi élet és a kemény edzések nagy megpróbáltatást jelentettek számára, de példaképe, Darnyi Tamás hatására mindig teljes erőbedobással dolgozott. Az 1991-es perthi világbajnokság után Barcelonában olimpiai bronzérmet szerzett, de az igazi áttörést az 1996-os atlantai olimpia hozta el számára. „Hazudik, aki azt mondja, hogy nincs bef.sva, annyi bizonytalanság volt bennem, aztán minden mindegy alapon beugrottam az 1-es pályán a vízbe, és izgalmassá téve a viadalt, megnyertem.”
Győzelme után hatalmas figyelem irányult rá, de tudta, hogy ez nagy felelősséggel jár. Négy évvel később, Sydney-ben ismét versenyzett, pedig sérüléssel küzdött.
„Egy banális részleges mellizom-szakadást szenvedtem, akkor már egyetemistaként Phoenixben úsztam, és egy költözködés közben ért a baleset, így az ott elért 4. helyem felért számomra egy dobogós hellyel.”
Sportkarrierje után az élete új fordulatot vett, de nem várt akadályokkal is szembe kellett néznie. Kétszer diagnosztizálták daganatos betegséggel, de mindkét alkalommal sikerült legyőznie a betegséget.
„Más világ köszöntött be az emberre. Amikor jártam a kezelésekre, és láttam a sorstársaimat, csak arra gondoltam, hogy előre kell tekintenem, nincs visszaút. [...] Sportolói múltam nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kétszer is sikerrel vettem fel a harcot a daganat ellen.”
A családja és sportolói múltja segítette a nehéz időszakban, és azóta is az egészséges életmódot tartja szem előtt. Ma a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, és továbbra is aktívan dolgozik a közösségért.
Czene Attila olimpiai bajnok úszó már ötévesen komoly veszélybe került a vízben – derült ki a Blikknek adott interjújából.
„Az elsőre nem emlékszem, csak a szüleim elbeszéléséből, egy balatoni nyaralás alakulhatott volna rosszabbul is, ha nincsenek résen, míg a másik már élesen él bennem, mikor a Tisza-híd lábánál úszógumival bontogattam a szárnyaim, majd egy idegen férfi rántott ki a folyóból, mert elsüllyedtem.”
Szülei ezért úgy döntöttek, hogy úszni tanul, így 1979 szeptemberében a Szegedi Úszóegyletnél találta magát. Bár kezdetben félt a víztől, hamar kiderült, hogy tehetsége van a sporthoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.
Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.
A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.
Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.
„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”
– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.
Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja
„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.
Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.
„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.
Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.
Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.
A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bochkor Gábor magánélete újra a figyelem középpontjába került: a rádiós körökben terjedő pletykák szerint eljegyezhette titokzatos párját.
A Retro Rádió műsorvezetőjének kapcsolatáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy körülbelül másfél éve vannak együtt nála jóval fiatalabb párjával. A rádió épületében ismerkedtek meg, és bár nyilvánosan ritkán mutatkoznak együtt, Bochkor gyakran említi kedvesét adásban.
a hölgy szakmabeli, szintén rádiós, és egy hazai médiavállalatnál dolgozik vezető pozícióban.
A lap azt is tudni véli, hogy körülbelül negyvenéves és egy délkelet-magyarországi kisvárosból származik. Bochkor már a lányának is bemutatta barátnőjét, erről a rádióban is beszélt:
„Az én párom nem titkos, csak nem egy celeb liba, és nem szeretne szerepelni. Ő egy abszolút civil ember. Ez nem titkolózás, az összes barátom ismeri, a lányom ismeri, mindenki ismeri.”
A Best magazin szerint kapcsolatukban fordulópontot jelentett tavaly nyáron Bochkor édesanyjának halála, ugyanis a Retro Rádió folyosóin keringő pletykák szerint nem sokkal ezután a műsorvezető eljegyezte a párját.
Korábban a Blikknek is azt nyilatkozta egy informátor, hogy Bochkor Gábornak sokat jelentett az, hogy párja mellette állt a gyász időszakában.
„Az utóbbi éveken nem volt szerencséje a magánéletében, így ezt a kapcsolatot, amely egyre komolyabb, féltve őrzi, teljes mértékben szeretné magának megtartani. Fontos számára ez a nő, hiszen nem csak a hatvanadik születésnappal járó nagy ünneplésben volt mellette, de az utána következő nagyon nehéz időszakban is, amikor a szeretett édesanyja elvesztése miatti fájdalmát kellett túlélnie”
A rádiós egyelőre nem erősítette meg az eljegyzés hírét.
Bochkor Gábor magánélete újra a figyelem középpontjába került: a rádiós körökben terjedő pletykák szerint eljegyezhette titokzatos párját.
A Retro Rádió műsorvezetőjének kapcsolatáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy körülbelül másfél éve vannak együtt nála jóval fiatalabb párjával. A rádió épületében ismerkedtek meg, és bár nyilvánosan ritkán mutatkoznak együtt, Bochkor gyakran említi kedvesét adásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illetteZsoltit:
„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”
Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.
„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”
– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.
A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.
„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:
„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”
Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”
Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illetteZsoltit:
„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”
Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra új évadában. A TV2 párkapcsolati realityjében eddig 12 szerelemre vágyó embert állítottak párba, most azonban a már megismert párosok mellé egy újabb férj és feleség érkezik.
A keddi adásban már be is mutatkozott a menyasszony, Tóth Bettina, aki Zavira néven ismert a művészvilágban.
„Iszonyatosan erős nőnek tartom magam, aki belülről egy nagyon érzékeny nő, és vágyik a gyengédségre. Eddig eléggé szívből éltem, és ösztönösen döntöttem, ezért a kísérlettől azt várok, hogy a szakértők segítségével össze tudjuk hangolni az eszemet a szívemmel. Nagyon férjhez szeretnék menni, de a megfelelő emberhez, és iszonyatosan remélem, hogy ez a kísérlet megadja ezt a férfit nekem”
– mondta a 31 éves festőművész a bemutatkozó kisfilmjében.
A műsor szakértői úgy gondolták, hogy Zavirához egy idősebb férfi illik, aki erőt sugároz, de biztonságot ad számára. Végül találtak is neki valakit, egyelőre azonban rejtély, ki lehet az.
Az adás végén a nézők láthatták, ahogy Zavira bevonul az esküvő helyszínére, ahol a násznép már várta. Köztük volt a már összeállt hat pár is, akik nem értették, miért a menyasszony érkezik meg először. Ő maga egészen más miatt kezdett aggódni.
„Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük a tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég, akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki”
– mondta Zavira.
A titokzatos férj kilétére a következő adásban derül fény.