Megrendítő tragédia történt ma hajnalban az M7-es autópályán, városunktól néhány kilométerre – írta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a hajnali buszbalesettel kapcsolatban a Facebookon.
Nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben
- közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Győrfi Pál elmondta: 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egység vett részt a mentésben, a sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba.
A polgármester segítséget ajánlott a város nevében:
"A buszbaleset sérültjeit a Szent György Kórházba szállították, a Katasztrófavédelem, a Mentőszolgálat, az egészségügyi személyzet és a rendőrök is folyamatosan dolgoznak.
Az Önkormányzat minden tőle telhető segítséget felajánlott, ha szükséges, akkor szállást is biztosítunk a kórházi kezelést nem igénylő túlélők számára. Székesfehérvár minden polgára nevében őszinte részvétemet nyilvánítom az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánok!"
A balesetben nyolcan haltak meg, amikor egy magyar rendszámú busz vasárnap hajnalban átszakította a szalagkorlátot, és az autópálya felüljárója hídpillérének ütközött az M7-es autópálya 70-es kilométerénél a Budapest felé vezető oldalon.
Megrendítő tragédia történt ma hajnalban az M7-es autópályán, városunktól néhány kilométerre – írta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a hajnali buszbalesettel kapcsolatban a Facebookon.
Nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben
- közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.
Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.
A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.
Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.
Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.
A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.
„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”
– mondta.
A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.
A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.
A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.
Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.

„Ez maga volt az alávetés” – 50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt
A bíróság több, mint 4 év szabadságvesztésre és 500 ezer dolláros bírságra ítélte a rappert két nő bántalmazása miatt. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.
Sean Combs, ismertebb nevén P. Diddy, 50 hónapos börtönbüntetést kapott, emellett 500 ezer dolláros pénzbírságot is meg kell fizetnie – írja a BBC. A bíróság bűnösnek találta két volt barátnőjével szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.
Az ítélet kihirdetése előtt Combs bocsánatot kért a volt barátnőjétől és a családtagjaitól, és azt mondta: számára már az is büntetés, amin keresztülment. Azt ígérte, ilyen soha többé nem fordul elő, és kegyelemért esedezett.
Arun Subramanian bíró szerint az ítélet méltányos, figyelembe véve a bűncselekmények súlyát és az enyhítő körülményeket.
Úgy fogalmazott, Combs „bántalmazta őket, fizikailag, érzelmileg és pszichológiailag”. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.
Hozzátette azt is, hogy
a zenésznek megvolt a pénze és a hatalma ahhoz, hogy megtegye, amit tett. „Ez maga volt az alávetés”
– mondta. A bíró elutasította a védelem azon állítását, hogy Cassie Ventura és a másik áldozat, akit Jane álnéven emlegettek, beleegyezett volna a történtekbe.
Combsot tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a neve felmerült egy szexkereskedelem miatt indított nyomozásban. Ezután egyre súlyosabb vádak jelentek meg.
Cassie Ventura súlyos bántalmazásokról beszélt. Egy másik nő arról számolt be, hogy Combs „drogokkal etette”, és „folyamatos kismedencei fájdalmakat” tapasztalt. Tanúskodott egy férfi prostituált is, akit a producer bérelt fel, és elmondta, hogy milyen sok babaolajat használtak.
A hatóságok Combs otthonában több mint 1000 üveg síkosítót és babaolajat találtak.
Kid Cudi rapper is vallomást tett. Azt állította, Combs meg akarta ölni. Vallott a producer volt asszisztense is, aki azt mondta, Combs megtámadta és megerőszakolta őt.
Egy volt szövetségi ügyész, Mark Chutkow szerint a hatóság valószínűleg csalódott. Úgy nyilatkozott: „A bírónak voltak kemény szavai Combsszal szemben, de az ítélet nem igazán tükrözi ezt.”