HÍREK

„Csak magyarázza meg nekem, hogyan sikerült elveszítenie” – már a Kremlhez közel állók is kérdéseket tesznek fel a Moszkva kapcsán

Repedések a Kreml-propagandagépezetében, de azért a legtöbben még mindig követik a szigorú politikai vonalat. A csatahajó viszont elsüllyedt.

Link másolása

Előző hét szerdán süllyedt el a Fekete-tengeren az orosz hadiflotta Moszkva nevű zászlóshajója. A történtekről ellentétesen kommunikált az ukrán és az orosz fél: előbbi szerint Neptun típusú rakétákkal lőtték ki a cirkálót, míg utóbbi szerint lőszerrobbanás történt, és emiatt süllyedt el a hajó.

Oroszország homályos kommunikációja az esettel kapcsolatban azonban a New York Times szerint már a Kremlhez közel állókban is kérdéseket vet fel. Továbbra sem sok információ érhető el például arról, hogy mi történt a hajó mintegy 500 fős legénységével.

A lap szerint egy népszerű, főműsoridőben futó beszélgetős műsor vezetője, Vlagyimir Szolovjev is kritikus hangot ütött meg. Szolovjev idáig rendszerint a Kreml politikai vonalát követte a műsoraiban a lap szerint, most azonban arról beszélt, hogy „felháborította” a hajó elsüllyedése, és egyik oldal sem adott kielégítő választ arra, hogy ez hogyan történt.

Ha a hajó az elsüllyedés előtt kigyulladt, ahogy az oroszok állítják, akkor miért nem volt rajta egy olyan rendszer, amely képes eloltani a lángokat? – tette fel a kérdést. Ha a hajót két ukrán gyártmányú Neptun rakéta süllyesztette el, ahogy azt ukrán és amerikai tisztviselők állítják, miért nem volt a hajónak rakétaelhárító rendszere? – folytatta.

"Csak magyarázza meg nekem, hogyan sikerült elveszítenie" - tette fel a kérdést, formálisan senkinek sem címezve.

Eközben egyre gyakoribb más, hasonló műsorokban is, hogy míg a műsorvezetők igyekeznek továbbra is „különleges katonai műveletként” hivatkozni Ukrajna lerohanására, a vendégek a beszélgetés hevében már többször háborút emlegetnek.

Az orosz parlament egykori tagja, Vlagyimir Bortko filmrendező például arról beszélt csütörtökön, a hivatalos, orosz narratívát mellőzve, miszerint a hajó kigyulladt, hogy a Moszkva cirkáló elleni támadást úgy kell kezelni, mintha magát Oroszországot támadták volna meg az ukránok.

„A különleges katonai művelet véget ért, véget ért tegnap este, amikor hazánkat megtámadták” - mondta, miközben arról beszélt, hogy ez casus belli a „valódi háborúra”, és Ukrajna további, erőteljesebb bombázására.

Az állami média túlnyomó része azonban továbbra is tartja magát a politikai vonalhoz, és az események a védelmi minisztérium és a TASZSZ állami hírügynökség által kommunikált verzióját követik. A Kreml közlése szerint a fedélzeten keletkezett tűz meggyújtott egy lőszertárolót, ennek következtében rongálódott meg a hajó. Az 510 fős legénységet evakuálták, a hajó pedig vontatás közben, a viharos körülmények között süllyedt el, útban Szevasztopolba, az orosz flotta főhadiszállására.

Az orosz védelmi minisztérium egy videót is feltöltött arról, hogy Nyikolaj Jevmenov admirális, az orosz haditengerészet parancsnoka Szevasztopolban találkozik a Moszkva legénységének néhány tagjával.

Halálos áldozatokról nem közöltek információkat. Az amerikai kormányzati támogatással működő Radio Libertynek állítólag sikerült beszélnie az egyik tengerészgyalogos özvegyével, aki megerősítette férje halálát, és azt mondta, a legénység további 27 tagja eltűnt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk