HÍREK
A Rovatból

Csak egy magyar párt támogatta az új Európai Bizottságot – így is nagy többséget kapott az Ursula von der Leyen vezette testület

A Fidesz, a DK és a TISZA Párt egymást vádolja: ki túl fideszesnek, ki túl „Brüsszel közelinek” állítja be a másikat. A Fidesz saját biztosjelöltjét sem szavazta meg.


Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen által javasolt új összetételű Európai Bizottságot, amelynek megbízatása december elsején kezdődhet - tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az új összetételű Európai Bizottságot az uniós parlament 370 igen szavazattal, 282 nem szavazattal és 36 tartózkodás mellett hagyta jóvá.

Az Európai Bizottság megválasztásához a név szerinti szavazás során leadott szavazatok egyszerű többségére volt szükség – tájékoztattak.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a szavazást követően kijelentette: az uniós parlament készen áll a közös munkára az új összetételű brüsszeli testülettel.

Magyarországot Várhelyi Olivér fogja képviselni, őt júliusban jelölte Orbán Viktor. Von der Leyen úgy döntött, az egészségügyet és állatjólétet szánja az eddigi bővítéspolitikai és szomszédságpolitikai biztosnak.

Az új bizottságra azonban a magyar képviselők jelentős része nemmel voksolt. A szavazás meggyőző többséggel zárult, de a Fidesz-KDNP, a DK és a Mi Hazánk képviselői is nemet nyomtak. A döntést nemcsak politikai, hanem személyi kérdések is befolyásolták.

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP delegációvezetője már előre jelezte, hogy a magyar kormánypárti képviselők nem fogják támogatni az új Bizottságot. Szerinte az Ursula von der Leyen vezette testület az elmúlt öt év rossz döntéseinek és a „hátsó paktumoknak” a folytatását jelenti, miközben a választók júniusban a változásra voksoltak. A szavazáson a Fidesz-KDNP képviselői, köztük Hölvényi György KDNP-s politikus is nemet nyomott.

A Demokratikus Koalíció szintén nem támogatta az új Európai Bizottságot, méghozzá az általuk alkalmatlannak tartott magyar biztos, Várhelyi Olivér miatt. Dobrev Klára és Molnár Csaba szerint az elmúlt öt évben Várhelyi nem bizonyította, hogy képes lenne a közös uniós álláspontot képviselni az Orbán-kormány érdekeivel szemben. Molnár szerint a biztos „szó szerint hülyének nevezte” az őt kérdező EP-képviselőket. Várhelyi ezt azzal magyarázta, hogy kijelentése egy másik beszélgetéshez kapcsolódott, és félreértették.

A DK álláspontja szerint az Európai Bizottságról való szavazás „mindent vagy semmit” helyzet volt: aki nemet akart mondani Várhelyire, annak az egész testületre nemet kellett mondania.

A szavazást követően Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke élesen bírálta mind a Fideszt, mind a DK-t, amiért ugyanúgy nemet mondtak a Bizottságra.

„Ma az Európai Parlamentben hivatalosan is létrejött a Fidesz-DK nagykoalíció, amikor együtt szavaztak az új Európai Bizottság ellen, amely Orbán és Gyurcsány összeborulása ellenére meggyőző többséget kapott”

– írta Magyar a Facebookon. Hozzátette, hogy szerinte különösen ironikus, hogy Orbánék még a saját jelöltjüket, Várhelyi Olivért sem támogatták.

Dobrev Klára visszavágott, Magyar Pétert „korábbi főnökére” emlékeztetve, utalva arra, hogy mindketten dolgoztak korábban a magyar kormány brüsszeli képviseletén. Molnár Csaba egyenesen „Orbán-Magyar fura koalícióról” posztolt.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP delegációvezetője szintén nem hagyta szó nélkül a kritikákat.

„Magyar Péter brüsszeli pártja és Gyurcsány Ferenc brüsszeli pártja koalíciót kötött a magyar érdekekkel szemben! Ennyi”

– írta a rá jellemző tömörséggel.

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője szintén nemet mondott. Felszólalásában az Európai Bizottságot az „állandó kioktatás” és a „nemzetellenes diktátumok” végrehajtójának nevezte. Szerinte a Bizottság tagjait a „föderális, globalista körök” választják ki, és az ellenvéleményeknek nincs helye. Von der Leyent a vakcinabeszerzési botrány kapcsán súlyos korrupciós vádakkal illette, és kijelentette, hogy az Európai Bizottság Európa legkorruptabb szervezete.

(MTI, Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk