HÍREK
A Rovatból

Cáfolja a Péterfy utcai kórház Kulja András vádjait, feljelentik a csótányos fotókat posztoló tiszás EP-képviselőt

Takács Péter is reagált, azt üzente Kuljának: „Érthető a pánik, mert azt rebesgetik, hogy a főnököd le fog cserélni a bajai tisza szigetes orvostanhallgatóra”. Erre is megjött a válasz.


„Csótányok lepték el a Péterfy Sándor Utcai Kórház műtőit, kórtermeit és nővérszobáit. A rovarok nemcsak a folyosókon, hanem a műtőkben található eszközökön is szabadon mászkálnak” - írta Dr. Kulja András orvos, a Tisza Párt Európai Parlamenti képviselője a közösségi oldalán. Arról is beszámolt, hogy forrásai szerint Takács Péter államtitkár szóbeli utasításba adta, hogy a kórházak nem mondhatják le az ügyeleti ellátást, még akkor sem, ha a körülmények a betegek biztonságát veszélyeztetik.

A tiszás politikus bejegyzésére a Péterfy Sándor Utcai Kórház közleményben reagált. Ebben azt írták:

"A Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet vezetősége határozottan visszautasítja és kategorikusan cáfolja Kulja András európai parlamenti képviselő közösségi médiában megjelent bejegyzését, amelyben azt a valótlan állítást teszi, hogy intézményünkben csótányok vannak.

Jelenleg ez a probléma nem áll fenn.

Amennyiben egy egészségügyi intézményben felüti a fejét egy ilyen, vagy ehhez hasonló probléma – és ez mindenhol a világon előfordulhat –, soron kívül megteszik a szükséges intézkedéseket, amelyeket szigorú protokollok szabályoznak".

Szerintük Kulja állításai "minden valóságalapot nélkülöznek, súlyosan megtévesztőek, rosszhiszeműek és alkalmasak arra, hogy alaptalanul félelmet keltsenek a lakosság körében, megingassák a betegek bizalmát, valamint veszélyeztessék az ellátás biztonságát. Kórházunk valamennyi vonatkozó higiéniai és járványügyi előírást szigorúan betart, rendszeresen és dokumentált módon végeztet fertőtlenítési és kártevőirtási munkálatokat, így az ilyen jellegű állítások nemcsak valótlanok, hanem súlyosan rágalmazóak is".

A közlemény írói úgy vélik, hogy a képviselő írása "objektíven veszélyezteti a betegek biztonságos és folyamatos ellátását, hiszen alkalmas arra, hogy a rászoruló betegeket eltántorítsa a szükséges ellátás igénybevételétől, ami súlyos társadalmi felelőtlenség, és túlmutat a véleménynyilvánítás szabadságán".

Az intézmény közölte, hogy büntetőfeljelentést tesznek "Kulja András ellen rágalmazás, rémhírterjesztés, valamint a betegek biztonságos ellátásának veszélyeztetése miatt, és külön polgári jogi eljárást is indítunk jó hírnevünk megsértése okán".

Az ügyben Takács Péter is megszólalt, a közösségi oldalán többek között azt írta:

"Látom, nehezen állsz fel abból a traumából, hogy tényekkel hoztalak zavarba a "vitánk" során. Még ráteszel egy lapáttal a populista demagógiára és riogatásra, ami már ott sem jött be.

Érthető a pánik, mert azt rebesgetik, hogy a főnököd le fog cserélni a bajai tisza szigetes orvostanhallgatóra. Úgy véli, hogy egy nullkilométeres, frissen végzett doki is hitelesebb nálad, miután a felkészületlenségedet ország-világ előtt demonstráltad."

Majd azt állította, hogy Kulja álltal közölt fotók évekkel korábban készülhettek, amikor valóban volt csótány az intézményben. Azóta azonban rendszeresen végeznek irtást, így szerinte a probléma megszűnt.

Ezt a bejegyzést Takács Péter kommentben bemásolta Kulja András bejegyzése alá is. A tiszás politikus pedig ezt válaszolta neki:

"Kedves Takács "nem tudom mi van Szentesen" Péter, látom a Péterfy állapotairól sincs sok tudomása. A képek hitelességét több forrásból megerősítették, videót is kaptam. Államtitkárként Önnek nem facebookozni kellene, hanem inkább dolgozni. 284 nap".

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Akik ide bevándorolnak, csak elvannak itt, mint szar a fűben” – Taktaharkányban 50 ezer forintot és szakképzettséget kérnek a beköltözőktől
A borsodi nagyközségben új rendelet szabályozza, hogy ki vehet házat. A beköltözőknek fizetniük kell, és kötelező igazolniuk, hogy van szakmájuk – különben fel is út, le is út.


A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Taktaharkány önkormányzata élt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény adta jogával, és rendeletben szabályozza, ki költözhet be a településre. Az augusztus végétől érvényes helyi döntés értelmében a betelepülőknek 50 ezer forintos hozzájárulást kell fizetniük, és igazolniuk kell, hogy van legalább középfokú szakképesítésük. Emellett a helyiek elővásárlási jogot kapnának az eladó ingatlanokra.

A helyiek többségének határozott véleménye van az új szabályozásról – derül ki a Telex helyszíni riportjából. A falu egyik étkezője előtt ebédre várakozó férfi azt mondta,

„a polgármester megcsinált itt mindent, az egész falut. Jöhetnek ide újak, csak hülyék ne legyenek.”

Úgy véli, kulturált emberekre van szükség, és ezzel több jelenlévő is egyetértett. Egy nő közbevetette, hogy a szabály szerinte „nem fajhoz kötött, hogy cigány, magyar, milyen. Csak olyan legyen, aki építi a közösséget.” Hozzátette: egy normális szakembert, például gáz-, villany- vagy vízszerelőt is nehéz találni, és szerinte már korábban is szükség lett volna hasonló rendeletre.

A település központjában egy másik nő azt mondta, látta, milyen sokan támadták a rendeletet a közösségi oldalakon. Először nevetett rajta, de később már úgy gondolta, jó irány is lehet.

Szerinte „valamikor mi nem így éltünk itt”, és a változás szerinte „Kanada” miatt következett be.

Elmagyarázta: Kanada a település cigánysora. „Valamikor 'Harkánynak' az volt a legszebb része, most meg a legalja. Ott, ha jön a családi, elkezdődik a csikágózás.” Úgy gondolja, hogy a rendelet valójában a romákat zárná ki, mert vannak köztük, akik „ordítanak, lopják az 50 forintos flakont az udvarról.” Úgy véli, van, aki tud viselkedni, van, aki nem, de „Kanada ügyét ez már nem oldja meg”. Úgy véli, „a polgármester biztos ezt akarta megakadályozni, csak nagyon kiforgatták.

Azt mégse mondhatják, hogy cigányt ide ne.”

A Telex a helyi boltban is hasonló hangulattal találkozott, de ott hangsúlyozták: az is baj, hogy mire egy helyi odaér egy eladó házhoz, más már megvette. Volt, aki úgy vélte, az új gyakorlat a romák lehetőségeit szűkíti, mert „minket cigányokat a főutcára nem engednek be a magyarok”. A roma nyilatkozó szerint volt már példa arra is, hogy az önkormányzat inkább megvette a házat, amire cigányok vetettek szemet.

„A taktaharkányi cigányság nevében mondom, akik itt taktaharkányi lakosok, azok mind érettségisek, egyetemista gyereket nevelnek. A polgármesternek nem velünk van baja, hanem a bevándoroltakkal” – fogalmazott az autószerelés közben megszólaltatott Feri. Hozzátette: a helyiek azokat a romákat nevezik bevándorlónak, akik beházasodnak a faluba, és szerinte nem dolgoznak, csak kukáznak, és ezek az emberek

„a mi cigányságunkat is leégetik”.

Többen is arról beszéltek, hogy a fiatalok elköltöznek Taktaharkányból, ahol sok az eladó, de egyre romosabb ház. Egy férfi azt mondta, az ő unokája Németországba ment, mert ott van munka. Úgy látja, hogy a környékbeli településekhez képest még mindig Taktaharkány a legjobb,

„mert itt jó a polgármester, meg jó a Fidesz”, de „a gazdasági helyzetről talán mégis tehet a kormány”.

Egy nő, aki épp a vasútállomásra sietett, elmondta, hogy a rendelet akár jó irány is lehet, de szerinte „tisztességes, normális ember érettségi nélkül is létezik”, és az 50 ezer forintot inkább házfelújításra kellene költeni, míg egy másik úgy nyilatkozott,

„Megszabhat-e ilyet egy polgármester? Hát, nem tudom. De ezek, akik ide bevándorolnak, azok csak elvannak itt, mint szar a fűben.”

A rendelet alapján azok költözhetnek Taktaharkányba, akik legalább középfokú végzettséggel rendelkeznek, de előnyben részesülnek azok, akik az egészségügy, elektronika, élelmiszeripar, építőipar, oktatás, rendészet, közszolgálat vagy szociális ágazatok valamelyikében szakképzettek.

Szemán Ákos polgármester korábban úgy nyilatkozott, hogy a településen „alig van eladó ház, sok fiatal család érkezett az elmúlt években, akik ma is megfelelnek a rendeletnek”. Úgy fogalmazott: a település fel van újítva, elhelyezkedése kiváló, a rendelet pedig hiánypótló, amellyel a közösség hagyományait és értékeit kívánják megvédeni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Zsiday Viktor a 3%-os otthonteremtési hitelről: A fiataloknak, alacsonyabb jövedelműeknek ez borzasztó csapás
A szakértő szerint hiába ömlik a pénz a lakáspiacra, az árak csak száguldanak felfelé. Az új otthonokra továbbra is alig van kínálat, a fiatalok pedig egyre messzebbre kerülnek egy saját lakástól.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 04.



Zsiday Viktor, a Citadella befektetési alap portfóliómenedzsere blogbejegyzésben magyarázta el, hogy milyen káros hatásai lesznek a hamarosan elérhető 3 százalékos otthonteremtési hitelnek. A szakértő az Alapismeretek gazdaságpolitikusoknak című cikkében külön is jelzi, hogy a döntéshozók egyfajta bevezető tanfolyamként foghatják fel a sorait, mert nagyon egyszerűen bemutatja, miért jön rosszul az intézkedés éppen annak a társadalmi rétegnek, ami az otthonteremtési hitelnek pont a célcsoportja kellene, hogy legyen.

A szakértő hangsúlyozza: a közgazdaságtanban gyakran használnak keresleti és kínálati görbéket a piaci jelenségek bemutatására, ezért egy ilyen elnagyolt, leegyszerűsített modellel próbálja elmagyarázni, mi is a baj a 3%-os otthonteremtési hitellel, ami nemhogy előnyhöz nem juttatja a fiatalokat és az alacsonyabb jövedelműeket, de még távolabb is löki őket a saját ingatlan megszerzésének lehetőségétől.

Zsiday ábrák segítségével világít rá, hogy bizonyos ár mellett mennyi lakásra van kereslet. Mivel mindenkinek valahol laknia kell, a kereslet az árak emelkedése ellenére is nagy marad, ezért a keresleti görbe meredek:

még nagyobb áremelkedés esetén sem változik jelentősen a lakásigény.

A portfóliómenedzser azzal folytatja, hogy a kínálati oldalon bizonyos ár alatt nem lehet új lakást építeni, sőt, „ha a használt lakások ára jelentősen az új lakások ára alatt van, nem épül semmi”. Ilyenkor a lakásállomány, vagyis a kínálat fix marad. Magasabb árak mellett viszont elindul az új építés, és nő a lakásállomány.

Zsiday a cikkben megállapítja: Magyarországon egyértelműen kínálati probléma van, vagyis nagyon kevés lakás épül.

Az új lakásépítések aránya az OECD-országok között 2011 és 2022 között nagyon alacsony volt. Ez akkor is így van, ha közben jelentős áremelkedés történt. Pedig ilyen nagy áremelkedés után több lakásnak kellene épülnie, nőnie kellene a kínálatnak.

Annak, hogy ez elmaradt, a portfóliómenedzser szerint több oka is van, köztük a szabályozás, az állami beavatkozások, a szakemberek elvándorlása és más tényezők.

A piaci mennyiségi és árjelzések alapján feltételezhető, hogy a magyar lakáspiac kínálati nehézségekkel küzd, nem keresletivel. Ha egy ilyen, kínálatilag szűkös piacra még több keresletet engedünk rá, az árak tovább nőnek – figyelmeztet Zsiday, megjegyezve, hogy ez azoknak jó, akik már rendelkeznek lakással, vagy több lakást is tartanak befektetésként. Magyarán:

az otthonteremtési hitel bevezetése a kevésbé tehetőseknek, például a fiataloknak vagy alacsonyabb jövedelműeknek kifejezetten rossz. Ha rajtuk akarunk segíteni, akkor nem a keresletet, hanem a kínálatot kell ösztönözni, hiszen ebben az esetben a lakásállomány úgy nő, hogy közben az árak csökkennek – mutat rá a szakértő.

Az elemzés arra jut, hogy a lakáspiacon az elmúlt években végrehajtott kormányzati beavatkozások szinte kizárólag a keresleti oldalon történtek, és az új, 3 százalékos hitel is ilyen.

Ezek a jómódúaknak kedveznek, a szegényebbeknek pedig kedvezőtlenek. Legfőbb hatásuk az árak felhajtása.

Ehelyett kínálatoldali beavatkozásra lenne szükség, ha valóban változtatni akarunk a lakáspiacon. A kínálat növelésére többféle eszköz is létezik. Például nagyobb lakássűrűség és magasabb házak engedélyezése, állami infrastruktúrafejlesztés a lakóövezetekben, az engedélyezések gyorsítása a fejlesztőknek, szakemberképzések, egyenlő piaci esélyek biztosítása, korrupció megszüntetése, állami bérlakásépítési program vagy a piaci projektek egy részének állami felajánlása bérlakás céljára, illetve innovatív építési technikák támogatása – sorolja az opciókat Zsiday Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Alexa György
A politikus hosszú ideig az MSZP-ben tevékenykedett, több vezető pozíciót is betöltött. Halálhírét a családja közölte a nyilvánossággal a közösségi médiában.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 04.



Elhunyt Alexa György István kommunikációs szakértő, politikus, volt országgyűlési képviselő – adta hírül a Magyar Hang, a politikus családjának Facebook-posztjára hivatkozva.

Alexa 1989-ben lépett be a Magyar Szocialista Pártba. 1994 és 2002 között az MSZP budapesti szervezetének elnökségi tagjaként dolgozott, majd 1998-tól 2002-ig alelnöki tisztséget töltött be. 1994-ben a XIX. kerület polgármesterjelöltjeként is indult, 2005-től a párt XVII. kerületi elnöke lett. 2002-ben országgyűlési képviselőjelölt volt, és ugyanebben az évben bejutott a XVII. kerületi önkormányzatba, ahol 2006-ig volt képviselő.

2006 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott. Tagja volt a Kulturális és Sajtóbizottságnak, valamint a Média albizottságnak.

2007 és 2009 között a szocialista frakció frakcióvezető-helyettesi posztját is ellátta. 2004-től a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs tanácsadójaként dolgozott.

1990 és 1994 között a Csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központ igazgatójaként tevékenykedett. 1995-ig a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének főtitkára volt. 2002 és 2004 között egy marketingcég rendezvényüzletágát vezette. Ezután, 2004 és 2006 között a Vidám Park kommunikációs, üzemeltetési és marketingigazgatójaként dolgozott.

A politikus lányának közleménye nem részletezi, hogy pontosan mi okozta Alexa György halálát, csak annyit írt, hogy az utóbbi egy hét nyomorúságos volt, és a végére elveszítette az édesapját, aki 67 évet élt.

Alexa Orsolya hozzátette: a legtöbben bátor és nagylelkű, mindig segíteni kész embernek tartották, szerinte pedig az egyik legtanultabb, legokosabb ember volt, akit valaha ismert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos ezúttal Rogán Antal feleségének 15 millió forintos nyakláncáról posztolt fotókat
A képviselő szerint a Rogán házaspár a SALT Budapest étteremben látható, Barbara nyakában pedig egy 15 millió forint értékű Bvlgari nyaklánc csillog a fotókon.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb Facebook-bejegyzésben osztott meg részleteket Rogán Antal és felesége, Barbara fényűző életmódjáról. A politikus – saját szavaival élve – „Napi luxi” rovatában egy budapesti luxusétteremből közölt eddig nem látott képeket, illetve egy korábbi fotósorozatára is utalt, amelyen Rogánné közel százmilliós szettben volt látható.

Az újonnan megosztott fotókon Hadházy állítása szerint a SALT Budapest étteremben látható a pár, Barbara nyakában pedig egy 15 millió forint értékű Bvlgari nyaklánc csillog.

A hétfő reggel közölt képek nem frissek, de a képviselő szerint a minap Capri szigetén készült, 95 millió forintos összeállítás alapján akár most is készülhettek volna.

Hadházy szerint ebből két dolog következhet: „Lázár önállóan gondolta, hogy jó ötlet a luxizásról beszélni”, vagy

„Lázár Rogán utasítására kezdett luxizós dumába, mert Rogán és Lázár is abban bízik, hogy az ilyen képek úgysem jutnak el a hívekhez”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: