Brutális népesedési katasztrófa vár Magyarországra, akár kétmillióval is csökkenhet a népességszám
Még az optimista forgatókönyv is 8 millió alatti népességgel számol 2070-re. A csökkenő népességszám mellett az elöregedés is komoly problémát jelent majd.
Magyarország lakossága még az optimista forgatókönyv szerint is 8 millió alá csökken 2070-re, a csökkenő népességszám mellett pedig az elöregedéssel is szembe kell néznie a magyar társadalomnak - ez derül ki egy napokban megjelent KSH-elemzésből.
Magyarország 1980-ban érte el a lakosságszám szempontjából a csúcsot, akkor 10 millió 709 ezren éltek hazánkban, idén januárban ez a szám már csak 9 millió 597 ezer. A drasztikus csökkenés legfőbb oka, hogy a halálozások száma egyre nagyobb mértékben haladja meg a születésekét.
a KSH az ország lakosságszámának jövőbeli alakulására nézve három forgatókönyvet készített, mindegyik a népesség csökkenésével számol, csak a mértékben térnek el egymástól.
A legoptimistább előrejelzés szerint 2070-re éppen 8 millió alá (7 millió 998 ezerre) csökken a lakosságszám, a közepes forgatókönyv 7,7 millióval számol, míg a pesszimista szcenárió szerint mindössze 7,5 millióan fognak élni Magyarországon ebben az évben.
A csökkenő népességszám mellett az elöregedés is komoly problémát jelent majd az elemzés szerint: a gyermekkorúak (0–14 évesek) népességen belüli aránya várhatóan 0,6 százalékponttal csökken 2070-ig, míg a legalább 65 évesek részaránya 6,1 százalékponttal emelkedik majd.
A gyermek- és az időskorúak eltartottsági rátájának alakulását is megnézték a szakemberek, vagyis azt, hogy a gyermekek (0–14 évesek), illetve az idősek (65 éves és annál idősebbek) száma mekkora hányadát teszi ki az aktív korúak (15–64 évesek) számának. Eszerint 2023 januárjában az időskorúak eltartottsági rátája 32 %-os volt, vagyis 100 aktív korúra 32 idős jutott, ez pedig a 2030-as évek második felétől egyre inkább emelkedni fog.
A népesség összetételének jó indikátora az is, hogy az idős népesség mekkora hányadát teszi ki a gyermeknépességnek (ez az úgynevezett öregedési index).
2023-ban száz gyermekkorúra 140 idős jut, tehát az öregedési index 140 %-on áll. A mutató értéke azonban a következő évtizedekben folyamatosan tovább növekszik majd, 2060 körül 190 %-on tetőzhet.
Magyarország lakossága még az optimista forgatókönyv szerint is 8 millió alá csökken 2070-re, a csökkenő népességszám mellett pedig az elöregedéssel is szembe kell néznie a magyar társadalomnak - ez derül ki egy napokban megjelent KSH-elemzésből.
Magyarország 1980-ban érte el a lakosságszám szempontjából a csúcsot, akkor 10 millió 709 ezren éltek hazánkban, idén januárban ez a szám már csak 9 millió 597 ezer. A drasztikus csökkenés legfőbb oka, hogy a halálozások száma egyre nagyobb mértékben haladja meg a születésekét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.
A dél-koreai hadsereg szerint
a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.
Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.
A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.
Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.
Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.
A dél-koreai hadsereg szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: Nem állunk jól, nem állunk jól – kiszivárgott a miniszterelnök beszéde a Harcosok Klubja edzőtáborából
Orbán hosszan beszélt az ellenfélről, a választási kampány megváltozásáról, a digitális térről és az előttük álló feladatokról. Szerinte vannak „gyalázatos állapotban lévő” választókerületeik.
Az Erzsébet-táborban 1500 aktivista gyűlt össze, akiket a Fidesz vezetői készítettek fel a következő választási kampányra. A miniszterelnök is hosszú beszédet tartott a jövőbeli feladatokról, a személyes motivációjáról és a megváltozott politikai környezetről – innen szivárgott ki a Orbán Viktor hangfelvétele a Telexhez.
Orbán már az elején jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet tart. „Nem azért jöttem, hogy lelkesítő beszédeket mondjak nektek, mert hát minek” – mondta. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.
„Az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot, Lázár Jánost” – kezdte a sort Orbán arról, hogy kik segítik játékosedzői munkáját. A tervezőasztal mögött pedig Orbán Balázs ül. A miniszterelnök szeptember elején Kötcsén jelentette be, hogy a kampányt a politikai igazgatójára bízta, és a Fideszt az elmúlt választásokon győzelemre vezető Gyürk András hátrébb lépett.
Gyürk stratégiai igazgatóként „a legtitkosabb munkák műhelyében” dolgozik, ő felel a mérésekért, a mérésekből levonható következtetésekért, és a kampány stratégiai kérdéseire adható jó válaszokért. A napi kampányműködést az Orbán Balázs vezette kampányközpont csinálja. Van egy mozgósítási igazgató is, „kommandante Kubatov”, akiknek az a dolga, hogy a Fidesz mozgósítási rendszerét működőképes állapotban tartsa.
„Segítsétek őt. Nem állunk jól. Nem állunk jól”
– mondta Orbán nyomatékosan.
Ezután kifejtette, hogy arra gondol, nincsenek jó állapotban az adatbázisaik, márpedig úgy nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik névről az összes szavazót. Az aktivistáknak mindenkit ismerniük kell, kétszer-háromszor meg kell keresni az embereket. „Többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani. Ha ez nincs, akkor nem tudunk nyerni” - fogalmazott a Telex szerint.
Orbán arról is beszélt, a politika régen programoktól, teljesítményről és vezetőktől szólt. Az emberek ezek alapján szavaztak. Ma viszont nem így alakul ki a politikai közhangulat. „Hanem mondjuk reggel valaki kiírja, hogy nem tudom, melyik kormánypárti politikus feleségének 86 centiméter magas sarkú cipője volt, ami egymillió forintba került”, és aztán erről van szó egész nap. Szerinte ilyen napi impulzuskampányokká alakult át a politika. „Kicsi, jelentéktelen ügyből elindul egy hógolyó, és estére egy nagy lavina lesz belőle.” Ha nem avatkoznak be ezekbe úgy, hogy ők is beszállnak vagy bedobnak egy másikat tudatosan, akkor minden nap el fogják veszíteni a közhangulatért folyó versenyt. Ugyanis ez minden nap halmozódik, és mire eljön „az értelmes vita kampányidőszaka, addigra van egy olyan közhangulat, hogy elvesztetted a választást”.
A digitális térben ezért legalább döntetlenre kell hozni a meccset – mondta –, hogy a Fidesz valóságban meglévő előnye érvényesülhessen.
„Nem kell közben élvezni, de a melót el kell végezni”
– fogalmazott.
A kampány sikeréhez elengedhetetlen a személyes mozgósítás is. Orbán szerint nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik név szerint az összes szavazót. Azt mondta, minden választókerületi elnököt meghallgattak, és kiderült, hogy „vannak kiemelkedően jól teljesítő vk-ink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis.” Az aktivistáknak minden szavazót többször meg kell keresniük, hívásokkal és személyes találkozásokkal.
A harcosokat Orbán a böllérekhez hasonlította, akik reggel hatra megérkeznek a pálinkára, míg a Digitális Polgári Körök tagjai csak a disznótoros vacsorára jönnek el.
„Ők is a mi híveink, sokan vannak, akik velünk vannak, de nem fognak személyes konfliktust vállalni.” Azt mondta, már az is számít, ha csak egy percet adnak az idejükből. A harcosok a dárda hegye, a DPK-k a nyele – magyarázta.
A beszéd egyik legszemélyesebb része egy gyerekkori emlék volt: Alcsúton nézte, ahogy a tehetséges csirkék már majdnem elszöknének, de nagyanyja levágja a szárnyukat. „Jönnek a komcsik, és hopp, levágják a szárnyadat. Esélyt se kapunk!” – mondta Orbán, aki szerint ez „életem meghatározó politikai élménye”.
Kitért arra is, hogy áprilisban átvette a kampány irányítását. Akkoriban azt mondták róluk, hogy „öregek, kövérek, lusták”, most viszont már szerinte „ilyen vélemény egyszerűen nincsen”. Hozzátette: az emberek ma már vállalhatónak tartják az elmúlt 16 évet, és ennek segítésére Orbán Balázs érvelő kártyákat készít.
Az ellenfelekről is szó esett.
„Az ellenfeleink gyülekezetének a magja az rossz emberek gyülekezete”
– fogalmazott Orbán, aki szerint ezek az emberek agresszívek, meg akarják félemlíteni a másikat. Azt mondta, ha csak jószándékkal és példamutatással próbálkoznak, nem nyernek. „Ha csak ennyit teszünk, akkor nem nyerjük meg a választást, hanem nagyon szimpatikus vesztesek leszünk.”
A győzelemhez fegyelem is kell, tette hozzá. Arra kérte a harcosokat, tartsanak önvizsgálatot, és rendezzék a személyes ügyeiket. „A jó harcos bátor, mégpedig azért, mert tudja, hogy vele van az igazság.” A végén újra a fociból hozott példát: most a Fidesz támad, az ellenfél védekezik, és „fel kell őket őrölni, le kell őket gyengíteni, és a választás napján be kell vinni a végzetes csapást”.
Az Erzsébet-táborban 1500 aktivista gyűlt össze, akiket a Fidesz vezetői készítettek fel a következő választási kampányra. A miniszterelnök is hosszú beszédet tartott a jövőbeli feladatokról, a személyes motivációjáról és a megváltozott politikai környezetről – innen szivárgott ki a Orbán Viktor hangfelvétele a Telexhez.
Orbán már az elején jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet tart. „Nem azért jöttem, hogy lelkesítő beszédeket mondjak nektek, mert hát minek” – mondta. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.
„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,
pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.
Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.
A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.
A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.
„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”
– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.
„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután
20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.
A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.
Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.