News here
hirdetés

HÍREK

Bőven belefér az üzletláncok akciós keretébe a hatósági árbefagyasztás az agrárminiszter szerint

Nagy István elmondta: a piac és a verseny szabályozni fogja majd a pontos árakat.

Link másolása

hirdetés

A kormány intézkedései a magyar családok támogatását, védelmét szolgálják. Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak – mondta el az agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Nagy István az élelmiszerárstopról szóló döntést bátor lépésnek nevezte. Mint mondta, így egyrészt több pénz marad a családoknál, másrészt ezzel üzennek a piacnak is, hogy a magyar kormány nem fél meglépni a legváratlanabb intézkedéseket sem.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszerek nagy részénél már korábban csökkentették az általános forgalmi adót (áfa), a tej-, tojás- és hústermékek az 5 százalékos áfa-kulcs hatálya alá tartoznak. A miniszter felidézte, hogy az élelmiszerárstopot bíráló ellenzék az áfacsökkentésről szóló döntést nem szavazta meg. „Milyen hiteles kritika az, hogy nem jó ez az intézkedés, majd javasolják azt, ami már évekkel ezelőtt megtörtént és akkor nem szavazták meg?” – vetette fel az agrárminiszter.

Nagy István jelezte: azokat az alapvető élelmiszereket érinti az árrögzítés, amelyek a mindennapi élethez szükségesek a társadalom legszélesebb rétegeiben.

Mint mondta, a többit rábízzák a piacra, a verseny majd megfelelő módon szabályoz. Emlékeztetett arra, hogy amikor 480 forintnál befagyasztották az üzemanyagok árát, volt olyan benzinkút, amely 5-10 forinttal aláment ennek az árnak a verseny miatt.

A miniszter kiemelte: az intézkedések üzenetek a piacnak és visszatartó erőt jelentenek majd az infláció növekedésénél.

hirdetés

Nagy István szerint a kereskedők be fogják tartani az árszabályokat. Úgy látja, bőven belefér az akciós keretükbe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt. Kiemelte azt is: a termelők és a feldolgozók védve vannak, a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény szabályozza, hogy egyoldalúan nem lehet felbontani a szerződéseket.

Szükség volt ezekre az intézkedésekre, hogy az inflációs várakozásokat le tudják törni és azt üzenjék a piacnak, hogy a kormány számára a magyar emberek a legfontosabbak és ezért nagyon határozott, konkrét intézkedéseket is hoznak

– szögezte le az agrárminiszter.

Az élelmiszerárstop három hónapra szól, később vizsgálják majd meg annak lehetőségét, hogy meg kell-e hosszabbítani - tette hozzá.

Nagy István kifejtette azt is, hogy az intézkedést kritizáló ellenzéknek nincs olyan javaslata, amely életszerű, amelynek megvalósíthatósága alátámasztott lenne. Hangsúlyozta: az emberek ugyanakkor azt tapasztalhatják, hogy a kormány olyan döntéseket hoz, amelyek az ő érdekeiket, életkörülményeik javítását szolgálják. Példaként említette a rezsicsökkentést, az üzemanyagok árának korlátozását és a jelzáloghitel-kamatok befagyasztását is.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány február elsejétől hatóságilag maximalizája néhány alapvető élelmiszer (így többek között a csirkefarhát) árát. Arról is írtunk, hogy kik járhatnak rosszul a hozott intézkedéssel:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Fordulat: nem kap kártérítést a férfi, aki azért indított pert, mert a tudta nélkül szerepelt A mi kis falunkban
A másodfokú bíróság elutasította a pilisszentléleki férfi keresetét, ráadásul neki kell kifizetni a perköltséget is.

Link másolása

hirdetés

Mi is megírtuk korábban, hogy egy pilisszentléleki lakos beperelte A mi kis falunk gyártóját, mert akaratán és tudtán kívül látható volt a sorozat 4. évadának egyik epizódjában három másodperc erejéig. A férfi az ismerőseitől tudta meg, hogy szerepel a sorozatban, ezen pedig teljesen megdöbbent, hiszen elmondása szerint erre nem adott engedélyt. Az ügyben felvette a kapcsolatot a céggel, akikkel először peren kívül próbált egyezségre jutni, ezzel azonban csak annyit ért el, hogy kivágták őt az epizódból. Azonban a személyiségi jog megsértését nem ismerte el a gyártó cég, ezzel pedig perre vitték az ügyet. A férfi ötszázezer forint összegű sérelemdíjat és milliós nagyságrendű perköltséget kért.

A mi kis falunk gyártója most közleményben tudatta, hogy a perben a másodfok megváltoztatta az elsőfok ítéletét, így nem kell fizetniük a pilisszentléleki férfinek.

"A másodfokú bíróság, a Győri Ítélőtábla a mai napon felülvizsgálta az elsőfokú bíróság döntését, megváltoztatta az elsőfokú ítélet fellebbezéssel érintett részét,

a felperes keresetét teljes egészében elutasította és kötelezte őt a Content Factory Kft. perköltségének teljes megfizetésére azzal, hogy a saját költségeit maga viseli. Az ítélet jogerős"

- áll a közleményben.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Orbán Viktor bejelentése: Rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoznak létre a nagy cégek extraprofitjából
Kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Link másolása

hirdetés

A miniszterelnök a közösségi oldalán videó-üzenetben közölte:

Szerdán is ülésezett a kormány, és áttekintették a gazdaság helyzetét. Közölte, hogy a háború elúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul. Ezek együtt drasztikus áremelkedésekhez vezettek.

Orbán közölte, hogy a rezsicsökkentés védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, és ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat.

Ráadásul a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősíteni - közölte.

Az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert.

hirdetés
A kormány ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot. Ebből fizetik majd e két terület költségeit.

"Kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét részét ebbe az alapba fizessék be"

- mondta el Orbán. Az intézkedések két évre vonatkoznak, 2022-re és 2023-ra.

Emlékeztetett rá, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.

A végén azt ígérte, hogy a részleteket a csütörtöki kormányinfón mondanak majd.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Fotók: Hatalmas jég verte el Szentgotthárdot
Diónyi jegek hulltak az égből, az utcai csatorák megteltek az özönvíztől.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, sárga, sőt, egyes helyekre akár vörös figyelmeztetést adtak ki szerda délutánra, estére a várható durva vihar, zivatar, erős, viharos szél és nagyobb méretű jég, vagy özönvíz szerű esőzés miatt.

Az ország nyugati határát már elérte a front. A helyiek beszámolója szerint egyre nagyobb jegek estek, volt, amelyik diónyi nagyságú volt. Gyorsan kifehéredtek a kertek, udvarok, utcák. A rövid idő alatt lezúduló eső pedig elárasztotta az utak menti csatornákat.

Olvasónk fotója Szentgotthárdról:

Az Időkép is megosztott több olvasói fotót, többek között ekkora jegeket fotóztak a városban. Fotók: kiscsibe23, Márió Anderkó, Korpics Róbert.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Arra kérik Novák Katalint a pedagógus-szakszervezetek, hogy ne írja alá a sztrájkot korlátozó törvényt
Azt szeretnék, ha az államfő először elküldené az Alkotmánybíróságnak a törvényt normakontrollra.

Link másolása

hirdetés

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt kéri, hogy az államfő ne írja alá az Országgyűlés által kedden elfogadott, a Nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, hanem azt küldje meg az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontroll eljárásra.

A két érdekvédelmi szervezet szerint már a köznevelési intézményeket érintő, egyes szabályokról szóló februári kormányrendelet is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát a járványügyi veszélyhelyzet végéig. Erről Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa - a sztrájkbizottság közleménye szerint - úgy vélekedett, a rendelet azért nem ellentétes az alaptörvénnyel,

"mert az arányosság garanciája az intézkedés időbeliségében valósul meg a veszélyhelyzet idejére".

A két szakszervezet szerint azonban a korlátozás járványügyi veszélyhelyzet utáni fenntartása, törvényi szintre emelése indokolatlan, és felveti a kérdést: alkotmányos-e a sztrájkjog állandósuló korlátozása? - írták.

A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. "A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintjük" - áll a két pedagógus szakszervezet közleményében.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: