FELFEDEZŐ
A Rovatból

Így élheted túl, ha beszakadt alattad a jég, ezt tanítsd meg a gyerekeidnek is

A hidegsokk miatt csak perceid maradnak a túléléshez, mielőtt kivergődnél a partra, ezért fontos, hogy megőrizd a lélekjelenlétedet.


Tudjuk, hogy most, az extrém hideg idején, miután jégtakaró borítja a tavakat és kezdenek a folyók is befagyni, nagy a kísértés. hogy te is a jégre merészkedj.

Ne tedd, ha nem elég vastag a jég, mert veszélyes.

Ha viszont mégis a jégre lépsz, és hirtelen recsegni kezd alattad, elmondjuk, mi a teendő, hogy túléld.

Az első percben a hidegsokk miatt kapkodóvá válik a légzés, szinte lebénulnak a végtagok.

A hideg vízben töltött idő három kritikus szakaszát jelölő 1–10–1 szabály viszont életet menthet. Egy perced van, hogy urald a légzésedet, nagyjából tíz perced az értelmes mozgásra, és legfeljebb egy órád az eszméletvesztésig.

„Olyan volt, mint egy valóságos rémálom” – mondta a FOX 9-nek Sheree Risvold, aki maga is átélte a jég fogságát Minnesotában, és akit végül gyerekek riasztására mentettek ki.

Az első percben akaratlanul hiperventillálni kezdesz, ezért a legfontosabb feladat a légzés lelassítása és kontrollálása, hogy ne nyelj vizet. Miután ez sikerült, megkezdődik a tízperces ablak, amely alatt a végtagokban még van erő a mozgáshoz.

A cél tehát a lehető leggyorsabban kijutni a vízből, nem pedig túlélni benne. De már azelőtt is van teendő, hogy a jég teljesen beszakadna.

Ha recsegést vagy ropogást hallasz, azonnal ereszkedj hasra, hogy a testsúlyod minél nagyobb felületen oszoljon el. Fordulj vissza abba az irányba, amerről jöttél – ott a jég bizonyítottan elbírt –, és lassan, csúszva-kúszva haladj a part felé.

Különösen folyókon

kerüld a hidak, átereszek és a kanyarok külső íveinek környékét, ahol a sodrás gyakran elvékonyítja a jeget.

Egy szakértők által kidolgozott módszerrel lesz a legnagyobb esélyed a túlésre, ha mégis megtörténik a baj.

Ne vedd le a ruhádat, mert a rétegek közé szorult levegő segít a felszínen maradni és szigetel is. Fordulj vissza a jégtörés azon széle felé, amelyik a part felé esik, és tedd mindkét alkarodat a jégre.

Két szó: rúgj és húzz” – foglalta össze a lényeget Gordon Giesbrecht professzor, a hipotermia elismert kutatója a Washington Postban.

Két lábaddal végezz erőteljes, tempózó mozdulatot, mintha úsznál, hogy a testedet vízszintes helyzetbe hozd, ezzel egy időben pedig a karjaiddal húzd magad előre.

Ha van nálad jégszög – két markolatból kiálló tüske, amit a nyakadban kell hordani –, szúrd a jégbe, hogy biztos fogást találj.

Miután a tested nagy része már a jégen van, a legfontosabb szabály, hogy ne állj fel. Maradj fekve, és gurulj vagy kússz minél távolabb a beszakadás helyétől, hogy a súlyod továbbra is eloszoljon.

A partra jutással azonban a küzdelemnek még nincs vége. A második csata a tested visszamelegítése.

Azonnal keress szélvédett, meleg helyet, és cseréld le a vizes ruháidat szárazra. Az újramelegítést óvatosan kell végezni, a test magjára (mellkas, has, hát) koncentrálva. Kerülni kell a végtagok hirtelen melegítését, például forró vízbe mártását. Ez ugyanis az „afterdrop” jelenségéhez vezethet: a végtagokból a testmag felé visszaáramló hideg vér hirtelen tovább csökkentheti a belső hőmérsékletet, ami akár szívritmuszavart is okozhat.

Ha szemtanúja vagy, hogy más bajba jutott, az első szabály, hogy ne rohanj oda, mert könnyen te is a jég áldozata lehetsz. Először hívd a segélyhívót, majd próbálj a partról segíteni: kiabálj, hogy mit tegyen, nyújts be egy hosszú ágat, létrát, vagy dobj be egy kötelet, úszó tárgyat.

A megelőzés kulcsa a jég vastagságának ismerete.

Az általános szabály szerint új, tiszta jégen gyalogláshoz legalább 10 centiméteres vastagság szükséges. A fehér, hóléből fagyott jég nagyjából fele olyan erős, így ezeket az értékeket duplázni kell.

Indulás előtt mindig tájékozódj a helyi viszonyokról és az időjárásról.

A finn hadsereg volt vagy jelenleg aktív tagjai hasznos videót készítettek arról, hogyan lehet túlélni, ha jeges vízbe esünk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET: