HÍREK
A Rovatból

NAIH: Jogsértően titkolja a Belügyminisztérium a szülői konzultációk eredményeit

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint a tárca indokolatlanul hivatkozott döntés-előkészítésre, amikor saját konzultációja eredményét nem tette közzé. A Szülői Hang perre viheti az ügyet, a bizonyítási teher a minisztériumé lesz.


Kimondta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság: a Belügyminisztérium indokolatlanul és jogszerűtlenül tagadta meg a 2022 és 2024 között készült szülői konzultációk eredményeinek kiadását – írja a Telex.

A Szülői Hang civil szervezet arra volt kíváncsi, hogy pontosan hányan és hogyan válaszoltak a KRÉTA rendszeren keresztül kiküldött, az oktatás helyzetét, a drogfogyasztást vagy a tanártüntetéseket érintő kérdésekre.

A Belügyminisztérium azzal hárította el a kérést, hogy az adatok döntés-előkészítő jellegűek, nyilvánosságra hozataluk pedig befolyásolná a minisztérium munkáját.

A tárca ugyanakkor azt már nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen döntési folyamatot veszélyeztetne az adatok kiadása.

A minisztérium emellett azzal is érvelt, hogy a Szülői Hang egy politizáló szervezet, amit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság teljességgel irrelevánsnak minősített az adatigénylés teljesítése szempontjából.

A hatóság közölte, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala a főszabály, a titkosítás pedig csak kivételes esetekben indokolt, amit korábban az Alkotmánybíróság is megállapított.

Mivel a Belügyminisztérium a többszöri felszólítás ellenére sem adta ki az adatokat, sőt, a vizsgálat végén már érdemi választ sem küldött a hatóságnak, az a vizsgálati eljárást lezárta és a nyilvánossághoz fordult.

A Szülői Hang most bírósághoz fordulhat, ahol már a Belügyminisztériumnak kell bizonyítania, miért is titkolja a szülők válaszait.

A kormány 2025-ben is küldött kérdőívet a szülőknek, ami a kompetenciamérések felvételibe való beszámításáról szólt. Ennek eredményeit a Szülői Hang már sikeresen kiperelte a bíróságon, így azokat nyilvánosságra kellett hozni.

Az akkor nyilvánosságra került adatokból kiderült, hogy a szülők többsége, összesen 55 százaléka ellenezte a kompetenciamérés felvételibe számítását.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Riasztást adtak ki több megyére: délután lecsap a hidegfront, zivatar és viharos szél jön
Délelőtt még süthet a nap, délután viszont eső áztatja majd el az ország nagy részét. Az intenzív zivatarokat akár 60-70 km/h-s széllökések is kísérhetik.


Napsütéssel indul a hét, de csak délelőtt élvezhetjük, a nap második felében ugyanis egy hidegfront csap le az országra, ami záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket is hozhat.

Bár északnyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, délutántól újra beborul az ég. A HungaroMet előrejelzése szerint átmeneti csapadékszünet után ismét jöhet eső, zápor, amire a legkisebb esély délnyugaton van. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, északon meg is erősödik, délután pedig 11 és 16 fokot mérhetünk, bár északkeleten ennél hidegebb is lehet.

A délutántól az éjszakába nyúlóan érkező hidegfront több hullámban hozhat záporokat, de zivatar is kialakulhat. Erre nagyobb esély az ország középső részén egy északnyugati-délkeleti sávban, valamint az északkeleti tájakon mutatkozik. Az intenzívebb cellákat átmeneti, 60-70 kilométer/órás viharos széllökések kísérhetik.

A zivatarveszély miatt a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Pest, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyékre.

Hétfőről keddre virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, és szórványosan továbbra is lehet eső, zápor, sőt zivatar is. A szél átmenetileg mérséklődik, majd az éjszaka második felében ismét feltámad. Éjszaka -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőtakaró,

estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan még lehetnek záporok, a hegyekben pedig havas eső és hózápor is kialakulhat.

Északkeleten, keleten akár az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős lökések. A legmelegebb órákban 7-14 fok várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője
A népszerű „A Keletiből Hongkongba” utazóblog szerzőjének halálhírét a munkahelye közölte. Kollégái szerint távozása megrendítő veszteség és pótolhatatlan űrt hagy maga után.


Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Facebookon jelentette be, hogy elhunyt Perger István, a képviselet helyettes vezetője. Perger István 47 éves volt, márciusban töltötte volna be a 48. életévét.

Főképp a „A Keletiből Hongkongba” című utazóblog szerzőjeként és videós tartalomkészítőként ismerhettük.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk és barátunk, Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője váratlanul elhunyt. Távozása megrendítő veszteség mindannyiunk számára, és pótolhatatlan űrt hagy szakmai és személyes életünkben egyaránt” – írják a bejegyzésben.

Perger István újságíróként kezdte pályáját a Magyar Hírlapnál, majd 2005-ben az Európai Parlament sajtószolgálatához csatlakozott. A 2011-es magyar uniós elnökség idején a Külügyminisztériumban szolgált, 2012-től pedig a Bizottság budapesti képviseletén volt kommunikációs vezető.

Mint írják, 2021 és 2023 között a Bizottság brüsszeli központjában dolgozott, majd visszatért Budapestre a képviselet helyettes vezetőjeként, valamint a politikai és gazdasági csoport vezetőjeként.

A képviselet szerint nemcsak kivételes szakember volt, hanem melegszívű, karizmatikus kolléga is. A bejegyzésben kiemelik:

„Számos rendezvény – például az Európa kulturális sokszínűségét bemutató EU Expressz sorozat – sziporkázó házigazdájaként és moderátoraként is emlékezeteset alkotott.”

Hozzáteszik, meghatározó szerepet játszott a budapesti Európa-napi futóverseny és fesztivál életre hívásában, amely szerintük mára „Magyarország uniós tagságát ünneplő, széles körben ismert és nagyra becsült hagyománnyá vált.”

„István öröksége a kiválóság, a feddhetetlenség és a határtalan szenvedély – Európa, hivatása és az emberek iránt, akik körülvették. Hirtelen elvesztése arra emlékeztet bennünket, milyen mély nyomot hagyhat egyetlen ember élete sokak szívében. Hiányozni fog bölcsessége, metsző humora és éles elméje. Őszinte részvétünket fejezzük ki István családjának, barátainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették őt. Emléke és szellemisége tovább él bennünk, és inspirációként szolgál számunkra a jövőben is. Nyugodj békében, kedves István. Soha nem feledünk” – zárul a Képviselet bejegyzése.

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a Bizottság budapesti irodája, amely az uniós politika hazai ismertetéséért és a magyar közvéleménnyel, médiával, intézményekkel való kapcsolattartásért felel. A képviselet vezetője jelenleg Zupkó Gábor. A szervezet égisze alatt működik az Európa Pont kulturális és információs központ, amelynek programjai az elmúlt években a képviselet zászlóshajó-eseményei közé tartoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk