SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Azt hittem, meg fog ölni” – Armie Hammer felemelkedése és tragikus bukása

Gyűlnek a vádak: egy 24 éves nő azt állítja, hogy Hammer megerőszakolta. Mindent elveszített a nemrég még A-listás színész.


Kezdetben minden tökéletesnek tűnt: jóképű, igazi amerikai színész, ígéretes karrierrel, és jó pár sikerrel a háta mögött. Feleség, gyerekek. Szőke haj, kék szem - az amerikai álomférfi. Ez azonban csak a látszat volt.

Tavaly tavasszal az egész világ karanténban várta a pandémia fejleményeit, miközben Armie Hammer egy interjúban tett vallomása szerint annyira nehezen viselte a helyzetet, hogy csaknem beleőrült, azt mondta, olyan volt, mint egy ketrecbe zárt farkas. Már ekkor bajban volt, csak még nem tudta, mekkora bajban lesz hamarosan.

Aztán egyszer csak elege lett, az Államokba repült a Kajmán-szigeteken tartózkodó családjától. Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, a felesége júliusban beadta a válókeresetet. Természetesen a közben kirobbant kannibalizmus-botrány is hozzájárult a család széteséséhez.

Armie Hammert már eddig is hajmeresztő dolgokkal vádolták - és idővel ijesztő módon egyre többen. Eddig legalább hat nő vádolta meg erőszakos szexuális viselkedéssel, azaz abúzussal. Elsőként tavaly az exbarátnője tálalt ki, azt állítva, hogy a sztár a BDSM-határokat átlépve durva volt vele és  üzenetekkel borzolta az idegeit. Egy alkalommal például azt írta neki, hogy megkóstolná a vérét.

Később már hatan vállalták bátran a megaláztatásaikat: az egyik nő hasába a színész belevéste a neve kezdőbetűit, akit állítása szerint "mellesleg" szívesen feldarabolt volna. De a leghajmeresztőbb az a hír volt, amikor az egyik exbarátnőtől megtudtuk: azért szakított a férfival, mert egyre többször hozta szóba, hogy jó lenne, ha kivetetné két bordáját, neki - mármint a lánynak - úgysem kell, viszont ő majd megfüstöli és megeszi, hiszen biztosan finom lehet. Végül emiatt a sztori miatt elterjedt gyorsan az infó, hogy Armie Hammer kannibalizmussal vádolható, és valljuk be, mindezek után nehéz nem ezt gondolni.

Aztán nemrégen nyilvánosságra kerültek  Paige Lorenze, egyik barátnőjével váltott privát üzenetei is, melyek még tovább rombolták a színész hírnevét. A sajtó egyöntetűen elszörnyedt az olvasottaktól. A legdurvább idézetet már mi is megírtuk, a lány aggódott, hogy nem lesz elég jó az ágyban Armie számára, mire ő ezt válaszolta: „Fogunk ezen fejleszteni: képezni foglak, hogy az én kis tökéletes háziállatommá változtassalak. Basszameg, ettől nagyon kemény lettem. A tökéletes kis rabszolgámmá foglak változtatni.”

És még mindig nincs vége. Egy 24 éves, Effie nevű lány most azzal vádolja, hogy a sztár megerőszakolta, és emiatt öngyilkosságot fontolgat egy ideje. A lány egy Zoom sajtótájékoztatón mesélte el, miket tett vele Hammer.

A lány részletesen elmesélt egy 2017-es esetet, amikor Los Angelesben a színész négy órán át erőszakoskodott vele és erőszakolta meg, valamint az ő hozzájárulása nélkül tett vele durva dolgokat: például a falhoz csapkodta (!) a fejét többször is, megzúzta az arcát, és a lábát is úgy megütötte, hogy napokon át minden lépés fájt neki.

De a legijesztőbb részlet az, amikor a lány azt állítja, hogy azt hitte, a színész ott akkor meg fogja ölni őt.

Vajon a Manderley-ház asszonyát - ami a Netflixen egy ideig toplistás is volt - mennyien tudják majd úgy végignézni, hogy nem a színész civil horror-történetei jutnak eszébe róla? Vajon tényleg ekkora szörnyeteg Hammer? Az ügyre nyilván még sok vizsgálat és tárgyalás után fog csak pont kerülni.

Pedig Hammernek kifejezetten szerencsésen alakult a karrierje. Mi több, épp egy nagyobb előrelépés tanúi voltunk a botrány előtt, ugyanis a Szólíts a neveden hatalmas sikere után a nevét a legjobbakkal együtt emlegette a szakma pár éve.

Ez volt az a film, amit mindenki szeretett, és egy évig a legnagyobb beszédtéma volt filmes berkekben. Még Golden Globe-ra is jelölték érte. A naptárja évekre előre tele volt ígéretesebbnél ígéretesebb filmtervekkel, komoly rendezőkkel.

A naptár azonban már üres: mostanra eltűnt az összes terv, a színész IMDb-oldalán már nem találunk a neve mellett előkészítés alatt álló filmtervet. 

Szerencsés ember volt, ugyanakkor nem olyan egyszerűen érte el, ahova eljutott, hiszen voltak nagy bukásai is. Mégis sikerült mindegyik után felállnia (a mostani persze nem hasonlítható össze egy szakmai kudarccal). 2005 és 2010 között először kisebb sorozatszerepeket kapott, melyekből egyre több lett: ilyen volt a Született feleségek, vagy Az ítélet: Család című sorozatok, és kisebb szerepekre filmekben is sikerült feltűnnie. 2008-ban végre kapott egy főszerepet a Billy: The Early Years című drámában Robby Benson rendezésében, ami jól mutatta, hogy ha jól csinálja, akkor gyorsan hozzájuthat hasonló lehetőségekhez, amikben ki tud tűnni tehetségével és sokoldalúságával.

Ez a pillanat aztán 2010-ben el is érkezett, hiszen az egyik legnagyobb rendező, David Fincher kérte fel a Social Network - A közösségi háló című filmjében egy komoly szerepre - vagyis kettőre: - egy ikerpárt kellett egyedül eljátszania.

Ez volt számára az igazi áttörés, hiszen a szakma egyértelműen és visszavonhatatlanul felfigyelt rá. A következő évben már Leonardo DiCaprio mellett játszott Clint Eastwood rendezésében a J. Edgar - Az FBI emberében, ami tényleg a szakmai topot jelenti egy hollywoodi színész számára. 

Szerepet is kapott egy igazi blockbusterben, az akkor a karrierje csúcsán lévő Johnny Depp mellett főszerepet játszhatott a Magányos lovasban. Ez a film azonban hatalmasat bukott, ez volt Depp első nagy pofonja is. Mégis, két év múlva Guy Ritchie kiválasztotta az aktuális főszerepre: Az U.N.C.L.E. emberébe - csakhogy ez is nagyot bukott a mozikasszáknál. De Armie-ben ezek után is hittek a rendezők.

Így sikerült a Szólíts a neveden egyik főszerepét megkapnia, ami karrierje legemblematikusabb és legkiemelkedőbb alakítása lett, és végre sikerült egyértelműen megkapaszkodnia az A-kategóriás színészek között. Mostanra ezt teljesen elveszítette, egy ígéretes karrier süllyedt a semmibe. Pillanatnyilag nehéz elképzelni, hogy valaha vissza tud térni ide. Ugyanakkor egyértelmű, hogy határátlépései, jelzett bántalmazásai komoly mentális problémákra utalnak. Ha a gyógyulás útjára lép, nem lenne elvesztegetett a tehetsége.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.


Gyászol a divatvilág: mindössze 21 éves korában elhunyt Cristina Pérez Galcenco spanyol topmodell. A fiatal lányt február 3-án találták holtan Málaga tartománybeli otthonában. A helyi hatóságok szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a helyszínen nem találtak erőszakra utaló nyomokat – írta a Blikk.

Cristina az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez és Tatiana Galcenco lánya volt. Pályája üstökösként ívelt fel, miután 14 évesen bemutatkozott az oviedói Campoamor Fashion Show-n. Hamar felfigyeltek a tehetségére, és hamarosan a világ legrangosabb kifutóin dolgozott Madridtól Sanghajig, szerepelt többek között a párizsi és a milánói divatheteken is.

Halálhíre megrázta a szakmát. A Campoamor Fashion Show szervezői, akik elindították a karrierjét, az Instagramon egy fotóval és videóval emlékeztek meg róla, bejegyzésüket egy fehér galamb emojival kísérték. Manuel Mon neves spanyol fodrász is megható szavakkal búcsúzott:

„A kamera és a kifutó előtti tehetsége mellett emlékezni fogunk a kedvességére, a professzionalizmusára és arra a hitelességre, amivel minden ruhadarabot életre keltett. A jelenléte nemcsak szépséget hozott a munkába, hanem emberséget, tiszteletet és egy különleges energiát, ami örökre velünk marad.”

Cristina Pérez Galcencót február 7-én helyezik végső nyugalomra az asztúriai Lugones városában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Megdöbbentő hírek láttak napvilágot Jákli Mónika anyagi helyzetéről a napokban. A felvidéki fitneszmodell jelentős tartozásokat halmozhatott fel. Szlovák lapinformációk szerint a hatóságok nyilvántartása alapján közel 16 ezer eurós adótartozása, csaknem 1400 eurónyi egészségbiztosítási hátraléka, valamint több mint 21 ezer eurós társadalombiztosítási elmaradása volt a szlovák állam felé - írta a Blikk.

Mónika élete egyik utolsó interjújában, a Ki vagy te valójában? című podcastműsorban őszintén beszélt karrierje kezdetéről.

"Vágytam arra, hogy ismert legyek, hogy én is elkészítsem az Instagram-oldalamat"

– emlékezett vissza, hozzátéve, hogy egy 100 ezer követős lány inspirálta. "Bele is vágtam, felraktam, mit főzök, mikor és mit edzek, és 20 ezer követőm volt, amikor az első cég megkeresett."

A modell hangsúlyozta, hogy a pénzügyeit komolyan vette.

"Kis túlzással a könyvelőmnél lakom, minden hivatalosan megy, számlákkal alátámasztva. Mindig fontos volt a bevétel, mert nem közös kasszán voltunk Boráros Gáborral, és arra is gondolnom kellett, hogy el kell tartanom Zorát." A pénzhez való viszonyáról így merengett:

"Anyagilag voltam nagyon lent és nagyon fent, de ha az embernek van pénze, az sokat hozzátesz a boldogsághoz."

A bevételek mellett jelentős kiadásai is lehettek, az interjúban elismerte, hogy a szépészeti beavatkozások sokba kerültek, más költséges kiadásokról azonban nem áll rendelkezésre információ. A lap úgy tudja, az elhunyt modell vőlegénye, Dobosi Roderik vállalkozásainak nincsenek köztartozásai.

A pénzügyekről szóló hírek a modell január 21-i, tragikus halála után láttak napvilágot. Mónika hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között, amikor járműve lesodródott az útról és kigyulladt. A rendőrségi vizsgálat azóta is tart. A modellt január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A felmerült tartozások sorsa a szlovák jog szerint egyértelmű: az adósságok nem szűnnek meg, hanem a hagyaték részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy az örökösök csak a hagyaték erejéig felelnek a hátralékokért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez túl nagy ár érted” – Nem akart tovább Stohl Andrásért harcolni, otthagyta A Nagy Ő-t az egyik szereplő
A színész már nyújtotta az utolsó rózsát, amikor Mónika kimondta azt, amire senki sem számított a villában. Stohl lefagyott a döbbenettől, de a párjelöltje indoklása még ennél is keményebb volt.
DKA - szmo.hu
2026. február 06.



Drámai fordulat történt A Nagy Ő legutóbbi adásában: az egyik párjelölt visszautasította Stohl András utolsó rózsáját, és önként távozott a műsorból.

Az már az előző részben kiderült, hogy a színész-műsorvezető nem akar tovább ismerkedni a 48 éves Melindával és a négygyermekes brazil anyáva, Miriammal, ezért tőlük elbúcsúzott. A rózsaceremónia végén Mónikának akarta átnyújtani az utolsó virágot, ám amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a nő azt mondta: „Nem tehetem.”

Stohl teljesen ledöbbent, ahogy a műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna is, de még a többi hölgy is csodálkozva figyelte az eseményeket. A színész kérdésére Mónika elmondta, miért szeretne önként távozni:

„Én itt nagyon nem érzem jól magam, akármennyire megkedveltelek és úgy éreztem, hogy valami elindult közöttünk. Úgy érzem, hogy ez túl nagy ár érted.”

A

A Nagy Ő egy kis ideig szóhoz sem jutott a meglepetéstől, végül azt válaszolta: „Hát erre nehéz mit mondani, főleg azért, mert nagyon jó volt veled.”

Amikor Mónika búcsúzóul azt mondta, sajnálja, Stohl azt felelte: „Ne sajnáld. Ennek így kellett történnie”. A nő távozása után Lékai-Kiss Ramónának is így reagált, hozzátéve, hogy szerinte Mónika jól döntött, mert hosszútávon ezzel neki is megkönnyíti a helyzetét.

A nő a távozása előtt egy miniinterjúban azt mondta, egyrészt megkönnyebbült, hogy otthagyhatta a villát, mivel már korábban is beszélt arról, hogy megviselik a párjelöltek közötti viták.

„Másrészt szomorú vagyok, hisz lemondtam a szerelemről, úgy érzem”

– tette hozzá a könnyeivel küszködve.

A másik két távozó, Melinda és Miriam nem voltak ennyire letörve, elfogadták Stohl döntését, bár a brazil nő elmondta, szerinte vannak olyanok a villában, akik nem a színész miatt jöttek a műsorba.

Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott párjelölt, Kiara Lord – aki már igen közeli kapcsolatba került a nagy Ő-vel - elégedetten vette tudomásul, hogy hárommal kevesebb vetélytársa maradt.

„Talán ez volt az eddigi legmámorosabb rózsaceremónia számomra. Számomra nem kívánatos személyek sorra hagyják el a villát. Jobban nem is alakulhatott volna.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk