Azelőtt kell cselekednünk, mielőtt már mindegy lesz – mondják a Fridays For Future magyar vezetői

Februári kánikulák Európában, hónapokig tartó aszályok világszerte, egyre brutálisabb hurrikánok, földrengések és szökőárak. Csak az nem veszi észre a globális klímaváltozást, aki nem akarja. Most azonban megmozdulni látszik a világ. A tavaly egy svéd középiskolás lány, Greta Thunberg által elindított Fridays For Future mára nemzetközi mozgalommá vált, amelynek megszületett a magyar csoportja is. Alapítóikkal, Buru Petrával, Hartmann Johannával és Pribéli Leventével beszélgettünk.

-Hogyan jutottatok el arra felismerésre, hogy mekkora bajban van a Földünk?

Pribéli Levente: Valamennyien biológus hallgatók vagyunk. Én városban születtem, de aztán a családdal falura költöztünk. Már gyerekkoromban nagyon érdekeltek a körülöttem lévő élőlények, azt viszont jóval később értettem meg, hogy az én életem hogyan hat erre, és hogy ez a természeti rendszer rám hogyan hat. Tehát nálam egy hosszú folyamat volt, amíg eljutottam odáig, hogy természetvédelemmel foglalkozzam. Már régóta szerettünk volna valami olyasmit csinálni, amivel a lehető legtöbbet teszünk ezért, és mi is próbáljuk így élni az életünket. Ez a mozgalom hatalmas lehetőség arra, hogy minél több emberhez eljuttassuk az üzenetet, és hogy elérjünk olyan változásokat, amik elengedhetetlenek a jövőnk szempontjából.

Buru Petra: Hűvösvölgyben születtem, kiskoromban nagyon sokat kirándultunk, és már akkor nagyon megszerettem a természetet.

De nálam is hosszú folyamat volt annak felismerése, hogy a saját életemen is változtatni kell, hogy mérsékeljem a saját környezetkárosító hatásaimat.

Másképpen nem tudnék másokat inspirálni, meggyőzni. Azért is lettem én is biológus, hogy ezekről a problémákról többet tudjak meg, és ehhez kötődik szakmai kutatásom is.

Hartmann Johanna: Én falusi gyerek vagyok. Mindig nagyon erős volt a természethez való kötődésem, és gyerekkorom óta nagyon érzékeny voltam arra, hogy pusztítják az emberek, építkeznek, és sokféle érték, amit szeretek, megsemmisül. Harcolni akartam ez ellen, ezért is lettem biológus. Aztán rájöttem, hogy nem „valakik” pusztítják, hanem én is pusztítom, az én életmódom is hozzájárul, ha nem vagyok tudatos. Azt is egyre jobban megértettem, hogy a természetpusztítás milyen mértékű.

Nemcsak arról van szó önmagában, hogy elpusztul egy szép erdő, hanem az egész rendszert, a saját létünket is veszélyezteti a környezetpusztítás.

Eleinte az egyéni tetteken keresztül jött be a környezetvédelem, mint meghatározó dolog az életünkbe. Már egy ideje ismerjük egymást, és látva a nemzetközi helyzetet, megragadtuk a lehetőséget, hogy itthon is bekapcsolódjunk ebbe mozgalomba. A figyelemfelhívásba, hogy cselekednünk kell.

- Az első környezetvédő mozgalmak az 1968 körüli háború- és atomellenes tüntetésekből nőttek ki. Ezeknek egy része „betagozódott”, pártokká váltak, több-kevesebb sikerrel az eredeti célokhoz képest. Mostanában úgy tűnik, újra a civil kezdeményezések kerülnek előtérbe.

P.L: Ez a mozgalom egyre erősödik és példátlan összefogásnak vagyunk tanúi.

Egyre többen vannak, felnőttek és gyerekek, akik, bár nem környezetvédők, megértik, hogy a jövőjük forog veszélyben.

Sokaknak még mindig „riogatásnak” hangzik, de a klímaválság már itt van, a problémával most kell foglalkozni, és egyre többen érzik, hogy ez nagyon sürgető, mert mindenkire hat. Az eddigiekhez képest új helyzet, hogy az emberiség történetében korábban nem volt akkora fenyegetés, ami globális szinten az emberi civilizáció fennmaradását veszélyeztette volna. Ebben is különbözik a Fridays For Future a korábbi, konkrét dolgok ellen irányuló mozgalmaktól. Az is különleges, hogy fiatalok kezdeményezték, kezd kitörni a „zöld ügy” témakörből, sokkal általánosabbá és mindenki számára fontossá válik.

- A programotokban ugyanúgy szó van a globális energiacsökkentésről, mint az egyéni vállalásokról. Mit tehet az egyes ember a mindennapokban?

H.J.: Most tényleg az utolsó pillanatban vagyunk, minden perc számít, hogy változtassunk rendszerszinten, összefogással. Ennek egyik része a felülről jövő változtatás a döntéshozók, a gazdasági szereplők részéről, de nagyon kell hozzá a társadalmi szemléletváltás, a nyomásgyakorlás. Vezetői szinten kellemetlen döntéseket kell meghozni, és ha ezeket végrehajtani csak társadalmi támogatással lesz lehetséges. Ezért fontos, hogy egyéni szinten kicsi dolgokat is megtegyünk, és a saját szemléletünket, értékrendünket megváltoztassuk. Egyszerűsíteni kell az életmódunkat, el kell engednünk a fogyasztói gondolkodást. Ami nem feltétlenül szükséges, azt ne vegyük meg!

Vegyünk használtat, kérjünk kölcsön, válogassuk meg, hogy amit feltétlenül meg kell vennünk, honnan származik és hogyan állították elő. Válasszunk helyi élelmiszereket, támogassuk a helyi termelőket, fogyasszunk sokkal kevesebb húst! Takarékoskodjunk a vízzel, energiával, figyeljünk a vegyszermentességre a vizek érdekében.

Ha megnézzük, hogy például mennyi féle kozmetikumot használunk, miközben egy-két dolog elég lenne, és azok is egyszerűen előállíthatók otthon. És akkor még nem is említettem a népszerűbb dolgokat, hogy például ne használjunk nejlonzacskót.

P.L.: Mindenkinek fel kell ismernie, hogy az, ahogyan a mostani túlfogyasztásban élünk, nem fog működni, és sok mindenről le kell mondani. Ki kell tudni lépni a fogyasztói társadalomból. Meg kell tanulnunk, hogy ne befolyásoljanak bennünket a reklámok. Törekedjünk arra, hogy ne vásároljunk feleslegesen.

Manapság gyakran veszünk olyasmit, amiről azt gondoljuk, hogy szükséges, de nem az. Ne várjunk tárgyaktól boldogságot. Társadalmi torzulás az a tévhit is, hogy a vásárlás boldogít.