SZEMPONT
A Rovatból

„Az étkezés egy technikai műveletté silányult” – visszatérés a hétköznapokba a koronavírus után

Egy koronavírusos aktív fertőzöttként eltöltött időszaka után most a betegség utáni, nem kevésbé izgalmas időszakról olvashatunk.


A covidos élet jó esetben baromi eseménymentes. Ha így esel át te is a betegségen, akkor boldog lehetsz, mert hozzám hasonlóan megúszod a néhány hetes kellemetlenséget enyhe tünetekkel. Akkor van baj, ha a koronavírussal egy testben töltött napok mozgalmasra sikerülnek. Ennek ellenére én végig azért szurkoltam, hogy ha majd egyszer elkapom, mindenképpen legyenek tüneteim. Mindjárt azt is elárulom, hogy miért.

Valahol ott hagytam abba november 15-én, hogy két nappal korábban megvolt a teszt, ami nem okozott nagy meglepetést: koronavírusos vagyok. Azóta eltelt 18 nap, vagyis nagyjából két és fél hét, ami ha nem is volt fergetegesen izgalmas (szerencsére), azért néhány olyan apróság történt, ami - a fertőzöttek napi számának dinamikus emelkedését elnézve - talán hasznos lehet mindenkinek, aki a jövőben produkál duplacsíkos gyorstesztet vagy pozitív PCR-t.

A covidnapló második részét kezdjük is rögtön azzal, hogy mi a különbség az egyes teszttípusok között, mert az ismerősökkel folytatott beszélgetések alapján óriási a káosz a fejekben ezügyben (is).

Milyen koronavírustesztek vannak és melyik mire jó?

Antigén teszt

A köznyelv ezt hívja gyorstesztnek, az esetek túlnyomó részében már ezzel a módszerrel vesznek mintát a potenciális koronavírs-fertőzöttektől Magyarországon. A mintát orrból vagy garatból veszik, amit egy terhességi teszthez hasonló csíkra cseppentenek. Az eredmény 10-15 percen belül helyben megvan. A teszt elsősorban arra jó, hogy a fertőzés korai szakaszában, de már a tipikus tüneteket produkáló páciensről megállapítsa, valóban covidos vagy sem. Kevésbé érzékeny, mint a PCR, de ha pozitív, akkor biztosan koronavírusos a tesztalany. Tévedés csak abban az esetben lehetséges, ha negatív értéket mutat, ilyenkor általában érdemes elvégeztetni egy PCR-vizsgálatot is. Hivatalos kórházi tesztelés esetén ez automatikusan meg is történik.

PCR-teszt

Ez a legérzékenyebb, legbiztosabb, egyben legdrágább tesztfajta. Erre vezette be még ősszel a kormány a 19 500 forintos hatósági árat, vagyis ennél nem lehet drágább a tesztelés magáncégeknél sem. A mintavétel itt is orrból és/vagy garatból történik, de az eredmény csak 24-28 óra múlva derül ki. A jelenlegi módszerek közül ez igazolja legbiztosabban a vírus jelenlétét a szervezetben, valamint az alany fertőzőképességét.

Szerológiai teszt

Másnéven antitest teszt. A vizsgálathoz ujjbegyből vesznek vérmintát, majd egy szintén terhességi teszthez hasonló tesztcsíkra cseppentik, az eredmény 15 perc után megvan. A másik két teszttípussal ellentétben a szerológiai teszt önmagában nem alkalmas a fertőzöttség kimutatására, csupán az derül ki ebből, hogy megjelentek-e már a tesztalany szervezetében a vírussal szemben termelt ellenanyagok (antitestek) vagy sem. Mivel az antitestek termelése a szervezetben röviddel a fertőzés megtörténte után beindul, és akár hónapokkal később is kimutathatók, ezért arra nem alkalmas ez a vizsgálat, hogy kiderüljön, pozitív eredmény esetén a páciens a mintavétel pillanatában hol jár a fertőzés lefolyásában: aktív a fertőzés vagy esetleg már hónapokkal korábban átesett rajta. Leginkább a koronavíruson tünetmentesen átesettek és így hosszabb-rövidebb időre immunitást szerző emberek azonosítására alkalmas.

A saját PCR-tesztje(i) eredményét az EESZT Lakossági Portálon bárki meg tudja nézni, akinek van Ügyfélkapu hozzáférése. A belépéshez ezen felül még érvénye TAJ-számra van szükség, a portálon pedig egyértelműen elmagyarázzák, melyik menüpontban és hogyan lehet elérni az eredményekhez. Fontos: amikor engem teszteltek (november 13.), akkor a gyorstesztek eredményeit még nem küldték ki a portálon keresztül, hiszen a mintavételről helyben kiderült, hogy pozitív.

Élet a karantén után

A karantént a háziorvos rendeli el, és hivatalosan a tünetek megjelenésének első napjától tíz napig tart. De akad olyan ismerősöm is, akinél a pozitív teszteredménytől számolta az orvosa a tíznapos kényszerpihenőt. Esetemben ez azt jelentette, hogy november 8-án, vasárnap indult a hullámvasút, és november 19-én, csütörtökön hagyhattam volna el először a tartózkodási helyemet. Végül a doktor azt kérte, hogy mivel még köhögtem, időnként szúrt a tüdőm is, valamint az ízeket és szagokat továbbra sem éreztem, inkább azt a hetet még töltsem a Netflix és valami olvasnivaló társaságában, majd rákövetkező hétfőn jelentkezzek újra.

Így végül társadalmilag rádobtunk még a kötelezőre további 5 napot, és a hétfői telefonos egyeztetés után végül november 24-én, kedden hagyhattam el először a lakást. Ezt egyébként a lehetőségekhez képest igyekeztem nagyon szigorúan betartani. A végül 16 naposra nyúló bezártság alatt összesen kétszer léptem ki az ajtón: mindkét hétvégén a késő éjszakai órákban, amikor már jó eséllyel senkivel nem futottam össze, gumikesztyűben levittem a szemetet.

A karantén utáni első napok fizikailag nagyon megterhelők voltak. Egy kisebb séta után patakokban folyt rólam mindenhol a víz, a lift nélküli második emelet pedig beláthatatlan magasságban helyezkedett el. A hideg levegő csak fokozta a köhögést, egy-egy kimozdulás után órák kellettek, mire valamennyit csillapodott az állandó, viszkető köhögési inger.

Ellenben érezhetően lazult a fegyelmem a fertőzés előttihez képest. A gyógyulás után kezdetben lényegesen kisebb érdeklődéssel olvastam a napi koronaadatokat. Egyszerűen egy kimondatlan hurráoptimizmus uralkodott el rajtam, hogy túl vagyok rajta, megúsztam. Ritkábban figyeltem a rendszeres kézfertőtlenítésre, mint előtte, bár a maszkviselést és a távolságot mindig betartottam. Pár napnak el kellett telnie, hogy rájöjjek:

attól, hogy néhány hétig, vagy akár pár hónapig is védettséget élvezek, még ugyanúgy ennek a lassan egy éve tartó társadalmi kirakósnak egy darabkája vagyok, aki akaratlanul is tovább tudja adni másoknak a koronavírust.

Hiába nem vagyok már fertőző, a kezemen, a ruhámon, a telefonon vagy bármin ott lehet ez a kis rohadék, amit aztán az ismerősök és családtagok simán elkaphatnak. Szóval a pillanatnyi rövidzárlat után ugyanúgy folytattam mindent, ahogy korábban is, de már annak a tudatában, hogy magamat egy darabig nem kell védeni, cserébe védek mindenki mást a környezetemben.

Hogy vagyok most?

Jól. A tünetek többsége már a múlté, cserébe maradt a szagvesztés és továbbra sem érzek ízeket. Egyelőre elképzelni sem tudom, mikor lesz újra íze a teának, illata a frissen főtt kávénak. Akad olyan, akinek két napig tartott, másnak egy hétig, de rossz hír, hogy több hónapig tartó hasonló tünetekről is vannak beszámolók gyógyult betegektől. Úgy tűnik, én az utóbbit húztam a covidlottón.

A tünetek egyébként az idestova egy hónapja tartó betegség alatt hullámvasútszerűen jelentkeztek. Olyan érzésem volt, mintha a vírus próbálkozna ezzel is, azzal is, és aztán ami bejött, ott letelepedett huzamosabb időre. Nálam például a köhögés csak a betegség második felében bukkant fel, eleinte napi néhány, majd egyre gyakoribb és állandósuló köhögéssel telt az idő. A köhögés végül nagyjából két napja tűnt el egyik pillanatról a másikra.

Összesen hat kilót fogytam, ami leginkább a szag- és ízvesztésnek köszönhető. Emiatt ugyanis egyáltalán nem vagyok éhes és szomjas, nagyon kell figyelni, hogy mikor van reggeli, ebéd és vacsora, különben minden további nélkül kimaradnak az étkezések. Ennek megfelelően teljesen mindegy, hogy mit eszem, mert tényleg semminek nincs íze. Az étkezés egy technikai műveletté silányult, próbálok figyelni a fehérje, a keményítő és a szénhidrát arányaira, de ezen belül tényleg lényegtelen, hogy miből áll egy étkezés. Talán érthetőbb, ha ezeket az étkezéseket magamban inkább csak tankolásnak nevezem.

Lapozz a folytatásért:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Lakner-Ruff: Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja
A két szakember közös nyilatkozatban bírálta, hogy a kormányzati kommunikáció „Háborúpárti Menetként” emlegeti az ellenzéki demonstrációt. Úgy látják, a cél a társadalmi árkok mélyítése és a politikai feszültség fokozása.


Lakner Zoltán politológus és Ruff Bálint poltikai tanácsadó közös nyilatkozattal estek neki a kormányzati retorikának. A politikai szakemberek szerint a miniszterelnök és köre „Háborúpárti Menetnek” bélyegzi az október 23-i ellenzéki megmozdulást – áll a Lakner és Ruff közös posztjában.

„Orbán a fél országról kijelenti, hogy az élet helyett a halált akarja” – írják. Szerintük a cél a feszültség fokozása. „Nem elég már a régi »nóta«: egyre feljebb és feljebb kell tekerni a gyűlölet lángját, még nagyobbat kell ásni az amúgy sem kicsi árkon, hogy senki se gondolja, hogy átléphet rajta, és senki se gondolhassa a másik oldalon lévőről, hogy a hazájáért aggódó, tenni akaró magyar ember.”

Szerintük a „Háborúpárti Menet” elnevezés a Rákosi-korszak propagandáját idézi. Október 23. az 1956-os forradalom 69. évfordulója, a szerzők élesen kifogásolják a megbélyegző címkézést ezen a napon is.

„Orbán, aki saját maga vezeti a Fidesz–kormány–CÖF–DPK–HK nevű konstrukciót, ami valójában egy kampány, most a fél országot azzal vádolja, hogy háborúpárti”

- olvasható a bejegyzésben.

Úgy látják, a miniszterelnök nem az egész országot akarja képviselni.

„Nem arra törekszik, hogy miniszterelnökként képviselje az egész országot, és nem is arra, hogy pártelnökként visszanyerje azok bizalmát, akik csalódtak benne, ehelyett életellenesnek nevez mindenkit, aki október 23-án és azon kívül nem vele tart, hanem azokkal demonstrál vagy egyszerűen csak azokkal rokonszenvezik, akik kritizálják Orbán politikáját” - teszik hozzá.

A két szerző példaként említi a kormányoldalhoz köthető megyei lapokban megjelent AI‑generált képet is, amelyen Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pórázon vezeti Magyar Pétert. A végén kérdésekkel zárnak. „tényleg október 23-án, tényleg „Háborúpárti Menet”, tényleg a fél országot kiírni a nemzetből? Tényleg ez a közös jövőnk?”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Gerendai az újabb Sziget-szavazásról: Nem fogok azon gondolkodni, hogy milliárdos kockázatokat a nyakamba vegyek úgy, hogy nem látom reálisnak, hogy meg tudom oldani
Másodszor se történt előrelépés a fővárosban: egyelőre nem biztosított a Sziget jövője. Gerendai Károly nyilatkozott a lapunknak arról, hogy látja a mostani helyzetet, van-e még remény a Sziget Fesztivál megmentésére.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 22.



A mai napon a Fővárosi Tulajdonosi Bizottság másodszor sem szavazta meg a Sziget Zrt.-vel fennálló területhasználati megállapodás felmondását. Ezt a külföldi tulajdonos kezdeményezte, mert jövőre ők már biztosan nem rendezik meg a Szigetet. Karácsony Gergely szerint a megállapodás felmondása lenne az első lépés a Sziget megmentéséhez, vagyis ahhoz, hogy egy új szervezővel új szerződést köthessen a főváros. A Tisza frakciója és a Fidesz viszont úgy látja, így önként mondanának le a jövőre szerződés szerint még járó 200 millió forintról, anélkül, hogy garanciát kapnának arra, ténylegesen megrendezik a fesztivált.

A Sziget sorsa azután lett kérdéses, hogy a Superstruct több évnyi veszteséges működés után úgy döntött, kiszáll. A tulajdonrész egy Gerendai Károly vezette konzorciumhoz kerülhetne, amennyiben a Sziget eredeti tulajdonosa ki tud dolgozni egy fenntartható koncpeciót.

Az idő mindenesetre sürget, a nagy fesztiválok már javában szervezik a jövő évi programot.

Gerendai Károlyt váratlanul érte a mai szavazás eredménye.

„Szívesen megpróbálom megmenteni a Szigetet, de innentől fogva, ha azt látom, hogy a fővárosban nem adnak ennek zöld utat, akkor nagyon nem lesz miről beszélgetnünk” - mondta a Szeretlek Magyarországnak.

Szerinte egyetlen lehetőségük maradt. „Nem értem, mi történik, ez az igazság. Most egyetlen reményem van: hátha a Közgyűlés elé ezt még újra be lehet terjeszteni, mert ha jól tudom, ebben a hónapban még lesz egy lehetőség erre. Most azon gondolkodunk, van‑e értelme ott ennek újra nekifutni. De azt már többször elmondtam: nem az a helyzet, hogy nekünk van időnk gondolkodni azon, kell‑e vagy nem kell a Sziget.”

Gerendai Károly azért sem érti a bizottsági szavazás mai eredményét, mert korábban mindenki azt mondta, fontos a Sziget megmentése.

„Állítólag mindenki azt mondta, hogy persze, szükség van a Szigetre, de attól még nem fogadták el, hogy ebben tovább tudjunk lépni. Innentől nem értem magát a helyzetet: ha szükség van a Szigetre, miért nem fogadjuk el, hogy csak úgy lesz Sziget, ha meg tudok állapodni a külföldi tulajdonossal? Addig nem tudok megállapodni vele, amíg ehhez nincs meg a fővárosi felhatalmazás. Most patthelyzet van.”

Ha nem lesz előrelépés, akkor szerinte nem lesz miről beszélni.

„Októberben még remélem, hogy lesz valami megoldás, ha nem lesz, onnantól már nem fogok azon gondolkodni, hogy milliárdos kockázatokat a nyakamba vegyek úgy, hogy nem látom reálisnak, hogy meg tudom oldani” - fogalmazott.

A Fidesz és a Tisza garanciákat szeretne látni. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott: „a Sziget Budapest és az egész hazai turizmus egyik kiemelt eseménye. Támogatjuk, hogy megmaradjon, de nem azon az áron, hogy a csődben lévő főváros lemondjon 200 millió forintról, anélkül, hogy biztosan tudnánk, 2026-ban is lesz-e Sziget Fesztivál. Ha lesz garancia, lesz Sziget – ez a mi álláspontunk.”

A Tisza Párt is a biztosítékokat hiányolja. Közlésük szerint csak olyan javaslat jöhet szóba, amely „100 %-os garanciát nyújt a fesztivál jövőbeni megszervezésére”. Emellett a párt egy erős városi beleszólást ígérő konstrukciót dobott be.

„A TISZA-val segítő kezet akarunk nyújtani a Sziget Fesztiválnak. Ezért a városvezetéssel szemben nekünk javaslatunk is van. Például, hogy legyen aranyrészvénye a Fővárosi Önkormányzatnak a Sziget Fesztiválban, hogy Budapestnek innentől mindig legyen beleszólása a fesztivál sorsába – beleértve a kulturális programokat, a környezeti terhelést és akár a kedvezményes jegyárakat is a magyar fiatalok számára. Ez valódi garanciát jelentene a budapestieknek, és valódi beleszólást Budapestnek.”

Karácsony Gergely szerint azonban nincs idő. „Így se Sziget nem lesz, se kedvezményes Sziget-bérlet a budapesti fiataloknak, se fővárosi bevétel a közterület-használat után, se iparűzésiadó-bevétel a Szigetből" - írta a főpolgármester.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila az olajfinomító-tűzről: Az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza
Arra a kérdésre, hogy terrorcselekmény, szabotázs történhetett-e Százhalombattán, a szakértő azt válaszolta, első körben ezt a lehetőséget kizárja. Holoda Attila szerint az üzemanyag-ellátással nem lesz gond, és az árak is csak akkor emelkedhetnek, ha tartós lesz a kiesés.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 22.



Még a kárfelmérést sem tudták megkezdeni a MOL százhalombattai finomítójában, ugyanis ehhez meg kell várni, hogy kihűljön az üzem. A hétfő éjjel keletkezett tüzet kedd délutánra sikerült eloltani, majdnem 100 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A baleset miatt a teljes finomítót leállították.

Orbán Viktor azt írta: egyeztetett a Mol vezetőivel és a belügyminiszterrel, „Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”, a tűzeset körülményeit szigorúan kivizsgálják. A tűzről és a lehetséges következményekről Holoda Attila energetikai szakértővel beszélgettünk.

– Magyarországon ez a MOL az egyetlen olajfinomítója. A MOL már bejelentette, hogy hozzányúl a stratégiai készletekhez. Ennyire súlyos a helyzet?

– Nem azt jelentették be, hogy hozzányúlnak, hanem csak azt, hogy megfontolják a stratégiai készletekhez való hozzányúlást. Ez egy fontos üzeme a MOL-nak, része a finomítónak, de nem az egész finomítót érinti. Nem arról van szó, hogy leállt a finomító, csupán csökken a kibocsátási kapacitás. Ezért jelentette be a MOL, hogy jelenleg a belföldi üzemanyag-forgalomra fókuszál. Feltehetően vannak exportkötelezettségei is, de ezeket most háttérbe sorolják, hogy elsősorban a hazai igényeket tudják ellátni. Ezért mondták, hogy megvizsgálják, szükséges-e a stratégiai készletekhez hozzányúlni.

Magyarországon a stratégiai készletek jelenleg 96 napra elegendők: ez feldolgozott üzemanyagot és nyersolajat is jelent arra az esetre, ha például a Barátság vezetékben lenne probléma.

Nagy valószínűséggel a belföldi üzemanyag-ellátásban ez nem okoz gondot. Persze a MOL logisztikáját át kell szervezni. Miután eloltják a tüzet, akkor lehet megállapítani a károk mértékét, és azt, hogy mennyi idő alatt küszöbölhetők ki. Nem mindegy, hogy az érintett berendezéseket teljes egészében cserélni kell-e. Ezért sem tudták még megmondani, hogy egy hét alatt helyrehozható-e, vagy hosszabb idő kell. Egy desztilláló torony sérült meg.

– Azt mondják, hogy ez 40 százalékos kapacitás-kiesést jelent. Ezek szerint ilyen desztilláló toronyból nem csak egy van?

– Nagy üzemről beszélünk Százhalombattán, párhuzamos sorokkal. Az a sor állt le, amelyhez a sérült fő alkatrész tartozik, de mellette ott vannak a más, párhuzamos sorok. Ha a tűz nagyobb kiterjedésű, megelőzésképpen azokat is leállítják, nehogy továbbterjedjen. Újraindítás után felmérik a károkat: ha kisebb alkatrészcserékkel helyrehozható, megoldják, ha viszont új tornyot kell gyártani, az hosszabb kiesést jelent.

– Ez eleve veszélyes üzem, biztosan megvannak a biztonsági protokollok. Tipikusan mi okozhat ilyen hibát, hogy lángokba borul egy egység?

– Ipari tapasztalatom alapján az ilyen meghibásodások többségét valamilyen emberi mulasztás okozza. Nagyon komoly protokoll szabályozza azt is, hogyan tárják fel a hibát és a felelőst. Lehet anyagmeghibásodás is, például szeleptömítés-hiba, ahol kifúj a közeg; ilyenkor azt is vizsgálják, miért nem sikerült korábban leállítani. A MOL-nál összetett, magas szintű üzembiztonsági és környezetvédelmi rendszer működik, a térség egyik legjobbja.

Megnézik, hogyan vizsgáztak az automatikus biztonsági és szállítói rendszerek, könnyen lehet, hogy ha ezek nincsenek, nagyobb lett volna a baj.

Hál’ istennek személyi sérülés nem történt. Az ilyen finomítók, főleg éjszaka nagyrészt automatikus üzemmódban működnek, emberi és számítógépes felügyelettel. Feltehetően a vészhelyzeti rendszerek bekapcsoltak. Hogy miért lett mégis ilyen nagy a tűz, azt a vizsgálat tisztázza majd. Az ilyen zavarok, és ez már komoly üzemzavarnak minősül – általában tanulságokkal járnak a jövőre nézve: ha kiderül egy hiba, akkor a rendszert még stabilabbá teszik. A MOL mutatói ilyen téren kiválóak: baleseti, személyi sérüléses és műszaki incidensek szempontjából is jók a rendszereik. De kizárni semmit nem lehet; a meghibásodások jelentős részét valamilyen figyelmetlenség okozza, ugyanakkor előfordulhat ritkán anyag- vagy szelephiba is.

– A repülőtereknek saját, speciálisan kiképzett tűzoltóságuk van, szigorú normaidőkkel az oltás megkezdésére. Ilyen protokollok vannak az olajfinomítóban is?

– Van saját tűzoltóság, ők a finomító területén vannak és azonnal megkezdik a beavatkozást. Információim szerint most is azonnal elkezdték az oltást és a tűz lokalizálását. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ne terjedjen tovább a tűz, és ki kell zárni a személyi sérülés lehetőségét. Ez az állomány felkészültségben és eszközökben komolyabb, mint egy városi tűzoltóságé: a veszélyesség miatt nagyon erős csapat van ott.

– Hogyan oltottak? Gondolom, hagyományos módszerekkel nem lehet. Mi a speciális technológia?

– A vizet ilyenkor elsősorban hűtésre használják, hogy ne hevüljenek tovább a környező berendezések. Az oltás általában habbal történik: el kell zárni az oxigén utánpótlását, hogy az égés megszűnjön. A víz a hűtést szolgálja, mert ha egy másik, túlhevült berendezés eléri a gyulladási hőmérsékletet, az lángra kaphat. A beavatkozó személyzetet is hűtik, miközben speciális védőruhában dolgoznak, mert nagyon magas hőmérséklet alakul ki.

– Hány fok lehet ott, ahol a tűzoltók dolgoznak?

– Pontos értéket nem tudok, de akár több száz fok is lehet.

Az ottani tűzoltók felkészültsége kiváló, folyamatosan gyakorolnak, és komoly technikai eszközökkel rendelkeznek.

Ezért mondtam, hogy az ellátottságuk erősebb, mint egy nagyobb városé. Sok járművük van, de a nagy kiterjedés miatt ilyenkor meg szokták mozgatni a budapesti, érdi és más környékbeli egységeket is.

– Tehát a saját állomány végzi a kifejezetten szénhidrogéntüzek oltására szakosodott feladatokat, a hívott egységek pedig a lokalizálási, hűtési munkákban segítenek?

– Így van. A külső egységek körbehűtik a rendszert, és segítenek a kevésbé specializált feladatokban. A helyreállítás időt igényel, de ha a tüzet habbal és más oltóanyagokkal „nullázzák”, onnantól nincs további veszély.

– Az ellátásbiztonsággal kapcsolatban: a MOL-nak ott van még a pozsonyi finomító. Onnan ki tudják egészíteni a magyarországi ellátást?

– Természetesen. A két nagy finomító egy supply chain rendszerben működik. Százhalombattán magasabb és jobb a dízel-kihozatal, ezért Szlovákiát rendszerint innen látják el dízellel, míg a benzin-kihozatal a pozsonyi finomítóban jobb, tehát főként onnan látják el benzinnel Magyarországot is. Azaz nem úgy van, hogy minden magyarországi kúton lévő üzemanyag Százhalombattáról jön: a rendszert összehangolják. Ha a pozsonyi finomítóban tudnak kapacitást növelni, megteszik, és ezzel kisegítik a teljes üzemanyag-ellátást.

A MOL nemcsak e két országban rendelkezik hálózattal, Szerbiában is, Horvátországban is, a csoporthoz tartozó INA révén, és az INA is besegíthet, ha szükséges.

Csoportszintű programozás és optimalizálás van: ha a három finomító közül bármelyikben hiba adódik, a másik kettő tud kapcsolódni.

– Ennek fényében a MOL nyilatkozata, miszerint most a hazai ellátásra koncentrálnak, hogyan értelmezendő? Ha összehangoltan működnek, a szlovákiai ellátás is „hazainak” számít, ha a MOL-tól érkezik?

– A MOL feldolgozott üzemanyagot Nyugat-Európába és máshová is exportál, nemcsak oda, ahol saját kút-hálózata van. Ilyen esetben viszont a saját hálózatra fókuszál, beleértve a szlovákiai, szerbiai, romániai rendszert is. Ha szükséges, az adott országban más cégek finomítóiból is vásárolhatnak. Alapvetően törekszenek rá, hogy saját termékkel lássák el például a romániai kútjaikat, de ha Romániában, például Ploiești környékén több finomító elérhető, és onnan is beszerezhetnek, és akkor nem innen szállítanak.

– A benzinárra lehet-e ennek hatása Magyarországon?

– Biztos vagyok benne, hogy nem. Az ilyen jellegű műszaki problémák nem szoktak közvetlenül megjelenni az árban. Ha tartós és nagy mennyiségű kiesés lenne, a kereslet-kínálat hatásaként elképzelhető lenne némi emelkedés, de az árakat sokkal inkább a régiós termékjegyzési árak befolyásolják.

– Végül: a politikai helyzet ismert. Az Északi Áramlatot annak idején felrobbantották. Magyarország különutas energiapolitikáját több ország hangosan rosszallja. Kizárható-e, hogy akár nem állami, de valamilyen szimpatizáns terrorszervezet részéről szabotázs történt?

– Kizárni soha semmit nem lehet, de a százhalombattai finomító őrzés-védelmi rendszere rendkívül szigorú, szinte katonai szintű. Ha erre utaló jel lett volna, azt azonnal kommunikálták volna kormányzati, vagy MOL-szinten.

Első körben ezt a lehetőséget kizárnám.

Soha ne mondjuk, hogy soha, de ha lett volna bármilyen jel, legalább utalást tettek volna rá; így ezt ebben a helyzetben vissza lehet utasítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Nemzeti Menet: itt vannak a legjobb fotók Magyar Péterék október 23-i rendezvényéről
Táblákkal üzentek a hatalomnak az emberek, akik a szakadó esőben egymás ernyői alá álltak. Volt, aki könyvet tartott a mellette álló feje fölé. Magyar Péter fáklyák fényénél fejezte be a beszédét.


Már javában zajlik az üzengetés arról, hogy Orbán Viktorék Békemenetén, vagy Magyar Péterék nemzeti Menetén voltak-e többen. Az biztos, hogy röviddel egymás után két olyan tömegrendezvény zajlott október 23-án Budapesten, ami egyenként is több tízezer embert mozgatott meg.

A Tisza Párt rendezvénye akkorára sikerült, hogy a tömeg eleje már beért a Hősök terére, míg a vége el sem indult a Deák térről. A jó hangulatú csoportot az sem zavarta meg igazán, hogy nem sokkal a pártvezér ünnepi beszéde előtt zuhogni kezdett az eső. Az emberek egymás esernyője alá bújva kerestek menedéket, de volt, aki egy becsomagolt könyvet tartott a mellette álló feje fölé.

Magyar Péter beszéde már sötétben ért véget, ekkor a tér jelentős részén fáklyák és gyertyák tették még bensőségesebbé a hangulatot.

A Nemzeti Menetről készült legjobb fotóinkat itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET: