2025. április 1-től 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót vezet be a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024-re megállapított éves fogyasztói árváltozás alapján – jelentette be közleményében a cég.
A Telekom az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben meghatározott havidíjakon hajt végre korrekciót.
A változás a szolgáltatási díjcsomagokat érinti, de a forgalmi típusú díjak továbbra is változatlanok maradnak.
Az új díjak szerint számlázott első értesítéseket az üzleti vezetékes ügyfelek áprilisban kapják kézhez, míg a lakossági vezetékes, mobil- és üzleti mobil-előfizetők májusban találkozhatnak az emelt díjakkal.
A vállalat közleménye szerint az áremelés célja, hogy továbbra is a legjobb szolgáltatásokat biztosítsák az ügyfelek számára. A Telekom hangsúlyozta, hogy folyamatosan fejlesztik hálózati infrastruktúrájukat, és igyekeznek az ügyfelek igényeihez igazítani a kínált szolgáltatásokat.
2025. április 1-től 3,7 százalékos inflációkövető díjkorrekciót vezet be a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024-re megállapított éves fogyasztói árváltozás alapján – jelentette be közleményében a cég.
A Telekom az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben meghatározott havidíjakon hajt végre korrekciót.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Olyan sok az elhagyott kisbaba a Heim Pál Gyermekkórházban, hogy más intézményektől kell segítséget kérni az elhelyezésükhöz
Az elhagyott csecsemők problémája továbbra is súlyos gondot jelent Magyarországon. Miközben egyre több baba reked a kórházakban, az önkéntesek szeretnének segíteni, de jelenleg várniuk kell.
Szeptemberben a Gyermekjogi Civil Koalíció adatai szerint 280-300 csecsemő volt a magyar kórházakban, akiket szüleik szociális okok miatt hagytak ott. Az RTL Híradó most megszerzett egy levelet, amit az Országos Kórházi Főigazgatóság küldött nyolc fővárosi és Pest megyei kórházigazgatónak január végén.
A levél szerint a Heim Pál Gyermekkórház jelezte, hogy 14 csecsemő tartózkodik náluk „szociális indok miatt” a csecsemő és a koraszülött intenzív osztályon.
A kórház arról számolt be, hogy „a gyermekek elhelyezésének ügyintézési folyamata nagyon hosszadalmas”, ezért „a helyükre akut beteget felvenni/kezelni nem tudnak.”
A kórházfenntartó arra kérte az intézményvezetőket, hogy segítsenek a gyerekek elhelyezésében, „a Főváros és Pest Vármegye akut gyermekellátásának biztosítása érdekében.” Információk szerint azóta a Heim Pál Kórházban lévő csecsemők felét már sikerült más intézményekbe áthelyezni.
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak vezetője elmondta, hogy a kórházban hagyott csecsemők ügye országos probléma. Hangsúlyozta, hogy továbbra is rengeteg megkeresés érkezik hozzájuk elhelyezés iránti igénnyel, mert babáknak keresnek nevelőszülői férőhelyeket az ország különböző részein.
Az SOS Gyermekfalvak a Nevetnikék Alapítvánnyal együtt országos önkéntes hálózatot hozna létre, hogy az elhagyott csecsemőket dajkálják. Emellett választ várnak az országos kórház főigazgatóságtól arra, hogy a kórházak engedélyezhetik-e önkéntesek foglalkoztatását.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem cáfolta a levél tartalmát, de nem közölte, hogy a Heim Pál Kórház említett 14 csecsemője hol van most. Kiemelték, hogy „az intézmények között az ilyen jellegű együttműködés rutinszerűnek tekinthető,” és a kórházban hagyott gyerekek száma naponta változik.
Az önkéntesek egyelőre nem kezdhetik meg a dajkálást, mert az influenzajárvány miatt türelmet kértek tőlük. A kulturális minisztérium közölte, hogy egy nyári szabályozás eredményeként 59 kórházban hagyott csecsemő vált örökbefogadhatóvá.
Szeptemberben a Gyermekjogi Civil Koalíció adatai szerint 280-300 csecsemő volt a magyar kórházakban, akiket szüleik szociális okok miatt hagytak ott. Az RTL Híradó most megszerzett egy levelet, amit az Országos Kórházi Főigazgatóság küldött nyolc fővárosi és Pest megyei kórházigazgatónak január végén.
A levél szerint a Heim Pál Gyermekkórház jelezte, hogy 14 csecsemő tartózkodik náluk „szociális indok miatt” a csecsemő és a koraszülött intenzív osztályon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az ukrán hírszerzés (SBU) terrorellenes központjának kabinetfőnökét, Dmitro Kozjura ezredest azzal gyanúsítják, hogy orosz ügynökként tevékenykedett. A férfit az SBU vezetője, Vaszil Maljuk tartóztatta le, bilincsben kísérték el. A helyi sajtóban közzétett felvételek is megörökítették a letartóztatást.
Az SBU szerint a gyanúsított legalább 14 alkalommal gyűjtött és továbbított információkat az oroszoknak.
A nyomozás során hang- és videofelvételeket készítettek, valamint hozzáfértek a gyanúsított mobiltelefonjaihoz és számítógépeihez. „Titkosított programok segítségével hozzáfértünk az áruló eszközeihez – mobiltelefonokhoz és számítógépekhez” – mondta Maljuk egy videóüzenetben, amelyet az SBU honlapján tettek közzé. Hozzátette: „Alapvetően együtt éltünk vele, hang- és videómegfigyeléseket végeztünk. A nyomozás során hatékonyan tudtuk dokumentálni, hogyan gyűjtött és továbbított az áruló információkat az ellenségnek.”
Az SBU állítása szerint Kozjurát az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) még 2018-ban, Bécsben szervezte be. A kapcsolatot néhány évre megszakították, de tavaly decemberben újra aktiválták. Maljuk közölte, hogy az SBU a nyomozás során dezinformációt juttatott el Moszkvába.
„Az SBU önmagát tisztítja meg. Akárhogy is próbál az ellenség beférkőzni a soraink közé… nem járhat sikerrel. Mert időben felismerjük, dokumentáljuk őket, és letartóztatjuk őket”
– fogalmazott az SBU vezetője. A közlemény szerint Maljuk közvetlenül Volodimir Zelenszkij elnöknek jelentette a nyomozás eredményeit.
Az ukrán hírszerzés (SBU) terrorellenes központjának kabinetfőnökét, Dmitro Kozjura ezredest azzal gyanúsítják, hogy orosz ügynökként tevékenykedett. A férfit az SBU vezetője, Vaszil Maljuk tartóztatta le, bilincsben kísérték el. A helyi sajtóban közzétett felvételek is megörökítették a letartóztatást.
Az SBU szerint a gyanúsított legalább 14 alkalommal gyűjtött és továbbított információkat az oroszoknak.
A nyomozás során hang- és videofelvételeket készítettek, valamint hozzáfértek a gyanúsított mobiltelefonjaihoz és számítógépeihez. „Titkosított programok segítségével hozzáfértünk az áruló eszközeihez – mobiltelefonokhoz és számítógépekhez” – mondta Maljuk egy videóüzenetben, amelyet az SBU honlapján tettek közzé. Hozzátette: „Alapvetően együtt éltünk vele, hang- és videómegfigyeléseket végeztünk. A nyomozás során hatékonyan tudtuk dokumentálni, hogyan gyűjtött és továbbított az áruló információkat az ellenségnek.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerda este nagyinterjút adott Magyar Péter a Partizán YouTube-csatornáján. Az apropó az volt, hogy éppen egy évvel azelőtt, 2024. január 11-én ugyanott adta első interjúját a NER-rel való szembefordulás után Varga Judit volt férje, aki azóta egyértelműen Orbán Viktor első számú kihívójává vált.
A Tisza Párt elnöke és Gulyás Márton közti beszélgetés számos kritikát kapott. A szimpatizánsok szerint Gulyás túlságosan ellenséges stílust vett fel, míg sokan éppen azt bírálják, hogy Magyar és hívei ismét az újságírókat minősítik. De többen rótták fel azt is, hogy a politikus továbbra sem beszél konkrét terveiről, és néhány emberen kívül csapata tagjait sem mutatja be a nagy nyilvánosságnak.
„Tegnap meghallgathattuk, hogy csökken az érdeklődés a TISZA iránt. Ehhez képest az interjú a mai legnézettebb hazai videó lett, már majdnem 700 ezren látták.”
Hozzáteszi: „Ma az egész propagaganda és troll hadsereg azon pörgött néhány “független” elemzővel karöltve, hogy az interjú végre megállította a TISZA áradását. És mi a valóság?
Egy nap alatt 400 új rendszerváltó kártya előfizetőnk lett (köszönjük!), hamarosan elérjük a 25 ezres bűvös határt. És szintén ma, rekord számú (több, mint 30) TISZA Sziget alakult, több száz taggal.”
A Tisza szigetekről Magyar Péter nem sokkal korábban is posztolt. Akkor többek között felsorolta, hogy a párt helyi csoportjai milyen akciókban vettek részt: „árvízi védekezés, adventi jótékonyság, tűzifa osztás és egyéb közösségi munka”. Szerinte ezeknek a szigeteknek köszönhetően pezsdült fel a közélet sok vidéki városban és kisközségben is.
Szerda este nagyinterjút adott Magyar Péter a Partizán YouTube-csatornáján. Az apropó az volt, hogy éppen egy évvel azelőtt, 2024. január 11-én ugyanott adta első interjúját a NER-rel való szembefordulás után Varga Judit volt férje, aki azóta egyértelműen Orbán Viktor első számú kihívójává vált.
Váratlan fordulat: az ATV vezérigazgatója szerint még sincs kitiltva Deák Dániel a csatornától
A döntés állítólag csak a vita hevében hangzott el Egri Viktor szájából. Deákot továbbra is várják vissza a stúdióba, és még a YouTube-ra feltöltött adás címét is megváltoztatták.
Ahogy arról szerdán mi is írtunk, parázs vita alakult ki az ATV stúdiójában a Csatt című műsor felvételén. Főleg Dévényi István a Magyar Hang újságírója és Deák Dániel megafonos influenszer esett egymásnak, amit Egri Viktor műsorvezető sem hagyott szó nélkül.
Egri a szünet előtt próbált rendet tenni: „Keresse meg mindenki az elgurult gyógyszerét!” – javasolta.
A szünet után sem csillapodtak az indulatok. A vita a második részben is folytatódott, és a műsor végére Egri Viktor egyértelművé tette Deák Dániel számára:
„Egyetlen mondatot nem hagytál az elmúlt 48 percben végig mondani… A szerkesztő engedélye nélkül, de ígéretet teszek, hogy miután szétverted az egész műsort, hogy ide nem jössz többet.”
Az adás után sokan kritizálták az ATV-t, mondván, kitiltották Deák Dánielt – igaz a kommentszekcióban többségben voltak, akik ezt a döntést üdvözölték.
Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd azonban a Media1-nek elmondta, hogy Deákot továbbra is szívesen látják, ahogyan a hétfői adás összes többi résztvevőjét is. Hangsúlyozta, hogy korábban is voltak hasonló konfliktusok más műsorokban, de soha nem tiltottak ki senkit.
„A videó címe hamisan keltette azt a látszatot, hogy Deák Dánielt a csatorna kitiltaná, holott ez csak a vita hevében elhangzó megjegyzés volt Egri Viktor részéről, az ATV-nek pedig nincs ilyen szándéka”
– nyilatkozta Németh S. Szilárd. A vezérigazgató hozzátette, hogy a műsorokban előfordulnak heves viták, de ezek a konfliktusok általában rendeződnek, és a vendégek a későbbiekben is részt vesznek a csatorna adásaiban. Németh azt is elmondta, hogy nem terveznek felelősségre vonást az eset kapcsán.
Egri Viktor több posztot is közzétett az üggyel kapcsolatban, ám ezeket később törölte, és csak egy ironikus megjegyzést hagyott meg, amiben azt írja:
„Szeretnék elnézést kérni a követőimtől, hogy akaratom ellenére átmenetileg elvontam a figyelmet a Direkt36 filmjéről, és annak témájáról, az Orbán-család gazdagodásáról.”