„Amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt" - mondja az Irán-szakértő
Izrael már nemcsak katonai és nukleáris létesítményeket vesz célba Iránban, bombázott már kőolajfinomítót és üzemanyagtartályokat, hétfőn pedig az állami televízió egyik épületét rombolta le Teherán központjában, miután felszólította a helyieket, hogy hagyják el a kerületet. Az irániak tömegesen menekülnek, az autóikkal szinte eltorlaszolták a fővárosból kivezető autópályákat, aminek az egyik oka, hogy sokan úgy érzik, semmiféle segítséget, tanácsot nem kapnak a kormánytól, hol és hogyan vészelhetnék át az izraeli támadásokat.
Netanjahu már az iráni rezsim lehetséges bukásáról beszél, Trump pedig hezitál aközött, hogy tárgyalóasztalnál kényszerítse az irániakat az atomprogramjuk feladására, vagy Izrael rendelkezésére bocsássa azt a bunkerromoló bombát, ami egyedül képes lehet elpusztítani Irán legfontosabb és legvédettebb nukleáris létesítményét Fordóban. Mit gondolnak az irániak az egyre hevesebb izraeli támadásról, és arról, hogy az iráni rezsim láthatóan képtelen a hatékony védezekésre? Repedezhet-e az ottani rendszer? Erről beszélgettünk Sárközy Miklós iranistával, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével.
– Masih Alinejad, az évek óta az FBI védelme alatt élő iráni aktivista üdvözölte Izrael akcióját, legalábbis a katonai és titkosszolgálati vezetők likvidálását. Ő, és más ellenzékiek abban bíznak, hogy eljött az Iszlám Köztársaság végórája. A kérdés csak az, hogy megvan-e ehhez a társadalmi bázis?
– Egy háború közepén vagyunk, amely csak három-négy napja kezdődött, de már most rendkívül drámai. Jelenleg még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. Tény, hogy izraeli oldalról több személy ellen irányuló, drámai likvidálás történt, de ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy kijelentsük: rendszerváltás lesz.
Ha a rendszerváltás kérdését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy inkább az emigrációban élő, főként jómódú irániak között jelenik meg ez a gondolat, akik nyugatiasabb, kevésbé vallásos életre vágynak. Otthon is sokan elégedetlenek, anyagi vagy ideológiai okokból, de paradox módon az elmúlt napokban, a rájuk mért támadások hatására, amelyeket sokan nem a rendszer, hanem az országuk elleni támadásként értelmeznek, mégis összezártak a rezsimmel. Amikor városi célpontokat, például olajtározókat, gáztartályokat, vízvezetékeket bombáznak, azt már inkább a lakosság megfélemlítésének, terrorizálásának élik meg. Ez pedig szolidaritást vált ki.
Emiatt is korainak érzem, hogy rendszerváltásról beszéljünk.
– Az ottani nők azért biztosan nem hívei az Iszlám Köztársaságnak...
– Ezt így ebben a formában nem merném kijelenteni, szerintem ez túl sommás megközelítés. A városi, fiatal, értelmiségi nőkre ez nyilván igaz lehet, de Iránban nagyon sokféle társadalmi réteg él: város és vidék, vallásos és kevésbé vallásos, különböző etnikai csoportok. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szankciók és a teokratikus szabályok sokaknak nem tetszenek. De ma reggel például láttam egy videót, amelyben egy csador és fejkendő nélküli fiatal nő, valószínűleg vidékről, követeli, hogy bombázzák Izraelt. Paradox helyzet:
Ez mutatja a helyzet bonyolultságát.
– A számunkra anakronisztikusnak tűnő teokratikus rendszernek vannak még Iránban tartalékai?
– Irán egy nagyon sokszínű társadalom, sok etnikumból tevődik össze, és ugyanakkor egy nagyon modern társadalom is. Tehát egy olyan autoriter, teokratikus rendszerről van szó, amely legalább annyira sok lehetőséget is biztosít a lakosságnak. A Közel-Kelet egyik legmodernizáltabb, informatikailag legfejlettebb országáról van szó.
– Szabad az információáramlás?
– Nem egy nyugati liberális demokráciáról beszélünk, tehát nyilván vannak korlátozások. De az emberek többsége, különösen a fiatalok, technikailag meg tudják kerülni ezeket. VPN programok használatával pillanatok alatt bejutnak a letiltott oldalakra. Még a politikusok is jelen vannak az elvileg tiltott Facebookon. Irán ebben sem hasonlítható Észak-Koreához vagy Szomáliához.
Az elnyomás vagy a nők jogainak a korlátozása az inkább abban érhető tetten, hogy a városokban élő, tanult lányok, vagy diplomás nők inkább egy nyugati típusú életmód után álmodoznak. Ahhoz képest azonban, ahonnan jöttek, nagyon sok minden változott. 1979-ben a lakosságnak még 70%-a volt vidéki, falusi, és csak 30 százaléka volt városlakó, most fordított az arány. A 15 milliós Teherán nagyobb város lett mára, mint New York. A problémák is ebből adódnak, hogy a drámai társadalmi változások nyomán már nem lehet az 1979-ben megfogalmazott archaikus, teokratikus módszerekkel kordában tartani a társadalmat. Az történt, hogy az addig egyetemi oktatáshoz nem jutó falusi, mélyen vallásos, archaikus közösségek felbomlottak, mert a gyerekek elkezdtek egyetemre járni.
– Tehát az Iszlám Köztársaság ezzel a modernizációval a saját hatalmát ásta alá.
– Nem modellezték ezt le szerintem. Volt egy nagy lelkesedés, hogy mindenki járjon egyetemre, és felépítettek egy olyan rendszert, amiben szinte mindenkinek van esélye diplomát szerezni.
– Az ország legfőbb vezetői érzik ezt a problémát? Tettek kísérletet valamilyen reformra annak érdekében, hogy fenntartható maradjon az Iszlám Köztársaság?
– A probléma az, hogy az iráni elit még mindig nagyrészt azokból áll, akik 1979-ben kerültek hatalomra.
Ráadásul Iránnak eléggé összetett és bonyolult a politikai rendszere, amelyben egy papi rend van fölül a legfelsőbb vezetővel, meg a szakértők gyűlésével, és az Őrök tanácsával, majd annak van alárendelve az elnök, a kormány, meg a parlament. Ez egy bonyolult, sakktáblaszerű döntéshozatali rendszer, ahol egy-egy változást csak brutális erővel lehetne végigvinni.
Az elit egy része liberálisabb értelmezést képvisel, ilyen volt Hatami vagy Rouhani, mások viszont ultrakonzervatívak, például Ahmadinezsád vagy Raiszi. És ne felejtsük el a papságot sem, amelynek élén Ali Hamenei áll, aki 86 éves, és gyakorlatilag teljhatalmú vezető. Emellett ott van a Forradalmi Gárda is, amiely állam az államban, saját hadsereggel. Ha Iránban tárgyal valaki, tudnia kell, hogy a kormány, a Forradalmi Gárda vagy valamelyik vallási alapítvány embereivel van-e dolga. Három külön hatalmi központ van egy országon belül.
– Ha a háborús csapások a társadalmat pszichológiai értelemben össze is rántották valamelyest, a legfőbb parancsnokok és atomtudósok megölése morálisan és politikailag is komoly csapás lehet. Vezethet ez bizalmi válsághoz?
– Erről még nem tudok biztosat mondani, hiszen csak három-négy napja tartanak az események. Egyetértek abban, hogy valamilyen változást kikényszerítenek a történések. Az izraeliek erősen megráncigálták az iráni kormányrudat, kérdés, meddig akarják ezt.
mert amit most kaptak, az akkora pofon, amilyen talán még az iraki háborúban sem volt.
– De vajon képes ekkora váltásra az 1979-es garnitúra?
– Egyelőre nem látni alternatívát.
– Az iráni sah fia, Reza Pahlavi felszólította az irániakat, hogy szakítsanak az Iszlám Köztársasággal. Ennek lehet bármi jelentősége?
– A sah fia 1978-ban járt utoljára Iránban, akkor 17 éves volt. Azóta, vagyis közel 50 éve az Egyesült Államokban él, jómódban. Emigráns monarchista mozgalmat vezetett, de nem fedi le az iráni emigráns ellenzéket. Egyáltalán nem biztos, hogy iráni ellenzék a sah visszatérését akarja. Ő leginkább egy protestfigura. Vannak, akik csak azért állnak mellé, mert a rendszerrel szembeni dühüket így fejezik ki, akár úgy, hogy a mobiltelefonjukon Reza Pahlavi a háttér. Hogy a trónörökös adott esetben kikre támaszkodna, milyen kormányzati előképzettséggel, az már kérdés. Az izraeli média maximálisan mögötte áll, hiszen a sah idejében Irán és Izrael szoros szövetségesek voltak.
Az gondolom, ezt még korai elemezni. Lehet, hogy egy-két hét múlva már mást mondanék, de most úgy látom, hogy ha valami elmozdul, az akár egy véres polgárháborút is jelenthet.
– Mi a helyzet az iráni ellenzék többi részével?
– Az iráni ellenzék nagyon töredezett, egymással is vitában álló csoportokból áll. Nem látok nagy ellenzéki megmozdulásokat. Nyilván elhangzanak ilyen vágyálmok, de napi szinten, óránként figyelem az iráni sajtót, és egyelőre nem látni ilyet. És minél véresebb ez az egész, annál nehezebb lesz valakit külföldről visszahívni vezetőnek. És mivel nincs erős egységes ellenzék, félő, hogy amennyiben mégis összeomlana a rendszer, újabb frakcióharcok és esetleg polgárháború következne.
– Tehát, ha jól értem, Iránban van egy főként fiatalokból álló, városi, angolul jól beszélő, nyugati orientációjú értelmiség, de ezek szerint ők nem elégségesek egy változáshoz?
– Az iráni városi fiatalok hangja nyilvánvalóan erős volt az elmúlt 3-4 évben a Mahsza Amini gyilkosság utáni tiltakozások idején. De nem felejthetjük el, hogy van egy réteg, amely a jelenlegi rendszernek köszönheti, hogy gyermeke iskolába vagy egyetemre járhat, van lakása, ingyenes orvosi ellátása, sőt, élelmiszerhez is támogatással jut. A lakosság minimum felét gyakorlatilag az állam eteti. A kenyér, a rizs, a tojás, a paradicsom, a csirkehús óriási dotációval kapható, és ezt a rendszerhez lojális, egyszerűbb emberek tömegeinek a túlélését adja.
Ez nagyon is valós fenyegetés számukra. Ugyanakkor ez a réteg csendes, nem beszél angolul, nem szerepel a nyugati médiában, viszont fontos bázisa a rendszernek. Tehát a helyzet összetett, nem lehet kizárólag a jól látható, hangos ellenzéki hangok alapján megítélni.
– Izrael azzal indokolta a támadását, hogy Irán a 24. órában van ahhoz, hogy működő atomfegyvert állítson elő. Van rá esély, hogy a csapásokkal leállítsák az iráni atomprogramot?
– Az iráni atomprogram már az 1950-es évektől létezik, még a sah idején kezdték el. 1973-ban indult a busehri atomerőmű építése. Ha most szét is bombáznak valamit, egy-két év alatt újjá lehet építeni. A szakértői konszenzus az, hogy az iráni atomprogramot teljesen felszámolni nem lehet. Ráadásul mai hír, hogy Irán fontolgatja kilépését az atomsorompó-egyezményből. Ha ez megtörténik, Irán teljes szabadságot kap az atomfegyver előállításához. Az izraeliek valószínűleg azt remélik, hogy a háborús nyomás alatt létrejön egy demokratikus, nyugatbarát iráni rezsim.
Jelenleg Iránban vallási tilalom van érvényben az atomfegyver előállítására, de az is szóba került már, hogy ezt a fatvát hatályon kívül helyezik. Sokak szerint az iráni rendszer jövőjét egyedül az atomhatalmi státusz biztosíthatná.
