KÉK HÍREK
A Rovatból

Az amerikai katolikusok 37 százaléka hagyhatja el az egyházat a pedofilbotrányok miatt

Ez 15 százalékos emelkedés a 2002-es adatokhoz képest.
CNN. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. március 17.


Link másolása

Egyre mélyül a katolikus egyház válsága a sorozatosan napvilágra kerülő papi pedofília-botrányok miatt – derül ki a Gallup közvéleménykutató intézet legfrissebb, az Egyesült Államokban készült felméréséből.

A megkérdezett, hívő katolikusok 37 százaléka mondta azt, hogy komolyan gondolkodik azon: elhagyja az egyházat, mert megingott a bizalma annak több képviselőjében. Ez 15 százalékkal több, mint a 2002-es felmérésben, amelyet a bostoni papi pedofil-botrány után végeztek.

Az arány még riasztóbb azon katolikusok között, akik nem járnak rendszeresen misére, tehát nem gyakorolják heti szinten a vallásukat – ők 47 százalékban mondták azt, hogy erősen kételkednek az egyházban, és fontolgatják a kilépést.

Ferenc pápa megítélése viszonylag még pozitív: az amerikai katolikusok 40 százaléka mondta azt, hogy "erősen hisz" benne, további 18 százalék pedig azt, hogy "meglehetősen erős bizalommal" viseltetik az egyházfő személye iránt. Ennek többek között az lehet az oka, hogy Ferenc pápa februárban külön püspöki tanácskozást hívott össze a kiskorúak védelmének ügyében, ahol azt mondta, "a föld színéről is eltörölné a papi pedofíliát."

A katolikus egyházat talán minden eddiginél nagyobb mértékben rengették meg az utóbbi egy évben nyilvánosságra került pedofil-botrányok. 2018 nyarán hozta nyilvánosságra a pennsylvaniai főállamügyész két év nyomozás eredményét, miszerint Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több, mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret.

Szintén a múlt évben a német Der Spiegel és a Die Zeit is beszámolt arról, hogy több, mint 3600 gyermeket bántalmaztak szexuálisan katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között.

A témában 2015-ben egy nagy vihart kavart film is készült (nem dokumentumfilm, de a történetnek valós alapja van). A Spotlight – Egy nyomozás részletei című thriller a Boston Globe újságíróinak történetén alapul, akik a kétezres évek elején az Egyesült Államokban lebuktatták a katolikus egyházat, miszerint szándékosan tussolják el a papjaik gyermekmolesztáló cselekedeteit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
“Most emeltek le hárommillió forintot a számlámról” - durván átverték az édesanyát a netes csalók
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Blikk és a CIB Bank összefogásában készült új videósorozatban a netes csalásokkal foglalkoznak.

Az első részben Krisztina mondta el történetét, őt 2023 júniusában vertek át. Az ügy úgy indult, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.

"A végén azt mondta, szeretné megvenni a szőnyeget, de nem tudja a vállára fölcsapni, és küldene érte egy futárcéget. A GLS-től, az ál GLS-től, kaptam egy e-mailt"

– mondta a lapnak Krisztina, aki hozzátette: az e-mail feladójánál észrevehette volna, hogy nem az igazi futárcég üzent neki, ha megnyitotta volna.

Az édesanya nem tudott belépni a rendszerbe, mert valami elakadás volt, amit jelzett is a vevőnek. Krisztina másnap ismét üzent neki, hogy a szőnyeg még mindig eladó, érdekli-e. A csaló azt írta, hogy valami elakadás volt, de mindjárt kap egy másik e-mailt, amiben azt kérték, lépjen be a netbank felületére.

"Megmondom őszintén, itt voltam elképesztően naiv, mert a csapból is az folyik, hogy a kártyád adatait ne szolgáltasd ki, de az én csapomból nem folyt az, hogy a netbanker felületre nem léphetsz be, csak a saját applikációdon keresztül. Mint utólag megtudtam, ezáltal teljes hozzáférést engedtem a számlámhoz"

- mondta Krisztina.

"Majd eltelt pár perc, aztán egyszer csak levontak a számlámról másfél millió forintot."

- mondta az átvert édesanya, aki azonnal felvette a kapcsolatot a bankjával, ám míg beszélt velük, addig a csalók még egyszer másfél millió forintot levettek tőle.

A kezelő mindent blokkolt, amit lehetett, ezután pedig Krisztina a rendőrkapitányságra ment, ahol feljelentést tett.

Aztán a rendőrök hívták Krisztinát, hogy megvan a pénz. Kiderült, hogy ugyanarról a számláról küldték vissza, mint ahova elutalódott.

A tettes ugyan nem lett meg, de a pénzt visszaszerezték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Botrány a Völner-Schadl ügy tárgyalásán! Kiürítették a termet, mert bejutott a balhéiról ismert Szabó Bálint
Az ügyben kedden éppen Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként. Ő korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása

Váratlanul félbeszakadt a Völner–Schadl-ügy tárgyalása, mikor belépett a terembe Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, akit a balhés ügyeiről lehet ismerni.

A Blikk tudósítása szerint Szabó szó nélkül beült a vádlottak mögé, de mivel nem volt regisztrációja, a bíró felszólította, hogy hagyja el a tárgyalótermet.

A tudósítás szerint Szabó erre reagálva emelt hangon azt mondta, a tárgyalás nyílt, hely van, nem zavar senkit, ezért nem megy el.

A szóváltás után szünetet rendelt el a bíró, és kiüríttette a termet. Szabó Bálint ezután távozott.

Az ügyben egyébként Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként, aki korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Patkány harapott véresre egy alvó csecsemőt egy ócsai házban
A szülők szerint a környékre hordják a szemetet, így nagyon sok a rágcsáló. A gyereket a mentők ellátták, de félő, hogy elveszik a családtól.

Link másolása

Néhány hónapos kisbabát harapdált meg egy patkány Ócsán – számolt be a Tények.

A szülők lefektették a kicsit, majd a 17 éves édesanya és 26 éves férje fürödni indultak. Később arra lettek figyelmesek, hogy a csecsemő nagyon keservesen sír: amikor bementek a kiságyhoz, akkor vették észre, hogy véres a kislány ruhája – mondta el a kislány anyukája.

„Hallottuk, hogy sírt a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Egy másodperc alatt bent is voltunk nála, de már csak azt láttuk, hogy véres a kislány. Először azt hittük, az orra vérzik, de nem... Csak utána láttuk, hogy az állat mászik ki a kiságyból”

– nyilatkozta Az anyuka szerint a csecsemő bal keze sérült meg súlyosabban, de a fejét is megharapta az állat. A szülők azonnal mentőt hívtak, akik antibiotikumot adtak a kicsinek, mert a harapások nyoma be is gyulladt.

A csatornának Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője nyilatkozott az esettel kapcsolatban, aki kiemelte, hogy a csecsemőt a seb ellátása után stabil állapotban szállították kórházba.

A házat azóta lakhatatlanná nyilvánították, a fiatal szülők két kislányát pedig nevelőszülőkhöz vihetik. A fiatalok nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik a kicsiket. A család arra panaszkodik, hogy a környéken lakók a házhoz közel teszik le a szemetet, ezért a környéken nagyon sok a patkány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Súlyosan bántalmazott csecsemőt szállítottak kórházba, gyanúsítottként hallgatták ki az anyát
A kicsit múlt héten szállították be a szombathelyi kórházba. Orvosszakértő bevonásával vizsgálják a sérülések keletkezésének körülményeit.

Link másolása

A Police.hu írta meg, hogy a múlt héten szállítottak be a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba egy anyát, akinek csecsemőjéről megállapították, hogy feltehetően bántalmazásból származó sérülési nyomok láthatók rajta.

A nyomozók a beszerzett információk alapján gyanúsítottként hallgatták ki a gyerek anyját.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja az esetet és a sérülések keletkezésének körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: