GASZTRO

Ahol az ország leggusztább szendvicsei készülnek

Az Aranycipó pékségben 400 féle terméket árulnak, a szendvicsek kínálata pedig kétóránként megújul.

Link másolása

Az Aranycipó egy apró családi vállalkozásból nőtte ki magát impozáns üzletlánccá: Büki úr, az immáron háromgyermekes családapa megelégelte, hogy sorba kellett állni a friss kenyérért, így aztán – mi sem egyszerűbb – kitanulta a pékszakmát, és nyitott egy saját sütödét. Azóta persze eltelt majdnem 25 év, az Aranycipó pedig 18 újabb szaküzlettel gyarapodott. Mi most a Pécsvárad-központú cég budapesti üzletében jártunk (Árkád – Örs vezér tere) egy kis kóstolóra._DSC2509_DSC2514

A pékműhely – nem túlzunk – több mint 300-400 termékkel dolgozik: bagettekkel, veknikkel, cipókkal, zsemlékkel, különböző édes pékárukkal, illetve nagyjából 30 féle cukrászsüteménnyel is. Az üzlet alkalmazottai büszkék arra, hogy bármelyik termékükről részletes útbaigazítást tudnak adni a vevőknek, ha azt a helyzet megkívánja. Személyes kedvencünk a szerintünk verhetetlen, mindenek felett álló aranycipós kakaós csiga, illetve a kókuszkocka is, amely lágyan olvadozik az ember nyelvén.

Az Aranycipó büszkesége a König Ludwig zsemle és kenyér, amelyet az országban egyedülálló módon csak ők forgalmaznak. Ez egy szaftos, ízletes, rusztikus, kissé savanykás bajor pékáru, ami annak ellenére, hogy tartósítószer-mentes, több mint egy hétig frissen tartható. Magas rozstartalmának köszönhetően zamata összetéveszthetetlen, így gyakran emlegetik az „ínyencek kenyereként” is.

Emellett az üzletben kapható egy diétabarát, úgynevezett Pro Body kenyér, amely csökkentett szénhidrát- illetve megnövelt fehérjetartalmával remekül illeszkedik a fogyókúrázók étrendjébe. Emellett a Pro Body-t cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.

A sütöde kiemelten figyel a betegek, illetve a különböző ételallergiával küzdő vásárlók igényeit, így például kifejlesztették az élesztőmentes veknit is. Ez a kenyérkülönlegesség kifejezetten ajánlott a candidával küzdő vevők számára.

A pékség többi termékét ide kattintva nézhetitek meg.

_DSC2512_DSC2515

A König Ludwig kenyér a fotó legfelső sorában látható, kék szalaggal összefűzve.

Az üzletház gyöngyszemei kétségtelenül a rettentően gusztusos, ízletes, helyben készült (meleg)szendvicsek és hamburgerek, amelyeket mindig a frissen sütött kenyérféleségekben kínálnak a vendégeknek, viszonylag pénztárcabarát áron. Az országban talán egyedülálló módon kétóránként cserélik a harapnivalók kínálatát, így a szendvicsek mindig frissen és ropogósan sorakoznak az üvegpult mögött. Bátran állíthatjuk, hogy a hatalmas választékból bárki megtalálhatja magának a kedvére való falatokat, így például a vegetáriánusoknak sem kell üres hassal távozniuk az üzletből._DSC2524_DSC2534

_DSC2526_DSC2513

Ha megszomjaztatok vásárlás közben, ihattok egy jó forró kávét, vagy akár lehűthetitek magatokat egy jéghideg itallal is. Az Aranycipó együttműködik a Cserpes sajtműhellyel, így minden sütödében kaphatóak különböző tejtermékek, illetve ízletes gyümölcsjoghurtok is.

Minden városban mások a vásárlók igényei. Kétségtelen, hogy a pörgős budapesti Árkád hangulatához kiválóan alkalmazkodik az Aranycipó, ám egy csendes kisvárosban is remekül megállja a helyét. Az üzletek listáját itt tekinthetitek meg._DSC2532_DSC2517

_DSC2527_DSC2508

Egy szó mint száz, melegen ajánljuk nektek az Aranycipó pékségeit. Ha megéheztetek, vagy ha esetleg szeretnétek némi friss kenyeret vásárolni, mindenképp ugorjatok be a hozzátok legközelebb eső üzletbe. A kiszolgálók rendkívül stílusos papírtasakba csomagolják a pékárut, hogy a héjuk ropogós maradjon, a belsejük pedig puha - azonban ha például a kifliket nem teszitek át egy frissen tartó tárolóba, hamar megszáradnak.

Ha megkívántad a szendvicseket, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Kengurut, krokodilt és zebrát is esznek a magyar milliárdosok, ennyibe kerülnek ezek a húsok
Egy kiló krokodilfarok 27 ezer forintba kerül, míg a kenguru felsál ehhez képest egy olcsó étel. Már a bölény burger alapanyaga is könnyen beszerezhető Magyarországon.

Link másolása

Rengeteg egzotikus állat húsa kapható már Magyarországon is, derül ki a Pénzcentrum összeállításából. Ezeket azonban nem a megszokott áruházak húspultjainál, hanem inkább webáruházakban érdemes keresni.

A lap gyűjtése alapján

alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a többnyire mélyfagyasztott állapotban kínált zebrát, krokodilt vagy valamilyen egyéb egzotikus állat húsát kóstolná meg:

Krokodilfarok: kb. 27 ezer Ft/kg

Bölény burger: kb. 13 ezer Ft/kg

Kenguru felsál: kb 6 ezer Ft/kg

Emu hús 2500 - 6000 Ft/kg között, de

Emuzsír: kb. 2200 forint fél kiló

Muflon: kb. 6500 Ft/kg

Fagyasztott fűszervajas csiga 52 ezer Ft/kg – (alutálcás kiszerelésben)

Békacomb 6 ezer forint/csomag – 800 g.

A húsok ízéről azt írják, hogy a krokodil inkább a csirkehúsra emlékeztet, és talán a felsoroltak közül ezzel a legkönnyebb dolgozni. A zebra húsa a lóhúsra hasonlít tulajdonságaiban, amelynek fogyasztása ma Magyarországon már nem jellemző. A struccnak és az emunak viszont keményebb, izmosabb állagú vörös húsa van.

A portál húsügyben megkereste a Metrót is:

„Csak azt tudjuk mi, Metro forgalmazni, amely termékeknek megvan az összes lehetséges, a vonatkozó magyar és EU-s jogszabályoknak megfelelő engedélye. Sőt, a mi minőségbiztosítási kritériumaink szigorúbbak, mint a jogszabályok. Mielőtt a beszállítóinkat megkeressük, komoly auditon kell átmenniük. Konkrétan a kenguruhús a nemzetközi anyacéggel közös beszerzésen keresztül kerül be” - válaszolta Taferner Ákos marketingvezető, aki szerint ha kenguruszökésről érkezik hír, elmegy belőle 2-3 kiló.

Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője azt is elárulta, hogy kik vásárolják ezeket a húsokat hazánkban:

„Az egzotikus kategóriába sorolható húsfélék, így például a kenguru, a zebra, a teve, a láma vagy a krokodil fogyasztása tehát ritkaságszámba megy Európában és így Magyarországon is. Szokatlan mivoltuk, szűk piacuk és a hagyományos húsokhoz képest lényegesen fejletlenebbül szervezett termelésük miatt rendszerint nagyon borsos áron kaphatók. Ennek ellenére ezek a húsok kis utánajárással Magyarországon is beszerezhetők, általában a topgasztronómiát képviselő éttermek különlegességei között, vagy a gourmet üzletek karácsonyhoz kapcsolódó kínálatában találkozhatunk velük.

Egyértelműen kuriózumszámba mennek, áruk és jellegük miatt is egy szűk fogyasztói réteg ínyencségeinek számítanak.”

A Pénzcentrum szerint a felsorolt húsok általában bátran fogyaszthatók, elkészítésük nem bonyolultabb, mint a marhahús elkészítése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Egy kis Ázsia Pesten - 6 étterem, ahol autentikus keleti ízeket találsz
Kínai, vietnámi vagy indiai ételre fáj a fogad? Budapesten rengeteg autentikus, ázsiai hely van, amiből a kedvenceinket most csokorba is gyűjtöttük.

Link másolása

A nagyváros előnyeihez tartozik a sokszínűség. Hogy egy településen belül többféle népcsoport, tájegység esszenciáját szívhatjuk magunkba. Ennek egyik legegyszerűbb és legélvezetesebb módja a gasztronómia.

Budapesten a nemzetek konyhái virágkorukat élik, így például ázsiai helyekből sincs hiány. Ráadásul jóval autentikusabb és izgalmasabb éttermek is léteznek a "sarki kínainál". Mi most ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorral.

 

Ramenka

A Ramenka nemrég a Kazinczy utcából elköltözött a Nagymező utcába, és ennek eredményeként most egy sokkal tágasabb vendégtérben foglalhatunk helyet.

De nemcsak az asztalok száma növekedett meg, hanem a konyhájuk mérete is, így nyolcra bővült a választható leveseik listája.

Persze a különböző extra feltétek miatt a tényleges variációk száma ennél jóval több.

Én egy klasszikus "ramenka" levest választottam, tonkocu levesalappal (gyömbéres, sertéscsonttal főtt leves). Ennek a tetején a jól ismert sertéscsászár mellett tojás, sárgarépa, naruto, póréhagyma, babcsíra, fafülgomba és pak choi is díszeleg. A leves rendkívül tartalmas, így tényleg csak a kíváncsiság hajtott, amikor berendeltem mellé a zöldséges baot is. De milyen jól tettem!

Ezek a halványzöld tésztafelhők egészen fantasztikusak, és mint kiderült, saját készítésűek. Ráadásul nemcsak a vegetáriánusoknak megfelelőek, de a vegánoknak is, csakúgy mint több levesalapjuk és az egyik gyozájuk. Szóval a húsevők és a növényi étrendet követők itt ugyanolyan könnyen ehetik magukat degeszre.

Cím:

1065, Nagymező utca 21.

Nyitvatartás:

H-Szo: 12:00 - 22:00

V: 12:00 - 20:00

facebook.com/ramenka

MOST Kortárs Bisztró

Ha indiai ételre vágyom, akkor az egyik alapértelmezett hely a fejemben a MOST Kortárs Bisztró, ami igazából nem egy indiai étterem, csak rendkívül erős náluk ez a vonal is.

A hely 2009-ben nyitott, és akkoriban inkább kocsmaként, szórakozóhelyként vagy törzshelyként gondoltunk rá. Aztán egy-egy nagyobb italozás után fedeztük fel az étlap rejtett kincseit, a magyaros vonal mellett megbúvó indiai fogásokat.

Talán életemben először itt ettem igazán jó, autentikus vajas csirkét.

És úgy tűnik, hogy az igazán jó dolgok szerencsére azóta sem változtak.

A belső tér még mindig barátságos, otthonos, az ételek pedig pedig az évek alatt csak tálalásukban lettek még csinosabbak, az íz továbbra is hibátlan. Ez annak köszönhető, hogy a konyhán a kezdetek óta nepáli és indiai személyzet van.

Bár hét közben csak 5 után nyitnak, hétvégén már fél 10-től várják a vendégeket brunchmenüvel. És bár bulit már nem tartanak, különböző vásárok és kiállítások azért erősítik a kortárs vonalat is.

Ha vacillálnátok (nem is értem, miért), ajánlom szeretettel a keddi napot, amikor tikka tuesday-t tartanak. Ilyenkor már 2990 Ft + szervizdíjért lehet belekóstolni egy tikka masalába, egy mangós csirkébe, esetleg vindaloo vagy vajas csirkébe naan kenyérrel.

Cím:

1066, Zichy Jenő utca 17.

Nyitvatartás:

H-Sze: 17:00 - 23:00

Cs: 17:00 - 00:00

P: 12:00 - 00:00

Szo: 10:30 - 00:00

V: 10:30 - 23:00

facebook.com/mostbudapest

IN TOWN Hotpot Budapest

Akit vonz az ázsiai kultúra, annak a hotpotozás kihagyhatatlan élmény, csakúgy mint a kőbányai "kis Kína". A Monori Center környékén már az illatok is teljesen másmilyenek, mint a belvárosban. Itt sétálni olyan élmény, mintha tényleg elutazott volna az ember keletebbre.

A Jegenye utcában található IN TOWN kifejezetten hotpot étterem.

Árad belőle az ázsiai kultúra, de nem túldíszített, túlszínezett, műanyag módon.

Sok a szürke, a barna, a fa, és nagyon kellemes hangulatúak a különböző boxok, ahova a nagyobb társaságok akár külön el tudnak vonulni.

Egy tablet segítségével könnyedén rendelhetünk is. Először alaplevet kell választanunk, ez kerül majd az asztal közepére, és ebben fogjuk megfőzni saját magunknak a különböző finomságokat. Hogy pontosan miket? Ez abszolút rajtunk múlik.

A ráktól a pacalig, a házi tésztától a krizantémig van itt minden. Én azt javaslom, hogy rendeljetek biztonságosabb tételeket, és különlegességeket is.

Bár a főzőlé is ízletes, az ételekhez egy külön asztalnál magunknak keverhetünk ki szószokat. Mindenhez van magyar nyelvű útmutatás, de a személyzet tagjai is szívesen segítenek, ha valahol elakadnánk.

A hotpot nem egyszerűen ebéd vagy vacsora, ez tényleg egy többórás élmény, amihez eredetibb helyet ennél biztosan nem találunk a városban.

Cím:

1107, Jegenye utca 28.

Nyitvatartás:

H-V: 11:00 - 23:00

www.facebook.com

101 Tigris

Mondjuk úgy, hogy a 101 valamelyik egységét kötelező megemlíteni, ha budapesti, ázsiai toplistáról beszélünk.

Újlipót egyik legeredetibb helye, a 101 Tigris egy tajvani stílusú tésztabár, ami egyszerre lehet nagyon izgalmas és kicsit ismerős élmény.

A fűszerek keletre visznek, mégis a hazai lisztből készülő házi tészta nem áll távol egyetlen magyar gyomrától sem.

Bár a tésztalevesek és a szószos tészták elég kiadósak, érdemes a kis tányérok között is kalandozni.

A csirkés kukoricás batyu az első harapás után a kedvencem lett. Nem szabad sajnálni mellőle a chili olajat sem, és az aranykimcsi is jól csúszik mellé.

Kiemelném még a gombalevest, ami hús nélkül is egy íztornádó!

Alapja egy úgynevezett dashi, ami a japánok kedvelt alapleve. A dashit egy algaféle, a kombu áztatásával készítik, ami nagyon különleges aromát kölcsönöz a lének, ez aszalt szilvával, és erdei gombákkal egészül ki. A lébe kerül aztán tészta, majd feltétként sült - szárított paradicsom, fermentált karalábé és újhagyma.

Ugye, hogy kihagyhatatlannak hangzik?

Cím:

1133, Hegedűs Gyula utca 60.

Nyitvatartás:

H-V: 11:30 - 22:00

facebook.com/101tigris

OPIUM Restaurant & Bar

Az OPIUM a legelegánsabb ázsiai étterem, ahol eddig jártam, egészen lenyűgöző a belső design. Már csak ezért is érdemes egy próbát tenni velük.

Bár alapvetően az ételek miatt érkeztem, a hangulat után az italkínálat fogott meg először. Mert jó koktélt lehet kapni a város több pontján is, de az alkoholmentes kínálat sok esetben még mindig rendkívül gyenge. Az OPIUMban viszont tényleg rengeteg kreatív és különleges ital közül választhatunk akkor is, ha nem fogyasztanánk alkoholt. Tejes, jeges, gyümölcsös, édes vagy éppen frissítő - mindenki megtalálja itt az ízlésének megfelelőt.

A konyha vietnámi, francia behatással. Nagyon mai és nagyon látványos formában tálalva.

Az előételek között osztriga és Szent Jakab-kagyló is található, de a klasszikus vietnámi szendvics, a banh mi is megjelenik falatka formájában. És a salátákat is érdemes átböngészni, mert például a lótuszgyökérrel és marhával gazdagított Nom Ngo Sen egy rendkívül friss, mégis laktató fogás.

A főételek közül pedig a sült fekete rizs (Opium Fried Black Rice) rabolta el a szívemet. Akár csirkével vagy disznóval is kiegészíthetitek, de a rák is remekül illett hozzá.

Cím:

1051, Arany János utca 13.

Nyitvatartás:

H-V: 11:30 - 23:00

www.facebook.com

Indigo Express

A végére hagytam az indiai street food csodát, az Indigo Expresst. Igen, a név alapján jól sejtitek, ez a hely az Indigo kistestvére, ami a rohanós hétköznapokban remek választás lehet.

Egyrészt szuper helyen van: pár lépésre a Deáktól. Kétszintes, így a felső részről brutális panoráma tárul elénk az Erzsébet térre és az óriáskerékre.

Másrészt az ételek nagyon jó árban vannak. 2000 - 3000 forintért itt rengetegféle fogás közül választhatunk.

A Thali menü például tökéletes bevezetés az indiai ízek világába, de van vajas csirke, fekete lencse és paneer masala is. A tekercsekkel pedig jó időben akár tovább is sétálhatunk.

És még egy pro tipp: A mango lassit semmiképpen se hagyjátok ki! Frissítő és desszert egyben!

Cím:

1051, Hercegprímás utca 2.

Nyitvatartás:

V-Sze: 11:30 - 23:30

Cs-P: 11:00 - 00:00

Szo: 11:30 - 00:00

facebook.com/indigoexpress.hu

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Termelőtől a tányérig - így készül egy ötcsillagos fogás az Anantara Hotelben
Abrudán Zsoltot, a New York Kávéház executive chefjét kísértük el a Pest megyei Pilisbe, mikrozöldekért.

Link másolása

Az Anantara New York Palace Budapest Hotelben többféle kulináris kalandban is lehet részünk. Hozzájuk tartozik a világ egyik legszebb kávéháza, a New York Kávéház. Van egy remek bárjuk, a The Poet Bar. A szállóvendégek számára pedig többféle étkezési lehetőséget is biztosítanak a grandiózus svédasztalos reggelitől kezdve, a szobaszervizen át, a lobbyban felszolgált menüig. És ott van még a hotel ékköve, a White Salon.

Természetesen a fent említett egységek sok mindenben eltérnek egymástól, de Abrudán Zsolt, a New York Kávéház executive chefje a kezdetek óta az Anantara oszlopos tagja, és nem túlzás azt állítani, hogy átlátja a rendszert.

A beszállítókkal éppúgy kapcsolatban áll, mint a dolgozókkal és a vendégekkel. És bár munkája sokszor az Excel-táblázat előtt, vagy a konyhapult mögött zajlik, különlegesebb napokon maga indul el alapanyagmustrát tartani.

Mi egy ilyen, különleges napon kísértük el, hogy megnézzük, honnan indul az a mikrozöld, ami végül a hotel éttermében készülő fogás dísze lesz.

A Séf Kertjében Pálinkás György tulajdonos fogadott és kalauzolt körbe minket.

Itt 800 négyzetméteren nőnek a különböző mikrozöldek, levélsaláták és ehető virágok.

2010-ben, amikor György és tulajdonostársa Németh Tihamér elindították vállalkozásukat, még csak pár olyan étterem volt, ahol konkrét igény volt ezekre a növényekre. És bár manapság már sokkal többen ismerik ezeket az apró zöldeket, elsősorban még most is a magasabb kategóriás helyek foglalkoznak velük aktívan.

Pedig a mikrozöldek gazdag vitamin- és ásványianyag-tartalmuk, és változatos ízeik miatt is lehetnek egy étel tökéletes díszítő elemei.

Egy jól eltalált mikrozöld nem csak mutatóba van a tálon, hanem hozzáad a fogás végleges ízéhez.

György először a csírakamrába vitt minket. Ide kerülnek a tőzegbe vetett magok, amik ellenőrzött hőmérsékleten indulnak fejlődésnek. Lámpák segítségével már ebben a fázisban is kapnak fényt.

A növények minden évszakban a fólia alatt maradnak. Nyáron az árnyékolás és levegőztetés a fontos, télen pedig a világítás mellett minimálisan fűtenek is.

A fix hőmérséklet azért szükséges, mert így kiszámíthatóbb a növekedés. És mivel Györgyék éttermekkel dolgoznak együtt, elengedhetetlen a pontos tervezés.

Így egy növény nagyjából 5 hét alatt nő megfelelő méretűre.

A csírakamra után a fejlődő növényeket kezdtük el csodálni, és kóstolni is.

Azt nagyjából három kör után megállapítottam, hogy tényleg rendkívül sokfélék, és nagyon különböző ízélményt adnak.

A bazsalikom parfümös, a sarkantyúka csípős, a cékla földes, és a borsó (ami már nem is mikronzöld, hanem levélsaláta) az umami ízt adja.

A Séf kertjében minden a partnerek igényei szerint alakul. Így vannak olyan tálcák, amiken csak egyfajta növény cseperedik, és vannak keverékek is. Folyamatosan kísérleteznek, és a séfek is egyre bátrabban kérnek különlegesebb fajtákat.

Ráadásul a visszajelzések alapján a vendégek jó része már ismeri, kedveli és el is fogyasztja a jótékony tányérdíszeket.

Bár mi ez alkalommal csak zöldekért jöttünk, azért az ehető virágokat is megcsodáltuk.

Ha valami hasonló szépséget látsz te is a táladon, mindenképpen kóstold meg legközelebb!

A séf és a kertész végül megállapodtak az aznapi adagban. Mizuna, vadpetrezselyem és bazsalikom is került a rekeszbe.

Az Anantarába hetente kétszer érkezik 20-30 rekesz mikrozöld innen.

Grillezett libamáj almával, zellerrel és sózott mandulával

Az Anantara konyháján a zöld törekvés nem csak mikrozöldek formájában lelhető fel. A szezonalítás, az alapanyagok lokális beszerzése és a zero wastre szemléletre való törekvés is több ponton megjelenik.

Rengeteg magyar beszállítójuk van, és az élelmiszernek igyekeznek minden részét használni. Van az étlapon egy zero wastre, sült burgonyakrémleves, ami ráadásul vegán is, így igazi bolygókímélő fogásnak mondható. De például a csirke is egyben érkezik, és minden porcikája hasznosul.

A Séf kertjéből hozott bazsalikom egy olyan előételen kötött ki, aminek az összes többi alkotóelem (zöldalma, zeller és máj) Magyarországról származik.

Talán soha nem koncentráltam még annyira egy kis levélre, mint ennek az ételnek a kóstolásánál.

Az alma savanykássága mellé remek kontrasztot hozott a zeller édessége, és a textúrák játékához határozottan hozzáadott a sózott mandula is. A parfümös bazsalikom pedig tényleg jól illett ebbe a harmóniába. A magyar libamáj pedig... hát az úgy tökéletes, ahogy van. Szép összetevők, szép étel!

Ha felkeltette az érdeklődéseteket, ezt az ételt a White Salonban ti is meg tudjátok kóstolni!

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Biztosan nem lesz 500 forint alatt egy gombóc fagyi ára idén nyáron
A szakember szerint az év második felében lehet áremelkedés a cukrászdák többségében. A legtöbb hely a tavalyi árakkal kezdte a szezont.

Link másolása

A legtöbb fagyizó ugyanazokkal az árakkal kezdte a szezont, mint a tavalyi évet. A Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke szerint aki emelt, az is csak maximum 10 százalékkal.

„Az átlagos fagylaltár 5-600 Ft között mozog, és idén forgalomnövekedést is várunk attól, hogy nem emelkedik az egekbe a fagyi ára. Bízunk abban, hogy egyre többen fogják a minőségi fagylatokat választani a nyári melegben a sokkal silányabb beltartalmi értékekkel rendelkező ipari jégkrémek helyett”

– mondta a Portfoliónak Erdélyi Balázs.

Az elnök szerint a sütemények ára 1000-1500 forint között ingadozik a legtöbb cukrászdában. Ennél magasabb árat ugyanis nagyon kevés helyen fizetnek meg a vendégek. A szakember arra számít, hogy az év második felében az is megjelenhet az árakban, hogy a cukrászdák főleg a nyári, egyébként felpörgő szezonban, továbbra is munkaerőhiánnyal küzdenek. A meglévő dolgozókat pedig versenyképes fizetéssel, vagyis némi béremeléssel és magasabb járulékfizetéssel tudják csak megtartani.

„A csokoládé ára a megnövekedett előállítási és szállítási költségek miatt már az elmúlt években is duplájára emelkedett, de a mostani tőzsdei árak miatt az év második felében további áremelés lehet, így akár 50-60%-os emelkedés sem zárható ki”

– mondta Erdélyi Balázs.

A rezsidíjakról szólva elmondta, hogy a cukrászdák többsége átállt a fix energiaáras szerződésekről a változó, tőzsdei árakra épülő megállapodásokra. Azonban úgy tűnik, hogy az üzletek többségének most már nem a villamosenergia vagy éppen a földgáz ára okoz problémát, hanem a megemelkedett víz- és csatornadíjak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: