SZEMPONT
A Rovatból

Ahol a szülés intimitása elveszik

A Világrajönni blog pszichológus, dúla szerzője Császármetszés alatti kommunikáció című cikkében hívja fel a figyelmet arra, milyen fontos tudatosítani, hogy a császármetszés is szülés, nem csupán egy műtét.


A műtőben zajló kommunikáció pedig életre szóló negatív élmény vagy gyógyító és erőt adó emlék is lehet.

A Világrajönni blog szerzője, Mészáros Eszter pszichológiai végzettsége is nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy még inkább megértse a babavárás alatti lelki történéseket, a családdá válás folyamán bekövetkező változásokat, és a kisbabák szükségleteit, azt hogy ők hogyan érzékelik a világot és mire van szükségük.

Figyelemmel kísérem a várandóssággal kapcsolatos cikkeket, híreket, a szüléstörténeteket és az anyák tapasztalatait. A császármetszés utáni hüvelyi szülés témájával foglalkozó egyik Facebook csoportban újra és újra megemlítik, azt a gyakran előforduló helyzetet, hogy "nem oda illő" dolgokat mondanak a műtőben az egészségügyi személyzet tagjai. Az érintettek sosem osztottak meg konkrétumot, de dúlaként és pszichológusként is nagyon fontosnak tartom ezt a témát, így rákérdeztem egy kiírásban, miről folyt a szó a császármetszés alatt a műtőben, majd vártam az anyák kommentjeit, vagy akár privát üzeneteit. Körülbelül 100 válasz érkezett

és többnyire negatív tapasztalatokról számoltak be.

A cikk megjelenése óta és a számos megosztásnak köszönhetően elképesztő mennyiségű személyes megosztás érkezik. Az, hogy milyen sokakat és milyen komoly élményanyagot mozgat meg, mutatja a téma rendkívüli fontosságát és aktualitását. A történetekből nyilvánvalóan látszik, hogy sokszor nem is maga a császármetszés vagy a hüvelyi szülés ténye dönti el a szülésélmény milyenségét, hanem a folyamat alatti hozzáállás és kommunikáció, amivel az anyát körülvette az egészségügyi szakszemélyzet és a további segítők.

Ahogyan olvastam az anyák emlékeit, az volt az érzésem, hogy mintha a műtéti helyzet és közeg elvonná a figyelmet arról, hogy – mint ahogyan a természetes szülésnél is – itt is nőből anya válik és egy kisbaba világra jöttében segédkeznek.

Mintha mindannak a romantikája, intimitása, különlegessége elveszne,

ami egy hüvelyi szülésnél nyilvánvalóbb, láthatóbb, talán kézzelfoghatóbb. Persze sokszor az anyák természetes szülés esetén is beszámolnak arról, hogy az egészségügyi személyzet kommunikációja nem volt támogató, kedves, vagy türelmes, esetleg figyelmes.

A megosztott tapasztalatok viszont azt mutatják, ez fokozottan igaz császármetszés esetén. Mintha az a tény, hogy az anyából csupán a fertőtlenítő által narancsszínűre festett gömbölyű pocak látszik, a test többi része letakarva, a felsőteste és az arca elfüggönyözve, eltávolítaná és elfeledtetné, hogy ez is szülés, ez is bensőséges családi esemény, különleges pillanat, felejthetetlen történés, ráadásul egy élet kezdete, az anya legelső élménye az újszülöttjével.

csaszar_komm1

Ma már a legtöbb császármetszés nem altatásban, hanem epidurális vagy spinális érzéstelenítéssel történik, így az anya mindent hall, ami elhangzik és fokozottan érzékeny arra, milyen verbális és nonverbális jelzések röpködnek körülötte. Régóta tudjuk, hogy bármely felfokozott érzelmi állapotban, félelem, kiszolgáltatottság esetén nő a szuggesztibilitás, vagyis a szuggesztiókra való fogékonyság.

Ez azt jelenti, hogy

amit ilyen helyzetben mondanak, vagy tesznek, az elementáris erővel ég be az emlékezetbe és önkéntelenül fejti ki a hatását az adott helyzetben.

Ezt az édesanyák közlései is megerősítik, hiszen rendszeresen hallunk tőlük olyat, hogy "sosem felejtem el amit mondott", "mintha most is hallanám, ahogy mondta" vagy, szó szerint "ez örökre beégett".

Vegyük először az optimális példát, milyen a helyes kommunikáció egy ilyen műtéti helyzetben, hogy majd ezzel összefüggésben tárgyalhassuk a megosztott tapasztalatokat.

Elmondható, hogy ritka kivételtől eltekintve, nem császármetszésre készülnek az anyák. Ezzel a helyzettel hosszas és kimerítő vajúdás után szembesülnek, a szülésre jellemző módosult tudatállapotban.

A császármetszés mellett való döntést jellemzően azért hozzák meg, mert a baba vagy az anya fiziológiás állapota ezt indokolja.

A félelem, az ijedtség érzései azonnal megjelennek egy ilyen helyzetben, mint ahogyan a veszteség is:

a természetes szülés megélésének elvesztése, sok esetben a kudarcélmény: hogy "nem tudtam megcsinálni". Szorongás a baba épségéért, félelem az új és idegen helyzettől. Nem könnyű, – ugyanakkor nem is olyan nehéz – beleképzelni magunkat ebbe a helyzetbe, de az nyilvánvaló, hogy az egészségügyi személyzet támogatása, kedvessége, gyengédsége, figyelmessége alapvető kell(ene) legyen ilyen esetekben. Az anya ilyenkor csak rájuk számíthat és nem csupán szakmailag, hanem emberileg is, hiszen az egészségügyi személyzet veszi őt körül (az apa többnyire nem lehet bent a műtőben).

Optimális esetben a műtét alatt is az anyához beszélnek az orvosok, laikus számára is jól érthető, köznapi nyelvezetet használva tájékoztatják őt a történésekről, a baba állapotáról. Megnyugtatják, ha arra van szüksége, pozitív élményekkel terelik el a figyelmét, ha ez segít. Ebből érezheti az anya, hogy figyelnek rá, szakmailag is kézben tartják a történéseket, de mindezek közben ő és a babája a legfontosabb szereplők, és nem csupán elszenvedői a helyzetnek.

A közvetlen orvosi kommunikáció ilyenkor teljes jelenlétet, odafordulást, fókuszálást üzen, ami elengedhetetlen az anya biztonságérzetének megerősítése szempontjából.

"
Nekem a műtősfiú frizurájáról beszélgettek meg hogy mikor volt fodrásznál... Kicsit furcsálltam, értem én hogy nekik rutin, de nekem az első ‘szülésem’ volt...

Számos beszámolóban lehetett olvasni, hogy a futballról, pizzarendelésről, nyaralásról, autókról folyik a szó, ami bár volt, aki számára figyelemelterelésként hatott, mások joggal érezhetik úgy, hogy nem is rájuk és a megszületendő babára koncentrálnak. Pedig amikor egy anya a saját és a kisbabája életéért aggódik, jogos igénye lehet az, hogy a mindennapi megbeszélnivalók kint maradjanak a folyosón és a műtéti helyzetben arról folyjon a szó, ami ott és akkor a legfontosabb: kettőjükről.

Egy hétköznapi rendelésen sem kelt kellemes érzést, ha az orvosunk igazából "máshol jár fejben", hát még egy műtétnél!

csaszar_komm2

A válaszokból és az anyák tapasztalataiból az ELTE Illyés Sándor Emléknapok nevű rendezvényére tudományos plakát is készült és bemutatásra került 2017. március 24-én abban a reményben, hogy ezzel is sikerül felhívni a figyelmet a problémára és változást elérni!

"Több zsírja van mint az előző 2-nek összesen".

Semmilyen körülmények között nem hangozhatna el pejoratív kommentár, minősítés vagy lesajnáló jelző a kismamák testsúlyára, alkatára, vagy testzsírszázalékára, még ha esetlegesen a szikeválasztás múlik is ezen.

"Úgy tudtam meg, hogy megszületett a gyerekem és a lánynak tartott baba fiú, hogy

Doktornő: – "Jaj, kukis!"

Orvosom: – "De hát ez egy fiú!" – ő nézte UH-n lánynak.

És akkor úgy összeraktam, hogy azt hiszem, megszületett életem első gyereke, anya lettem és van egy kisfiam."

Számos történetben olvashatjuk, hogy az egészségügyi személyzet csupán egymáshoz intézi a mondatait, az anyához csak alig vagy nem is szólnak. Ez szintén azt a megsemmisítő érzést keltheti, mintha ott sem lenne, vagy csak egy tárgy volna.

"Engem altattak. Mielőtt elaludtam, zokogtam, hogy ennek nem így kellett volna lennie. A doktornő pedig annyit mondott mindenkinek, hogy hagyjanak, hadd sírjak… Ez jól esett."

Rendkívül fontos az empatikus hozzáállás és az anya érzelmi támogatása. Azzal nem segítünk, ha letiltjuk az érzelmi megnyilvánulásokat vagy elbagatellizáljuk őket. Engedjünk teret a negatív érzéseknek is, hiszen van helyük ebben az esetben.

"Az orvos azt mondta, rosszul vettem a levegőt végig a vajúdás alatt, ezért nem jutott a baba elég oxigénhez, ezért esett le a szívhangja, és ezért kell “azonnal műteni, mert különben meghal a baba”. Övön aluli."

Bár vélhetően ezt a közlés csupán információátadásnak szánták, mégis nagyon körültekintően kell fogalmazni, hiszen az ilyesfajta egyszerű közlés is könnyen hibáztatásként csapódik le, ami nagymértékben növeli az anyák bűntudatát.

"X: Hol van a 10-es törlő? Mert ebből van elegem, hogy egyikőtök sem tud ennyit mondani, hogy kinn van a 10-es. Nézzétek meg a kukában!

Orvos: Akkor most visszabontsam?

X: Ne, várjuk meg a beteghordót, lehet a kinti kukában van. Hol késik már? Itt senki nem tudja rendesen végezni a munkáját?

Beteghordó negyedórás késés után: a 10-es a méhlepény alján volt feltapadva a kinti kukában.

Orvos: Én mondtam, hogy kinn van a 10-es, lehet te elfelejtetted felírni.

X: Ne fogd rám, ha mondtad volna, felírom."

Nincs annál nagyobb pánikkeltő, mintha elbizonytalanodsz az orvosaid szakmai hozzáértésében és hozzáállásában. Ha az egészségügyi szakszemélyzet nem olajozott teamként működik együtt, hanem nyilvánvalóan hibázik, és az ebből adódó feszültséget nem diszkréten kezelik, sőt, azt az anyára is ráterhelik – kétségek között hagyva őt magyarázat vagy megnyugtatás nélkül.

"A babának zsinór volt a nyakán és azt mondták, hogy nem mindenkinek kéne megszületni és hát elnézést Anyuka, hogy erről beszélünk de régen a természet ezt elintézte volna..."

Éppen azt kéne erősíteni az édesanyákban, hogy milyen fantasztikus, hogy a fejlett orvosi technikáknak és eljárásoknak köszönhetően – mint a császármetszés is – meg lehet menteni az anyát és a babát is, illetve jó kezekben van!

Szerencsére pozitív példák is érkeztek a beszámolók között

és nagyon fontos lenne, hogy megértsük, mennyire életbevágóan fontos a szülés körüli kommunikáció tartalma, illetve minősége. Egy anya azt írta: "Elég egy rossz mondat ezekben a helyzetekben és egy anya életének legszebb napja halálfélelemmel teli borzasztó élménnyé válhat. Ezt kellene tudatosítani."

Amellett, hogy teljesen egyetértek, hadd emeljem ki a társas támasz szerepét is: minden beszámolóban, ahol jó élményekről írtak az anyák, szerepelt legalább egy személy, aki emberségével, odafordulásával és kedvességével égett be az anyák emlékezetébe! Legyen még több ilyen! Állítsuk a szülés körüli és a császármetszés alatti kommunikációt a pozitív szuggesztiók segítségével a gyógyítás szolgálatába!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.

"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.

"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"

- fogalmazott az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bedő Dávid: Orbán elhagyja a süllyedő hajót, lépése azt tükrözi, mennyire lenézte a magyarokat és az országot
A Momentum politikusa szerint Orbánnak derogál, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze mások kormányzását. Bedő úgy gondolja: a távozó miniszterelnök nem fog hiányozni senkinek.


Bedő Dávid Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem ül be az új parlamentbe. A Momentum politikusa szerint Orbán ezzel elhagyja a „süllyedő hajót”. Bedő Dávid azt állítja, „derogál neki, hogy egy harmadára zsugorodott Fidesz-frakcióban ellenzéki szerepben nézze, hogy mások nála sokkal sikeresebben kormányoznak egy országot.” A poszt írójának véleménye szerint ez a lépés azt tükrözi, hogy Orbán Viktor mennyire lenézte a magyarokat és az országot.

Bedő úgy véli: „Neki a politika nem azért kellett, hogy felvirágoztasson egy nemzetet, hanem hogy az EU-ban, Putyinnal meg újabban Trumppal világpolitikai szereplőként tetszeleghessen.”

A bejegyzés szerint Orbán Viktort sosem érdekelték a magyar embereket foglalkoztató kérdések.

Bedő Dávid szerint „az oktatást és az egészségügyet egy kiöregedett maffiózóra, a közlekedést egy nárcisztikus kastélytulajdonosra, a gazdaságot meg egy tehetségtelen balfácánra bízta, akinek a költségvetési tervei köszönő viszonyban sem voltak a valósággal.”

A politikus emlékeztetett arra is, hogy Orbán eddig sem járt be sokat az Országgyűlésbe. „Láthatóan elment a kedve az egésztől, most, hogy nem róla szól a magyar politika” – írja. Bedő Dávid szerint „szánalmas, hogy egy hatalommániás bolond kevés őszinte pillanatainak egyike, ahogy láthatóan semmibe nézi a magyar demokrácia legfontosabb intézményét, amit mellesleg ő maga üresített ki.” A poszt végén hozzáteszi, hogy Orbán Viktor senkinek sem fog hiányozni.

„Na nem mintha hiányozna bárkinek: Orbánnak semmi keresnivalója a parlamentben. Hűvösebb és szűkösebb hely való neki, amit remélünk, hamarosan birtokba is vehet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán a döntésével megint azokat csapja be, akik rá szavaztak
A politikai elemző úgy véli, Orbán Viktor megszegte a választóinak tett ígéretét a parlamenti képviseletről. Döntésével azokat sújtja, akik rá szavaztak, nem pedig azokat, akik ellene voksoltak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Lakner Zoltán politikai elemző a Facebook-oldalán elemezte az Orbán Viktor nélküli új politikai korszak kezdetét. Szerinte 2026 áprilisának legnagyobb luxusa, hogy Orbán Viktor ne legyen fontos. Úgy véli, egy közel 40 éves politikai pályafutás és egy 16 éves korszak befejezése megérdemel néhány mondatot. Kiemeli, hogy május 9-én az első olyan országgyűlés alakul meg 1990 óta, amelynek Orbán Viktor nem lesz a tagja, ami szerinte „tényleg egy nyomasztóan hosszú korszak vége”.

Lakner szerint a távozó miniszterelnök azzal, hogy nem veszi fel mandátumát, ismét nem azokat csapja be, akik ellene szavaztak, hanem azokat, akik rá szavaztak, és akiknek azt ígérte, hogy vereség esetén is a parlamentben képviseli őket.

Az elemző úgy látja, a döntés mögött az állhat, hogy egy kétharmados országgyűlésben nem védené a többség által bármikor felfüggeszthető mentelmi jog, a szemtől szembeni politikai vitákból pedig már régen kivonult.

„Az egész kampány arról tanúskodott, hogy kizárólag a saját színpadképében képes helytállni, sőt abban sem, gondoljunk csak a győri ökölrázásra. A kisebbségi helyzetből folytatott vitákban való helytállással még csak nem is kísérletezik” – fogalmazott Lakner. Az elemző szerint azt sem lehet komolyan venni, hogy Orbán most a közösségek és a mozgalom építésére szánja idejét, mivel szerinte ő maga számolta fel a polgári köröket és a hagyományos pártszervezetet is.

„Ha Orbán útnak indul a közösségei felfedezésére, akkor minimum egy tapasztalt dakota nyomkeresőre lesz szüksége”

– írja.

Az elemző szerint senki nem lepődne meg azon, ha Orbán Viktor nem várná meg a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének és működőképességének helyreállítását. Lakner felidézi Orbán 2002-es vereség utáni szavait, amikor a volt miniszterelnök azt mondta, a kormány nem megbukott, csak vesztett, és nem látott örömöt a közvéleményben. Ezzel szemben – állítja az elemző – most, 2026-ban a közvélemény nagyobb része folyamatosan jelzi az örömét, hogy a bukás bekövetkezett.

Lakner szerint ami mindebből az országra tartozik, az az, hogy véget érhet a kötcsei nem-demokrácia világa. Felidézi Orbán 2009-es rendszeralapító beszédét, melyben egy centrális politikai erőtérről beszélt, amely a nemzeti ügyeket „nem állandó vitában”, hanem „a maga természetességével” képviseli. Lakner Zoltán posztját így zárja: „Orbán után a magyar társadalomnak, valamennyiünknek arra van esélye, hogy a viták természetességével közelítsük meg a nemzet ügyeit, ami alkalmassá tehet minket arra, hogy ezentúl az értékválasztásokat és a konkrét megoldásokat alaposan mérlegelve szülessenek döntések, és ez legyen egy új kormányzás természetes társadalmi környezete.

Sok mindenen, sok mindenkin múlik, hogy sikerül-e majd, de az Orbán Viktor nevű akadály elmozdításának nem elégséges, de szükséges feltétele teljesült. Túléltük Orbánt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: