A Rovatból

A KSH szerint az átlagfizetés 438 ezer forint Magyarországon

A statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy egy év alatt 8,6 százalékot nőtt az átlagkereset.
MTI - szmo.hu
2021. január 29.


Link másolása

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt a múlt év novemberében, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A novemberi átlagkereseteket átlagosan 62 500 forinttal növelték a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A keresetek növekedési üteme az előző két hónapban is hasonló, egyformán 8,8 százalékos volt. A 2,7 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 5,7 százalékos emelkedést mutattak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva 450 300 forint volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 400, a közfoglalkoztatottak nélkül 299 500 forint volt. A kedvezményeket is figyelembe véve 300 200 forintot ért el, 8,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése - hangsúlyozta a KSH jelentése. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt) bruttó átlagkereset 375 700 forintra becsülhető, ez 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, amikor szintén jelentős volt a prémiumok mértéke.

A legalább 5 alkalmazottal működő vállalkozásoknál 447 400 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, 8,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az alkalmazottak száma viszont 64 ezerrel, 2,9 százalékkal kevesebb volt. A költségvetési szektorban 7,6 százalékkal, 469 700 forintra nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset gyakorlatilag változatlan létszám mellett.

A teljes munkaidőben közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 6,1 százalékkal 81 ezer alá csökkent, a keresetük 1,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól és bruttó 80 500 forint volt.

A feldolgozóiparban 7,4 százalékos, az építőiparban 13,8 százalékos volt a keresetek éves növekedése tavaly novemberben, amivel 480 900 forintot, illetve 344 ezer forintot ért el a bruttó bér. A szállítás, raktározás illetve a szálláshelyszolgáltatás vendéglátás területén szerény 3,9, illetve 2,4 százalékos volt a keresetek emelkedése és átlagosan 400 300, illetve 256 700 forint volt a bruttó átlagkereset.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén a 1,6 százalékos növekedéssel is 557 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, az oktatásban 9,0 százalékos, az egészségügyben 16,8 százalékos növekedéssel a bruttó átlagkereset elérte a 398 ezer, illetve a 440 300 forintot tett ki.

2020. január-novemberben a bruttó átlagkereset 399 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 265 500 forintot ért el, mindkettő 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 3,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 6,0 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év első tizenegy hónapjában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter háborút, Gyurcsány Ferenc migrációt, Karácsony Gergely pedig gender-propagandát tálal fel a Fidesz új kampányvideójában
Az Európai Bizottság elnöke egy csengővel jelez a pincérként megjelenő ellenzéki politikusnak. A Brüsszel szóba pedig egy dollárjelet szerkesztettek.

Link másolása

Új reklámanyagot tett közzé a Fidesz a közösségi oldalán - szúrta ki az RTL.

A kampányfilmben az ellenzéki „főgonoszok” szerepelnek, ahol helyet kapott már

Magyar Péter is, aki a kormánypárt szerint háborút hoz nekünk. De Karácsony Gergely, Budapest regnáló főpolgármestere is pincérként lép fel, aki a Gender-propagandát szolgálja fel. A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig migrációt tesz az asztalra.

Míg viszont a többi politikus hoz valamit, addig Dobrev Klára üres kézzel jelenik meg a videóban.

Külön érdekesség, hogy a Brüsszel szóba bekerült egy dollárjel, így a belga fővárost a reklámban Brü$szelként írják. Ugyanakkor a videós anyag szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke irányítja az ellenzéki politikusokat.

A kampányvideó itt tekinthető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk