HÍREK
A Rovatból

A hatalomban lévők bármit megtehetnek, következmények nélkül – ezt gondolja a magyarok többsége

A lakosság közel 70 százaléka érzi azt, hogy akinek hatalma van, mindent megtehet, nem éri retorzió érte.


Egy friss felmérés szerint a magyar emberek többsége szerint akinek (politikai) hatalma van, az következmények nélkül megtehet szinte bármit – derül ki a Somogyi Zoltán szociológus által végzett kutatásból, amit a hvg.hu-n közölt. A Political Capital egyik alapítója abból indult ki, hogy egy modern, jól működő polgári társadalom éppen attól működne, hogy a hatalomban lévők nem érezhetik azt, hogy bármit megtehetnek, hiszen tartaniuk kellene a választói akarattól illetve a különböző formájú számonkérésektől.

A február 21. és 27. között, 1000 fős országos telefonos reprezentatív minta alapján zajlott kutatás szerint

a kérdésben határozott állásponton levők 70 százaléka szerint a hatalomban levők azt csinálnak, amit akarnak, nem érheti őket semmilyen hátrány.

A teljes népesség 58%-a egyetért azzal az állítással, hogy a hatalom képviselői Magyarországon bármit megtehetnek, míg az állítással egyet nem értők 24%-ot értek el. A maradék 18% nem tud egyértelmű állást foglalni a kérdésben.

A jelenlegi parlamenti pártok támogatóit nézve a momentumosok 98 százaléka, a Párbeszédből 97 százalék, a DK és a Mi Hazánk szavazóinak 87–87 százaléka, az LMP-sek 83 százaléka, a Jobbik híveinek 74 százaléka, az MSZP-t támogatók 64 százaléka szerint a hatalomban levők azt csinálnak, amit akarnak. A parlamenten kívülieknél említésre méltó Magyar Kétfarkú Kutyapárt esetében 97 százalék gondolja ugyanezt – írja Somogyi Zoltán.

Teljesen eltérő eredményt látunk, ha a Fideszt nézzük:

a párt szavazóinak mindössze 21%-a ért egyet azzal, hogy a hatalommal minden megúszható, a kormánypárti választók 49%-a jobbára vagy egyáltalán nem ért egyet ezzel.

A 18 és 29 év közöttiek 75 százaléka egyetért, vagy nagyon egyetért azzal az állítással, hogy Magyarországon a hatalom képviselői mindent megtehetnek, szemben azzal a 16 százalékkal, akik nem értenek egyet. Ezzel szemben a 65 év felettieknél 43 százalék áll szemben a 37 százalékkal.

Területi szempontból is érdekes a kép: a megyei jogú városokban élő válaszadók értenek egyet a legnagyobb arányban az állítással. A dunántúli régiók választói kisebb arányban értenek egyet ezzel, mint az ország más részein élők. Az észak-alföldi régióban élő válaszadók körében felülreprezentált azok aránya, akik teljesen egyetértenek. Somogyi Zoltán szerint ez akár összefügghet a debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozással és annak politikai kezelésével is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Így gyülekeznek az emberek a Bazilika előtt, innen indulnak Magyar Péterrel Nagyváradra gyalog
Egy kisebb tömeg várta Magyar Pétert, aki mellett Ruszin-Szendi Romolusz is feltűnt.


Már gyülekeznek az emberek a Bazilika előtti téren. Magyar Péter hétfőn jelentette be, hogy legújabb akciójában Nagyváradig sétál majd közösen a szimpatizánsaival.

„Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért” - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.

A menet szerdán 11.30-kor indul a Bazilikától a mintegy 300 km-re lévő Nagyváradra.

11 óra környékén már jó egy kisebb tömeg ácsorgott az indulás helyszínén, az emberek között pedig Ruszin-Szendi Romolusz is feltűnt.

Magyar Péter azután jelentette be ezt az akciót, hogy Orbán Viktor május 9-én a Tihanyi Apátságban a korábban magyarellenes megnyilvánulásaival ismertséget szerző, szélsőjobboldali román elnökjelölt, George Simion szavait idézte egyetértően: „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje.” Hozzátette, „biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.” Simion azonnal megköszönte a szavakat: „Köszönöm a nagyszerű üzenetet, Orbán Viktor! Meg kell nyernünk a harcot! Együtt!” - írta.

Azóta erdélyi magyar értelmiségiek, politikusok és történészek sorra szólaltak meg – közülük többen párhuzamot vontak az őszödi beszéddel, mások szerint Orbán ezzel nyíltan beavatkozott a román választásba, méghozzá egy szélsőséges, Nyugat-ellenes, magyarellenes politikus javára.

A TISZA Párt elnöke hazaárulással vádolta Orbán Viktort, majd bejelentette, hogy szerdán gyalog indul Erdélybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét” – megszólalt a Direkt36 a tavaszi nagytakarítás-törvényről
Szerintük a kormány ezzel minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.


Ahogy arról korábban írtunk, kedden, az éj leple alatt Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal bármilyen olyan szervezetet listára tehet és megbüntethet, amelyik külföldről kapott pénzt. A listára került szervezetek nem gyűjthetnek többé 1 százalékos felajánlásokat. Minden támogatóról és támogatásról teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell kérniük, amiben az szerepel, hogy a pénz nem külföldről származik. Ha kiderül, hogy a szervezet mégis külföldi pénzt fogadott el, a pénzmosás elleni hatóság a támogatás 25-szörösét szabhatja ki bírságként, amit 15 napon belül be kell fizetni. Az így befolyt összegek, valamint a megszüntetett szervezetek teljes vagyona a Nemzeti Együttműködési Alaphoz kerülnek.

A hírre már reagált a Direkt36 is, akik az egyik legtöbbet támadott szervezet. Azt írják: „Múlt éjjel a Fidesz beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely – elfogadása esetén - minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.”

A kormány célja szerintük kettős.

„Ez a törvényjavaslat egyrészt a bosszúról szól. Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét, feltárják többek között az MNB-alapítványtól eltűnt százmilliárdok ügyét, vagy éppen hírt adnak arról, amikor elnöki kegyelmet kap egy pedofil bűncselekményben érintett elítélt.”

„Közben azonban az igazi célpont nem mi, újságírók vagyunk. A kormány ezzel a lépéssel azt akarja elérni, hogy ti ne értesülhessetek ezekről az ügyekről. Azt akarják, hogy csak a propaganda által sulykolt hazugságokat halljátok. Azt akarják, hogy a magyar választók ne tudjanak szabadon, a saját érdeklődésüknek megfelelően tájékozódni és döntéseket hozni” – teszik hozzá.

A jövőre nézve ettől függetlenül azt ígérték: „De azt már most meg tudjuk ígérni, hogy még elszántabban fogjuk végezni a munkánkat, mint eddig.”

A teljes cikket ITT lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Momentum-elnök: Ha ez nem viszi át az ingerküszöböt, akkor itt a vége
A Momentum elnöke szerint az új törvényjavaslat padlóra küldené a független sajtót és civileket. Úgy érzi, most dől el, maradt-e még esély a demokráciára Magyarországon.


Ahogy arról korábban írtunk, kedd éjjel Halász János benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot. Ennek értelmében bármilyen, külföldről pénzt elfogadó civil szervezetet vagy sajtóterméket súlyos büntetéssel sújthatnak: elvehetik az adó 1%-os felajánlások lehetőségét, és a támogatás 25-szörösének azonnali visszafizetésére kötelezhetik az adott szervezetet.

Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint Magyarország előtt most nagy próbatétel áll. A politikus Facebook-oldalán arról írt, hogy szerinte ez nemcsak egy újabb szabályozás, hanem „kivégzik MINDEN független magyar sajtóterméket, kivégezhetnek MINDEN kormányfüggetlen civil szervezetet, ami közügyekkel foglalkozik, és büntethetővé teszik az uniós pénzek felhasználását”.

Azt írta, a törvényjavaslat gyakorlatilag felszámolja a magyar nyilvánosság kormánytól független maradékát, a civil szféra közügyekben is aktív szereplőinek maradékát, valamint az uniós pénzek kormánytól független lehívásának és felhasználásának minden lehetőségét.

Tompos szerint a Fidesz ezzel megkezdte Orbán Viktor március 15-én beígért „tavaszi nagytakarítását”. A Momentum elnöke úgy fogalmazott, hogy a következő hetekben dől el, lehet-e még Magyarország demokrácia.

A Momentum minden pénzét, jogi tudását és politikai lehetőségét felhasználja majd, hogy ezt megakadályozza.

De felteszi a kérdést: mit tesz a magyar társadalom? Szerinte ha ez nem üti át az ingerküszöböt, „akkor itt a vége”.

Felidézte azt is, hogy korábban már szóltak, a gyülekezési törvény csak a kezdet volt. Úgy véli, a Tisza Párt akkor nem állt melléjük. Most megint figyelmeztet:

ha nem lépnek fel együtt, „akkor nem lesznek tiszta választások 2026-ban. Nem lesz, aki tudósít majd a csalásokról, fenyegetésekről, verésekről. Nem lesz, aki segít majd érvényt szerezni a jogaidnak, amikor a helyi erősember meghurcol vagy megzsarol. Nem lesz más, csak a Fidesz”.

Azt írta, most dől el, hogy a magyaroknak tényleg Mohács kell-e, vagy képesek saját kezükbe venni a sorsukat.

A Momentum az elmúlt héten azzal került be a hírekbe, hogy több egykori vezető politikusa is hátrébb lépett vagy erre szólított fel. Miután Orosz Anna visszaadta parlamenti mandátumát, a párt egykori elnöke, Fekete-Győr András azt javasolta, hogy ne induljanak a 2026-os választáson. Korábban Hajnal Miklós, majd Tóth Endre és Gelencsér Ferenc képviselők már be is jelentették, hogy nem indulnak parlamenti mandátumért egyéniképviselő-jelöltként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Lázár János füttyögve próbált szóhoz jutni, miután a fideszes lopásokról kérdezték
Arról beszélt az elégedetlen egybegyűlteknek, hogy ha valóban ellopták volna a pénzt, nem tudnák kifizetni a 13. havi nyugdíjakat.


Szentendrén tartott utcafórumot – népszerű nevén Lázárinfót – az építési és közlekedési miniszter. Lázár János a szokásos témákkal – Ukrajna, Tisza Párt, Brüsszel – érkezett, de ezúttal is kapott kritikát a közönség soraiból.

Már az esemény elején többen bekiabálták, hogy „Ellopták az összes pénzt!”, amire maga a miniszter is reagált. Szerinte ha tényleg ellopták volna a pénzt, akkor nem lenne 13. havi nyugdíj, „és nem dupláztuk volna meg az ország vagyonát”.

Mivel a tömeg erre az állításra sem akart csitulni, és a miniszternek is lett volna még mondanivalója, egy pontot Lázár János egy klasszikus testnevelőtanáros füttyszóval próbált rendet tenni.

Erről videófelvétel is készült:

A politikus egyébként megígérte a H5-ös HÉV leromlott vonalának felújítását, és a környéket érintő utak fejlesztését is. Ezen kívül „meglepetést” ígért a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, a „luxizással” kapcsolatban pedig elmondta, hogy képtelenség, hogy az országban forgalomban lévő mind a 600 Ferrari fideszesek tulajdonában legyen.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: