A Harry Potter- és a Bridget Jones-filmek is tiltólistára kerülhetnek az RTL szerint, ha elfogadják a módosított pedofiltörvényt
A televíziós csatorna szerint a múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is.
Az RTL Magyarország számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de társadalmi szerepvállalásában is. Azt is valljuk azonban, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia, ezért aggasztónak tartjuk, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is - írja közleményében a televíziós csatorna.
Szerintük "a tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban".
Azt is megjegyzik, hogy
a tervezet alapján csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne olyan alkotásokat bemutatni, mint például a Billy Eliott, a Philadelphia, a Bridget Jones naplója, vagy akár a Harry Potter-filmadaptációk egyes részei, és tiltólistára kerülnének olyan sorozatok is, mint a Modern család, a Jóbarátok, vagy éppen a Szomszédok és a Barátok közt számos epizódja.
"A tervezet a médiapiac minden hazai szereplőjének jelentős gazdasági károkat okoz, és minden állampolgár számára megnehezíti egyes tartalmak elérését, de ennél is fontosabb, hogy a tervezett szabályozás tulajdonképpen kirekeszti a szexuális kisebbségeket a tömegmédiából, ezzel ellehetetleníti a velük szemben a társadalomban élő negatív sztereotípiák elleni küzdelmet" - teszik hozzá.
A közleményt azzal zárják: "büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink közössége sokszínű, ahogy a társadalom is, így számos heteroszexuális dolgozónk és nézőnk is van. Így miattuk is tiltakoznunk kell az ellen, hogy a tervezett törvény miatt a többségitől eltérő nemi identitású embereket csak olyan kitételekkel és olyan késő esti idősávban lehetne ezentúl bemutatni, ahogy például horrorfilmek szereplőit".
A tervezet egyébként nagy felháborodást váltott ki, számos civil szervezet tüntetést szervezett hétfő délutánra a Parlament elé, hogy így tiltakozzanak a fideszes politikusok által benyújtott törvénymódosítási javaslatok ellen, amit homofóbnak és kirekesztőnek tartanak.
Az RTL Magyarország számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de társadalmi szerepvállalásában is. Azt is valljuk azonban, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia, ezért aggasztónak tartjuk, hogy egy múlt héten beterjesztett törvénytervezet súlyosan sérti a szólásszabadságot, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai uniós egyezmény diszkrimináció tilalmáról szóló rendelkezéseit is - írja közleményében a televíziós csatorna.
Szerintük "a tervezet aránytalanul és az alapvető szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva korlátozná a homoszexualitás bárminemű megjelenítését a médiában, és tiltaná, hogy a kiskorúak eltérő nemi identitású emberekkel találkozzanak a műsorokban, filmekben, vagy akár csak a reklámokban".
Azt is megjegyzik, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy kerítésre menekült a vaddisznók elől a Telex igazgatóságának elnöke Budapesten, a Hegyvidéken - számolt be róla az RTL Híradó. Kárpáti Márton azt mondja, a János kórháznál biciklivel tartott hazafelé, amikor az egyik állat megindult feléjük.
„Láttam, hogy mellettem ezen a füves területen egy elég nagy csoport vaddisznó vágtat, elég nagy sebességgel robogtak. Nem nagyon foglalkoztam velük, mert biciklivel voltam”
- mesélte Kárpáti, aki ezután meglátott egy lányt, akinek fülhallgató volt a fején. Figyelmeztette a veszélyre.
„Az egyik anyadisznó jött utánunk, meg így szemmel tartott minket. Amikor el akartam indulni a biciklivel, akkor is morgott, meg indult felénk, látszott, hogy szemmel tart, úgyhogy felálltunk egy kerítés kőtalpazatára vagy alapjára, hogyha ott esetleg közelebb jönne a vaddisznó, akkor biztonságban legyünk”
- tette hozzá.
Végül öt-tíz perc múlva jöttek le. Kárpáti azt mondta, nem félelemből, inkább elővigyázatosságból kerestek menedéket.
A tizenkettedik kerületiek hónapok óta panaszkodnak, hogy az állatok minden korábbinál jobban birtokba vették a közterületeket. Fekete Orsolya kutyapárti képviselő korában azt mondta a Híradónak, nem szeretnének lövöldözni a kerületben, ezért inkább csapdákat állítottak fel. Ennek szerinte 4-6 hónapon belül lesz hatása. A csapdába csalt vaddisznókat elszállítják és elaltatják.
Egy kerítésre menekült a vaddisznók elől a Telex igazgatóságának elnöke Budapesten, a Hegyvidéken - számolt be róla az RTL Híradó. Kárpáti Márton azt mondja, a János kórháznál biciklivel tartott hazafelé, amikor az egyik állat megindult feléjük.
„Láttam, hogy mellettem ezen a füves területen egy elég nagy csoport vaddisznó vágtat, elég nagy sebességgel robogtak. Nem nagyon foglalkoztam velük, mert biciklivel voltam”
- mesélte Kárpáti, aki ezután meglátott egy lányt, akinek fülhallgató volt a fején. Figyelmeztette a veszélyre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem ért egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetésével, ezért leszerelne Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség toborzókampányának arca - tudta meg a Telex. A lap értesülését a százados is megerősítette.
„Azért nyújtottam be a leszerelési kérelmet, mert nem értettem egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetési szemléletével. Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam”
– mondta a Telexnek a 33 éves rohamlövész.
Pálinkás körülbelül egy hónappal ezelőtt be is nyújtotta a kérelmét a minisztérium vezetésének, ugyanakkor a veszélyhelyzetre hivatkozva ezt elutasították. Ami azt jelenti, hogy nem engedik leszerelni.
A lap emlékeztet rá, hogy a 2020 márciusában elrendelt, és azóta fél évente folyamatosan meghosszabbított veszélyhelyzet alatt a jogszabályok szerint csak közös megegyezéssel lehet távozni a honvédségtől.
A százados így továbbra is az állomány tagja, ugyanakkor azt mondta: továbbra is keresi a jogi lehetőséget arra, hogy leszerelhessen.
Pálinkás Szilveszter 2017-ben lépett be a Magyar Honvédségbe. Szolnokon szolgált rohamlövésszként és különleges műveleti katonaként, majd a brit Királyi Katonai Akadémián tanult, ahol Orbán Gáspár is végzett. Ezt követően az Egyesült Államokban folytatott katonai felderítő képzést, később pedig a Honvédelmi Minisztérium állományában dolgozott katonai szakreferensként. Közvetlen felettese Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter lett.
Az elmúlt másfél évben Pálinkás volt a Magyar Honvédség országos toborzókampányának arca. Az egyik videóban például arról beszélt, hogy élete legjobb döntésének tartotta, amikor belépett a honvédségbe.
Pálinkás a Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös S.E.R.E.G. című sorozatában is szerepelt, ahol szakértőként segítette a forgatást. Részt vett a Sárkányok Kabul felett című filmben is, amely a 2021-es Sámán Pajzs nevű afganisztáni katonai mentőakciót mutatja be. A produkció november végén kerül a mozikba, Pálinkás korábban a köztévében is beszélt róla.
Nem ért egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetésével, ezért leszerelne Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség toborzókampányának arca - tudta meg a Telex. A lap értesülését a százados is megerősítette.
„Azért nyújtottam be a leszerelési kérelmet, mert nem értettem egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetési szemléletével. Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Otthon Start Hitel bejelentése óta több mint 3%-kal drágultak a budapesti ingatlanok, derült ki a legnagyobb ingatlanos portál elemzéséből, amelyről az RTL Híradó számolt be.
Az év első felében az állampapír kötvények csökkenő hozama miatt indult roham a lakáspiacon és a megnövekedett kereslet hajtotta fel az árakat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján
idén az első negyedévben a fővárosi négyzetméterár 24%-kal drágult az egy évvel korábbihoz képest.
Júliusban jelentette be a kormány, hogy államilag támogatott hitelprogramot indítanak.
Gulyás Gergely szerint a 3%-os Otthon Start hitel nem okoz majd jelentős drágulást. „Az ingatlan piacon az árak amúgy is nőnek és az biztos, hogy olyan mértékben nem fognak nőni, mint amilyen segítséget ez jelent” - fogalmazott a miniszter.
Az ingatlan.com elemzője viszont máshogy számolt: szerinte július óta jelentősen nőtt az eladó lakások és házak iránti kereslet és ezáltal az árak is felmentek.
„Budapesten volt a legnagyobb a drágulás tempója, itt 3,6%-al emelkedtek az eladó lakások és házak árai az elmúlt kicsit több, mint másfél hónapban. Minél kisebb egy település, annál kisebb a drágulás üteme”
- fogalmazott Balogh László.
Az elemzők szerint szeptembertől, vagyis a hitel igénylésének kezdetétől még nagyobb árrobbanás várható.
A bank360 kiszámolta, mekkora az a drágulás, aminél már nem éri majd meg felvenni az államilag támogatott hitelt.
„Hogyha bekövetkezne ez a 35-40%-os áremelkedés, akkor az egymilliós négyzetméterártól indulva akkor már nagyjából ugyanott lenne a piaci hitel törlesztőrészlete, mint az Otthon Start Hitel törlesztőrészlete”
- mondta Vrazsovits Rita.
Július óta a legnagyobb mértékben a budapesti panelok ára emelkedett.
Az Otthon Start Hitel bejelentése óta több mint 3%-kal drágultak a budapesti ingatlanok, derült ki a legnagyobb ingatlanos portál elemzéséből, amelyről az RTL Híradó számolt be.
Az év első felében az állampapír kötvények csökkenő hozama miatt indult roham a lakáspiacon és a megnövekedett kereslet hajtotta fel az árakat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vészesen csökkent a Balaton vízszintje az elmúlt időszakban, adta hírül az Időkép.
Csak az elmúlt két hét alatt nagyjából 10 centimétert apadt a tó, melynek átlagos vízszintje jelenleg 71 centiméter.
Ez azt jelenti, hogy a 120 centiméteres maximum szabályozási szinthez képest közel fél méterrel alacsonyabb a vízállás, a tóból jelenleg nagyjából 294 millió köbméter víz hiányzik. Ha csak a tó felszínére hulló csapadékot nézzük, akkor nagyjából 490 milliméternyi esőnek kellene esni ahhoz, hogy a tó vízszintje 71 centiméterről 120 centiméterre emelkedjen.
A portál szerint sokkal reálisabb képet ad, hogy mennyi esőre lenne szükség a Balaton egész vízgyűjtőjében. Mivel a lehulló csapadék nem 100 százalékban jut a tóba (beszivárgás, párolgás, tározódás), számolni kell lefolyási tényezővel is. Ennek értéke változó lehet a csapadék intenzitásától és talajállapottól függően.
Átlagos értékkel számolva nagyjából 170 milliméter esőre lenne szükség a vízgyűjtőben, hogy a hiányzó víz pótlódjon a tóban.
Erre egyelőre nem számíthatunk, bár hétvégén érkezik egy hidegfront, de ez is inkább csak lokálisan hozhat jelentősebb csapadékot a Balaton környékén.