HÍREK
A Rovatból

„A férjemet megkínozták, megölték és még utána bántalmazták a testét” – Alekszej Navalnij özvegye az Európai Parlamentben beszélt a

Julia Navalnaja szerint Vlagyimir Putyinnal nem lehet a politika eszközeivel harcolni, mert ő nem politikus, hanem gengszter és bűnöző. Helyszíni beszámoló.

Link másolása

Február 16-án eddig tisztázatlan körülmények között meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb kritikusa.

Navalnij számos tüntetést szervezett az orosz államfő ellen, vállalva annak a kockázatát, hogy ezért súlyos büntetést kaphat. Az első Navalnij ellen szervezett merénylet mérgezés volt, amikor egy hivatalos út során idegmérget tettek az ételébe. Az ellenzéki politikus túlélte a mérgezést, de újra kellett tanulnia a járást, a beszédet és az írást, ebben az időszakban Dél-Németországban tartózkodott a családjával, majd amikor felépült, visszatért Moszkvába, de még a repülőtéren letartóztatták a hatóságok.

Három éve tartották fogva, ez idő alatt egészsége látványosan megromlott, majd közel két hete meghalt. Bár az oroszok és az ukrán hírszerzés is arról beszél, hogy Navalnij természetes halált halt a börtönben, a világ jókora része nem akarja ezt elhinni, hanem úgy gondolják: akár a választásokra készülő Putyin is állhat az ellenzéki politikus halála mögött. Felesége szerint Navalnijt brutálisan meggyilkolták, állítása szerint még halála után is meggyalázták a testét, valamint bántalmazták édesanyját is.

Julija Navalnaja tétlenül követte az eseményeket, nem tehetett semmit férje szabadságáért, végül megrendülten fogadta férje halálhírét. Egészen szerdáig, amikor nyilvánosan megjelent Strasbourgban, az Európai Parlamentben, ahol a Szeretlek Magyarország munkatársa találkozhatott az özveggyel.

Navalnaja megtörten, mégis tettre készen lépett az Európai Parlament üléstermébe, ahol Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke fogadta. Ő elmondta, hogy ezen a napon azért hívta össze az ülést, hogy együtt emlékezzenek Alekszej Navalnijról bátor felesége jelenlétében, aki készen áll arra, hogy a nehéz körülmények ellenére folytassa férje munkáját. Metsola együttérzését fejezte ki az özvegy számára, és emlékeztetett arra, hogy Alekszej börtönbüntetése alatt az Európai Parlament nevében felszólította az orosz államot, hogy engedjék szabadon az ellenzéki politikust.Alekszej Navalnij fotója az Európai Parlamentben

Az özvegy fél a temetéstől

„A férjemet megfenyegették, megmérgezték, megkínozták, de nem tudták megtörni” – mondta Julija Navalnaja talpig feketében, és a strasbourgi tartózkodása kapcsán visszaemlékezett arra, hogy férje letartóztatása előtt, megközelítőleg pontosan három éve is ebben a francia városban volt Alekszejjel. „Együtt kirándultunk Strasbourgban, miután a férjem újra megtanult járni a mérgezés után. De most

egyedül jöttem, mert Alekszej már nem lehet velem.”

Navalnaja beszélt arról is, hogy férjét három évig kínozták, egy apró börtöncellában éheztették, elzárták a külvilágtól, és megtagadták a tőle a látogatásokat, a telefonhívásokat, végül azt is, hogy leveleket kapjon.

„És aztán megölték. Majd még ezután is bántalmazták a testét”

– jelentette ki az asszony.

Az özvegy beszámolt arról is, hogy az elmúlt tizenkét napban szeretett volna teljesen megerősödni a strasbourgi út előtt, de helyette a holttest kiadatásával és a temetés megszervezésével foglalkozott, amellyel kapcsolatban a találkozás pillanatában is sok a kérdés. „Hamarosan megtartjuk a temetést, de nem tudom, hogy mire számíthatok, nem tudom, hogy békés temetés lesz-e, nem tudom, hogy letartóztatják-e a gyásznép tagjait, nem tudom, hogy ott lesznek-e a hatóságok” – mondta aggódva Júlia.

Folytatja férje munkáját

A halálhír elterjedése után Julia hamar kijelentette, hogy folytatja férje politikai munkáját, és ezennel megerősítette szándékát. „Mostanra Oroszországban mindenki hozzászokott a háborúhoz, és sokan úgy gondolják, hogy nincs más megoldás, mint megállapodást kötni Putyinnal. A férjem gyilkossága azonban sokkoló hatással volt a világra, és rávilágított arra, hogy Putyin több egy politikusnál, hiszen egy bűnszervezet vezetője, és felelősséget kell vállalnia a tetteiért. Alekszej millióknak adott reményt, hogy jobbá lehet tenni Oroszországot. De már sosem láthatja, hogy milyen lesz a jövő Oroszországa, mi viszont szemtanúi lehetünk, és ennek érdekében mindent megteszek” – jelentette ki Júlia, aki láthatóan minden bátorságát összeszedte, hogy ezekről a tervekről beszéljen. Visszaemlékezett még arra is, hogy férje milyen módon küzdött Putyin ellen. Például

amikor nem szerepelhetett a televízóban, akkor megtanult YouTube videót készíteni.

A feleség ezt az utat akarja folytatni, és tervei között szerepel azoknak az orosz embereknek a felfedése, akik Putyin munkatársaiként komoly összegeket rejtenek el Európában. Szerinte ovábbi szankciók, további állásfoglalások nem érnek célt, az orosz elnöknek ugyanis nincsnek elvei, erkölcsei, szabályai – mondta.

„Nem politikussal van dolgunk, hanem egy gengszterrel, egy bűnözővel”

– fogalmazott.

„Elsősorban pénzügyi kivizsgálást kell indítani, majd minden új eszközzel megakadályozni Putyin hatalmát, és ennek érdekében minden tőlem telhetőt megteszek” – zárta a gondolatait az özvegyasszony, aki bár nem kommentálta a magyar politikusok reakcióját, akik nem fejezték ki tiszteletüket férje halála után a magyar parlamentben, de saját szemével láthatta, hogy a kormánypárti Európai Parlamenti képviselők nem jelentek meg a nyilvános felszólalása alatt az ülésteremben, hanem csak ezt követően érkeztek meg a februári plenáris ülésre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Megrendezte saját halotti torát a Szamos Marcipán tulajdonosa, hogy lássa, kik jönnének el az utolsó útjára
Kelényi Szamos Gabriellának nem kell a szomszédba menni a fekete humorért. Pedig egyáltalán nincs halálán: bár 75 éves, de tele van tervekkel.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 23.


Link másolása

Kelényi Szamos Gabriella, a Szamos Marcipán tulajdonos-vezérigazgatója nem mindennapi ember. Nemcsak azért, mert egy egészen különleges vállalatot vezet, méghozzá családi alapon, hanem nem mindennapi humora miatt is. Mindenesetre, nem így képzeljük el a vállalatvezetőket.

A Blikk írt arról, hogy a nemrég tartott hetvenötödik születésnapja helyett szabályos halotti tort rendezett magának. Az indok is egészen sajátos:

A legszörnyűbb egy temetésen, hogy mindenki hazamegy, a halott meg ottmarad. Ezt szerettem volna elkerülni

Mint kiderült, több mint húsz éve gondolt először arra, hogy semmiképpen nem szeretné, azt, hogy szerettei, a barátai sírva vegyenek tőle búcsút a temetésén. Akkor, ötvenöt évesen arra kérte férjét, hogy temetése után nagy bulit rendezzenek, ahol tombola is legyen. Gabriella már az édesapja, a cégalapító Szamos Mátyás halálakor sem viselte a részvétnyilvánításokat, ezt kivédendő

inkább mindenkinek marcipán rózsát és szívet adott a temetésen.

Férje sajnos öt éve meghalt, őt a Dunába szórták, így rá már nem számíthat, hogy utolsó kívánságát teljesítse. Ezért fogalmazódott meg benne, hogy mielőtt követi majd a Dunába, megrendezné saját halotti torát.

Azt is készséggel elmondta, milyenre sikeredett az előrehozott halotti tor. „Az egyik fiam volt a ceremóniamester. A meghívóban kikötöttem, hogy nem kérek virágot, viszont mindenféle házi készítésű finomságra nyitott vagyok, így hoztak nekem befőttet, lekvárt, sőt, még kolbászt is. A kamrám meg is telt.

Emellett kértem mindenkitől, hogy írjon rólam valamit, és aki megtette, részt vehetett a tombolán.

Ezeket az írásokat azóta összefűztem, és bevallom, lelkileg ebből töltődöm, ebből élek.

Úgy tűnik, szerencsére az igazi temetésre még jó sokáig várni kell. A tulajdonosnő tele van ötletekkel, jelenleg a harminc éves múzeum felfrissítésén dolgozik. Ahogy elmondta, ők sosem a pénzért csinálták a céget, hanem azért, mert azt szerették volna, ha a családjuk minden tagjának olyan munkahelye lenne, ahol meg tudja valósítani önmagát, legyen könyvelő, eladó vagy cukrász, vallotta meg a Blikknek Kelényi Szamos Gabriella.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Lengyelországban megnyerték a választást, és másnap kirúgták a közmédia vezetőit, nálunk is ez lesz
A TISZA Párt politikusa egy kampányrendezvényen elmondta, ők is így járnának el a Fidesz propagandagépezetével.

Link másolása

Komlón tartott beszédet és rögtönzött lakossági fórumot Magyar Péter. A TISZA Párt politikusa több olyan dolgot elmondott, amit már országjárása többi állomásán is, majd a közönségből kérdezhettek.

Egy helyi lakos arra volt kíváncsi, hogy Magyar hatalomra kerülése esetén hogyan tudná korlátozni a propagandát. A politikus erre úgy válaszolt: szerinte először nem törvényekkel kell korlátozni, hanem az új többség kialakulásával úgy, vagy még ügyesebben terveznek eljárni, mint a lengyelek.

„Mi történt Lengyelországban? Mindenki meglepetésére Donald Tusk megverte a hivatalban lévő, Orbánhoz hasonló Kaczynski-kormányt, ahol ugyanolyan propaganda volt, mint itt – egyébként Orbántól tanulták. [...]

Megnyerték a lengyel választást, és másnap kirúgták a lengyel közmédia vezetőit.

Lehet azon vitatkozni, hogy ezt jogszerűen tették-e vagy nem. De azt mondták, hogy ahol gyalulnak, ott hullik a forgács”

– tette hozzá Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint nem a CSOK-tól lesz több gyerek: "Én beszéltem egy-két hölggyel, a volt feleségemmel is, és ami meghatározó, az a szülésélmény"
Komlón beszélt a Tisza-párti politikus arról, szerinte miért nem születik elég gyermek. Szerinte pocakos, őszülő kormánytagok döntötték el, hogyan szüljenek a nők.

Link másolása

[caption id="attachment_2189761" align="alignnone" width="705"]Magyar Péter országjárása során komlói beszédének végén arról beszélt, mi kellene ahhoz, hogy valóban több gyermek szülessen. Szólt a nevelőintézetekről, a szülés biztonságáról, a szabad orvosválasztás megszüntetésének káros voltáról és a kormány szociális érzéketlenségéről. Ezeket mondta:

Az ország érdeke, hogy kiművelt emberfők legyenek, hogy normális gyerekkoruk legyen, hogy szeretetben nőjenek fel. Azok is, akik árvák, (...) ne nagy intézményekben nőjenek föl, hanem nevelőcsaládokban, jó nevelőcsaládokban nőjenek fel a gyerekek. Mi történik?

Államosítja a meddőségi központokat a kormány, miközben több gyereket szeretne. Várólisták lesznek.

Viszont aki örökbe szeretne fogadni, annak egy nagyon hosszú folyamaton kell végigmennie, ami nagyon sokszor sikertelen. Így inkább otthagyják a gyerekeket az otthonukban. A bicskeihez hasonló otthonokban. Kérdezem az otthonukban. Kérdezem én, ez a keresztény kormány? Ez a családbarát kormány? (...) Azt hiszi a kormány, hogy ha CSOK-ot meg különböző hiteleket ad, akkor a hölgyek attól több gyereket fognak szülni. El kell, hogy keserítsem őket.

Én beszéltem egy-két hölggyel, a volt feleségemmel is, és ami meghatározó, az a szülésélmény.

Hogy valaki olyan környezetben tud szülni, ahol biztonságban érzi magát. Ahol, ha lehet, a férjével van. (...) Nem kikötik, nem leszólják, nem beszólnak neki, hanem háborítatlanul szülhet. Akkor lehet, hogy lesz második gyereke, lehet, hogy lesz harmadik.

Szóvá tette azt is, hogy mindezen bajokat tetézve a kormány levette a szabad orvosválasztás lehetőségét, aminek alapvetőnek kell lennie. Mert ez nem kéztörés, hanem a legintimebb helyzet. Magyar szerint a három gyerek az elsőnél kezdődik.

Ha egy gyereket vagy két gyereket nem támogatnak, akkor nem lesz harmadik gyerek. Ha nem érjük el azt, hogy a nők visszamehessenek dolgozni, rugalmasan mehessenek vissza, ugyanabba a karrierívbe térhessenek vissza, akkor nem fognak gyereket vállalni.

Ha nem tesszük szexivé a gyerekvállalást, akkor nem fognak gyereket vállalni, adhatunk nekik akármennyi pénzt.

Magyar azt is mondta, hogy a magyar kormányban egyetlen nő sincsen, szerinte Szaúd Arábiában több nő van a kormányban, mint a keresztény magyar kormányban.

Úgy zajlottak a kormányülések, hogy pocakos, őszülő urak megmondták, hogy hogy lesz a szülés. Merthogy az ő feleségük is így szült három gyereket

– mondta beszédében Magyar Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A külügyminisztérium egy mondatban reagált arra, hogy a Gazprom lesz a Fradi főszponzora
Szijjártó minisztériuma szerint nincs itt semmi látnivaló. A klub eddig nem kommentálta a hírt.

Link másolása

Tegnap mi is megírtuk, hogy az orosz Gazprom lesz a Fradi főszponzora. Az RTL Híradó kérdésére, miszerint jelent-e veszélyt Magyarország szuverenitására nézve, hogy a legnagyobb orosz állami cég ekkora befolyást szerez a magyar futballban, Szijjártó minisztériuma az alábbi választ adta:

Minél több nagy nemzetközi vállalat fektet be a magyar sportba, az annál jobb, és a Gazprom nem szerepel a szankciós listán.

Link másolása
KÖVESS MINKET: