Dr. Richard Levitan, aki 30 éve dolgozik intenzív osztályon és tudományos kutatásokat folytatott a kritikus állapotban lévő betegek légzőcső-alkalmazásával kapcsolatban, a New York Timesban osztotta meg az elmúlt egy hónap tapasztalatait.

Az orvos 10 nap önkéntes munkát vállalt a Bellevue kórházban, ahol egykor gyakorlatát végezte. Itt megértette, hogy túl későn veszik észre azt a gyakran halálos végű tüdőgyulladást, amit vírus okoz, és úgy látta, hogy többet lehetne tenni azért, hogy a páciensek ne kerüljenek lélegeztetőgépre, és hogy életben maradjanak.

Ehhez azonban arra kellett fényt deríteni, hogy miért kerül sok koronavírusos beteg túlságosan későn a kórházba. Valószínűleg azért, mert tüneteik alapján nem érzik állapotukat olyan súlyosnak, mint amilyen valójában.

Levitan doktor az évtizedek során megszokta, hogy a sürgősségi osztályokon mindenféle eseteket kezelnek, itt azonban gyakorlatilag csak olyanok voltak, akik koronavírus okozta tüdőgyulladásban szenvedtek. Még olyanok is, akiknek nem voltak légzési panaszaik vagy akiket cukorbetegséggel kezeltek, sőt, akadt, akit megkéseltek, vagy eséstől sérült meg, de náluk is kimutatták a vírusos tüdőgyulladást.

Így jutottak el kollégáival arra a felismerésre, hogy a covid-tüdőgyulladás kezdetben úgynevezett „csendes hipoxiát”, azaz egyfajta oxigénhiányt okoz, amit azért nehéz diagnosztizálni, mert, ellentétben egy közönséges tüdőgyulladással, nem jár mellkasi fájdalmakkal, sem pedig légzési nehézségekkel.

A koronavírus első támadása során a betegek nem érzik úgy, hogy nem kapnak levegőt, még akkor sem, amikor lezuhan tüdejük oxigénszintje, akár a normális szint felére. Az orvos megdöbbenten hallgatta pácienseit, akik elmondták, hogy már vagy egy hete lázasak voltak, köhögtek, fájt a gyomruk és levertek voltak, de csak azon a napon fogyott el a levegőjük, amikor kórházba szállították őket. Vagyis a tüdőgyulladás már napok óta dolgozott bennük, és mire úgy érezték, hogy kórházban a helyük, sokan már válságos állapotba kerültek.

Ugyancsak új jelenségekkel szembesült a doktor azoknál, akiket lélegeztetőgépre kellett kapcsolni. Korábban azt tapasztalta, hogy az ilyen betegek sokkos állapotban vannak, gyakran eszméletlenek, vagy pedig szinte minden izmukkal próbálnak levegőhöz jutni.

A Covid-tüdőgyulladásosoknál megrökönyödve látta, hogy bár néhányuk oxigénhiánya már az élethez is kevésnek tűnt, képesek voltak mobiltelefonjukat használni, és bár gyorsan lélegeztek, nem úgy tűnt, mintha halálfélelmük lett volna.