MÚLT
A Rovatból

A csapat, akik bejutnak oda is, ahová te soha

A Városi Gorillák egymás után járják be az elhagyatott, kihalt épületeket. Nevük és arcuk felfedése nélkül beszéltek extrém hobbijukról.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. március 13.



Az urbex, vagyis urban exploration világszerte rengeteg embert vonz, az utóbbi pár évben pedig már Magyarországon is sokan hódolnak ennek a nem mindennapi szenvedélynek. Lényege, hogy a vállalkozó szellemű résztvevők olyan helyeket fedeznek fel, ahol régen pezsgő élet folyt, mára viszont teljesen elnéptelenedtek. Ha sikerült bejutniuk, aprólékosan dokumentálnak mindent, majd távoznak anélkül, hogy bármit is elmozdítottak volna.

Ebben a műfajban utazik a Városi Gorillák nevű csapat is, akik egyre több követővel rendelkeznek: az utóbbi időben rendszeresen jelennek meg képriportjaik a nagy portálokon, Facebook-oldalukat pedig már bő 3 ezren lájkolják. Megkértem hát őket, hogy meséljenek magukról.

gorilla7

Nem fémtolvajok, nem drogosok

Egy feltétellel egyeztek bele a személyes találkozóba: sem arcukat, sem neveiket nem hozhatjuk nyilvánosságra. Jó okuk van ezt kérni, hiszen hiába alapelvük, hogy semmilyen kárt nem okoznak a meglátogatott helyeken, jogilag mégis erősen szürke zónába tartozik a tevékenységük.

Akcióik ugyanis többnyire magánterületen zajlanak, emiatt könnyen előfordulhat, hogy a tulajdonos feljelenti őket, akár utólag is.

A legtöbben nincsenek tisztában vele, mit takar az urbex: megfoghatatlan számukra, hogy csak fotózni és szétnézni akarnak.

Így ösztönösen fémtolvajoknak, rongálóknak, vagy éppen hajléktalan drogosoknak gondolják őket.

Bár amikor van rá lehetőség, egyeztetnek a biztonsági szolgálattal, de többnyire indoklás nélkül elutasítják őket, vagy nem is reagálnak. Esetleg hosszú bürokratikus hercehurca árán ígérnek csak engedélyt, ami szintén nem túl csábító. Így jobb híján inkább csak simán bemásznak, vagy ha nincs kerítés, besétálnak az adott helyre.

Mindig nappal mennek, egyrészt a fotózáshoz szükséges fényviszonyok miatt, illetve mert így kisebb eséllyel nézhetik őket betörőnek. Azt pedig mindenképpen el szeretnék kerülni. Rendőrt ugyan már többször hívtak rájuk, de komolyabb problémájuk eddig nem volt emiatt.

gorilla14BVM betongyár

gorilla15

Sőt, egy csepeli romos általános iskolában egyszer ők hívták ki a rendőrséget, mert egy csapat utcagyereket találtak ott, akik rongáltak, zajongtak és még gyújtogattak is. Miután bevitték a rendbontókat, a helyi közös képviselő is megköszönte a Gorilláknak a közbelépést.

Sokszor ugyanakkor semmilyen ellenállásba nem ütköznek. Például amikor az Illatos úti Vegyiművekben jártak, egyetlen őr sem állta útjukat. "Néha láttunk embereket mászkálni egy kutyával, de szó szerint a kutya se nézett ránk" – fogalmazták meg frappánsan.

Ez a hely volt mellesleg a legdurvább, ahová eddig eljutottak. Először ráadásul még jóval azelőtt, hogy a média felkapta volna az áldatlan állapotokat.

A rengeteg vegyszermaradványból, a szagokból és a szétmart épületekből így is rögtön lejött nekik, mekkora időzített bomba az egész.

Amikor aztán sorra elkezdtek beszámolni róla a hírportálok, sokan az ő képeiket vették át a helyzet illusztrálására. Így lényegében nekik is szerepük volt benne, hogy fény derült Budapest egyik szégyenfoltjára, és talán belátható időn belül megoldás is születhet rá. De ezt inkább kopogjuk le.

gorilla8

gorilla9

gorilla10

Nemcsak az őrök, az idő is ellenség

A csapat létszáma változó, stabilan négyen-öten vesznek részt rendszeresen az akciókban. Leginkább attól függ, ki mikor ér rá a munkája, illetve tanulmányai mellett.

Jelenlegi formájukban 2015 nyara óta működnek, ekkor választották a Városi Gorillák nevet is, de a tagok némelyike már négy-öt éve hódol a szenvedélynek. Onnantól fogva viszont sokkal szervezettebbek lettek.

A közösség alapvetően nyitott, akinek megvannak a szükséges készségei és rá is ér, szabadon csatlakozhat hozzájuk. Persze azért van egy határ: fontos, hogy csak annyian vegyenek részt egy akcióban, ahány ember még nem kelt nagy feltűnést.

Tavaly szeptemberben egy nyilvános túrát is hirdettek, a Köztársaság téri volt MSZP-székházba. Itt egészen elképesztő állapotok fogadták őket: elmondásuk szerint

legalább nyolc illegális házfoglaló tartózkodott éppen ott, senki nem akadályozta őket a ki- és bejárásban.

gorilla2

gorilla3

gorilla4

Itthon egyébként elég ritka, hogy hajléktalanokkal találkoznak. Egyik dél-amerikai származású tagjuk viszont azt meséli, hazájában az enyhébb éghajlat miatt sokkal gyakrabban előfordul, hogy megszállják a kihalt épületeket. A tulajdonosok inkább mindent lebontanak pár héten belül, hogy megelőzzék ezt, így az urbexesek számára arrafelé nem sok babér terem.

Sajnos Magyarországon sem örök érvényűek az általuk látogatott helyek: még az se garancia, ha valamit ipari műemléknek nyilvánítanak.

Nemrég például a Csepeli erőmű egyik már nem használt egységébe jutottak be. Elmondásuk szerint

olyan kifogástalan állapotban volt, hogy a muzeális értékű Ganz turbinákat bekapcsolva talán még áramot is tudott volna termelni. Aztán visszamentek egy hónap múlva, és már csak annyit láttak, hogy egy daru bontja az egészet.

Külföldön is megfordultak már párszor, azt tapasztalták, hogy ott sokkal lazább a szemlélet. Németországban például nagy hagyománya van az úgynevezett squattingnak, vagyis a már említett illegális házfoglalásnak: egész szubkultúra alakult ki ennek mentén. Nálunk ez még nem annyira jellemző, bár mint láttuk, a Köztársaság téren elég gyakorló szinten űzik.

gorilla5

Pozsony, Bezručova kórház

gorilla6

Tetanusz, lila foltok, zúzódások

Az urbex nem teljesen veszélytelen műfaj, de szerencsére ők eddig majdnem mindig megúszták komolyabb sérülés nélkül. Talán egyedül az volt necces szituáció, amikor egyikük szögbe lépett. Tocsogott a cipője a vértől és tetanusz oltást is kapott utána, de megúszta komolyabb következmények nélkül.

Ezt leszámítva viszont legfeljebb néhány lila foltot és zúzódást köszönhetnek hobbijuknak. Persze állandóan körültekintőnek kell lenniük, hiszen bármikor jöhet például egy nyitott aknafedél, vagy váratlan szögesdrót. Éppen ezért mindig lassan, a lábuk elé nézve mozognak akcióik során.

Irány Detroit és Csernobil

A meghódítandó helyeket legtöbbször véletlenszerűen fedezik fel, mindig nyitott szemmel járnak a városban. Van is értelme, hiszen az abszolút központi helyen (Városligeti fasor) található egykori BM kórházról se tudtak, amíg egyszer nem haladtak el mellette kocsival.

Mostanában már a Facebook-oldalukon is sok tippet kapnak üzenetben.

Követőik között mindenféle korosztály megtalálható, a hasonló érdeklődésű fiataloktól egészen azokig az idősekig, akik még dolgoztak valamelyik általuk felkeresett erőműben vagy gyártelepen.

Az ő nosztalgikus hangvételű hozzászólásaik különösen jól esnek a csapatnak, ennél jobb bizonyíték nem is kell rá, hogy érdemes csinálniuk.

Anyagi hasznuk egyelőre nincs tevékenységükből, cserébe viszont költségeik se nagyon. Annyi biztos, hogy megélni soha nem fognak ebből, ha lesz is valaha bevételük (például képeik értékesítése révén), felszerelésre és utazásokra fordítják majd.

gorilla11

Istenhegy, elhagyott villa

gorilla12

gorilla13

És hogy merre tovább? A bakancslistás helyek valószínűleg sosem fognak elfogyni. Legnagyobb vágyuk Csernobil és Detroit meghódítása, de erre egyelőre nincs elég pénzük. Addig is maradnak a könnyebben megközelíthető célpontok, például a régi Szabolcs utcai kórház, ahová csak egy utolsó pillanatban felbukkanó őr miatt nem jutottak be múltkor.

Március végére egy újabb nyílt túrát is meghirdettek, ennek helyszíne terveik szerint a Nagyvásártelep lesz. A Facebook-esemény iránt már 300-nál is többen érdeklődnek, szóval jó kérdés, a gyakorlatban hogy fog kinézni a dolog, de ott és akkor majd nyilván kiderül.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Mindenkit megölünk!” – 27 éve történt a Columbine középiskolai mészárlás, az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai ámokfutása
A hatóságok két és fél évtizeddel később emberölésnek minősítették Anne Marie Hochhalter halálát, aki 26 évvel élte túl a columbine-i lövöldözést. Az elkövetők a támadás során a könyvtárban azt kiabálták: „Minden sportoló álljon fel!”


1999. április 20-án a Columbine Gimnázium neve örökre egyet jelentett a modern kori iskolai erőszakkal – két és fél évtizeddel később pedig egy újabb áldozat halálával hivatalosan is átíródott a mérleg.

Aznap hunyt el Anne Marie Hochhalter, aki a 27 évvel ezelőtti lövöldözésben súlyosan megsebesült és deréktól lefelé lebénult. A halottkém a halál okát emberölésnek minősítette, mivel a támadáskor szerzett sérülései közvetlenül hozzájárultak a halálához. Ezzel a columbine-i áldozatok hivatalos száma 14-re emelkedett – írta az Associated Press.

A két elkövető, a 18 éves Eric Harris és a 17 éves Dylan Klebold eredetileg nem lövöldözést, hanem egy nagyszabású robbantást tervezett. Két, egyenként közel tíz kilós, PB-gázpalackból készült bombát helyeztek el az iskola menzáján, amelyeket helyi idő szerint 11:17-re időzítettek, amikor a legtöbb diák, nagyjából 500 fő tartózkodott ott.

A tervük az volt, hogy a robbanások után a menekülőket a parkolóból lövik le. A menzában elhelyezett bombák azonban a hibás vezetékezés miatt nem robbantak fel.

Miután a tervük kudarcot vallott, a két diák fegyverrel indult az iskola nyugati bejárata felé. Az első lövések 11:19-kor dördültek el, azonnal megölve egy diáklányt, Rachel Scottot. A helyszínen tartózkodó rendőr, Neil Gardner helyettes 11:22 körül kapott riasztást, és szinte azonnal tűzharcba keveredett az egyik támadóval.

Eközben a bent rekedt tanár, Dave Sanders diákok százait terelte biztonságba, amíg őt is halálos lövés nem érte.

A támadók 11:29-kor hatoltak be az iskola könyvtárába, ahol a legtöbb áldozatukkal végeztek. Szemtanúk szerint az egyik elkövető azt kiabálta:

„Minden sportoló álljon fel! Mindegyikőteket meg fogjuk ölni.”

A mészárlás a könyvtárban alig több mint hét percig tartott, ezalatt tíz diákot öltek meg. Az elkövetők 12:08-kor a könyvtárban öngyilkosságot követtek el.

A speciális egységek 12:06-kor hatoltak be az épületbe, kevesebb mint egy órával az első lövések után, a korabeli protokolloknak megfelelően azonban nem nyomultak be azonnal mélyebbre. A rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen szintű fegyveres támadásra.

A késlekedés miatt a súlyosan megsebesült Dave Sanders tanár délután három óra körül elvérzett, mielőtt a segítség elérhetett volna hozzá. Az eset alapjaiban változtatta meg az amerikai rendőrségi taktikát; ennek nyomán vezették be az azonnali behatolást előíró protokollt aktív lövöldöző esetén.

A tragédia után egy hónappal Bill Clinton akkori elnök és a first lady, Hillary Clinton a közösséghez szólt. „Amerika szívét átütötte” – mondta a first lady. Az elnök pedig a fegyvertartási és fegyvervásárlási rendszer hézagos szabályozására hívta fel a figyelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Európa hősként ünnepelte, a bécsi udvar elárulta: egy vadkan végzett a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezérével
Ötszázoldalas eposzt írt, ellenséges hídját égette fel a tél közepén, és egész nemzetet tanított önvédelemre: 406 éve, a ma elfogadott magyar szakirodalmi adat szerint 1620. május 3-án született Zrínyi Miklós, a költő-hadvezér, akinek életműve ma is egyszerre irodalmi és stratégiai iránytű.


Zrínyi Miklós születésnapja nem csupán egy dátum a naptárban, hanem alkalom arra, hogy felmérjük, mit kezdünk ma egy olyan örökséggel, amely a kard és a toll egységére épült egy olyan korban, amikor a nemzet sorsa naponta forgott kockán.

Zrínyi Miklós főnemesi család sarjaként, többnyelvű műveltséggel felvértezve, itáliai és bécsi hatások között nevelkedett. Ez a kettős látásmód tette lehetővé számára, hogy egyszerre lásson rá a Habsburg-udvar finom politikai játszmáira és a magyar végvári világ kíméletlen realitására. Ez a háttér kovácsolta azzá a hadvezérré és gondolkodóvá, aki a tettekben és a szavakban egyaránt a legmagasabb szintet képviselte.

Pályája a végvárakban indult, ahol a mindennapos portyák és ostromok adták a gyakorlati leckét, de hamar túllépett a napi szintű hadviselésen. Reformtörekvései egy állandó, professzionális, „rendszeres hadsereg” felállítását célozták, felismerve, hogy a portyázó, alkalmi seregekkel nem lehet hosszú távú biztonságot garantálni.

Stratégiai gondolkodásának csúcspontja az 1664-es téli hadjárat volt, amely európai hírnevet szerzett neki.

A Dráva mentén, a tél kellős közepén, fagyos körülmények között mélyen benyomult az ellenséges területre, és felégette a török utánpótlás kulcsfontosságú láncszemét, a monumentális eszeki hidat. Ez a hadművelet nemcsak katonai bravúr volt, hanem politikai üzenet is Bécs és Európa felé: Magyarország képes és hajlandó a saját védelmében kezdeményezni. A merész vállalkozások mögött azonban nemcsak bátorság, hanem egy koherens politikai program is állt.

Zrínyi politikai írásaiban és levelezésében újra és újra visszatért a központi gondolathoz: az országnak a saját erejére kell támaszkodnia.

A „Ne bántsd a magyart!” röpiratától a hadtudományi munkákig mindenhol azt hangsúlyozta, hogy a külső segítség bizonytalan és feltételekhez kötött, a valódi biztonság záloga a belső erő és szervezettség. Folyamatosan egyensúlyozott a Habsburg-udvarral való együttműködés és a magyar érdekek képviselete között, ám tervei többször ütköztek a bécsi udvar döntéseivel.

Ezt a programot emelte elvont eszményből közösségi tapasztalattá tizenöt énekből álló eposza, a Szigeti veszedelem. A mű nem csupán a dédapa, Zrínyi Miklós szigetvári hős tetteinek megéneklése; valójában egy politikai-erkölcsi példázat. Az eposz a hősi önfeláldozáson keresztül mutatja be, hogy a közösségért hozott áldozat a legfőbb erény, és egy maroknyi, de elszánt sereg képes szembeszállni a túlerővel, ha a vezető és a katonák egységet alkotnak.

Zrínyi nyelvi erejével, barokk képeivel és feszültségteremtő dramaturgiájával a magyar irodalom egyik csúcsművét hozta létre, amely egyszerre volt imádság, haditerv és nemzeti program.

A hősi eszmény azonban nemcsak könyvlap, hanem cselekvés – és itt visszakanyarodunk a sorsfordító utolsó hónapokhoz. 1664 nyarán a szentgotthárdi csatában a keresztény seregek győzelmet arattak, de a császári győzelem után megkötött vasvári békét a magyar rendek rendkívül kedvezőtlennek tartották, ami óriási felháborodást keltett.

Ugyanezen év november 18.-án vadászni ment néhány főúrral a Csáktornya melletti erdőbe. Már hazafelé készülődtek, amikor Póka István fővadász horvátul odaszólt Zrínyinek, hogy megsebesített egy vadkant, követte a vérnyomát, és ha utánamennének, még elejthetnék.

Zrínyi nem sokat habozott. Magához vette rövid puskáját, lóra ült, és Póka, valamint egy savoyai fiatalember társaságában elindult a vadkan nyomába. Nem sokkal később Guzics kapitány öccse, Zrínyi olasz inasa és a lovásza is utánuk mentek.

Guzics tért vissza a hírrel, amely pillanatok alatt rémületté változtatta a vadászat végét: Zrínyit súlyos baj érte. A vadkan három sebet ejtett rajta, a lábán és a fején is megsérült, de a halálos seb a nyakán érte.

Bár a korabeli források balesetként írják le az esetet, a hirtelen és tragikus halál szinte azonnal táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek. A halál körüli bizonytalanság csak erősítette a kultuszt, amely a XIX–XXI. században is formálja közgondolkodásunkat.

Zrínyi Miklós egyszerre irodalmi mérték és stratégiai gondolkodó, aki arra tanít, hogy a nagy célokhoz szervezett erő, tiszta vízió és áldozatvállalás szükséges. A kérdés ma is ugyanaz, mint Zrínyi idejében: leszünk-e elég szervezettek és bölcsek ahhoz, hogy a közjót ne csak megénekeljük, hanem meg is védjük?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is” – így indult a legendás Gyermekvasút
A korabeli Néplap cikke a pártot és a vezetőt éltette az 1950-es átadáson. 2015-ben a vonal bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is.


Amikor 78 éve, 1948. április 11-én a Széchenyi-hegy oldalában megfeszített munkával nekiláttak az Úttörővasút építésének, kevesen sejthették, hogy egyszer Guinness-rekorderré, nemzedékek közös élményévé, s a budai hegyek ikonikus attrakciójává válik.

Ma ugyanazon a pályán, immár Gyermekvasútként, gyerekek irányítják a forgalmat – felelősen, profin, mégis játékos örömmel.

A mai évfordulón ünnepeljük a kisvasutat, amelynek története maga a magyar huszadik század kicsiben, a Rákosi-korszak propagandájától a ma is virágzó közösségépítésig.

Az építkezés 1948. április 11-i megkezdését követően rekordsebességgel haladt a munka: az első, nagyjából három kilométeres szakaszt Széchenyi-hegy és az akkori Előre (ma Virágvölgy) állomás között már július 31-én átadták.

A korabeli sajtó szerint az első szerelvény „pontosan fél tíz órakor indult el”.

A következő év júniusában a vonal elérte Szépjuhásznét (akkor Ságváriliget), majd 1950. augusztus 20-án megindult a forgalom a teljes, Hűvösvölgyig tartó pályán. Bár egy várostörténeti forrás szerint április 11-én a nyomvonalat jelölték ki és a munka másnap indult, a hivatalos narratíva ezt a napot tekinti a kezdőpontnak.

A dátumok mögött azonban egyedülálló működési modell áll, amely a vasút igazi szívét jelenti.

A forgalmi és kereskedelmi feladatokat 10 és 14 év közötti gyermekvasutasok látják el, természetesen felnőtt állomásfőnökök és vasúti szakemberek felügyelete mellett.

A fiatalok komoly tanfolyamon vesznek részt, ahol elsajátítják a szolgálati napló vezetését, a jelzési és biztosítóberendezések kezelését, a váltóállítás szabályait és az utastájékoztatás fortélyait.

Ez a rendszer ma is él és virágzik, tavaly júniusban például 155 újonc tett fogadalmat Hűvösvölgyben.

2015-ben a budapesti Gyermekvasút hivatalosan is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

A hitelesített hossz 11,7018 kilométer. A 760 milliméteres nyomtávú pálya a budai hegyekben kanyarog, 235 méteres szintkülönbséget küzd le, miközben a legnagyobb emelkedője eléri a 3,4 százalékot.

A vonal népszerűsége a hatvanas években érte el a csúcsát, 1961-ben például 800 ezer utast szállított. Ma a teljes menetidő a két végállomás között körülbelül 40-50 perc.

A vonalról csodálatos panorámák nyílnak a környező hegyekre, és számos turistaút csatlakozik az állomásokhoz.

A Gyermekvasút azonban több mint közlekedési eszköz; egyben korszakok lenyomata is. Az ötvenes években a szocialista nevelés és propaganda fontos eszköze volt.

Egy korabeli tudósítás érzékletesen tükrözi a korszak szellemét: „a Pártnak. Rákosi pajtásnak köszönhetjük ezt is!” - írta a Néplap a teljes vonal átadásakor.

Mára ez a narratíva teljesen átalakult. A vasút a közösségépítés, a felelősségvállalás és a pályaválasztás támogatásának színterévé vált, ahol a gyerekek játékosan tanulhatnak bele egy komoly szakmába.

Története tele van apró, érdekes részletekkel is. Kevesen tudják, hogy 1956 és 1973 között a hűvösvölgyi végállomáson mozgólépcső működött, amelyet vasár- és ünnepnapokon, a metró előtti időkben valóságos látványosságként üzemeltettek.

A járműpark is legendás: a „Kis Piri” néven ismert gőzmozdony ma is feltűnik a nosztalgiajáratokon, az egyik jellegzetes Mk45-ös dízelmozdonyt pedig „Bendegúz”-nak keresztelték.

A Gyermekvasút egyszerre időutazás és jövőiskola; a budai hegyek sínpárján 78 éve fut a történelem – ma is, a gyerekek biztos kezű irányításával.

Via MÁV-csoport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
A Titanic egyetlen magyar áldozata nem is arra a hajóra váltott jegyet: sztrájk pecsételte meg a sorsát
Weisz Lipót és felesége eredetileg az RMS Lusitania első osztályán utazott volna Kanadába, ám a Titanic másodosztályára irányították át őket.


Egy bányászsztrájk miatt fordult tragédiába a Titanic egyetlen magyar utasának élete.

Eredetileg nem is a végzetes útra tartó óceánjáróra, hanem a Lusitaniára váltott jegyet.

Weisz Lipót, a tehetséges szobrász és felesége, a belga Mathilde Françoise Pëde Kanadában szeretett volna új életet kezdeni.

Szénhiány miatt végül a Titanic másodosztályán találták magukat.

Weisz Lipót magyar származását neve is sejteti, és bár a sírfelirata Pestet jelöli meg születési helyeként, a kutatások szerint Veszprémben látta meg a napvilágot.

 

A fiatalember 19 évesen Angliába emigrált, ahol a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesületnél tanult. Itt ismerkedett meg a varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde-dal, akit feleségül is vett – írta a Promotions.hu.

A tehetséges fafaragó 1911-ben már áthajózott az Atlanti-óceánon, és Montrealban kapott megbízást a helyi Szépművészeti Múzeumtól.

Később Edward Wren bízta meg azzal, hogy a Dominion Express Building homlokzatára kifaragja a korabeli Kanada kilenc tartományát jelképező kőpajzsokat.

Mivel úgy látta, Quebecben meg tud élni a művészetéből, visszautazott Angliába a feleségéért, hogy együtt kezdjék meg közös életüket a tengerentúlon.

Ám a sors közbeszólt.

A Lusitania első osztályára vettek jegyet, de a brit bányászok sztrájkja miatt a Lusitania nem tudott elindulni. Ezért a Weisz házaspárt átirányították a Southamptonból induló Titanicra, a másodosztályra.

A történet szerint Weisz Lipót felszállás előtt a kabátja bélésébe varrta a család teljes vagyonát: mintegy 15 ezer dollár értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat.

1912. április 14-én éjjel, egy kései séta után a házaspár épp visszatért a kabinjába, amikor a hajó jéghegynek ütközött. Mathilde a 10-es számú mentőcsónakban kapott helyet, így megmenekült, ám férje a hajóval együtt a fagyos óceánba merült.

Az özvegy április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, ahol az a veszély fenyegette, hogy nincstelen bevándorlóként visszaküldik Angliába.

A holttestek után kutató Mackay-Bennett hajó azonban megtalálta a 293-as számmal jelölt, mentőmellényes testet, amit a felsőjébe hímzett „W.L.” monogram alapján azonosítottak Weisz Lipótként.

Előkerült az öltönybe rejtett arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt, és később újra férjhez ment.

Weisz Lipótot a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírja sokáig jelöletlen volt, a fejfát csak a katasztrófa századik évfordulóján, 2012 körül állították fel. A sírkövön ez a felirat olvasható: „Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon, Pesten. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: