A Rovatból

A család szerint a rendőrök verték halálra a békési férfit, a szakértői vélemény szerint nem

A békési férfihez a család hívott rendőrt még július elején.


Családja hívott rendőrt még júliusban arra a békési férfire, aki bedrogozva őrjöngött otthon.

A rendőrök lefogták, majd a földre teperték, megbilincselték és elvitték. Aztán a férfinek rohamosan romlani kezdett az állapota, újra kellett éleszteni, és a veséje is leállt. Mesterséges kómában tartották, ám nem sokkal később meghalt.

A férfi aznap acetonba mártott dohányt szívott, de a család mégis azt gondolja, hogy a rendőri brutalitás miatt veszítették el a férfit. Ezért a húga feljelentést is tett, e szerint a kiérkező nyolc rendőrből négy megverte és sokkolóval "ártalmatlanította" testvérét. A rendőrség mindkét állítást cáfolta.

A 24.hu megszerezte azokat a boncolási, igazságügyi orvosszakértői véleményeket, amelyekből kiderül, mi okozta a rendőri intézkedés során megsérült férfi halálát.

"A Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályán hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás az ügyben nem történt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény megérkezett az ügyészségre, amelynek értékelése folyamatban van"

- mondta Kovács Katalin főügyészségi katonai ügyész a lap kérdésére.

A boncolás eredménye ugyan igazolta a külső sérüléseket, a férfin 34 külsérelmi nyomot találtak és két bordája is eltört.

"Ezek részben az újraélesztés kapcsán alkalmazott mellkaskompressziótól származhatnak, illetőleg részben a súlyosan intoxikált pszichotikus személy megfékezésére alkalmazott rendőri kényszerintézkedés során keletkezhettek. Például a kezek hátrabilincseléséhez szükséges talajra vitel és a hason fekvő sértett mellkasára térdelés során”

- idézi a lap.

A toxikológiai vizsgálatok pedig egy új pszichoaktív anyagot és egy másik másik szert mutattak ki a férfi szervezetében. Az elsőt hatásait tekintve leginkább az amfetaminhoz vagy a kokainhoz lehet hasonlítani, a második pedig leginkább a hasishoz és marihuánához hasonlít.

A lap birtokába jutott igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint:

"A férfi halálának közvetlen oka oxigénhiányos diffúz agykárosodás, következményes koponyaűri nyomásfokozódással járó súlyos fokú agyvizenyő és agytörzsi beékelődés előidézte keringés és légzésbénulás volt."

"A szakértői vélemény szerint pedig

a férfin talált külső és belső sérülések, és a halála között semmilyen ok vagy okozati összefüggés nem volt.

Álláspontjuk szerint a "sérülései összhangban voltak a vele szemben foganatosított rendőri intézkedéssel."

A család teljesen összetört, szerintük akkor sem a drog, hanem a rendőri intézkedés vezetett a férfi halálához. Azt gondolják, hogy csak el akarják tussolni az ügyet, a legfelsőbb bírósághoz fordulnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szívszorító részletek derültek ki Kaszás Nikolett tragédiájáról, megszólalt egy közeli ismerős
Az ismerős szerint kiderülhetett, hogy a Nikolett mellett talált palackban valóban fagyálló volt. Ráadásul a nő édesapja is hasonló módon vetett véget az életének korábban.


Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el egyedül túrázni a Pilisbe, négy nappal a születésnapja után, haza viszont már nem tért.

A 27 éves monori nő gyakorlott túrázó volt, a pilisi Spartacus-ösvény nem jelentett számára különösebb kihívást, különösen tiszta időben. A hozzátartozók kezdetben nem keresték, mivel azt hitték, máshol alszik.

Holttestét három héttel később találták meg. Az azonosítás a helyszíni információk és az utolsó ismert ruházata alapján történt meg.

A rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét, sajtóinformációk alapján pedig a lány mellett egy palackot is találtak.

A Bors cikke szerint a fiatal nő közeli ismerőse azt állítja, hogy a palackban fagyálló volt.

„Senki sem akarta először elhinni, hogy a lány öngyilkos lett. Várni kellett a rendőrségre, hogy megvizsgálják a testet. Én úgy tudom, hogy nemrég kiderült: valóban fagyállót vitt magával Niki. Az volt a palackban”

– fogalmazott.

Ugyanez az ismerős azt is elmondta, hogy információi szerint Kaszás Nikolett édesapja is hasonló módon vetett véget az életének.

„Azt is megtudtam, hogy elvileg a rendőrségnek van felvétele arról, hogy Niki megveszi a fagyállót. Úgy tudom, a család összeroppant Niki elvesztése kapcsán”

– tette hozzá.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Harminc éve vár a halálsoron a nő, aki tiniként féltékenységből brutálisan megkínozta, majd megölte egy diáktársát - most kitűzték a kivégzése napját
Christa Gail Pike brutális tette sokkolta a világot. Tennessee-ben 200 év után most először hajthatnak végre halálbüntetést nőn.


Christa Gail Pike harminc éve ül a halálsoron, miután 1995-ben brutális kegyetlenséggel megölte 19 éves osztálytársát, Colleen Slemmert. Most már biztos, hogy Tennessee állam 2026. szeptember 30-án végrehajtja rajta a halálos ítéletet. Ő lehet az első nő, akit az államban több mint kétszáz év után kivégeznek, írta a Ladbible.

Pike féltékeny volt, mert attól tartott, hogy Slemmer el akarja csábítani a barátját.

A bírósági iratok szerint a barátjával és egy másik diákkal együtt csalta ki Slemmert Knoxville egyik erdős részére. Azt mondták neki, hogy egy fiú miatt akarnak vele beszélni. Ehelyett Pike brutális kegyetlenséggel végzett vele.

A nő több mint egy órán át kínozta az áldozatot, dobozvágó késsel és húsbárddal vagdosta, majd egy pentagramot vésett a mellkasára és homlokára. Végül fejbe verte egy nagy aszfaltdarabbal, ez bizonyult végzetesnek. Pike később eldicsekedett tettével, sőt, egy darabot az áldozat koponyájából „emlékként” őrizgetett és mutogatott más diákoknak.

A rendőrök 36 órán belül elfogták őket. Pike beismerte, hogy ő kínozta és ölte meg Slemmert, de azt állította, eredetileg csak meg akarták ijeszteni.

1996. március 22-én az esküdtszék néhány óra tanácskozás után bűnösnek találta Pike-ot. Halálbüntetést kapott, valamint 25 év börtönt a csoportos elkövetés miatt. Az ítélethirdetés után könnyek között fordult a bíróhoz: „Megölelhetem az édesanyámat, mielőtt elvisznek?” – kérdezte. A bíró ezt nem engedélyezte, ő pedig így folytatta: „Kérem, hadd öleljem meg! Szeretlek.”

A nő védői arra hivatkoznak, hogy Pike még fiatal volt, amikor elkövette a bűncselekményt, és mentális problémái is voltak. A bírósági iratok szerint gyerekkorában fizikai és szexuális bántalmazás érte, valamint elhanyagolták. Később bipoláris zavart és poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála.

Az Egyesült Államokban a halálbüntetés rendkívül ritkán érint nőket: 1976 óta mindössze 18-at végeztek ki, szemben 1623 férfival. Jelenleg körülbelül 48 nő vár kivégzésre, míg a férfiak száma több mint 2000. Tennessee-ben utoljára a 19. század elején végeztek ki nőket, köztük három fekete rabszolganőt.

(via Sassy.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázolt egy embert a 4-es metró
A Rákóczi téri állomáson történt baleset vasárnap délelőtt. A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.


Elgázolt egy embert az M4-es metró Budapesten, a Rákóczi téri állomáson vasárnap délelőtt, nem sokkal 11 óra előtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt a közlekedés.

Kisdi Máté elmondta,

a fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kiemelték a sínek közül és átadták a mentőknek az elgázolt embert.

A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt az M4-es metró közlekedése.


Link másolása
KÖVESS MINKET: