News here

HÍREK

A brüsszeli szexparti szervezője szerint még mindig tartják a kapcsolatot Szájerrel

David Manzheley úgy gondolja, hogy a volt fideszes politikus nem hibáztatja őt a történtekért.

Link másolása

"Nem hinném, hogy haragszik rám, ugyanis egy ideje rendszeresen váltunk egymással üzeneteket. Nem blokkolta a számomat, nem tett szemrehányást"
– mondta a Blikknek David Manzheley, a november 27-i brüsszeli orgiát rendező férfi.

Ezen a szexpartin vett részt az azóta lemondott fideszes EP-képviselő, Szájer József is.

A szexparti szervezője elárulta, hogy a beszélgetéseik egyáltalán nem érintették a novemberi razzia kényes politikai utóhatásait, csupán megszokott dolgokról értekeztek.

Azt is mondta, úgy érzi, hogy az ügy kirobbanásával súlyos teher szakadt le Szájer válláról.

"Nagyon nehéz lehet kettős életet élni. Szerintem nem is lehet"
- fogalmazott a férfi.

David Manzheley a lapnak azt mondta, december elején halálos fenyegetéseket kapott, hogy ne beszéljen egyéb érintett politikusokról. Akkor nagyon megijedt.

"Folyamatosan ébernek kell lennem, figyelnem kell, hogy mi történik körülöttem. De a szexpartik természetesen nem álltak le, ebben senki nem tud megállítani."

Manzheley állítása szerint Magyarországról és Lengyelországról is többen hamis profilokkal próbáltak meg bejutni az orgiáira egy speciális internetes applikáción keresztül.

"Sok ilyen próbálkozást egy egyszerű Google képkereséssel le tudtam buktatni, de az IP-címeket is ellenőrzöm. Százból egy új embert, ha átengedek a szűrőn"
– mondta.

Szájer József november 29-én mondott le az EP-képviselőségről. Két nappal később elismerte, azért, mert részt vett a belga járványügyi szabályokat megszegő brüsszeli szexpartin. A rendőrség a hátizsákjában kábítószert talált, amiről azt mondta, nem tudott róla, nem is fogyasztott belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat” – durván megfenyegettek egy tankerületi igazgatót
„Kicsúszott belőlem” - védekezett a fenyegető férfi.

Link másolása

„Elmegyünk éjszaka a gyerekeidért és el fogjuk vágni a torkukat te mocskos rohadt büdös k…, anyádat is kibelezzük. Légy résen éjszaka” - írta e-mailben a szombathelyi N. Andor az egyik fővárosi tankerületi központ vezetőjének október 7-én.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtöki közleménye szerint a 24 éves, szombathelyi N. Andor december 7-én elismerte, hogy ő írta a fenyegető üzenetet. Azt is elmondta a rendőröknek, hogy nem Magyarországon tanult. Ausztriában járt iskolába – jelenleg egy osztrák cégnél dolgozik –, az igazgatót nem ismeri, de rá akart ijeszteni.

A BRFK eljárást indított az e-mailt „nagyon megbánó” N. Andor ellen, aki szabadlábon védekezhet.

„Kicsúszott belőlem”

- mondta a rendőröknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Vasárnap este megérkezik a tél
Addig viszont még egy egy jó adag esőt kapunk a nyakunkba.

Link másolása

A következő napokban jelentős mennyiségű esőre kell számítani, vasárnaptól az északi-északkeleti országrészben egyre nagyobb területen várható hó. A jövő hét első felében pedig téliesre fordul az időjárás, erős éjszakai lehűléssel - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.

Az előrejelzésük szerint a hét további részében csapadékos, eleinte enyhe időre van kilátás, majd hétfőtől a hideg is megérkezik.

Pénteken és szombaton eső várható, majd

vasárnap az ország északi felén, nyugat felől egyre többfelé havas esőbe majd havazásba vált át az eső, így hétfő reggelre főként a Bakonyban és az északkeleti országrészben néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat.

Összességében 20-40 milliméternyi csapadék valószínű hétfő délig, de helyenként ennél több is eshet.

Az enyhe idő vasárnap reggelig folytatódik, akkor északnyugat felől csökkenni kezd a hőmérséklet, és az északi tájakon napközben is csak kevéssel fagypont fölötti értékek várhatók.

Hétfőn reggel már sokfelé lesz fagy, és napközben sem melegszik számottevő mértékben a levegő,

majd kedden és szerdán reggelente már -3, -8 fokig hűl le a levegő, de a hóval borított területeken ennél hidegebb lehet - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Máramarosi-havasokban fagyott halálra egy férfi, aki Románián keresztül szökött el Ukrajnából
Négyen indultak útnak szerdán, de eltévedtek a hegyekben. A társai kórházba kerültek.

Link másolása

A Máramarosi-havasokon át szökött Romániába négy ukrán állampolgár, a mostoha időjárási viszonyok miatt egyikük halálra fagyott - közölte csütörtökön a máramarosszigeti határrendészet jelentésére hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

A három 30 és 32 év közötti férfiből és egy nőből álló csoport szerdán reggel szökött át Romániába, de eltévedtek a hegyekben,

ahol az elmúlt napokban jelentős mennyiségű hó hullott. Szerda este a hegyimentőket riasztották, hogy induljanak a megkeresésükre. A határrendészet és a hegyimentők közös csapatai csütörtök hajnalban találták meg az ukrán határsértőket, egyiküket a kihűlés állapotában.

Az eltévedt ukrán állampolgárokat nem messze az államhatártól, 1400 méteres magasságban, egy nehezen megközelíthető helyen találták meg. Amint Dan Benga, a hegyimentő csapat vezetője közölte,

a kihűlt személyt próbálták újraéleszteni, de kísérleteik eredménytelenek maradtak.

Három társa kórházba került Romániában.

A hegyimentők vezetője elmondta, hogy a Máramarosi-havasokban helyenként 60-80 centiméteres a hóréteg vastagsága.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


EGÉSZSÉG
Szövetdarab lehet a mini perecekben, visszahívta a Nébih
Bármelyik Rossmann üzletben visszafizetik a termék árát.

Link másolása

Idegen anyag, szövetdarab lehetséges jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Genuss Plus Kids Mini Perecet a Rossmann Magyarország Kft.

A 75 grammos kiszerelésű perec visszahívása a 2023.06.30. lejárati idejű csomagokat érinti.

Azt kérik, hogy aki vett belőle, ne fogyassza el, és vigye vissza valamelyik Rossmann üzletbe, ahol a termék árát visszafizetik.

A termék pontos adatait a Nébih honlapján lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: