UTAZZ
A Rovatból

8 romantikus hazai vidéki település, amit egyszer mindenképpen látnod kell

A Duna rejtélyes világát, a régi magyaros vendéglátást, a virágairól híres falut, az egyik legjobb európai gyógyvizet vagy a buborékban alvást is megismerheted, de kiderül az is, hogy Gombóc Artúr Guinness-rekorder lett.


Magyarország a nagyvárosok mellett is bővelkedik látnivalókban, a vidék számtalan érdekes, izgalmas, romantikus helyet kínál. A kicsi falutól a határmenti városig rengeteg dolgot megismerhetsz, és közben kipróbálhatsz olyan dolgokat is, amelyekre máshol nem nagyon van lehetőséged.

Bepillanthatsz a rejtett dunai vízivilágba, megmártózhatsz Európa egyik legjobb gyógyvízében, alhatsz a fa tetején, vagy bejárhatod az erdőt egy szafaribusszal. Tarts velünk egy kis országjárásra, fedezz fel új helyeket.

1. Szerencs: Az édesszájúaknak kötelező ellátogatni erre a helyre, ahol Gombóc Artúr is Guinness-rekorder lett  

Szerencs neve az édességet kedvelők körében összeforrt a csokoládéval. Itt még Gombóc Artúr is Guinness-rekorder lett, és hozzá méltóan számtalan táblás, üreges, töltött, tej- és étcsokoládé közül lehet még választani. A gyár első terméke a 101-es főzőcsokoládé volt, amelyet a próbagyártáskor az utcán osztogattak a dolgozók az arra járóknak. A ’70 évekre olyan további ikonikus termékeik voltak, mint a Balaton, a Tibi, a macskanyelv, de sokféle drazsét, tejkaramellát, szaloncukrokat is készítettek – sokak örömére. Akik ették az "eredetit", máig nosztalgiázva beszélnek róluk. Ám mára újra kaphatóak a régi kedvencek. A Szerencsi csokoládé 2015-ben bekerült a Magyar Értéktárba, majd 2018-ban Magyar Brand díjat kaptak. A gyárban te is szétnézhetsz, sőt saját csokit is készíthetsz. Hogy hogyan, az is kiderül az írásunkból:

2. Adonyban, a Duna partján, a romantikus vidék remek pihenőhely, ahol számtalan madár is otthonra lelt  

A békés vidék, a pihenés, az aktív kikapcsolódás vonzza elsősorban az idelátogatókat. A helyiek azt vallják, hogy a falusias környezetben városi ellátást nyújtanak, és a turistáknak elsősorban a természeti kincsek felfedezését ajánlják. A Duna és mellékága a Nagyszigettel, a vízparti, ártéri világ csodás növény- és állatvilág sok érdekességet kínál. A lazítás mellett van lehetőség a vízi sportokra, a horgászatra és vadászatra, lovaglásra, sétakocsikázásra, kerékpározásra, gyalogos túrákra is. A szőlőhegy pincesoraiban borkóstolót tartanak, a környező tanyai gazdaságok pedig szintén fogadnak látogatókat, a Líviai halastavaknál pedig madárlesen vehetsz részt. A város egyik érdekessége a Vetus Salina, és hogy mi minden mást érdemes még felkeresni, arról bővebben a cikkben olvashatsz.

3. A virágairól is híres Csemőre a falusi turizmus miatt érdemes ellátogatni, de van itt híres gokartpálya és más érdekesség is  

Van egy kis település Cegléd mellett, amely a virágairól lett híres. A falu többek között 1997-ben első helyezett lett a Virágos Magyarországért versenyben, majd következő évben az Európa legszebb települése versenyen harmadik díjat kapott. A lovas sportban is kiemelkedőek és szívesen látják a pihenni, kirándulni, finomakat enni-inni vágyókat. Ide a falusi turizmusért jönnek az emberek. A nyári időszakban a gyerekek jurtában vagy földkunyhóban táborozhatnak, és megismerkedhetnek a háztájival. A falutól nem messze, Nyársapát-Cegléd-Csemő között található a Gokart Park, ahol az első pálya a barcelonai F1 pálya kicsinyített mása volt, ezt bővítették tovább mai formájára. A különleges pályán versenyeket is rendeznek, de bárki kipróbálhatja a száguldást és a biztonságos autózást is a pályán.

4. Mosonmagyaróvár nem csak gyógyvízéről híres, de itt található Európa egyik legszebb főtere és hazánk legnagyobb tudományos játszóháza is  

A Duna partján álló város nem csak természeti kincseivel, hanem történelmével és modern játszóházával is sok látogatót vonz. A kalandos sorsú vár a 13. században épült és itt raboskodott Hunyadi Mátyás 1457-ben. Mohács után itt élt II. Lajos özvegye, Habsburg Mária királyné is. A 17. században emeletet építettek a várra, és ekkoriban a Szent Koronát is őrizték a falak között. A vár korlátjánál fogadja a látogatókat Fekete István író szobra, lábánál a kis Vukkal. A városban számos híresség megfordult, emléküket ma is őrzik a szobrok, emléktáblák, a legendák. A Városháza előtti téren áll a Habsburgok főhercegi kastélya, amelyben Napoleon is megszállt. Gróf Széchenyi István, a megye országgyűlési követe és Jellasics is járt benne. Kossuth Lajos 1848 októberében az erkélyről hívta hadba a környékbelieket. Leghíresebb lakója Habsburg Frigyes volt, padon ülő bronzszobra a kastély oldalában látható. A Városkapu tér 2016-ban az Entente Florale Europe versenyen elnyerte az Európa legszebb főtere címet. Itt található az egyik legjobb európai gyógyvíz, mely sok gyógyulni vágyót vonz. A gyerekek körében is igen népszerű a település, hiszen itt van Magyarország legnagyobb tudományos játszóháza, melyről még többet megtudhatsz cikkünkből:

5. Noszvaj az egyik legizgalmasabb szálláskínálattal rendelkezik, a buboréktól a fa lombjáig sokféle lehetőséget kínálnak

Itt nyugalom van, a test és lélek felfrissül, és a Bükkalja számtalan látnivalója, élménye elvarázsol. Ráadásul itt van az ország egyik legtisztább levegőjű helye. Aki rászán egy hétvégét a noszvaji életérzés kipróbálására, az úgy távozik innen, hogy sokat látott, sokat átélt, de még van miért visszajönnie. Több történelmi érdekességet is láthatsz: az 1778-ban copf stílusban elkészült De la Motte-kastély Noszvaj dísze. A barlang- és pincelakások a 19. században alakultak ki a környéken, ma egy alkotótelep működik a régi, lakatlanná vált otthonok helyén. Síkfőkút régről ismert és kedvelt kirándulóhely, a vidék különlegességét a Kánya patak, a festői erdők és a körülötte magasodó hegyek adják.  A vidéken több borászat is működik, melyek látogathatóak,. A Szafaritúra pedig különleges csemege, a régi szafaribusszal bejárhatók az erdők, a szőlők, rejtett utakon juthatsz el a kisebb pincékbe, vagy állhatsz meg piknikezni egy vadregényes erdei tisztáson. De segítségével megismerheted Szomolyát és a híres cseresznyéjét vagy kőfaragó múltját. A Meseút az ország első meseterápiás tanösvénye és itt található az ország első olyan hotelje, ami a trendi "glamping" vonalat vezette be. És hogy milyen izgalmas lehetőségek vannak még, az kiderül írásunkból:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

SZTÁRVILÁG
„Szombaton még velünk volt” – füstmérgezés végzett Sebestyén Katja volt férjével
Az énekesnő élete legnehezebb időszakán megy keresztül, miután elvesztette két gyermeke édesapját. A férfira napokig nem találtak rá, miután a munkahelyén sem jelent meg.

Ajánljuk
KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

KÉK HÍREK
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.

HÍREK
Török Gábor a Partizán számairól: több esélyt adok a Fidesz egyszerű győzelmének, mint a TISZA kétharmadának
A politikai elemző a közösségi oldalán kérdőjelezte meg a Partizán választási szimulációját. Szerinte a Fidesz sima többségét (12,1 százalék) alábecsülik a Tisza Párt kétharmadának (21,6 százalék) esélyéhez képest. 56,2 százalékos valószínűsége van a TISZA sima győzelmének.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.

HÍREK
Fekete-Győr András Lázár Jánosnak: A saját rendőrségetek erősítette meg, hogy egy aljas, gerinctelen hazudozó vagy
A Momentum korábbi elnöke szerint a miniszternek a vádlottak padján a helye. Úgy véli, Lázár vagy rágalmazott, vagy illegálisan szerzett adatokat civilekről.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk