KÉK HÍREK
A Rovatból

4 millió forint lapult a nyíregyházi strici zsebében, amikor lekapcsolták a zsaruk a repülőtéren

A zsebeiből több mint három és fél millió forint értékű svájci frank, valamint 360 ezer forint értékű euró került elő, amelyet Svájcban az egyik sértettől vett el.


Érzelmi függőségi viszonyt, szerelmi kapcsolatot alakított ki a nőkkel a nyíregyházi Á. József, ezután tudta rávenni őket arra, hogy prostitúciós tevékenységet folytassanak. A fiatal nőket kiutaztatta Svájcba, Dániába, Finnországba és az Egyesült Államokba is, ahol szexuális szolgáltatásokat nyújtottak a férfi szoros felügyelete alatt.

A nők a több év alatt több tízmillió forintot küldtek haza vagy adtak át neki, és ezt a saját megélhetésére fordította. A férfi bejelentett munkahellyel és legális keresettel nem rendelkezett, de bizonyíthatóan luxus körülmények között élt.

Á. József a nőket fizikailag és lelkileg is bántalmazta és azt is megtiltotta nekik, hogy orvosi ellátást vegyenek igénybe. Előfordult, hogy ajándékokat vásárolt nekik, ezzel is fenntartva érzelmi függőségi helyzetüket.

A férfit végül február 19-én a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a rendőrök.

A zsebeiből több mint három és fél millió forint értékű svájci frank, valamint 360 ezer forint értékű euró került elő, amelyet Svájcban az egyik sértettől vett el. A további kutatások során az egyenruhások mobiltelefont, nagy értékű órát és egy luxus gépjárművet is lefoglaltak.

„A 33 éves férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda több ember sérelmére, szexuális cselekmény végzésére a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve, erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítve elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsította meg. A férfit letartóztatták, 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat” – áll a Police.hu beszámolójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kisiklott a síndaru is, amit a magyarkúti vonat mentésére küldtek
Szeptember 12-én a Vác–Balassagyarmat járat több kocsija borult az árokba, egy utas könnyebben megsérült. A MÁV vizsgálatot indított, a részletek nem ismertek.


Szeptember 13-án Magyarkútnál kisiklott a mentésre küldött síndaru. Az előzményekről korábban lapunk is beszámolt, miszerint szeptember 12-én a Vácról Balassagyarmatra közlekedő S750-es vonat (32222) több kocsija Magyarkút megállóhelynél kisiklott és az árokba dőlt.

A helyszínről készült fotót a Totalcar egyik olvasúja küldte be a lapnak. A részletek egyelőre nem ismertek.

A Váci peron Vörösszemmel Facebook-oldal szerint megérkezett a mentőcsapat, a céljuk az volt, hogy a szerelvényt visszaemeljék a sínekre.

A pénteki balesetről szóló információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett. A MÁV vizsgálja az esetet, és megszervezte a pályáról távozott vonat mentését. A vasúttársaság jelezte, hogy hamarosan tájékoztatni fogják a sajtót és a nyilvánosságot a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
A túrázók segítségét kérik a kutató-mentők a 6 napja a Pilisben eltűnt nő ügyében
Több túrázó bejárta a szakaszt, nem találtak balesetre utaló nyomot. A keresők arra kérnek mindenkit, hogy aki érdemi információval bír, hívja a 06-1-236-2893-at vagy a 112-t.


A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat videót tett közzé, és a Pilisben túrázókat kéri, hogy rögzítsék az útvonalukat. A felhívás a Facebook-oldalukon látható, a felvételeken a keresés pillanatai is szerepelnek.

„Tisztelt Túrázók és Bringások!

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ha az elkövetkezendő napokban Pilisszentlászló, Spartacus ösvény, Jenő kunyhó környékén túráztok és van rá lehetőségetek, akkor a bejárt útvonalat rögzítsétek kml, kmz, gpx formátumban és küldjétek el nekünk az [email protected] email címre. Szeretnénk ezzel is alaposabbá tenni a terület átvizsgálását”

A csapat a 27 éves Kaszás Nikolettet keresi. A fiatal nő a múlt hét végén egyedül indult túrázni a Pilisben, ezután eltűnt. Feltehetően a Spartacus túraútvonal környékén veszett nyoma.

A rendőrség először a BRFK VIII. kerületi kapitányságon rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten is keresték, mivel a nő Józsefvárosban lakik.

Vasárnap este nem ment haza sem a józsefvárosi lakásába, sem a barátjához, és a szülei monori otthonába sem érkezett meg. Hétfő reggel nem jelent meg a munkahelyén. A kollégái kezdték el keresni, majd a család bejelentést tett a rendőrségen.

A Spartacus-ösvényt több túrázó is bejárta. A beszámolók szerint nem találtak balesetre utaló nyomot. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az utolsó üzenet nem mobilról, hanem egy otthoni számítógépről érkezett, és ellenőrzik, honnan, milyen szerverről és kitől küldték.

Kaszás Nikolett 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú, barna szemű. Nem ismert, milyen ruhát viselt az eltűnésekor.

A monori rendőrök kérik, hogy aki látta a nőt, vagy információja van a tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2893-as számon. Bejelentést lehet tenni a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Minden, amit eddig tudni lehet Kaszás Nikolett rejtélyes eltűnéséről - hat napja hiába keresik a túrázót a Pilisben
Szeptember 7-én a VIII. kerületből indult túrázni. A BRFK 9-én körözést tett közzé, ami 11-én a Pest vármegyei oldalon is megjelent.


Szeptember 7-én, vasárnap reggel a VIII. kerületi otthonából indult el túrázni a 27 éves Kaszás Nikolett. A rendőrség szerint a nyoma a Pilisben, a Spartacus-tanösvény környékén veszett el, az ügyet a Monori Rendőrkapitányság vezeti.

A hatóságok információi szerint Nikolett 160 cm magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú és barna szemű. A viselt ruházata nem ismert.

A keresést a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság koordinálja, a kutatásban a mentők és önkéntesek is részt vesznek. A Spartacus-ösvény környékét drónokkal, kutyákkal és gyalogos csapatokkal vizsgálták át. A HUNGO a Spartacus egyik meredek szakaszát gyalogosan és drónnal is átvizsgálta, de nem járt eredménnyel.

Közlemény Kaszás Nikolett keresésével kapcsolatban (2.)

A Pest vármegyei rendőrség kérésére átvizsgáltuk a...

Közzétette: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO – 2025. szeptember 11., csütörtök
Szeptember 13-án a szolgálat a kirándulók segítségét kérte: aki mostanában a Spartacus-úton járt, ossza meg a rögzített útvonalát és észleléseit.

A Spartacus-tanösvény Pilisszentlászló és Visegrád között fut, a környéken sokan túráznak hétvégenként. Többen is észlelték Nikolettet aznap a tanösvény térségében.

Vasárnap este üzenet érkezett a párjának; a kutató-mentő szolgálat tájékoztatása szerint ez nem a nő mobiljáról érkezett, hanem más eszközről, erről a Blikk számolt be.

„Nem csak a szüleinknél, de nálam és a nővérünknél sem jelentkezett, nem aludt a barátjánál és otthon sem, egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett, beszélni is nehéz erről, annyira rossz érzés a hiánya”

– mondta Nikolett testvére, Kaszás Andrea.

Szeptember 9-én a BRFK közzétette a körözést, szeptember 11-én a felhívás a Pest vármegyei rendőrségi oldalon is megjelent. Szeptember 12-én drónokkal és önkéntesekkel kutattak, a mentők szerint ellentmondásos információk lassították a célzott átvizsgálást.

A sajtóban

több, hivatalosan nem megerősített információ is megjelent, például a „rejtélyes utolsó üzenet”, amely állítólag nem mobilról, hanem asztali gépről érkezett, és egyes lapok a Rám-szakadékot emlegetik célállomásként. A hivatalos kommunikáció a Spartacus-tanösvényre összpontosít.

Hatodik napja nincs hiteles észlelés Kaszás Nikolettől. A rendőrség és a mentők az alábbi elérhetőségeken várnak minden információt:

Bejelentést a 06-1-236-2893-as számon, a Telefontanú 06-80-555-111-es elérhetőségén és a 112-es segélyhívón várnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Először úgy tűnt, mintha bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény” – Megszólalt a kisiklott vonat egyik utasa
Egy nő az első kocsiban ült, amikor a baleset történt. Elmondása szerint szédült, de nem sérült meg, és más utasoknak is sikerült épségben leszállniuk.


Péntek reggel kisiklott egy öt kocsiból álló BZ-szerelvény a Vác és Balassagyarmat közötti szakaszon, Magyarkúton. A vonat Vácról indult, és a magyarkúti állomás előtt, a kiindulási ponttól számított negyedik megállónál történt a baleset. A szerelvényen húsz utas tartózkodott, közülük senki nem sérült meg. Két MÁV-dolgozó könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egy 65 év körüli nő, aki a legelső kocsiban utazott, a Telexnek számolt be a történtekről. Elmondása szerint

először úgy tűnt, mintha „bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény”.

A nő korábban a környéken lakott, és arról is beszélt, hogy szerinte az utóbbi időben romlott a pálya állapota.

A szerelvény gyerekekkel a fedélzetén indult el, akik azonban néhány megálló után leszálltak.

A vonat ezután haladt tovább, amikor a kisiklás történt. A nő a Telexnek elmondta, hogy szédülni kezdett, de nem sérült meg. A jegyvizsgálótól megkérdezte, hogy leszállhat-e, aki azt mondta, hogy óvatosan le lehet szállni.

Az ajtó először nem nyílt, de végül egy vasutasnak sikerült kinyitnia.

Egy lent álló férfi is segített neki.

A nő úgy tudja, hogy a harmadik kocsiban egy várandós nő is utazott, neki sem esett baja. Elmondása szerint egy helyi politikus is a helyszínre érkezett, aki segített az utasok továbbszállításában, köztük a kismamának is.

A Telex beszámolója szerint

a helyszínen több vasutas is arról beszélt, hogy az utasoknak szerencséje volt, amiért a vonat sok kocsival közlekedett. Ha kisebb szerelvény siklott volna ki, az szerintük könnyebben átfordulhatott volna.

Az utolsó kocsi is egy mozdony volt, ami segíthetett a szerelvény stabilitásában.

A baleset egy közúti átjárónál történt. A sínek alatt vizesnek tűnt a talaj, egyes talpfák zúzottkő helyett sárban álltak. A kisiklás pontját jelző felfestések is egy ilyen szakaszon kezdődtek. A Telex tudósítója a helyszínen több elkorhadt talpfát, hiányzó, eltört vagy elkorrodált sínrögzítő csavart is látott.

A MÁV délután sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. A vasúttársaság szóvivője, Váczi Viktor elmondta, hogy a baleset előtt „semmi előjele nem volt a balesetnek”. A vonatvezető sem észlelt semmi rendellenességet. A MÁV tájékoztatása szerint a pályát évente kétszer vizsgálják, és folyamatos gyalogos bejárás is zajlik.

A kisiklásban érintett szerelvény 40 év körüli. A baleset idején a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 38 km/órával haladt.

A helyszínen a MÁV egész napos műszaki mentést végzett. A három épen maradt kocsit a sajtótájékoztató előtt elszállították, az első és második, sérült kocsikat várhatóan éjszaka emeli le a vasúti daru.

A MÁV pótlást szervezett a kiesett szakaszon, ami szombaton még biztosan érvényben marad, de akár tovább is tarthat.

A nő, aki a Telexnek nyilatkozott, azt is elmondta, hogy emlékei szerint 2008 körül történtek felújítások ezen a vonalszakaszon. Úgy tudja, hogy a hegyoldal felől érkező víz kimoshatta a talajt a sínek alól, amit a helyiek korábban is észleltek. A MÁV szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezért alakítottak ki kisebb vízelvezető árkokat a talpfáknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: