KÉK HÍREK
A Rovatból

28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a fővárosi rendőrök, egy terjesztőt még keresnek

Hat embert elfogtak a razzia során.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói közel 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt, a 28 éves budapesti Sallai Dániel Györgyöt keresik - írja a police.hu. Hozzáteszik: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói közel 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt, a 28 éves budapesti Sallai Dániel Györgyöt keresik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói közel 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt, a 28 éves budapesti Sallai Dániel Györgyöt keresik.

Bűnügyi információ merült fel arra, hogy egy több főből álló társaság kábítószert árul Budapesten. Az információval összefüggésben ellenőrizték Budapest XIV. kerületében egy autó vezetőjét a BRFK Felderítő Főosztály munkatársai 2019. november 27-én. A kocsi átvizsgálásakor a rendőrök egy táskában több mint 11 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak, ezért elfogták és előállították az autó sofőrjét, a 49 éves gödi K. Oszkárt. A férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd több helyen, Budapesten és Pest megyében is kutatást tartottak.

A rendőrök a kutatások során elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki három budapesti férfit; a 26 éves M. Józsefet, a 25 éves D. Zsoltot és a 32 éves K. Norbertet, valamint a 34 éves érdi Cs. Zoltánt és a 36 éves gödi P. Pétert. Az öt terjesztő lakásán és autójában összesen több mint 21 kiló kábítószergyanús anyagot, ötmillió forintot, és a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. A lefoglalt kábítószer piaci értéke közel 28 millió forint.

A nyomozók 12 autót, egy teherautót, egy motorkerékpárt, egy motorcsónakot és három kerékpárt is lefoglaltak.

A hat terjesztőt a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az illetékes bíróság K. Oszkár és Cs. Zoltán letartóztatását elrendelte. A társaság hetedik tagja, a 28 éves budapesti Sallai Dániel György ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt a nyomozók jelenleg is keresik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Feldarabolva találták meg a sivatagban az orosz kriptomilliomost és feleségét – volt gyilkossági nyomozó és háborús veteránok állhatnak a háttérben
A párt egy hamis befektetői találkozóra csalták, ahol elrabolták és egy villában tartották fogva. A gyilkosok a kriptotárca jelszavát követelték, de az végül üresnek bizonyult.


Brutális fordulat a dubaji sivatagban feldarabolt kriptomilliomos és felesége ügyében: Oroszországban már le is csaptak a feltételezett gyilkosokra. A három férfit egészen 2025. december 28-ig előzetes letartóztatásban tartják, a nyomozók szerint pedig további öt, 25 év alatti orosz is érintett lehet a horrorisztikus bűncselekményben.

A házaspárt egy hamis befektetői találkozó ürügyén csalták tőrbe a dubaji Hatta hegyvidéki üdülőhelyén. Itt elrabolták, majd egy bérelt villában tartották fogva őket, miközben a kriptotárcájuk jelszavát és váltságdíjat követeltek tőlük. A Fontanka orosz hírportál szerint a milliomos végül megadta a jelszót, de a tárca teljesen üres volt, és a váltságdíjat sem tudták előteremteni.

A gyanúsítottak névsora is hátborzongató: az 53 éves Konsztantyin Saht korábban gyilkossági nyomozó volt, mára azonban kábítószer-csempészként tartják számon. A másik két férfi, a 46 éves Jurij Saripov és a 45 éves Vlagyimir Dalekin pedig egy ideig az orosz–ukrán háborúban szolgáltak.

Az emirátusi rendőrség hamar a nyomukra bukkant.

„A rendőrség Anna Novak vérének nyomait találta a villában, vért a bérelt autóban, kések rejtekhelyét a bűntény közelében, valamint az egyik gyilkos sietségében hátrahagyott pólóját”

– közölte a Fontanka. A gyilkosok a pár telefonjaival próbálták félrevezetni a hatóságokat: a készülékeket két napig mozgatták, hogy azt a látszatot keltsék, a házaspár Ománon át Fokvárosba utazott.

A párt legutóbb a sofőrjük látta élve, aki egy tó melletti parkolóba vitte őket, ahol átszálltak egy másik autóba. Roman állítólag még küldött egy üzenetet az ismerőseinek, hogy 200 ezer dollárra van szüksége, mert „beragadt a hegyekben az ománi határon”.

A Dubajban élő pár a közösségi médiában előszeretettel mutogatta fényűző életét, a szupersportkocsikat és a magánrepülőket. A csillogás mögött azonban sötét titkok is húzódtak: Roman Novak ellen eljárás folyt, mert a gyanú szerint több mint 380 millió fontot csalt ki kriptobefektetőktől. A Komszomolszkaja Pravda című lap szerint „valójában Novak egyszerűen egy tehetséges manipulátor volt, aki rá tudta venni az embereket, hogy több százmillió dollárt adjanak át neki”. A milliomos korábban sikkasztásért már börtönben is ült. A borzalmas gyilkosság után a házaspár kiskorú gyermekeit a nagyszülők vették magukhoz.

Az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője, Szvetlana Petrenko szerint a gyilkosoknak segítőik is voltak. „A nyomozás megállapította, hogy az elkövetőknek voltak bűntársaik, akik segítettek a foglyul ejtés megszervezésében. Autókat és ingatlanokat béreltek, ahol az áldozatokat erőszakkal tartották fogva” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy „a gyilkosság után a tettesek megszabadultak a késektől és az áldozatok személyes tárgyaitól, különböző emírségekben hagyva azokat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázolta egy autó – ezt mondták a szentmártonkátai tragédia túlélőjének, az igazat még nem merik
A 19 éves Viktória már eszik és megpróbálják talpra állítani a kórházban. Családja retteg attól a pillanattól, amikor el kell mondaniuk, hogy az öccse és a barátai is meghaltak a balesetben.


Már a szeretteivel is beszélt a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélője, akinek egyelőre azt mondták, hogy elütötte egy autó – írja a Bors.

A 19 éves lány súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba, de felébredt az altatásból, már eszik, és megpróbálják talpra állítani.

Az újabb fejleményekről a lány édesanyja, Nagy Márta számolt be a lapnak. Hogy ne zaklassák fel az öccse és a legjobb barátnője halálhírével, egyelőre még nem mondták el neki az igazságot a balesetről:

„Még nem mertük elmondani neki azt, hogy valójában mi történt vele. Még az öccséről sem tud. Éppen ezért azt mondtuk, hogy elgázolta egy autó. Ő csak annyit kérdezett, hogy: »miért nem az fekszik itt helyette, aki ezt tette vele?« Tőlem kérdezte, hogy mit tudok, mondtam, hogy én semmit. Rohantam egyből hozzá a kórházba. Most az a lényeg, hogy felépüljön.

Az édesanya elmondta, hogy szükségük lesz szakember segítségére, mert nem tudják, hogyan közöljék vele a teljes igazságot.

Az egész országot sokkoló baleset november 4-én este történt Szentmártonkátán, ahol öt fiatal halt meg. A 24 éves Zoltán vezette azt az autót, amiben barátai, Robi, István, Csilla, Gábor és testvére, Viktória ültek. A sofőr egyelőre tisztázatlan okokból a piros jelzés ellenére kikerülte a félsorompót és a sínekre hajtott. Az érkező Tokaj Intercity vonat azonnal elgázolta őket. A balesetben Viktórián kívül mindenki életét vesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Blikk: szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy neves magyar borászt, 16 éves lány a sértett
A lap szerint a vállalkozó az éttermében diákmunkásként dolgozó lányt zaklathatta. A gyanúsítottat még áprilisban letartóztatták, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.


Szexuális erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy neves magyar borászt még áprilisban – értesült a Blikk. A lap úgy tudja,

a sértett egy 16 éves lány, aki 2023-ban diákmunka keretein belül dolgozott a borász az országszerte ismert éttermében. A gyanúsított állítólag zaklathatta, illetve üldözhette a szerelmével.

A cikk szerint a bíróság távoltartást is elrendelt vele szemben, amit azonban a borász megszegett. A letartóztatásból júliusban szabadult, azóta bűnügyi felügyelet alatt áll.

A Blikk úgy tudja, a nyomozás egy városi kapitányságon folyik az ügyészség felügyelete mellett. Az illetékes vármegyei főügyészség megerősítette a lapnak, hogy „a nyomozás tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt folyik”. Azt is közölték, hogy ez a bűncselekmény alapozza meg a vármegyei főügyészség hatáskörét.

Mint írták,

a nyomozás folyamatban van, a gyanúsított pedig távoltartás és bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, utóbbit „a járásbíróság – az ügyészi indítványnak helyt adva – 2026. január 23. napjáig hosszabbította meg”.

Az ügyben érintett borász a Blikk megkeresésére azt mondta, csak az ügyvédjével való egyeztetés után hajlandó nyilatkozni. A jogász egyelőre nem kívánt mondani semmit az ügyről.

A lap szerint szerint még nem tisztázódtak a pontos részletek. Úgy tudják, a 16 éves lány vallomása többször is változott az eljárás során. A cikk szerint még az sem kizárható, hogy a lány és a borász szerelmesek voltak egymásba, s egy ideig együtt is voltak, de a lány családja ellenezte a kapcsolatot, mert nem tetszett nekik a felek közötti nagy korkülönbség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális kivégzés: Élő közvetítés közben rabolták el, majd a tömeg előtt lőtték le a 20 éves influenszert Maliban
Mariam Cissé megdöbbentő halálhíre bejárta a világot. A lányt azzal vádolták, hogy videófelvételeket készített a fegyveresekről „a mali hadsereg számára”. Testvére tehetetlenül nézte végig a kivégzést a tömegből.


Egy népszerű internetes tartalomgyártót elfogtak és kivégeztek nyilvánosan a dzsihádisták a múlt héten a nyugat-afrikai Maliban. Azzal vádolták a fiatal nőt, hogy segítette az ország hadseregét.

A 20 év körüli Mariam Cissét, akinek több mint 140 ezer követője volt a TikTokon, egy szomszédos város piacáról közvetített élőben, amikor elrabolták.

„A húgomat csütörtökön tartóztatták le a dzsihádisták” – mondta a nő bátyja az AFP hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a fiatal nőt azzal vádolták, hogy „tájékoztatta a mali hadsereget a mozgásaikról”.

A nőt a hétvégén szülővárosába, Tonkába vitték, és a város központi terén a tömeg előtt lelőtték. Testvére is a tömegben volt a kivégzés alatt. Egy forrás szerint a tartalomgyártót azért gyilkolták meg, mert azzal vádolták, hogy videófelvételeket készített a fegyveresekről „a mali hadsereg számára”.

Cissé főként arról posztolt videókat, hogy milyen az élet a Timbuktu régióban található szülővárosában, de gyakran kifejezte támogatását a hadsereg felé. Több videójában is katonai egyenruhát viselt, az egyik ilyen bejegyzéséhez pedig azt írta: „Vive Mali” – azaz „Éljen Mali”.

A katonaság 2021-ben ragadta magához a hatalmat, és a biztonság javulását ígérte, de a felkelés azóta sem ért véget. A mostani események hátterében is az al-Kaida egyik helyi tagszervezete által bevezetett üzemanyag-blokád áll, amely hetek óta sújtja az országot, különösen a fővárost, Bamakót. A fegyveresek a főbb autópályákon támadják meg a tartálykocsikat, ami azért jelent óriási problémát, mert az országnak nincs saját tengerpartja, így az összes üzemanyagot közúton szállítják be a szomszédos államokból. A blokád miatt az iskolák és egyetemek hetek óta zárva tartanak.

A kialakult helyzet miatt az Afrikai Unió „mély aggodalmát” fejezte ki, és sürgős nemzetközi fellépést sürgetett a biztonsági helyzet gyors romlása miatt. Mahmoud Ali Youssouf, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke elítélte az „ártatlan civilek ellen elkövetett szándékos támadásokat”, amelyek erősen rontják a humanitárius helyzetet. A súlyos helyzetre való tekintettel a francia külügyminisztérium azt tanácsolta állampolgárainak, hogy sürgősen hagyják el az országot, amíg még vannak kereskedelmi járatok.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk