Szőlő utcai ügy: több mint 100 milliót kereshetett a volt igazgató és társa a nehéz sorsú lányok futtatásával, ingatlanokba és luxusautókba fektették be
Jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és pénzmosás vétségével is meggyanúsította a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját és élettársát – derült ki a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből.
A nő egyébként 2014 és 2015 között Budapest Főváros Kormányhivatala szerint szociálisan rászorultnak minősült. A fennmaradó, több mint 59 millió forintot a volt igazgató részben a lakásán és az intézeti irodájának páncélszekrényében tartotta készpénzben, a többit pedig több bankszámlán helyezte el.
A bíróság elrendelte letartóztatásukat, amit legutóbb 2025. november 29-ig meghosszabbítottak. A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatala a készpénzt, a bankszámlákon lévő pénzeket és a gépkocsikat lefoglalta, az ingatlanokat pedig zár alá vette.
A pénzmosás mellett a volt igazgatót és társát emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, valamint több rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével is gyanúsítják. A hűtlen kezelés gyanúja szerint az intézményt legalább 56,5 millió forintos kár érte, többek között fiktív foglalkoztatások miatt. A nyomozás során felmerült a közfeladati helyzettel való visszaélés gyanúja is, és a hatóságok lefoglaltak egy engedély nélkül tartott, lőfegyvernek minősülő légpuskát is.
Az ügy politikai vihart is kavart. Tuzson Bence igazságügyi miniszter „aljas rágalomnak” nevezte azokat a feltételezéseket, amelyek szerint kormánytagok is érintettek lehetnének az ügyben, és felmerült egy „idegen titkosszolgálati szál” lehetősége is. Ezzel szemben a Demokratikus Koalíció parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgette, és nyomravezetői díjat ajánlott fel, miközben kormánypárti politikusok feltételezett érintettségét firtatta.