HÍREK
A Rovatból

21 gyereket kezeltek Covid utáni sokszervi gyulladással a Semmelweis Egyetemen is

Összesen tehát már legalább 61 gyereknél diagnosztizálták Magyarországon a betegséget. Dr. Constantin Tamás leírta, mire kell minden szülőnek figyelnie.


Nem csak a Heim Pál Gyermekkórházban láttak el az elmúlt hetekben olyan sokszervi gyulladásban szenvedő gyerekeket, akik gyakran tünetmentesen lezajlódó koronavírus-fertőzés után kerültek súlyos állapotba. Ahogy azt megírtuk, a Heim Pál Gyermekkórházban negyven ilyen beteget kezeltek, Dr. Constantin Tamás egyetemi docens, a SOTE osztályvezető főorvosa posztjából pedig az derült ki, hogy a Semmelweis Egyetemen is volt 21 ilyen eset.

Dr. Constantin Tamás részletes összefoglalót írt arról, mire kell minden szülőnek figyelnie, ezt változtatás nélkül tesszük közzé:

"Nyár elején még csak a nemzetközi médiából értesülhettünk arról, hogy

a koronavírus-járvány nyomában a gyermekek között egy új, a vírusfertőzéssel kapcsolatba hozható betegséget azonosítottak, ezt sokszervi gyulladásnak (az angol rövidítés alapján PIMS: Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) nevezték el. Ősszel, a második hullám tetőzését követően a PIMS hazánkban is megjelent.

Maga a koronavírus-fertőzés gyermekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz, vagy tünetmentesen zajlik. Elsősorban a súlyos szervi károsodással járó krónikus betegséggel, vagy komoly fejlődési zavarokkal élők és a kóros elhízásban szenvedők esetében számíthatunk kórházi kezelést igénylő szövődményekre (elsősorban tüdőgyulladásra).

A PIMS ezzel szemben a koronavírus-fertőzést követően hetekkel - általában 2-4 héttel - később jelentkezik, kései szövődményként. A PIMS tüneteinek megjelenésekor a betegekben már nem kimutatható élő kórokozó, nem fertőzőek. A panaszok hátterében a korábbi vírusfertőzésre adott kóros immunreakció következtében kialakuló gyulladás áll. Éppen ezért a gyermekek többségében a laboratóriumi vizsgálatok során már nincs PCR-pozitivitás, de az antitest-vizsgálatokkal legtöbbször igazolható a korábban lezajlott fertőzés.

A diagnózist jelentősen megkönnyíti, ha a fertőzés heveny szakában történik tesztelés, hiszen később az orvosnak hamarabb juthat eszébe a PIMS betegség, ha tudja, hogy korábban a családban volt igazolt koronavírus-fertőzés. A koronavírus-fertőzés gyanújakor kért tesztelés tehát nemcsak a járványügyi intézkedéseket segíti, de az esetleges kései szövődmények esetén a PIMS felismerését is.

A tünetek meglehetősen színesek, részben átfednek az úgynevezett Kawasaki-szindrómában megfigyelhetőekkel. A koronavírus-fertőzéssel összefüggő sokszervi gyulladás lehetőségére a következő tüntetek megléte esetén érdemes gondolni: elhúzódó magas láz mellett nagyfokú gyengeség, bágyadtság, aluszékonyság, eszméletvesztés.

A PIMS jellegzetes tünete a kötőhártya-gyulladás, amit nem kísér váladékozás (vörös szemek). A vörös, repedezett ajkak, eperszínű nyelv, “vizenyős”/duzzadt kezek és lábak, a bőr felszínéből nem kiemelkedő és nyomásra elhalványuló kiütés szintén gyakran leírt tünet. A nyakon megnagyobbodott nyaki nyirokcsomókat tapinthatunk. Sok gyermek panaszkodik hasfájásra, előfordulhat hasmenés, hányás. A hasi tünetek hevességük miatt félrevezetőek lehetnek, vakbélgyulladás tüneteit utánozhatják.

Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyosak, és gyorsan romlik a gyermek állapota.

Míg a Kawasaki-szindróma elsősorban a kisdedek betegsége,

a PIMS jellemzően inkább a 9-12 éves korosztályt érinti (legfiatalabb betegünk 2 éves, legidősebb 17 éves volt).

Mivel ebben az életkorban a láz önmagában talán kevéssé rémisztő a szülők számára, fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket erre az új betegségre. Nehezíti a diagnózist, hogy a területi gyerekellátásban erősödött a tele-medicina szerepe, ami plusz felelősséget ró a szülőkre. Ha a kiskamasz-, kamaszkorú gyereknek magas láza jelentkezik, ami kifejezett gyengeséggel, elesettséggel társul, esetleg kötőhártya-gyulladás, kiütés, az ajkak, nyálkahártyák gyulladása társul a lázhoz, vagy erős hasfájásra panaszkodik a beteg, akkor haladéktalanul forduljanak orvoshoz.

A gyulladás a szívizmot és a koszorúsereket is megtámadja, ami szívelégtelenséghez vezethet, a gyerekek állapota hirtelen romolhat.

Az esetek körülbelül negyedében intenzív osztályon tudjuk csak stabilizálni az állapotukat - a folyadékpótlás mellett a gyerekek gyakran keringéstámogatásra, ritkán gépi lélegeztetésre szorulnak. Így érthető a gyors diagnózis fontossága, és az, hogy miért szükséges minden beteg esetében kórházi kezelés.

A jó hír, hogy rendelkezésre állnak a hatékony kezeléshez szükséges gyógyszerek. Gyulladáscsökkentő és immunmoduláns terápiákkal az esetek döntő többségében gyorsan, néhány nap alatt úrrá tudunk lenni a gyulladásos folyamatokon. A megfelelő időben (korán) alkalmazott terápiától várhatjuk, hogy megelőzzük a betegség legrettegettebb szövődményét, a szív koszorúsereinek tágulatát. A korábban említett Kawasaki-szindrómában szerzett kiváló tapasztalatok alapján bízhatunk abban, hogy megfelelő kezeléssel a PIMS esetében is hatékonyan meg tudjuk gátolni a kialakulását.

A PIMS szerencsére egy ritka betegség. Mivel csak a tavalyi évben ismertük meg, még tanulmányoznunk kell, hogy a pontos előfordulási gyakoriságát meg tudjuk határozni.

A Népegészségügyi Központ mától jelentési kötelezettséget írt elő a PIMS esetében is, így hamarosan objektív képünk lesz az országos esetszámról. A mai napig a Semmelweis Egyetemen 21 gyereket kezeltünk a fenti diagnózissal, és örömmel számolok be róla, hogy eddig valamennyien szövődménymentesen gyógyultak.

Az Egyetemen multidiszciplináris szakmai stáb dolgozik a PIMS betegek gyógyításán - a gyermekreumatológus mellett intenzív terápiás szakemberek, infektológus és kardiológus vesz részt a gyógyító munkában. A Országos Gyógyszerészeti Intézet segítségének és gyors reagálásának köszönhetően 2021. január óta elérhetőek és alkalmazhatóak a legmodernebb biológiai terápiák, így a legsúlyosabb, standard kezelésre nem reagáló esetekben is tudunk az Egyetemen segíteni.

A Tűzoltó utcai Gyerekklinikán kezelőorvosi kérésre az egész országból fogadjuk a PIMS-betegeket".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több százmilliós kártérítésre lenne jogosult a gránátrobbanásban mindkét kezét elvesztő kormánytisztviselő, állítja egy ügyvéd
A 29 éves áldozat élete végéig ingyen lakhatást és teljes körű ellátást kap. Az ügyészség vizsgálja, hogyan történhetett meg a baleset.


Március végén egy 29 éves kormánytisztviselőnő súlyos sérülést szenvedett egy honvédelmi képzésen, ahol egy gránát felrobbant. A fiatal nő mindkét kezét elvesztette, arca is megsérült. A képzést a kormánytisztviselők számára szervezték, és éles gránátot használtak, nem gyakorlóeszközt.

Az Újdörögdön történtek után a Miniszterelnöki Kabinetiroda rendelettervezetet készített. Ennek értelmében hősi juttatásokat adnának azoknak a kormányzati tisztségviselőknek, akik önkéntes honvédelmi képzésen legalább 50%-os egészségkárosodást szenvednek. A juttatások visszamenőleg is érvényesíthetők.

A sérült nő élete végéig térítésmentesen használhat majd egy állami lakást, és jogosult egészségkárosodási ellátásra, valamint kiegészítő rokkantsági támogatásra. Emellett a Honvédkórház minden egészségügyi szolgáltatását ingyenesen igénybe veheti.

A Honvédelmi Minisztérium közleményben jelezte: kiemelt tisztelet illeti meg a megsérült tisztviselőt, és minden rendelkezésre álló támogatást megadnak számára.

Gulyás Gergely a Házon Kívül című műsorban beszélt arról, hogy: „Tartjuk a családdal, vele is a kapcsolatot napi, sőt napi rendszerességgel. Munkahelyi balesetnek minősül a jogszabályok szerint. Mindent, amit megadhatunk, hogy a felépülése a legteljesebb legyen, azt eddig is megtettük, ezután is meg fogjuk tenni.”

Az ügyben Sipos Balázs Tihamér ügyvéd is megszólalt az RTL Híradónak. Véleménye szerint a nő több százmillió forintos kártérítésre is jogosult lehet.

„Jogosult sérelemdíjra, ami jelen esetben minimum ott kell hogy kezdődjön, hogy 80–100 millió forint, és jogosult költségekre is. Őneki egy életen keresztül havi egy vagy többmillió forintos költséggel kell számolni... Ápolás, gondozás, háztartási kisegítő. Rehabilitáció, gyógyszerköltség... Ha lehet protetizálni, akkor jogosult lesz a legeslegjobb művégtagra, és még lehetne folytatni a sort”

– fogalmazott.

A baleset pontos körülményeit, valamint a felelősség kérdését jelenleg az ügyészség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Nem lesz népszavazás a miniszterelnöki ciklusok számának korlátozásáról
Az NVB szerint a kérdés ellentétes lehet jogszabályokkal, és nem felelt meg a népszavazási törvény előírásainak. A döntés ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot kérni.


Egy magánszemély kezdeményezte, hogy népszavazás döntsön arról: legfeljebb kétszer lehessen valaki Magyarország miniszterelnöke. A kérdés így szólt: „Egyetért Ön azzal a javaslattal, hogy Magyarországon – hasonlóan más országok gyakorlatához – egy személy legfeljebb kétszer tölthesse be a miniszterelnöki tisztséget?”

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) május 13-án tárgyalta a beadványt. A testület 9 igen és 4 nem szavazattal úgy döntött, hogy nem hitelesíti a kérdést. A határozat a Magyar Közlöny csütörtök esti számában jelent meg, vette észre a Telex.

Az NVB szerint a kezdeményezés nem felel meg a népszavazási törvény követelményeinek. Az indoklásban azt írták, a kérdés nem biztosítja a választópolgárok számára a világos döntéshozatalt, emellett nem tekinthető egyértelműnek.

A testület álláspontja szerint

„a jelen eljárásban vizsgált kérdés fent idézett fordulatának tartalma nem világos, így az sem a választópolgári, sem a jogalkotói egyértelműség törvényi követelményének nem felel meg”.

A döntés ellen 15 napon belül lehet kérni bírósági felülvizsgálatot a Kúrián.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pottyondy Edina: A SzuverenitásGestapo szerint én is része vagyok a nemzetközi dezinformációs kampánynak
„Ez az »átláthatósági« törvénytervezet fasiszta tempó. Egészpályás kihátrálás Európából” - fogalmazott a humorista, aki szerint mindez „nem túl bíztató egy olyan embertől, aki éppen a Harcosok klubja című filmről nevezi el a trollhadseregét”.


„Lecsapnak a melegekre, lecsapnak az újságírókra, lecsapnak a civilekre, lecsapnak a másként gondolkodókra, és lehet, hogy a végén a Tiszára is. Célkeresztet rajzoltak a »hazaárulókra«, a »poloskákra«, az »idegen ügynökökre«.

És most kész a fegyver, töltény a tárban, már a ravaszon izzadnak Orbán Viktor ujjai. Nem túl bíztató egy olyan embertől, aki éppen a Harcosok klubja című filmről nevezi el a trollhadseregét. Vajon látta egyáltalán a filmet? Egy skizofren csávóról szól, aki terrorcselekményt hajt végre, miközben félholtra ver embereket” - írja Facebook-oldalán a nagytakarítási törvényre reagálva Pottyondy Edina.

„Ez az »átláthatósági« törvénytervezet fasiszta tempó. Egészpályás kihátrálás Európából. Hogy csak fenyegetés? Hogy csak provokáció? Gumicsont? Még az is lehet. De ilyet kultúrember nem csinál. Pláne befolyásos politikus. Pláne az ország vezetője, aki minden állampolgárért felelős. Mert basszameg, a miniszterelnök, az országgyűlés és minden egyes miniszter hozzájárulásával a saját állampolgáraira támad!”

- fogalmazott a humorista, aki szerint a kormány azt akarja, hogy az emberek féljenek. „Hogy ötvenszer gondold át, hogy mered-e azt mondani, hogy Magyarország nem jogállam. Hogy ami itt van az nem demokrácia. Sőt, ne is gondolkodj, kussolj” - jegyzi meg.

„Miközben Győzike flitteres kacagányban kántálta a Nélküledet a TV2-n, én is megkaptam a személyre szóló üzenetet. A SzuverenitásGestapo szerint én is része vagyok annak a »nemzetközi dezinformációs kampánynak, amelyben külföldről finanszírozott, nagy eléréssel bíró hazai politikai szereplők és nyomásgyakorló szervezetek is részt vesznek«. Tényleg. Van egy hivatalos jelentés - gondolom az egykori III/III-as állambiztonsági titkosszolga állította össze -, ami leírja az állítólagos kampányt, és ebben megjelölik egy pár napos Facebook-bejegyzésemet, mint bizonyítékot.

Nevetséges. Egyrészről. Másrészt félelmetes. Figyelnek. Rajtam tartják a szemüket. Ezt üzenik. Miközben semmi konkrétummal nem tudnak vádolni. És ők nem a Megafon, akiktől megszoktam a hazug gyalázkodást. Hanem egy állami hivatal teszi ugyanezt. Az a hivatal, ami majd listákba szedi azokat a magyarokat, akik szabadságot, demokráciát, szociális biztonságot akarnak. És ezért hazaárulónak nevezi őket a Fidesz. Épp ahogy Kádár, Rákosi, Szálasi vagy Horthy alatt” - írja Pottyondy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ilyen közéleti forradalom nem volt Magyarországon talán még a rendszerváltáskor sem
A Tisza Párt elnöke a Nagyváradig tartó gyalogtúrájának második napján, Úriban beszélt többek között arról, hogy szerinte ennyi fiatal még sosem foglalkozott a politikával és a közélettel, mint most.


„Szerintem ilyen politikai aktivitás, ilyen közéleti forradalom nem volt Magyarországon talán még a rendszerváltáskor sem” - mondta a Nagyváradig tartó gyalogtúrájának második napján Úriban Magyar Péter, aki szerint ennyi fiatal még sosem foglalkozott a politikával és a közélettel, mint most.

A Tisza Párt elnöke azokat a fiatalokat, akik még nem töltötték be a 18. életévüket, arra biztatta, hogy foglalkozzanak a helyi közélettel, és kérjék meg a családjukat, hogy segítsenek nekik abban, hogy a későbbiekben is Magyarországon maradhassanak, és majd itt alapíthassanak családot.

„Már csak maximum 11 hónap van, és egy másfajta, emberséges Magyarországon fogunk élni, ahol nem lesz minden tökéletes (...) és senki sem ígéri azt, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát. De azt ígérhetem, hogy őszintén fogunk egymással beszélni”

- fogalmazott Magyar, aki arról is beszélt, hogy a Tisza-kormány alatt érdemes lesz adót fizetni, mert arra fogják költeni, amire a magyarok szánják, például egészségügyre és oktatásra. Hangsúlyozta, hogy ha a társadalom ugyanilyen határozott és békés marad, akkor „nem tudnak velünk mit kezdeni”.

„Tudjuk, hogy egy ilyen hatalom, amelyik érzi a vesztét, az sok mindenre képes, egyéb galádságokra is képes (...) de azt is tudom, hogy ha ugyanilyen határozottak leszünk és békések, akkor nem tudnak velünk mit kezdeni”

- tette hozzá.

Magyar Péter azt is elmondta, hogy várhatóan jövő szombaton ér Nagyváradra, és útközben lesz egy-két kitérő is, így nem 300 kilométert, hanem kicsit többet gyalogol majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET: