12 év után leváltották az igazgatóhelyettest, amiért nem adta le időben a vagyonnyilatkozatát
12 év után leváltották Broszman Györgyöt, a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum igazgatóhelyettesét, a két tannyelvű iskola francia tagozatának vezetőjét, amiért
nem adta le időben a vagyonnyilatkozatát.
A Klebersberg Központ 2016-ban írta elő, hogy minden igazgató és igazgatóhelyettes köteles vagyonnyilatkozatot készíteni - írja a 24.hu.
Broszman szerint azonban nemcsak a mulasztás miatt büntették meg:
- nyilatkozta a hírportálnak a volt igazgatóhelyettes, aki állítása szerint egész egyszerűen megfeledkezett a vagyonnyilatkozatról. Amikor aztán néhány nappal ezelőtt bement az iskolába, az igazgató közölte vele, hogy nem hosszabbíthatja meg megbízatását.
Broszman azonnal hazarohant, kitöltötte és postázta a nyilatkozatot, de a Klebersberg Központ nem fogadta el a késést, ehelyett közölték vele, hogy
3 évig nem tölthet be vezető pozíciót az intézményben.
- mondta.
Broszman elmondása szerint egyszer, 2016-ban adott már le nyilatkozatot, amelyet nevetségesnek tartott: "Milyen vagyon? El tudja képzelni, milyen jövedelme van egy pedagógusnak? Még az ápolónő feleségem keresetét is be kellett írnom. Nem volt egy felemelő érzés az évi 1,6 milliós nettó keresetét papírra vetni. Mit képzelnek? Egészen nevetséges. A mi keresetünk az utolsó fillérig adózott jövedelem. Ha ennyire fontos nekik, miért nem kérik ki a NAV-tól? Megértem, hogy a politikusoknak kell, de egy tanárnak?" - nyilatkozta, majd hozzátette: még olyan kérdés is szerepelt a nyilatkozatban, hogy milyen gazdasági társaságban bírnak érdekeltséggel - egyébként 7 és 10 éves - gyermekei.
Képünk illusztráció. Forrás: Pixabay