HÍREK

11 mappányi titkosított dokumentumot foglalt le az FBI Trump floridai birtokán

Az egyelőre nem világos, hogyan halad majd tovább az ügy, tervezi-e az ügyészség, hogy vádat emel a volt elnök ellen.

Link másolása

11 mappányi iratot foglaltak le a Szövetségi Nyomozó iroda (FBI) ügynökei, amikor hétfőn házkutatást tartottak Donald Trump mar-a-lago-i házában. Az iratok között vannak olyanok is, amelyeket a legmagasabb, szigorúan titkos minősítéssel láttak el, ezeket csak különleges kormányzati intézményekben lehetne tárolni - írja a Wall Street Journal a birtokába került dokumentumok alapján.

Az eltávolított dolgok listáján szerepel 20 doboznyi tárgy, fényképek, egy kézzel írt feljegyzés, illetve azon iratok, amelyek Trump szövetségesének, Roger Stone-nak adott elnöki kegyelemhez kötődnek. A leltár szerint emellett

a „francia elnökről” szóló információk is szerepeltek a dokumentumok között.

A cikkben emlékeztetnek, hogy hivatali ideje alatt Trumpnak több konfliktusa is volt Emmanuel Macronnal főként kereskedelmi kérdések, illetve az elnök azon döntése kapcsán, hogy kilép az iráni atomegyezményből.

A lap által megszerezett iratból azonban az nem világos, pontosan mi volt a tartalma a lefoglalt dokumentumoknak.

A Bruce Reinhart amerikai szövetségi bíró által aláírt házkutatási és lefoglalási parancsból az kiderül, hogy az ügynökök az úgynevezett „a 45-ös irodát”, valamint a birtokon belül az összes raktárhelyiséget és az összes egyéb helyiséget vagy területet átkutatták, amelyet Trump és személyzete használt vagy használhatott, és ahol dobozokat vagy dokumentumokat lehetett tárolni.

Voltak a lefoglalt dobozokban minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) iratok. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy az FBI magával vitt egy bőrkötésű dobozt is, benne fotóalbumokkal, kézzel írott jegyzetekkel, és különböző egyéb, minősített és titkos iratokkal.

A Washington Post szerint atomfegyverekre vonatkozó minősített iratokat is kerestek a házkutatás során. Eddig erre vonatkozó információ nem derült ki.

Taylor Budowich, Trump szóvivője azt mondta az eljárással kapcsolatban, hogy az nem csak hogy példátlan, de nem is volt szükségszerű.

A volt elnök környezetében ugyanis azt mondják, hogy Trump amúgy is átadta volna ezeket az iratokat,

erről már folytak a tárgyalások. Emellett szerintük Trump még az elnöksége alatt feloldotta egyes iratok titkosságát. A cikkben megjegyzik, hogy erre valóban van lehetősége a hivatalban lévő elnöknek, de ennek folyamatát egy szövetségi törvény írja elő.

Az igazságügyi minisztérium számára a hétfői házkutatás egy több hónapig tartó munka eredménye volt, amelynek célja elsősorban a kérdéses dokumentumok visszaszerzése és biztonságba helyezése volt. Emellett azonban

büntetőjogi vizsgálatot is folytattak: az ügyet ismerő források szerint ugyanis kételkedni kezdtek abban, hogy Trump csapata őszinte volt a náluk lévő iratokkal kapcsolatban.

Az azonban nem világos, hogyan halad majd tovább az ügy, és az ügyészség tervezi-e, hogy vádat emeljen Donald Trump, vagy a környezetében lévők ellen most, hogy az iratok visszakerültek. A végzés szerint azonban

a nyomozók olyan iratokat kerestek, amelyek bizonyítékként szolgálhatnak a minősített információk gyűjtésére, továbbítására vagy elvesztésére vonatkozó törvények megsértésére.

A volt elnök és csapata nem rendelkezik az úgynevezett eskü alatt tett nyilatkozattal, amely részletesebb tájékoztatást adna az FBI vizsgálatáról. Ebből derülhetne ki például, hogy a kormány milyen bizonyítékokat, köztük tanúkat gyűjtött össze, illetve az is, hogy a nyomozók miért gondolják úgy, hogy bűncselekmény történhetett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Van esélye egy előrehozott választásnak, ha a Fidesz nem megy bele, eltűnnek
Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.

Link másolása

Ma délelőtt Battonyán folytatta Magyar Péter országjárását. Körülbelül százfős tömeg előtt beszélt, illetve beszélgetett az ott megjelentekkel.

Amikor a választásokra került a sor, érdekes eszmefuttatásba kezdett.

Én azt gondolom, hogy azért fontos a június 9-i választás, mert ha ott olyan eredményt érünk el, ami a Karmelitából is látszik, akkor még jobban meg fognak rettenni ezek a fideszes bűnözők.

Az ő érdekük is lesz egyébként egy előrehozott választás, az egyetlen esélyük,

hiszen a politikában mindenki tudja, hogy van egyfajta folyamat, a pillanat uralása, ezt ők most elvesztették, és egyre többen ébrednek föl. Nem véletlenül próbálok körbemenni az országba, hogy egyre több emberhez eljussunk. Szerintem van esélye egy előrehozott választásnak, nyilván annak is, hogy kibekkelik ezt a még hátralévő másfél-két évet, de akkor úgy fognak járni, mint a szocialista párt, hogy eltűnnek. Én a helyükben megragadnám az alkalmat.

Többségük nem lesz, de még megőrizhetik a pártjukat.

Egy résztvevő Heller Ágnest idézte (aki Churchillt idézte), aki annak idején azt mondta, hogy még az ördöggel is össze kell fogni, hogy Orbánékat leválthassák (Heller akkor a Jobbikra gondolt).

Erre Magyar így válaszolt:

„Én az ördöggel nem fogok összefogni. Márki-Zay Péter összefogott az ördöggel, nem akarom megnevezni, és szerintem nem ment vele semmire.”

Az idézett rész nem sokkal a videó 29. perce előtt kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Többéves mélyponton a Fidesz támogatottsága, de még így is biztosan vezet
A párt támogatottsága egy friss felmérés szerint csökkenő tendenciát mutat. Magyar Péter pártját egyelőre még nem tudták mérni.

Link másolása

Az IDEA Intézet jórészt a Magyar Péter által szervezett április eleji tüntetés előtt készítette 1500 fős, az ország teljes lakosságára nézve reprezentatív kutatását, amiből kiderül, hogy

a Fidesz támogatottsága ugyan többéves mélyponton van, még így is magabiztosan vezetik a hazai pártok népszerőségi rangsorát.

A kutatók szerint a kormánypártok 25, a DK pedig 11 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében, míg a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága 5 százalék alá csökkent, Magyar Péter pártját, a Tiszát viszont az adatgyűjtés ideje alatt nem tudták mérni, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy melyik formációhoz fog csatlakozni.

Az IDEA Intézet kutatása egyébként 2,3 százalékos hibahatárral dolgozik, tehát az 5 százalék alá mért pártok valójában akár be is juthatnának a parlamentbe a kutatás szerint, ha most tartanák az országgyűlési választásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Jakab Péter csontkovácsnak állt: gerinckiegyenesítést ajánl Magyar Péternek
„Há’ nem bekóstolt Magyar Péter? De, bekóstolt” – mondja videójában a Nép Pártján elnöke, aztán nincs megállás a beszólásban.

Link másolása

A Nép Pártján elnöke, az exjobbikos Jakab Péter videóüzenetben osztotta ki Magyar Pétert, miután az szóvá tette, hogy Jakab a 2022-es országgyűlési választáson való ellenzéki összefogással „cserbenhagyta a vidéket”.

„Na ide figyelj, te NER-es kóbor lovag! Tudod, én 2022-ben, 2018-ban, de még 2014-ben is küzdöttem az Orbán-rendszerrel szemben. Igen, olyan eszközökkel, amelyek éppen rendelkezésemre álltak” – kezdte bejelentkezését Jakab, hozzátéve, hogy mindeközben Magyar túlárazott közbeszerzéseket írt alá.

„Részt vettél a NER építésében, asszisztáltál ahhoz, hogy a feleséged közreműködésével lehallgassanak embereket, leépítsék Magyarországon a jogállamiságot, most pedig azt mondod, hogy én cserbenhagytam a vidéket, miközben te részt vettél a haverjaiddal együtt a vidék kifosztásában? Na, álljon már meg a menet! Szóval, tudod, én jelen pillanatban is egyenes gerinccel tudom járni a vidéket”

– folytatta Jakab, majd felajánlotta, hogy ők ki tudnák egyenesíteni Magyar Péter gerincét is.

Mindezt egy vádalku keretei közt képzeli el Jakab:

„Tudod, ez azt jelenti, ha feldobod a fideszes haverjaidat, akkor te kevesebb büntetéssel fogod megúszni. Ezt tudjuk neked felajánlani. Ha komolyan gondoljuk az elszámoltatást, nyilván te komolyan gondolod az elszámoltatást, akkor te sem lehetsz kivétel, ugye? Ez így rendben van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: