KULT
Nem lőjük le a nagy titkot, inkább nézd meg TikTok-videónkat, amiből minden kiderül. Az is, hogy érdemes sietni a Toitoi-parti felkeresésével...
KULT
A lap szerint Amerika sokkal aktívabban vett részt a hadműveletekben, mint eddig tudni lehetett. És a legfeszültebb pillanatban az amerikai hírszerzés 50%-re becsülte annak az esélyét, hogy Putyin taktikai atomfegyvert vet be.
KULT
Az Atlantic újságíróját tévedésből meghívták egy Signal-csoportba, ahol a jemeni légicsapás részleteit tárgyalta meg a hadügyminiszter, a külügyminiszter és a nemzetbiztonsági főtanácsadó. Az újságíró először azt hitte, rossz vicc. Aztán megindult a bombázás.
KULT
Kiakadtak Prágában: a magyar külügyminiszter úgy járt a cseh fővárosban, hogy ott egyetlen kormánytaggal sem találkozott, még csak nem is értesítették a helyi minisztériumot a látogatásról.
KULT
Úgy tudni, hogy lánya esküvőjén vett részt, ahol a vendégeknek a mobiljukat le kellett adni, nehogy felvételeket készítsenek.
KULT
Az irányításért vívott küzdelem nem érinti a tulajdonrészek megváltoztatását, azonban Rupert Murdoch félti birodalma konzervatív irányvonalát. Álláspontja szerint az örökösök közötti vita leértékelné a céghálózatot, így valójában az ő érdekeiket védi, amikor kizárja három liberálisabb gyermekét a cég vezetéséből.
KULT
Ezzel 12-re nőtt az üzletember gyermekeinek száma. Musk korábban azt állapította meg a korábbi magyar államfővel, Novák Katalinnal, hogy a gyermekvállalás mentheti meg a világot.
KULT
Egy egészségügyi területen dolgozó szakember szerint szinte mindenkinek van egy másik várólistája, ahol jegyzi a betegeket.
KULT
William Barr szerint nevetséges Trump narratívája, miszerint egy kormányzati „boszorkányüldözés” áldozata. A volt elnök szombaton arról beszélt hívei előtt, hogy soha nem fogják letartóztatni.
KULT
A volt amerikai elnök ellen vádat emeltek, mert minősített iratokat tárolt otthonában. Június 13-ra idézték be Miami szövetségi bíróságára. Szerint azonban ő ártatlan.
KULT
Családja a lehető legszűkebb körben kísérné az utolsó útjára a kvízprofesszort. A temetés helyszíne és időpontja is titokban maradhat.
KULT
A szolgáltató eddig a néző igényeihez igazított tartalmat nyújtott, de ezekkel a kódokkal szinte bármihez hozzá lehet férni.
Népszerű
Ajánljuk