MÚLT
A Rovatból

10 meglepő világrekord, amit katonák állítottak fel

Nem csak a világűrbe lépő első ember volt katona, sok más rekord is az övék - a katonai világrekordok közt egy magyar is van.


A Honvédelem.hu szubjektív tízes listájába ezúttal olyan világrekordokat gyűjtöttek össze, amelyeket katonák vagy harcjárművek állítottak fel.

1. Chuck Yager és a hangsebesség

1yager

Chuck Yager az Egyesült Államok légierejének pilótája volt, neve mára eggyé vált a hangsebesség áttörésével. Az Edwards légitámaszponton (akkori nevén Muroc Army Air Field) szolgáló berepülőpilótát a Bell Aircraft kérte fel a rakétameghajtású Bell X–1 vezetésére, mivel a cég saját berepülő pilótája, Chalmers Goodlin százötvenezer dollárt kért volna a hangsebesség átlépéséhez. Yeager 1947. október 14-én, 13 700 m (45 000 láb) magasan lépte át először a hangsebességet, az 1 Machot.

Természetesen azóta ennek a többszörösét is átlépték már, ám a maga korában ez hatalmas teljesítménynek számított. Yeager ezután több magassági és sebességi rekordot is megdöntött. Amerikai pilótaként az elsők között volt, aki MiG–15-tel repülhetett, miután a géppel együtt észak-koreai pilótája Dél-Koreába disszidált. 1953 második felében Yeager az USAF által indított X–1A programban is részt vett, amelynek célja egy 2 Mach sebességet elérő repülőgép kifejlesztése volt.

2. Még mindig az An−225 a legnagyobb

2anrepgep

Az An−225-öt az Antonov tervezőirodában kezdték el fejleszteni 1985-ben azzal a céllal, hogy képes legyen szállítani a Buran űrrepülőt. A gép olyan nagyra sikerült, hogy a mai napig ez számít a világ legnagyobb aktív repülőgépének. A repülő teljes hossza nyolcvannégy, szárnyfesztávolsága pedig 88,4 méter, amellyel abszolút rekorder az aktív típusok között. A korábbi konstrukciók közül is csupán a Hughes H4-es szárnyalja túl a maga 97,5 méteres szárnyfesztávolságával, de ez a gép nem került soha forgalomba. Az An−225 kétszáz tonna hasznos terhet 4500 kilométerre tud szállítani, maximális hasznos terhelése pedig 250 tonna.

3. A világ legnagyobb helikoptere

3helikopter

A világ legnagyobb helikoptere is az egykori Szovjetunióban került ki a gyárból, ez volt a Mi–12, más típusjellel V–12, amely a NATO berkeiben a Homer kódnevet kapta. A gigantikus helikopter fejlesztésének fő célja egy olyan forgószárnyas létrehozása volt, amely képes nagy méretű és tömegű katonai eszközök szállítására. Tervezését 1963-ban kezdték a Mihail Mil vezette tervezőirodában. Ez volt az utolsó helikopter, melynek tervezésében még az idős Mil is részt tudott venni. A prototípus építése 1965-ben indult, és 1968. július 10-én emelkedett először a levegőbe. 1969 februárjában 31 030 kilogrammos tömeget emeltek vele 2951 méter magasságra. Majd ugyanezen év augusztusában már 44 205 kilós súllyal is megpróbálkoztak, amit több mint két kilométeres magasságba emelt fel a hatalmas helikopter. Ez utóbbi teljesítmény mind a mai napig világrekordnak számít.

4. A világ legnagyobb munkaadója

4munkaado

Az amerikai hadsereg számít a világ legnagyobb munkaadójának az alkalmazottak száma alapján a brit BBC televízió adatai szerint. Az amerikai hadsereg fizetési listáján, a tartalékosokat is beleszámítva összesen 3,2 millió személy található, ami világrekordnak számít. Érdekesség, hogy a kategória második helyezettje szintén egy hadsereg – a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a maga 2,3 millió alkalmazottjával. Civil cég csak utánuk következik a ranglistán, méghozzá az egész Egyesült Államokat átfogó Walmart, 2,1 millió szerződéses alkalmazottal.

5. Mesterlövész-világrekord Afganisztánban

5afganisztan

A Kaliberinfo.hu hírei szerint a legfrissebb mesterlövészrekordot két ausztrál mesterlövész egyszerre állította fel, akik nagyjából egyidejű tüzeléssel 3079 yardról, azaz 2815 méterről küzdöttek le egy tálib parancsnokot. Az ausztrálok a lövéshez két Barrett M82A1. 50 BMG kaliberű öntöltő rombolópuskát használtak, amelyeket nem kifejezetten precíziós célokra szoktak használni. Az is figyelemre méltó, hogy a lövedékek közel hat másodpercig voltak a levegőben, így a célpontok nem is hallhatták a lövések dörejét.

6. Többszörös rekorder lett a világ első női berepülőpilótája

6noipilota

A francia Jacqueline Auriol több szempontból is rekorder. Ő volt a világ első női katonai berepülőpilótája, és munkája során több sebességi repülési világrekordot is jegyzett. Ő volt az első nő, aki egy Mistral vadászgéppel száz kilométeres távon 818,181 kilométer/óra sebességet teljesített. Ezzel történelmi, új világrekordot állított fel, az előző csúcseredmény 755,668 kilométer/óra sebesség volt. Egyben ő lett az első nő, aki 800 kilométer/óra sebességnél gyorsabban repült. 1953-ban az amerikai Jacqueline Cochran egy időre átírta ugyan a sebességi rekordját, de Auriol 1962-ben egy Mirage III vadászgéppel 1849 kilométer/óra sebességgel megint átvette az amerikai pilótanő sebességi rekordját. Az immár többszörös rekorder pilótanő élete során több mint száz különböző típusú repülőgépen és helikopteren repült, és részt vett a legendás szuperszonikus Concorde tesztelésében is.

7. Az első ember a világűrben

7gagarin

Jurij Alekszejevics Gagarin, az első ember a világűrben a Vosztok–1 űrhajóval indult 1961. április 12-én, Bajkonurból. A pilótát, aki addig egy légibázison teljesített szolgálatot, 1960-ban kiválasztották, így bekerült a szovjet űrprogramba. Társaival együtt igen kemény kiképzésen ment keresztül. Gagarint kitűnő teljesítménye és kis termete alapján választották ki az űrutazásra. Maga a híres repülés száznyolc percig tartott, eközben egyszer megkerülte a Földet. Űrbéli tartózkodása alatt hadnagyból őrnaggyá léptették elő.

8. Baumgartner zuhant a leggyorsabban

8baumgartner

Felix Baumgartner, az osztrák hadsereg korábbi helikopterpilótája 2012-ben mintegy 39 000 méteres magasságból hajtott végre bázisugrást. Ezzel több csúcsot is megdöntött, mivel ő szállt a legmagasabbra légballonnal, illetve ő ugrott ki a legmagasabbról. A harmadik rekord pár perc múlva abszolválódott, amikor a zuhanási sebessége elérte, majd túl is szárnyalta a hangsebességet, az új rekord 1342,8 km/h lett. Bár a magassági rekordot azóta megdöntötte Alan Eustace, a Google-konszern egyik vezetője, a sebességi rekordot azóta is az osztrák férfi tartja. (Az Eustace által elért legnagyobb sebesség óránként 1320 kilométer volt.)

9. Vicces rekord az indiai hadseregben

9indiai

Nemcsak komoly területeken döntenek világrekordokat a katonák, ezt bizonyítja az indiai hadsereg ötvennégy katonája, akik motorra szálltak – együtt, és egy darab motorra. Ráadásul világrekord is született, amikor az ázsiai ország hadseregének ötvennégy tagja utazott egyszerre egyetlen motoron, mégpedig egy ötszáz köbcentiméteres Royal Enfield Bulleten. Ebben a „műfajban” korábban is az indiai katonák tartották a csúcsot, akkor negyvennyolcan fértek fel a motorra, ám ez az eredmény is elég volt ahhoz, hogy átvegyék a vezetést a brazil hadseregtől, hiszen a dél-amerikaiak „mindössze” negyvenheten tudtak összezsúfolódni egy motorkerékpáron.

10. Világrekord légifotó a Pákozdi Katonai Emlékparkról

10pakozd

A válogatás végén következzen egy magyar rekord: két éve a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete megbízásából az Interspect kutatócsoport elkészítette a világ legnagyobb részletességű légi térképét a katonai emlékparkról. A magyar világrekord negyvenszeresen előzi meg a kémműholdak felvételeit és háromszázszorosan szárnyalja túl a legjobb földmegfigyelő szatellitek felbontását. Ez a legrészletesebb légi térkép, ami valaha repülőgépről készült. (A rekordról annak idején mi is beszámoltunk.)

Ha érdekes volt a lista, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Sisit a haláláig csalta Ferenc József egy nála jóval fiatalabb nővel, aki egy magyar nemes felesége volt
Erzsébet királyné a béke kedvéért elfogadta férje viszonyát, sőt, az udvarba is bevezette. De kegyetlen verssel gúnyolta ki férje szeretőjét.
Szabó Anikó - szmo.hu
2026. január 27.



Több mint harminc éven át tartott Ferenc József császár viszonya egy színésznővel.

A kapcsolatról pedig nemcsak tudott, de eleinte még támogatta is a felesége, Erzsébet királyné, a magyarok imádott Sisije.

Ám sértettségében titokban gúnyverset írt a riválisáról.

A császár és Katharina Schratt kapcsolata nyílt titok volt a bécsi udvarban.

1883-ban mutatták be a színésznőt I. Ferenc Józsefnek. Viszonyuk csak két évvel később, 1885-ben bontakozott ki, és egészen a császár 1916-os haláláig tartott, egy rövid, 1900 és 1901 közötti megszakítással.

Katharina Schratt 1853. szeptember 11-én született a Bécs melletti Badenben, egy kereskedő lányaként. Már hatévesen a színház érdekelte, és hiába próbálták szülei eltéríteni, tizenhét évesen szülővárosában debütált. Később a bécsi Burgtheater tagja lett, ahol 1887-ben elnyerte az „udvari színésznő” címet is.

1879-ben férjhez ment báró ittebei Kiss Miklós magyar nemeshez, akitől fia született, de a pár később elvált.

A császári házaspár, Ferenc József és Sisi negyedik gyermekük, Mária Valéria születése után lényegében külön éltek. A császárné sokat utazgatott külföldön, és hogy „kárpótolja” férjét, támogatta annak kapcsolatát a színésznővel.

Olyannyira, hogy Katarina Schrattot sikerült elfogadtatnia a bécsi udvarral is, sőt, előfordult, hogy a császár, Sisi, a legifjabb hercegnő és Katharina négyesben ment nyaralni.

Ferenc József idővel beleszeretett a nála 23 évvel fiatalabb színésznőbe, aki nyugalmat és egyszerűséget biztosított a politikától megfáradt uralkodónak. A szakirodalom egy része ugyanakkor a fennmaradt levelek alapján a kapcsolatot inkább mély, „intim barátságként” értelmezi.

A politikába ugyan az uralkodó szeretőjének nem volt beleszólása, befolyását jól jellemzi egy udvari kamarás mondása, mely a szerepkörét frappánsan így foglalta össze: „Ő volt az ablak, amelyen át a császár a világba tekintett.”

A császár állítólag vagyonokat költött rá, villát kapott a Schönbrunnhoz közeli Gloriettegassén, valamint Bad Ischlben is. Mindemellett az uralkodó fizette Katarina Schratt játékszenvedélyének költségeit is.

A császárné, Vagyis Erzsébet 1898-as meggyilkolása után is folytatódott a továbbra is diszkréten kezelt viszony.

Ferenc József 1916-os halálakor azonban a rokonok nem engedték, hogy a temetésen megjelenjen.

Katarina Schratt a császár halála után visszavonultan élt, mélyen vallásos lett, és visszautasította a memoárírásra tett ajánlatokat. 1940-ben hunyt el.

Schratt ugyanakkor sok mindenben utánozta a császárnét, Sisi pedig, aki híres volt szépségéről, egy gúnyversben kritizálta is őt: „Úgy véli, ő Titánia, / s ligetben pajzánul szökell, / pedig hiú e mánia: / kövér a Schratt, fogynia kell.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
55 éve halt meg, mégis üresen áll Rákosi Mátyás sírhelye Farkasréten – rejtély, hová tűnt a diktátor urnája
Pontosan 55 éve halt meg Rákosi Mátyás. Különös élet várt rá a Szovjetunióban a bukása után.


Egy túlméretes orosz urna, amelyet egy bőrből készült aktatáskában, szinte kézipoggyászként csempésztek át a határon. Egy titkos temetés, amelyről alig néhányan tudtak, és egy szűkszavú, mínuszos hír a Népszabadságban. Így ért véget 1971. február 16-án a Farkasréti temetőben annak az embernek a története, akit a magyar állam tizenöt éven át igyekezett kitörölni a köztudatból, miközben a háttérben gondosan menedzselte száműzetésének kényes ügyeit.

Pontosan 55 éve, ezen a februári napon halt meg a Szovjetunióbeli Gorkijban Rákosi Mátyás, Magyarország egykori teljhatalmú ura.

De milyen életet élt a bukása után, ki fizette a mindennapjait, és hová tűntek a hamvai, amelyeknek sorsát ma is rejtély övezi?

A végjáték 1956 júliusában kezdődött, amikor Rákosit a hivatalos pártzsargon szerint „gyógykezelésre” küldték a Szovjetunióba. A valóságban ez politikai száműzetést jelentett, amelynek első állomása a Moszkva melletti Barvihában, a pártelit szanatóriumában volt.

A szovjet vezetés hamar megelégelte, hogy a leváltott főtitkár a fővárosból próbál intrikálni, ezért 1957-ben a Fekete-tenger melléki Krasznodarba költöztették.

Itt kezdődött a száműzetés „aranykora”. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága gondoskodott róla, hogy Rákosi és felesége ne szenvedjen hiányt semmiben: egy ötszobás, minden kényelemmel felszerelt lakást kaptak, házvezetőnőt – aki egyben a KGB megbízottja is volt –, ingyenes étkezést, saját autót és havi 2000 rubel költőpénzt. Mindezt természetesen a magyar állam fizette. Nyaranta a gelendzsiki pártüdülőben pihenhettek. A kényelem azonban nem jelentett szabadságot.

„Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem” – panaszolta egy 1960-as találkozón,

jelezve, hogy a luxuskörülmények ellenére is fogolynak érezte magát.

A hatvanas évek elejére a szovjetek türelme végleg elfogyott. A kényelmes krasznodari életet 1962-ben a kirgizisztáni Tokmok zord valósága váltotta fel.

A birodalom peremén egy kétszobás, komfort nélküli lakás várta őket. A vizet a kútból kellett hordaniuk, az udvaron volt a vécé, és a kemény, mínusz 20-30 fokos teleken fával fűtöttek.

Az egykori diktátor számára ez a környezet jelentette a valódi bukást. A következő években egyre távolabb került a hatalom központjától: 1966-ban Arzamaszba, majd 1967 őszén a külföldiek elől elzárt Gorkij városába költöztették. Itt érte a vég, miután egészsége megromlott. Több szívroham után, 78 éves korában hunyt el.

Rákosi a száműzetés évei alatt egyetlen dologról nem mondott le: a hazatérés reményéről.

Levelek tucatjaival bombázta a szovjet és a magyar pártvezetést, Hruscsovtól Brezsnyevig, Andropovtól Kádár Jánosig.

A Budapest Főváros Levéltára által közzétett dokumentumokból egy makacs, a valósággal szembenézni képtelen ember portréja rajzolódik ki. Követelte a hazatérését, érvelt az egészségi állapotával, és intézte a magyarországi nyugdíját, amelyhez a hatvanas évek végén már ügyvédet is fogadott. Egyik, Kádár Jánosnak címzett levelében így fogalmazott:

„…Ez év márciusában és júniusában közöltem a kormánnyal, hogy vissza kívánok térni Magyarországra. Választ nem kaptam. Ezért újra közlöm, hogy vissza kívánok térni.”

A kérések süket fülekre találtak. A Kádár-rendszer számára Rákosi élő kísértet volt, akinek hazatérése megzavarta volna a nehezen felépített politikai konszolidációt.

Halála után a magyar állam diszkréten, de hatékonyan lépett. Nem úgy, ahogy egy állam hazahozza a „nagy halottat”, hanem úgy, ahogy egy állam hazahozza a problémát: diszkréten, minimalizálva a nyomot, menedzselve a kellemetlenséget.

A források szerint az urnát menetrend szerinti járattal hozták haza. Úgy utazott, mint bármelyik csomag, amihez senki nem kér extra figyelmet.

A hamvakat 1971. február 16-án, egy szűk körű ceremónián helyezték el a Farkasréti temető egyik urnafülkéjében. A korabeli sajtó mindössze egy rövid MTI-hírt közölt, amely szerint Rákosi Mátyás, „aki gyógykezelés céljából tartózkodott a Szovjetunióban”, elhunyt. Az urna sorsa azonban a temetés után sem hagyta nyugodni a kedélyeket.

A sírhelyet a hetvenes-nyolcvanas években rendszeresen megrongálták, ezért a nevét tartalmazó táblát eltávolították, és egy ideig csak az „R. M.” monogram utalt rá, ki nyugszik a fülkében.

A történet legújabb, bizarr fordulata 2015-ben következett be. Június 24-én két, magát leszármazottnak mondó személy jelent meg a Budapesti Temetkezési Intézetnél, és hivatalosan kikérte az urnát. A Farkasréti temetőben azóta üres a fülke. Hogy Rákosi Mátyás hamvai ma hol vannak, arról nincs nyilvános információ. Az egykori teljhatalmú vezetőnek, akinek képe mindenhol ott függött, ma már sírhelye sincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Ő volt az egyetlen rend az életemben” – így szeretett bele gróf Széchenyi István egy elérhetetlen, többgyerekes asszonyba
Plátói szerelem, titkos levelek, évtizedes várakozás – így kezdődött minden, mielőtt a legnagyobb magyar feleségül vette volna Seilern Crescence-t. A szerelmük nemcsak Széchenyit változtatta meg, de talán a magyar történelmet is egy kicsit.


Este fél nyolc volt, amikor a Krisztinaváros úgynevezett Vérkápolnájában a legnagyobb magyar és a szívét tíz éve fogva tartó grófnő kimondta az igent – és ettől a perctől kezdve a szerelem nemcsak egy férfi életét, de egy ország sorsát is tovább formálta. Február 4-én 190 éve, hogy gróf Széchenyi István és Seilern Crescence grófnő Budán, a Havas Boldogasszony-plébániatemplomban házasságot kötött.

A diszkrétnek szánt, esti ceremóniára a korabeli sajtó szerint a templom és annak karzata is megtelt kíváncsi nézőkkel.

A szertartást Majsch Jakab plébános végezte, a tanúk között ott állt Keglevich Gábor és Prónay Albert is. Maga a vőlegény a naplójába jegyezte fel a pillanat lényegét, amely túlmutatott a külsőségeken. „Meggyóntunk és megáldoztunk Crescence-szal. Lelkem felette megnyugodott.”

Ez a házasság egy több mint egy évtizedes, plátói szerelem beteljesedése volt.

Egy találkozás, ami mindent megváltoztatott

Széchenyi István 1823-ban találkozott először Seilern Crescence-szel, aki ekkor már férjes asszony volt, háromgyermekes anya, a Zichy család tagja. Az alkalom egy családi esemény volt, és a gróf visszaemlékezéseiben úgy írta le ezt a napot, mintha villámcsapás érte volna:

„Abban a pillanatban beleszerettem. Nem tudtam ellene tenni semmit.”

A férfi, aki a katonai pályából kiábrándulva kereste a helyét, élete értelmét, olyan inspirációt kapott, amit talán semmilyen politikai esemény, semmilyen forradalom nem adott volna meg neki: egy nő csendes jelenlétét, aki nem vált a szeretőjévé, mégis felforgatta az egész világát.

A vonzalom szellemi és lelki partnerséggé mélyült, amely a reformkor hajnalán Széchenyi közéleti fordulatát is segítette.

A kettejük közti levelezés, amelyet ma a Széchenyi István Levelezései kritikai kiadás őriz, tanúsítja, hogy Crescence nem pusztán reprezentációs társ, hanem egyenrangú partner volt, akinek véleményére a gróf a legfontosabb döntéseiben is számított.

Az első találkozás után Széchenyi rendszeres vendég lett a Zichy-házban, de soha nem lépte át a határt, amit a kor társadalmi normái és Crescence házassága kijelölt. Ő csak udvarolt – elegánsan, távolságtartóan, szenvedélyesen.

A kortárs beszámolók szerint Zichy Károly tisztában volt Széchenyi érzéseivel a felesége iránt, de mégis kulturált, fegyelmezett kapcsolatot tartottak fenn,

nem rivalizálás vagy konfrontáció jellemezte őket. Széchenyi a Zichy család otthonában is rendszeresen megfordult, a társasági élet részeként. Sőt, Széchenyi és Zichy Károly néha együtt aggódtak Crescence egészségéért — például akkor, amikor gyengélkedett vagy a gyermeke születése körül voltak komplikációk. Ez olyan viszonyra utal, amely túllépett a puszta udvariasságon, és inkább közös emberi aggódást tükrözött.

Széchenyi levelei szerint valóban plátói érzelmekről volt szó, olyan mély és tiszta szerelemről, amely nem a testet, hanem a lelket akarta magához ölelni.

„Crescence, te vagy minden, amit nem kaphatok meg, mégis minden vagy, amiért érdemes élni”

– írta egyszer.

Ezek a mondatok nem a romantikus túlzás jegyében születtek. Széchenyi ekkoriban számos belső vívódással küzdött, és egyes kutatók szerint Crescence volt az, aki révbe vezette. Ő volt az a belső pont, ami mentén felépítette új önmagát: politikust, reformert, nemzetépítőt.

Szerelem, ami nem akart múlni

Zichy Károly, Crescence férje 1834-ben 49 évesen meghalt. A társadalmi illem szerint egyéves gyászt kellett tartani, így Széchenyi – a maga türelmével és kitartásával – tovább várt. Több mint tíz év vágyakozás, fájdalmas visszafogottság és lassan épülő érzelmi kötődés után végre eljött a pillanat: 1836. február 4-én, Budán, a Krisztinavárosi templomban Széchenyi István feleségül vette Seilern Crescence-t.

„Nem a szenvedély sodrásában, hanem a hűség csendjében szerettek egymásba.”

Ez volt az a mondat, amit később egy kortársuk írt róluk, és amely talán a legszebben összefoglalja, miért más ez a szerelem, mint amiket megszoktunk a történelemből. Nem tragédia, nem dráma, nem titkolózás volt – hanem kitartás, tisztelet és méltóság. Az asszony hét gyereket hozott a házasságba, és alig egy évvel később fiút szült Széchenyinek is. Béla fiukat két évvel később Ödön követte. Három közös gyermekükből a kislányuk, Júlia csecsemőként elhunyt.

A romantikus kapcsolat hivatalossá válása után Crescence nemcsak feleségként, hanem egyik legfontosabb szellemi társaként is jelen volt Széchenyi életében.

Ő kezelte az ügyeket, amikor a férfi már betegen, visszahúzódva élt, ő tartotta kézben a levelezéseket, és ő volt az egyetlen ember, akiben Széchenyi még akkor is megbízott, amikor már senki másban nem tudott.

A döblingi naplókban – ahol a gróf mentális állapota egyre inkább romlott – több bejegyzés is szól Crescence-ről:

„Ha ő nem lenne, már rég nem lennék.”
 vagy máshol: „Ő az egyetlen rend az életemben.”

Szövetség egy életre

A családi szövetség a méltatlan utolsó években is működött. Széchenyi 1848 szeptemberében került a Bécs melletti döblingi Goergen-féle magánszanatóriumba. Az intézmény a korabeli „őrültek tornyával” szemben akkoriban modernnek számító, humánus módszereket alkalmazott. A gróf külön lakosztályt kapott, amelynek a temetőre néző ablakait részben befalaztatta.

A mindennapokról fennmaradt beszámolók szerint keveset aludt, sokat sétált a szobájában, sakkozott, fuvolázott. Falk Miksa visszaemlékezése szerint Széchenyi „ama mélabús magyar népdalok egyikét fújta…”.

A döblingi évek azonban nem a szellemi leépülésről szóltak. Az 1850-es évek végére a gróf visszatért a politikai íráshoz: Londonban, németül jelent meg 1859-ben az Ein Blick (Pillantás) című röpirata, amely élesen bírálta az osztrák neoabszolutizmus propagandáját.

A röpirat miatt a bécsi rendőrség hamarosan lecsapott. 1860. március 3-án öt detektív és tizenhat rendőr szállta meg a döblingi intézetet, házkutatást tartva Széchenyinél és körének több tagjánál. Az iratok egy részét elkobozták, és a hatóságok egyértelművé tették: a szanatórium többé nem menedék. A fokozódó nyomás és a börtönnel való fenyegetés hatása a naplóbejegyzésekben is tükröződik.

„Nem tudom megmenteni magam!” – írta néhány nappal a halála előtt.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjára virradóan Széchenyi a döblingi lakosztályában pisztolylövéstől meghalt. A korabeli hatósági vizsgálat és a történészi konszenzus ma is az öngyilkosságot fogadja el.

A „nő szerepe” a tragédiában

De hol volt ebben a drámában „a nő szerepe”? Egyrészt ott volt a feleség, Seilern Crescence, aki Bécs közelébe költözve a döblingi időszakban is a belső kör része maradt. Ő intézte a családi és gazdasági ügyeket, támaszt nyújtva a férjének. Ő írta alá például a Deák Ferenccel kötött, 50 000 forintos kehidai birtokügylet szerződését is, amely évi 600 körmöci arany évjáradékot biztosított a családnak.

A levelezés és a dokumentumok a gondviselő, adminisztráló, hűséges társ alakját rajzolják meg, akit Széchenyi így jellemzett fiaiknak írt levelében: „Anyád minden tekintetben eszményi képviselője nemének.”

- írta Széchenyi István a fiához, Béla grófhoz intézett levelében. Ezzel szemben a történetben felbukkan egy másik nő is: Cibbini Matild báróné, Inkey Eduárdné. A kutatások szerint az ő besúgói jelentései vezettek a rendőri rajtaütésekhez.

Cibbini a bécsi udvar köreihez kapcsolódó kémnőként kulcsszerepet játszott a hatósági eljárások megindításában, amelyek végül a tragédiához vezettek.

A halál körülményeit illetően a magyar történetírás domináns álláspontja szerint az 1860. márciusi házkutatás és a fenyegetés olyan pszichés nyomást gyakorolt a grófra, amely a kimenetelt meghatározta.

A közvélekedés egy része és egyes publicisztikák máig nem zárják ki a politikai gyilkosság lehetőségét.

A halálhír után a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. A temetésre 1860. április 11-én Nagycenken került sor. Az esküvő helyszínén, a krisztinavárosi templom falán ma emléktábla őrzi a házasság emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
114 éve született a Titanic utolsó, legtovább élt túlélője, aki emléktárgyait árulta, hogy fizetni tudja a számláit
Millvina Dean idős korára nehéz anyagi helyzetbe került. A hír eljutott a Titanic sztárjaihoz is, akik egy váratlan gesztussal segítettek.


114 évbvel ezelőtt jött a világra Elizabeth Gladys „Millvina” Dean, a Titanic legfiatalabb utasa és utolsó túlélője.

Alig két hónapos csecsemőként lett részese a világ leghíresebb hajószerencsétlenségének, egy olyan utazáson, ami a családja számára az új életet jelentett volna.

Szülei Angliából készültek Amerikába kivándorolni, hogy a kansasi Wichitában dohányboltot nyissanak. A korabeli szénsztrájk miatt azonban az eredeti hajójegyüket a Titanicra módosították, ahol a harmadosztályon kaptak helyet.

A végzetes éjszakán, amikor a hajó jéghegynek ütközött, Millvina apja azonnal a kabinba rohant, felöltöztette a gyerekeket, és a fedélzetre küldte a családot.

Anyja később így emlékezett vissza az utolsó pillanatokra: „Búcsút intettem, ő pedig azt mondta, később utánunk jön.” Millvina, az édesanyja és testvére mentőcsónakba került, és a Carpathia mentőhajó fedélzetén élték túl a katasztrófát. Édesapjuk odaveszett.

Millvina egészen nyolcéves koráig nem is tudta, hogy a Titanicon utazott.

Évtizedekig csendes életet élt, a tragédia emléke csak a hetvenes éveiben kezdte újra foglalkoztatni, miután a roncs 1985-ös felfedezése után hirtelen a figyelem középpontjába került.

„Amíg 1985-ben meg nem találták a Titanic roncsait, senkit sem érdekeltem. Ki számít rá, hogy ilyen idősen lesz híres?”

– mondta később egy interjúban. Ezt követően a világ számos pontjára hívták meg rendezvényekre és kiállításokra. 1998-ban az Egyesült Államokba utazott egy Titanic-rendezvényre Springfieldbe, majd 1999-ben Montréalba is ellátogatott. Tervei szerint 2006-ban is részt vett volna a katasztrófa 94. évfordulójára rendezett megemlékezésén, de egy csípőtörés megakadályozta ebben.

2007 októberében, Barbara West Dainton halála után Millvina Dean lett a Titanic utolsó élő túlélője. Idős korára azonban anyagi nehézségekkel küzdött, és kénytelen volt a Titanicról származó emléktárgyait elárverezni, hogy fizetni tudja az idősotthon költségeit.

A hírre a Titanic című film rendezője, James Cameron, valamint a főszereplők, Leonardo DiCaprio és Kate Winslet is felfigyeltek, és egy alapítványon keresztül támogatták őt. „Megtiszteltetés számunkra, hogy hozzájárulhatunk a Millvina Alapítványhoz” – nyilatkozták közösen.

Millvina sosem nézte meg az 1997-es filmet, és kritikusan viszonyult a tragédia szórakoztatóipari feldolgozásaihoz.

Amikor a Doctor Who című sorozat egyik epizódjában egy „Titanic” nevű űrhajó szerepelt, élesen bírálta az ötletet. „A Titanic története tragédia volt, ami annyi családot szakított szét. Elvesztettem az apámat, aki ott fekszik a roncsok között. Tiszteletlenségnek tartom, hogy egy ilyen tragédiából szórakoztató műsort csináljanak.”

Millvina Dean 2009. május 31-én, 97 éves korában hunyt el.

Az alábbi archív felvételen arról beszélt, hogyan kerültek a Titanicra:


Link másolása
KÖVESS MINKET: