UTAZZ
A Rovatból

Minden íz, ami fontos egy horvát nyaraláskor

Több százezer honfitársunk készül Horvátországba, akiknek segíteni szeretnénk a legfinomabb falatok kiválasztásához.
A Felelős Gasztrohős blog cikke - szmo.hu
2014. június 07.



Bár sokan szerintem saját magunk is tapasztaltuk már - illetve számtalan cikk is rámutatott -, hogy a nyaralás, szállodai tartózkodás során egy átlag ember jóval több szemetet termel, több vizet fogyaszt, és úgy általában pazarlóbb, mint a napi rutinnal töltött mindennapok során. Tudom, tudom, a nyaralás arra van, hogy elengedjük magunkat és ne foglalkozzunk olyan apróságokkal, mint hogy a szemetet jó kukába dobjuk vagy hogy visszaváltsuk az üvegeket - pedig a kettő nem kell, hogy kizárja egymást.

Szerencsére ma már eléggé elterjedt a fenntartható turizmus elve, miszerint az utazás nem egy, a természetesből teljességgel kiragadott állapot, amikor mindent megengedhetünk magunknak; hanem pont azáltal lesz valódi és maradandó élmény, hogy az adott hely, az ott élő emberek, a kultúra és a környezet tiszteletét szem előtt tartva pihenjük ki magunkat. Persze nem elhanyagolható szempont a hulladéksziget előtt való ismerkedés lehetősége sem!

Kik is azok a Felelős Gasztrohősök?

Judit és Saci írja a blogot a környezetbarát étkezési kultúra elterjesztésére céljából. Zöld éttermeket, hazai termelőket és a "zöld" étkezés alapjait mutatják be belföldön és külföldön.

Ha megfogadjátok tippjeiket és a finom falatok mellett a környezetre is gondoltok, ti is Felelős Gasztrohősök lehettek.

Íme tehát néhány tipp azoknak, akik a horvátországi útjuk során sem szeretnék levetni a Felelős Gasztrohős köpenyt, hanem inkább azt tervezik, hogy nyaralás közben is igyekeznek környezeti hatásaikat is minimalizálni!

Horvátországban étkezés szempontjából szerencsére könnyű dolgunk van, pláne, ha nem félünk egy időre mellőzni a magyar ételeket. Európa új csillagát úgy tűnik, még nem érte el a nemzetközi éttermek áradata, és az olyan nagyobb városokban is, mint Split, alig találunk gyorséttermet vagy egyéb “egzotikus” kínálatot. (Splitben konkrétan egy darab kínai étterem van, egy mexikói és egy sushi bár, de Dubrovnik vagy Zagreb sem bővelkedik más nemzetek ételeinek kínálatában.)

horvat (1)

horvat (12)

Fotó: Ebolty Photography

Az egyetlen kivételt az olaszos ételek képezik, amelyek viszont úgy beleolvadtak a helyi gasztronómiába, hogy szerintem kirepítenék az embert az étteremből, ha azt mondaná, hogy a pizza nem helyi étel. (Ha valaki kipróbálja, feltétlenül írja meg nekem, mi történt!) Van viszont számtalan Konoba (a horvát csárda) tele friss hallal, omlós báránnyal, a tészta és pizzakedvelők pedig hetedik mennyországban érezhetik magukat a kínálat láttán (és főleg kóstolván!).

Számomra megdöbbentő - jó értelemben -, hogy az országot körbejárva mennyi helyi ételkülönlegességre bukkan az ember. Az általánosan elterjedt különlegességek (ćevapčići, fekete rizottó, dalmát pršut, stb.) mellett az egymástól alig egy-egy órányira lévő szigetek is szinte mind kínálnak valamilyen helyi különlegességet, amiről máshol még nem hallott az ember.

Csak szemléltetésképpen néhány példa a szigetek kínálatából:

Brač szigete:

- smutica (4/5 rész friss kecsketej+1/5 rész vörösbor - sajnos nemrég betiltották a friss kecsketej árusítását, úgyhogy össze kell barátkozni egy helyivel, hogy megkóstolhassa az ember)

- vitalac (bárány belsőségek nyárson, báránybélbe csomagolva)

Vela Luka, Korcula szigete:

- “A szegény farmer eledele” (bab-kukorica-csicseriborsó/lencse főzelék, sózott szardíniával)

Korcula város:

- számos bio étterem!

Ston (Dubrovnik közelében):

- friss, helyi osztriga (kb. 400 HUF/darab)

horvat (3)

Vis:

- homár (gondolom nem meglepő, hogy ezt nem kóstoltuk?

Ahogy azonban sajnos itthon is jellemző, csak azért, mert vízparton vagyunk, az étlap kínálata nem feltétlenül a helyi halászok kemény munkáját dicséri. Ha azonban a környezetvédelmi szempontokat is szem előtt akarjuk tartani és a helyi hagyományok megőrzése is célunk (hiszen fagyasztott ázsiai halat bármelyik szupermarketben vehetünk otthon is), a helyi finomságokat keressétek.

horvat (6)

Amivel vigyázzunk - mert sokszor nem helyi:

a rák/scampi (Horvátországban tavasszal van szezonja)

a tintahal,

a polip

Legtöbbször (főleg a turistákból élő éttermekben) bizony Thaiföldről, Vietnámból, Skóciából, vagy a világ egyéb tájairól érkeznek több ezer kilométert megtéve. Az adriai tintahalat és polipot onnan lehet megkülönböztetni a fagyasztott versenytársától, hogy kb. kétszer annyiba kerül, és finomabb.

Ha otthon főzünk, egyszerűbb dolgunk van, mert a boltban vásárolt termék csomagolásán illetve a hűtőpultban minden hal, gyümölcs és zöldség származási helyét fel kell tüntetni (ráadásul halat és kagylót gyorsan és könnyen főzhetünk meg finomra). Az éttermek előtt sokszor látunk hűtőpultot, ahol az aznap fogott halak láthatóak - ezekből választhatunk magunknak vacsorát. És persze kérdezősködjünk nyugodtan, a horvátok mindig büszkén elmondják, hogy melyik alapanyaguk helyi!

horvat (4)

horvat (5)

Reggelire a turistáknak kínált ham&eggs helyett menjetek el pékségbe és válogassatok az édes és sós péksütemények között. A honvágyat érzők túrós rétessel (stukli) nosztalgiázhatnak, a kalandra vágyok pedig ehetnek egy húsos, sajtos vagy zöldséges bureket. A péksütemények nagy része egyébként leveles tésztából készül, és a pékségek kínálatában sok édes falat szerepel. (Több strandon találkozhatunk péksüteményeket áruló nénikkel is.)

Lehet, hogy mi magyarok jók vagyunk borban, a horvátok viszont meglepően jók sajtban: erős vagy gyenge, kemény vagy puha, nem csalódunk benne. A Pag szigetéről származó sajt kihagyhatatlan az érett fajtát kedvelőknek, a hvari kecskesajt pedig a lágyabb ízekért rajongóknak.

horvat (2)

Érdemes megkóstolni a helyi zöldségeket, gyümölcsöket: sokszor látni akár az út szélén, akár a tereken egy-egy hirtelen felállított asztalt, amelyen az éppen aktuális termést árulja egy család (sokszor a vásárlás bizalmi alapon megy, és nem is áll ott eladó, csak be kell dobni a pénzt egy perselybe).

Persze a legjobban akkor járunk, ha kimegyünk a helyi piacra és végigkóstolunk mindent vásárlás előtt. Van itt például sárga színű szilva, füge, és az elengedhetetlen blitva, vagyis mángold, amelyet főtt krumplival és olíva olajjal keverve szinte mindenhol kérhetünk köretként.

Szomjúság ellen

Csapvizet megfigyeléseink szerint az északi tengerparti városokban kevésbé, délebbre viszont szinte probléma nélkül kapunk bárhol. Ha mégis kudarcba fulladna a csapvizes próbálkozásunk, a tengerparti hőségben javasolt a megemelt folyadékbevitel megoldására a friss narancslé és citromlé iszogatását ajánljuk, amelyeket a legtöbb vendéglátóhelyen fel is szolgálnak, cukor nélkül, vízzel hígitva. Ezek nem csak egészségesebbek, de egyúttal megspóroljuk a szénsavas üdítők csomagolását is.

Korábban sosem gondoltam úgy a horvátokra mint nagy kávéivó nemzetre, így meglepetéssel tapasztaltam, hogy hány kávézó van tele a forró italt szürcsölő vendégekkel a nap bármely szakában . A horvátok állítólag közel 23.000 tonna kávét isznak meg egy évben (vagyis kb. 5 kilót fejenként). A kávékínálat is ehhez alkalmazkodik: a szokásos espresso-cappuccino-latte triumvirátus mellett számtalan választási lehetőségünk van még: kis vagy nagy kávé tejszínnel, nescafe különböző kombinációkban, “fehér kávé”, stb. Sajnos azonban a fair trade kávé és tea nem igazán elterjedt még.

Azoknak, akik folyékony kenyérre és társaira bízzák a szomjoltást, a következő munícióval tudunk szolgálni:

Sörök (zárójelben a készítés helye és, hogy melyik sörgyárhoz tartozik)

Velebitsko (Gospic, horvát tulajdon)

Karlovacko (Karlovac, Heineken)

horvat (13)

Ozujsko, Tomislav (Zagreb, AB InBev - Starbrew)

Pan (Koprivnica, Carlsberg)

Lasko (Lasko (Szlovénia) és Split, Szlovén tulajdonos)

Elkényeztetett magyarként - vagyis hozzászokva ahhoz, hogy bárhol ihat az ember egy helyi, finom de mégis egész olcsó pohár bort - Horvátországban kicsit rizikósabb a talaj e téren. Saját tapasztalatom szerint a tengerparti városok északi felében a házi bor (ami valószínűleg nem palackozott) a szörnyűtől a nem rosszig terjed, én itt javasolnám a palackozott, kicsit drágább borok megkóstolását.

A déli városokban azonban (ahogy közeledünk a nagyszerű borkészítő vidék, Hvar sziget felé), egyre kevésbé kell félni a literes áron meghatározott nedűktől. Split környékén egy deci házi bor 20-35 kuna között mozog egy átlag helyen, viszont elég lazán bánnak a “deci” mértékegységgel. A VHK/vadász itt Bambus névre hallgat, a Speci a bor fantával (kiráz a hideg!), a fröccs pedig Gemist (mali=kicsi, veliki=nagy).

horvat (7)

Van, hogy a bort csak sima vízzel hígítják - ez talán a régi rómaiaktól itt ragadt szokás.

A röviditalok fogyasztásakor is érdemes szem előtt tartani a környezetvédelmet, és a helyi kínálatot előnyben részesíteni: ne hagyjuk ki például a Rakija-t, a helyi pálinkát, amelyet - hozzánk hasonlóan - megszámlálhatatlan ízben készítenek. Sok étteremben kellemes meglepetésként meg is hívják a betérő turistát, hogy kóstolja meg a ház különlegességét.

A pálinkakedvelőknek akkor sem kell megijedniük, mikor a felszolgáló a “de ez nagyon erős” jellemzővel írja le a rendelt rakiját - ha megemlítjük, hogy magyarok vagyunk, elszáll az aggodalmuk. A felszolgálás “mérete” egyébként 0,3 deci, és a rakiján kívül például helyi gint vagy vodkát is találunk.

Nyomj egy lájkot, ha hasznos volt a cikk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfón az újságírók azzal próbálták szembesíteni a minisztert, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, miszerint az ellene tiltakozó romákról közzétett személyes adatok egy igazoltatásból származnának.

SZTÁRVILÁG
Felfoghatatlan tragédia – 21 évesen elhunyt a spanyol topmodell, Cristina Pérez Galcenco
Az egykori profi labdarúgó, Nacho Pérez lányát a hatóságok a Málaga tartománybeli otthonában találták holtan. A 14 évesen felfedezett tehetség a világ legrangosabb kifutóin dolgozott.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.

KÉK HÍREK
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.

KÉK HÍREK
Letartóztatják a férfit, aki egy ötéves kisfiúval a hátsó ülésen lopott el egy kocsit
A visszaeső férfit az sem tartotta vissza, hogy már eljárás folyt ellene. A hatóság szerint legalább 5 autót lopott el az utóbbi időben.

SZTÁRVILÁG
„Vágytam arra, hogy ismert legyek” - Jákli Mónika titka: ha jól ment az üzlet, hogy lett 15 milliós tartozása?
A tragikusan elhunyt influenszer utolsó interjújában még a precíz könyvelésről beszélt. A szlovák nyilvántartások azonban egészen más képet festenek anyagi helyzetéről.

HÍREK
„Több biztonsági őr is rámugrott és elvette tőlem” – WC-kefés Lázár-fejet vitt egy résztvevő ajándékba a Lázárinfóra
Az ön humorát ismerve, mosolyogva vette volna át, mondta a 18 éves fiú a váratlan ajándékról a váci Lázárinfón. A miniszter meglepően reagált.

HÍREK
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.

HÍREK
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk