Két kezével, 40 éven át épített várat a szerelmének Székesfehérváron

„Igazgató bácsi, én most meg fogok halni?” – kérdezte egy alsó tagozatos kisfiú a pörbölyi iskola vezetőjétől a fémroncsok, a szirénák és a kiáltások közepette. A kérdés, amely a Tolnai Népújság tudósítása szerint a tragédia helyszínén hangzott el, egyetlen mondatba sűrítette a felfoghatatlant.

Aznap reggel sűrű, párás köd ült a tájra, drámaian lecsökkentve a látótávolságot a nyékipusztai bekötőút vasúti átjárójában. A mentéshez riasztott pécsi helikopter sem tudott leszállni a sűrű pára miatt. A helyszínre érkezőket apokaliptikus kép fogadta: a Gemenc Volán Ikarus busza kettészakadt, hátsó része az árokba csapódott, míg az elejét a Kiskunhalas felől Bátaszék irányába tartó személyvonat mintegy százötven méteren tolta maga előtt a síneken. Az influenzajárvány miatt a buszon a szokásos hatvan helyett aznap csak huszonkilenc gyermek utazott.

A MÁV a vasúti személyzetet írásban figyelmeztette a veszélyre, és a mozdonyvezetők számára kötelezően előírta, hogy a fedezetlen átjáró előtt 15 kilométer/órára csökkentsék a sebességet. A közúton közlekedők számára azonban a sötét jelzőlámpa semmilyen veszélyt nem jelzett a sűrű ködben.

A 7817-es számú személyvonat mozdonyvezetője a kötelező érvényű írásbeli rendelkezés ellenére nem lassított. A vizsgálat később megállapította, hogy a szerelvény közel 80 kilométer/órás sebességgel érkezett az átjáróhoz. A mozdonyvezető ugyan adott hangjelzést, de a fékezésre már nem maradt ideje. Egyik túlélő gyermek visszaemlékezése szerint az utolsó pillanatokban valaki felkiáltott a buszon: „Mi lesz most?! Itt a vonat!”

A tizennyolc sérült gyermeket több környező kórházba szállították, de a helyszínen nem állt rendelkezésre pontos utaslista, ami jelentősen megnehezítette a gyerekek azonosítását és a szülők értesítését. A helyszínen kilenc, a kórházba szállítás után pedig további két gyermek halt bele sérüléseibe. A buszt vezető férfi szintén a kórházban hunyt el.

A bíróság első fokon két évre, a Legfelsőbb Bíróság pedig jogerősen három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A hazai vasúttörténetben ez volt az egyik első olyan eset, amikor vasúti átjáróban történt halálos baleset miatt egy mozdonyvezetőnek börtönbe kellett vonulnia.

A pörbölyi tragédia az egész országot megrendítette. „Kimondhatatlan fájdalom ért minket. Ezt a tragédiát ez a kis falu talán soha sem fogja kiheverni” – nyilatkozta Gayer János, a falu akkori polgármestere. Közadakozásból 18 millió forint gyűlt össze a gyászoló családok megsegítésére és az áldozatok temetésére. A sportvilág is megmozdult: egy székesfehérvári felkészülési torna győztese, a BVSC-Dreher a százezer forintos fődíjat, a döntős Videoton pedig a rendezvény teljes bevételét ajánlotta fel az érintetteknek. Az elhunyt gyermekeknek egységes síremléket állítottak, a baleset helyszínén pedig emlékmű őrzi az emléküket. A tragédia feldolgozására mentálhigiénés csoport is indult, de a közösségben a történtek sokáig tabutémának számítottak.

Barta Tamás a magyar rocktörténet egyik kulcsfigurája volt. A gitáros-énekes-zeneszerző a Hungáriában és a Locomotiv GT-ben is játszott.

A halála azonban ma is rejtélyes ügy.

A zenész, aki „kinőtte” a korszakot

Barta Tamás gyerekként hegedülni tanult, később autodidakta módon lett gitáros, majd a hatvanas–hetvenes évek fordulóján már a magyar beat/rock élvonalában mozgott.

Az 1974-es amerikai LGT-turné után nem tért haza,

Két lövés, mégis „öngyilkosság”?

A rejtély kulcspontja éppen a két lövés. Több forrás felidézi, hogy Barta holttestét Los Angeles-i otthonában találták meg, és a sebek alapján két lövés is érte. Ennek ellenére a hatóság öngyilkosságként zárta le az esetet, ami a közvélemény számára eleve nehezen hihető.

A legkeményebb állítás: „maffiaügy” egy állambiztonsági jelentésben

A történet 2022-ben kapott ismét szárnyra, amikor több magyar lap beszámolt egy, a Belügyminisztériumhoz köthető III/II-5C alosztály megjelölésű anyagról.

A sajtóban ismertetett tartalom szerint

és konkrétan felmerült, hogy

"Barta alapvetően a kommunizmus elől menekült, így a sors keserű fintora, hogy a magyar papír-maffia vezetője Simon Csaba - aki korábbi disszidálása előtt Magyarországon is bűnözésből élt - a kommunista kémelhárításnak jelentett az USA-ból. Barta ennek a kémnek a beosztottja volt, az sem zárható ki, hogy lebuktatta - estleg Bartát is be akarta szervezni felsőbb utasításra - és ő adta ki a parancsot a gyilkosságra" - mondta erről annak idején Mester Sándor, a dokumentumfilm producere.

Fontos, hogy ezek nem bírósági ténymegállapítások, hanem egy nyilvánosságra került (pontosabban sajtó által idézett) dokumentum és annak értelmezései. Ettől még súlya van, mert a korábbi “csak legendák keringenek” állapothoz képest konkrét, dátumozott állításokat tesz egy, a korszakból származó irat.

A Barta Tamásról szóló dokumentumfilm talált a nyomra

A jelentésre a beszámolók szerint a Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm készítői bukkantak rá, miközben anyagot gyűjtöttek Barta történetéhez.

A film maga is azt a feszültséget bontja ki, ami Barta életét és halálát övezi: egy kivételes tehetség kikerült a hazai közegből, kint újrakezdte az életét, majd tragédia vetett véget az életének.

Miért maradt rejtély?

A Barta-ügy sajnos azért „tökéletes” összeesküvés-történet alapanyag, mert több kérdést is felvet, amire senki nem adott még eddig kimerítő magyarázatot.

Ellentmondó a hivatalos narratíva, kevés a nyilvános, elsődleges amerikai irat, a közbeszéd többnyire magyar sajtóra és ismeretterjesztő feldolgozásokra támaszkodik.

Későn kerültek elő a magyar dokumentumok is; a 2022-ben tárgyalt jelentés új keretet adott a kérdéseknek, de nem oldotta meg az ügyet és nem kaptunk válaszokat.

Hangszeres játéka és zenei gondolkodása a magyar progresszív rock egyik csúcsteljesítménye, és a hetvenes évek több meghatározó felvételén is „ott hagyta a keze nyomát”.

„Ott álltam a kertkapunál, megszédültem… rájöttem, mennyire gyenge vagyok.” Ezekkel a szavakkal írta le Natascha Kampusch a szabadság első pillanatát, miután 2006. augusztus 23-án kisétált a fogságból, amely tízéves kora óta tartott.

A történet, amely 1998. március 2-án egy bécsi utcán kezdődött, amikor a tízéves Kampuscht iskolába menet egy fehér furgonba tuszkolták, 3096 nappal később egy új, a nyilvánosság előtt zajló fejezetbe lépett, amelyben a fiatal nő tudatosan vette vissza az irányítást a saját élete felett.

A fogság tere egy precízen megtervezett és kivitelezett rendszer volt. Priklopil a Strasshof an der Nordbahnban álló háza garázsa alatt egy alig hat négyzetméteres, hangszigetelt, ablak nélküli helyiséget alakított ki. Ebbe a földalatti cellába egy nehéz páncélajtóval lezárt csapóajtón keresztül lehetett lejutni. A fogság első hónapjaiban Kampusch egyáltalán nem hagyhatta el ezt a bunkert, később elrablója szoros felügyelet mellett néha felengedte a házba, sőt, ritkán ki is vitte onnan.

Az első interjúk egyikében elmondta, hogy a klausztrofóbiás rohamok idején vízzel teli palackokat dobált a falhoz, csak hogy érezze, még nem őrült meg. Ebből a zárt rendszerből egyetlen hiba vezetett ki: egy telefonhívás. A szökés napján Kampusch a ház előtt álló autót porszívózta, amikor Priklopilt megzavarta egy bejövő hívás. A férfi pár méterrel arrébb lépett, hogy jobban hallja a vonal túlsó végét, és ez a pillanatnyi figyelmetlenség elég volt. Kampusch eldobta a porszívócsövet, kifutott a nyitott kertkapun, átrohant a szomszédos telkeken, és egy közeli ház lakójától kért segítséget.

Az első, mindent eldöntő televíziós interjút 2006. szeptember 6-án az osztrák közszolgálati televízió, az ORF készítette el. Az adás rekordnézettséget hozott Ausztriában, a nemzetközi értékesítési jogokat pedig szintén az ORF kezelte. A bevételt nem a túlélő kapta meg közvetlenül, hanem egy általa létrehozott alapítványba irányították, amely más áldozatokat segít.

A jogokat több mint száz ország televíziós társasága vette meg, a megkeresések áradatáról pedig Kampusch médiatanácsadója, Dieter Ecker annyit mondott: „Az egyetlen, aki nem jelentkezett, Steven Spielberg.”

Miközben a média a túlélés emberi drámájára fókuszált, a háttérben komoly jogi és politikai vita kezdődött. A közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatta, hogy Priklopil valóban egyedül cselekedett-e. Az osztrák ügyészség 2010-ben lezárta a nyomozást ebben az irányban, és hivatalosan is megállapította, hogy nem volt bűntársa. A gyanú árnyéka Priklopil egykori üzlettársára vetült, de a bizonyítékok hiányában a bíróság felmentette a bűnsegédlet vádja alól. A kételyeket azonban ez sem oszlatta el teljesen. 2012-ben egy osztrák parlamenti vizsgálóbizottság elnöke ismét felvetette, hogy nehéz kizárólag egyetlen elkövetőről beszélni, sőt, Priklopil öngyilkosságának körülményeit is vitatták.

A hatósági és közéleti viták közepette Kampusch a saját kezébe vette a története feletti uralmat. 2010-ben megjelent önéletrajzi könyve, a 3096 nap, amely nem pusztán egy memoár, hanem egy tudatos kísérlet a saját értelmezési keretének megalkotására. Három évvel később, 2013-ban a könyvből nemzetközi filmadaptáció is készült a neves német producer, Bernd Eichinger egyik utolsó forgatókönyve alapján, Sherry Hormann rendezésében.

A múlt fizikai lenyomata, a strasshofi ház, amely a fogság helyszíne volt, jogilag szintén Kampusch tulajdonába került. A nő sosem akarta, hogy az épületből „horror-múzeum” legyen, de eladni sem kívánta. Időről időre ma is visszatér, hogy ellenőrizze az állapotát, számára az épület egyszerre „átok és áldás”, egy mementó, amely elválaszthatatlan az életétől. A Priklopilhoz fűződő viszonya a mai napig a történet egyik legösszetettebb eleme.

„Teljesen tisztában voltam vele, hogy a szökésem az ő halálos ítéletét is jelenti, mert mindig az öngyilkossággal fenyegetőzött” – mondta az ORF-nek adott első nagyinterjújában. Évekkel később pedig egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy bizonyos értelemben gyászolja elrablóját, hiszen a maga torz módján ő is az élete része volt.

Forrás

Annak idején, az 1980-as években egy egész korszak ígéretét hordozta Kesjár Csaba a magyar autósportban.

Tehetséges volt, ambíciózus, és oda kellett rá figyelni.

A nyolcvanas években sokan nevezték őt „a reménység hercegének”. Nem véletlenül: egy évvel az első magyarországi Forma–1-es futam, az 1986-os Hungaroring-debütálás után már valós forgatókönyv volt, hogy magyar versenyző állhat rajthoz a királykategóriában. És abban az időben ez nem csupán álom volt, mert az ajtó már kinyílt.

A versenysport családi örökség volt

Kevesen tudják, hogy Kesjár Csaba szenvedélye a családi hagyományokból táplálkozott. Édesapja és nagyapja is versenyzett, vagyis a mozgás, a gépek világa, a pályák ritmusa ott volt a levegőben. Ő viszont nem csak vezetni tudott, hanem értette is, mitől él egy technika.

Talán ezért is beszéltek róla úgy a kortársak, mint aki nem pusztán gyors, hanem rendszerszinten gondolkodik, ami az autósportban aranyat ér.

Mérnöki fej, versenyzői szív

A történet gokarttal indult: 1977 és 1981 között gokartozott, és már itt kiderült, hogy tehetséges. A nemzetközi licencű kategóriában 1980-ban és 1981-ben magyar bajnoki címet szerzett – kétszer egymás után, ami a legjobb bizonyíték arra, hogy nem egyszeri, véletlen sikerről volt szó.

1982-ben már autóversenyzői igazolvánnyal folytatta, és onnantól az események szinte sűrűsödnek. Közben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett.

Formula Easter: 1982, 1983, 1984, 1985 – négyszeres magyar bajnok. 1985: abszolút magyar bajnok. 1986: hegyi bajnok.

1987-től 1988-ig a német Forma–3 bajnokságban versenyzett. 1987-ben a 9. helyen végzett, ami ebben a mezőnyben komoly teljesítmény, főleg úgy, hogy ő volt az, aki nem „készen” érkezett.

Kesjár Csaba lett volna az első magyar versenyző, aki Forma–1-ben szerepelhet

Az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén tesztelhette a Zakspeed csapat autóját, így ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett. Egyetlen teszt is elég ahhoz, hogy egy ország sporttörténeti pillanatként emlékezzen rá.

Majd 1988. június 24-én a nürnbergi Norisringen történt meg az, amit egyetlen versenyző családja sem akar átélni: Kesjár Csaba az edzésen halálos balesetet szenvedett.

- erről Harle Tamás írt a Kesjár Csaba 60 – A teljes történet című könyvében. A kötetben a szerző felidézi, hogy

A beszélgetés lényege – röviden – az volt, hogy ha hibázik, nagy baj lehet.

-írja Harle Tamás.

Azon a bizonyos napon a fiatal autóversenyző a piros–fehér–zöld festésű Dallarával féknyomok nélkül, nagy sebességgel csapódott a gumifalnak, majd az autó át is szakította a szalagkorlátot, és csak a fák alatt állt meg.

A korabeli beszámolók szerint édesapja épp a helyszínre tartott, de késett. Az edzésre már nem ért oda, a futamot akarta látni. A hírt – hogy a fia meghalt – a csapat magyar szerelője, Nagy Péter közölte vele.

Harle Tamás a Forbes-nak 2022-ben azt mondta, hogy alapvetően a Norisring pár évvel korábbi átépítése és az akkoriban lazább biztonsági szabályok miatt nem élte túl Kesjár az ütközést.

A lazán összerakott gumifal azonnal szétrebbent, és Kesjár autója lyukat fúrt a szalagkorlát két íve közé, amelynek felső része halálos ütést mért a fejére.

A mai előírások mellett, a pilóták fejét védő úgynevezett „glória” miatt nagy valószínűséggel túlélne egy ilyen balesetet.

Werner Imola, Kesjár Csaba párja a tragédia után azt nyilatkozta, hogy a többi versenyző Csaba halála után nem akart versenyezni, mindenki a szerette. A versenyt le is fújták.

Kesjár Csaba neve az 1980-as években azt jelentette, hogy Magyarországnak lehet saját F1-es versenyzője. Sajnos nem így lett.

De amit elért, az örökre beírta őt a magyar autósport történetébe.