GASZTRO

Karalábéfőzelék citrommal és joghurttal

Felejtsétek el a napközi lisztes, fás karalábéfőzelékét és próbáljátok ki másképp!
Turi Anikó írása a Rizsázzunk blogról - szmo.hu
2014. március 30.


Link másolása

Elmentünk Rozival a piacra, egészségesen bereggeliztünk lángosból, és jól bevásároltunk. Aztán elkészült a karalábéfőzelék joghurttal és citrommal. Mert t-a-v-a-s-z-o-d-i-k!

Ez a gluténmentes étel nagyjából egy óra alatt elkészül. Előkészítés: 10 perc, főzési idő: az alaplének kb. 30 perc; a főzeléknek kb. 15 perc.

Hozzávalók (2 – 3 főre)

az alapléhez:

a 3 db megmosott karalábé héja + a nagyobb levelei (én a végeit sem dobtam ki, azokat is az alapléhez adtam)

1 kisebb fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 tk. koriandermag

1 tk. egész fekete bors

1 sárgarépa héja (tízóraira nyers zöldségeket ettünk, meghagytam a héját)

1 tk. só (elhagyható)

3 babérlevél

1 ek. petrezselyemzöld

kb. 2 liter víz

a főzelékhez:

3 db nagyobb, de zsenge karalábé

1 kis fej vöröshagyma

3 – 4 dl alaplé

4 – 5 kisebb levél medvehagyma felaprítva

3 – 4 kisebb karalábélevél felaprítva

1 – 1,5 dl joghurt (kaukázusi kefirrel is tuti)

0,5 dl tejszín

1 ek. citromlé

1 csapott ek. kukoricaliszt

só, frissen tekert bors

2 ek. olívaolaj

Elkészítés

Először elkészítettem az alaplevet. A karalábé leveleit és héját, a sárgarépa héját, a megpucolt, kettévágott vöröshagymát, a kicsit összeroppantott fokhagymagerezdeket egy fazékba tettem, megszórtam a fűszerekkel és a sóval, majd felöntöttem kb. 2 – 2,5 liter vízzel. Az egészet fedő alatt felforraltam, majd nagyon halkan addig főztem, amíg megpuhult minden. Leszűrtem, félretettem. Szándékosan többet főztem, hogy maradjon máskorra is. A fagyasztóban vígan elvan jó ideig.

A karalábét kb. 1,5 x 1,5 centisre felkockáztam. Felaprítottam a vöröshagymát is. Egy magasabb falú serpenyőt hevíteni kezdtem, beleöntöttem az olívaolajat, majd a közepesnél kicsivel erősebbre mérsékeltem a lángot és rádobtam a vöröshagymát is. Egy nagyobb csipet sóval megszórtam és pár perc alatt üvegesre pároltam. Ekkor rátettem a felkockázott karalábét, és néhány percig kicsit pirítottam. Felöntöttem az alaplével, és lefedve megfőztem, de nem teljesen, csak annyira, hogy kicsit még azért roppanjon, amikor ráharapok.

karalabe1

karalabe2

A joghurtot és a tejszínt a botmixer edényébe öntöttem, hozzáadtam bő 1 evőkanálnyit a karalábéból, és simára turmixoltam. Belekevertem 1 csapott ek. kukoricalisztet is, ezzel is elkevertem, majd hozzáöntöttem a többi karalábéhoz. Ezen a ponton beletettem a felaprított karalábéleveleket is. Hagytam egyet rottyanni, majd egy kóstolás után még egy csipet sóval ízesítettem, végül belekevertem a citromlevet is.

A végén az apróra vágott medvehagymát is hozzáforgattam, ami a forró főzelékben pillanatok alatt puha lett. Kellemes fokhagymás ízt adott az egésznek, de nem csapta agyon a zsenge karalábét. Alaposan elkevertem, majd tálaltam. Zsenge karalábé, savanykás, krémes állag, enyhe fokhagymás beütéssel. Isteni lett.

Még több receptet és ötletet rizsazzunk.cafeblog.hu-n találtok.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Ez a BelFrit 5 legnépszerűbb burgere. A te kedvenced köztük van?
Megmutatjuk, miből készül a BelFrit top 5 burgere. Ha ezek valamelyikére esik a választásod, tuti nem lősz mellé.
(x) - szmo.hu
2023. december 07.


Link másolása

Előfordult már veled, hogy amit rendeltél, az még jobban nézett ki, mint a reklámban? Ezt tapasztalhatod meg a BelFrit étteremláncban is, aminek alapelve, hogy minden vendég pontosan azt kapja, amit a képek és leírások alapján várnak. Azonban az ínycsiklandó hamburgerek a valóságban még szebbek és étvágygerjesztőbbek, mint a fotókon, ráadásul mindnek fantasztikus az íze.

Hogyan tudod eldönteni, hogy melyikkel lakj jól? Ha még nem ismered a kínálatukat, segítünk, és alább bemutatjuk a BelFrit top 5 hamburgerét. Bármelyikre is essen a választásod, nem fogsz csalódni!

Magyarországon az első BelFrit Gyorsétterem 2003-ban nyílt meg a Pólus Centerben, és a nevük az évek során egybefonódott a minőséggel. Ma már 12 helyszínen találkozhatsz a friss, kitűnő minőségű belga krumplival és az isteni hamburgerekkel, amiket korábban mi is megkóstoltunk. Ha csak visszaemlékszünk rá, összefut a nyál a szánkban.

A sültkrumplik, snackek és desszertek mellett összesen 11 féle hamburger szerepel a kínálatukban. Tudjuk, hogy ilyen nagy választék esetén nehéz dönteni, úgyhogy bemutatjuk a BelFrit Top 5 hamburgerét. Ha ezek valamelyikére esik a választásod, nem lőhetsz mellé.

President Burger

Tudod, az a fajta burger, ami mindent tartalmaz, ami jó. 100% marhahús, bacon, sajt, paradicsom, saláta, andalúz mártás, fokhagymás majonéz, pirított hagyma és hagymakarikák. Ebben a burgerben minden egyes harapás egy kis kulináris mennyország.

Ropogós Csirke Burger

Ha van olyan, hogy tökéletesen ropogós csirke, akkor ebben a burgerben megtalálod. A tésztabundában sült csirkefilé, sajt, paradicsom, saláta, majonéz, fokhagymás majonéz, pirított hagyma és hagymakarikák mind-mind BelFrit mesterművé teszik ezt a hamburgert.

Magyaros Burger

Kicsit nosztalgikusabb? A Magyaros Burger a hazai konyha szerelmeseinek készült. Bacon, sajt, csalamádé, lilahagyma, paradicsom, saláta, mustár, ketchup és majonéz – minden egyes falat egy utazás a magyar ízek birodalmába.

Western Burger

Ha a BBQ a gyenge pontod, akkor a Western Burger lesz a kedvenced. Baconnel, sajttal, hagymakarikákkal, paradicsommal, salátával, ketchuppal és BBQ szósszal. Ez a burger a BBQ rajongók álma.

Monster Burger

Ha a neve alapján már izgulsz, akkor jól teszed! Két szelet 100% marhahúspogácsa, bacon, sajt, lilahagyma, paradicsom, saláta, majonéz, ketchup és hagymakarikák. Ez egy hatalmas ízkavalkád!

A hamburgerek mellett a BelFrit sültkrumpli is kimagasló. Pláne, ha különböző ínycsiklandó feltétekkel, például cheddar sajtszósszal, jalapeno paprikával és pirított hagymával kéred. A friss, rendelésre készülő ételeket mindig szívmelengető adagokban adják, így tuti jól lakva fogsz távozni, bármire is essen a választásod!

A BelFrit 13 étterme közül bármelyiket választhatjátok, a kínálat mindenhol ugyanaz.

ITT meg is nézhetitek, hogy melyik üzlet esik útba nektek!

Ha pedig nincs kedvetek kimozdulni, rendeljétek házhoz a kedvenc burgereteket vagy sült krumplitokat a Wolt vagy a Foodora felületén!

Képek: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
5 nápolyi stílusú pizzéria, ami Budapestre hozza Olaszországot
A nápolyi pizzának könnyű rákapni az ízére, ha friss és minőségi formában kerül elénk.

Link másolása

A nápolyi pizzák virágkorukat élik Budapesten. És a kezdeti próbálkozásokhoz képest, mára már valóban top minőséget árulnak több helyen is.

Ezeket a pizzákat nem érdemes a vastagtésztás, feltétnehéz társaikhoz hasonlítani. Teljesen más élmény.

Ha igazán frisset, és igazán jót kóstol belőle az ember, határozottan függőséget okoz.

Most a teljesség igénye nélkül, öt kedvencünket mutatjuk meg nektek ebben a cikkben. Te próbáltad már az összeset?

A.Kemencés Pizza

Most szándékosan nem a belvárossal kezdek. A A.Kemencés Pizza Rákospalota egyik kiemelkedő gasztroszereplője.

2017-ben a Volkswagen-Dining Guide díjátadó gálán elnyerték a legjobb street food helynek járó díjat, és sikerük azóta is töretlen.

Fatüzelésű kemencéjükben, 500 fokon sülnek készre a pizzák, mindössze 90 másodperc alatt.

És bár a tészta nyújtása, feltétekkel megpakolása és sütése összesen 3 percet vesz igénybe, a teljes munka jóval tovább tart, hiszen első lépésként minimum 48 órán keresztül kelnek a kiporciózott tésztagombócok.

A többség egyetért abban, hogy ez a fajta pizza frissen az igazi, így A.Kemencés Pizzánál nem vállalják a kiszállításból adódó minőségromlást. Ide bizony el kell menni!

Így ha haza is viszi magával az ember a zsákmányt, legalább vethet rá egy pillantást, miközben frissen kikerül a sütőből.

Ha pedig pizza helyett inkább egy kézműves hamburgerre fájna a fogunk, a Fő út 8 szám alatt, AT. Burger Prime néven már egy street foodos helyet is üzemeltetnek.

Cím: 1152, Fő út 39.

Fotó: Pintér Árpád
Fotó: Főmenü
Fotó: Bikádi Zoltán

Forni di Napoli

Tavasszal jártam a Forni di Napoli Szent István körúti egységében, amiről ITT olvashattok bővebben. Imádtam minden percét, így teljesen természetes volt, hogy ebben a válogatásban is helyet kapnak.

Azóta eltelt több mint fél év, kettőt pislogtam, és már nyitottak is egy új helyet a Bazilika mellett, az Október 6. utcában.

Arról, hogy mennyire profik, és mennyire autentikusan készítik a pizzákat, a közelmúltban begyűjtött elismerések is árulkodnak:

A Forni di Napoli Bazilika is megkapta az APN (Nápolyi Pizzaiuoli Egyesület) minősítést. És két pizza séfük, Damu László és Nagy Gábor is APN diplomát szerzett.

A személyzet szaktudása mellett a Morello Forni Kemence, és az eredetvédett, olasz alapanyagok garantálják azt, hogy ha hozzájuk térünk be, az pontosan olyan, mintha Nápolyba pizzáznánk.

A kemencét azért is érdemes kiemelni, mert ez egy forgótányéros, gázos kemence, amiben egyszerre akár 9 pizza is elfér. Ezzel gyakorlatilag garantálni tudják a kiegyensúlyozott minőséget, és egy nagyobb asztaltársaságnak sem kell egymás pizzájára várni.

Cím:

1051, Október 6. utca 19.

1055, Szent István körút 9.

APN (Nápolyi Pizzaiuoli Egyesület) minősítés

A Nápolyi Pizzaiuoli Egyesület 1998 júliusában született meg azzal a céllal, hogy átértékelje és megőrizze a nápolyi folklór és kultúra egyik szimbolikus hivatását: a Pizzaiuolo-t. Az egyesület célja, hogy megvédje a pizzasütő hivatást, mely mindenekelőtt művészet is, és a tudást olyan fiataloknak adja át, akiknek kedvük és tehetségük van ehhez a mesterséghez. Hiszen a pizza nem egyszerűen kóstolandó étel, hanem egy nép identitásszimbóluma.

Moto Pizza

Talán az egyik legizgalmasabb dolog Budapesttel kapcsolatban, hogy a nápolyi pizzázók sem egy kaptafára épülnek. Vannak az erősen olaszos, a kicsit elegánsabb, meg stílusosan laza helyek.

A Moto pizza mindhárom egysége abszolút a lazább, fiatalosabb vonalat képviseli.

Ide nem kell helyet foglalni, csak be lehet rohanni két program között egy ebédre, vagy rá lehet melegíteni egy baráti sörözésre.

A legújabb egység a Rákóczi téren található, és óriási ablakainak köszönhetően, teljesen együtt lüktet a körúttal és a térrel. A személyzet is mosolygós, laza fiatalokból áll, és határozottan jólesik el-elkapni, hogy ők is imádják a saját pizzájukat.

Az ablak mellett helyet foglalva egy Mate és egy Salúmi mellett érzem én igazán, hogy milyen sokszínű és remek ez a város.

Persze a te pizzád lehet a Tartufó, a Prosciutto vagy a Bufala is, csak enged el magad, és élvezd!

Cím:

József körút 34.

Madách Imre út 8.

Bartók Béla út 46.

Donna Mamma Pizza Napoletana

Ha lenne külön nápolyi pizzériák közötti marketing verseny, én a Donna Mamma Pizza Napoletana csapatát tenném az első helyre. Náluk mindig történik valami, és a törzsvendégek ennek aktív részeseivé is válhatnak.

Van például Donna Mamma Pizzabérlet, aminek kiváltása után a 11. pizzára a vendégük vagy, de nemrég nagyot mentek Magyarország első, AI által tervezett pizzájával is.

A napokban pedig összeállt az idei Közösségi pizzájuk, aminek minden elemét a Facebook népe szavazta meg.

Ez alapján a havi ajánlat most náluk egy piros alapra kerülő olasz ragu, amit lilahagyma, gouda és ropogós parmezán chips koronáz.

A minőségről meg annyit, hogy a Donna Mamma Budapest Magyarország második, AVPN elismeréssel rendelkező nápolyi pizzériája.

Cím: 1088, Rákóczi út 1-3.

AVPN elismerés

A True Napolitan Pizza Association (Associazione Verace Pizza napoletana, AVPN) egy non-profit szervezet, amelyet 1984 júniusában alapítottak Nápolyban.

Küldetése az igazi nápolyi pizza (verace pizza napoletana) népszerűsítése és védelme Olaszországban és világszerte.

Digo

A Digo hosszú évek óta hozza a minőséget. Ők ott voltak az első között, és nem hogy nem koptak ki, de csak egyre nagyobbra nőttek.

Meghódították a Balatont, és a fesztiválokra is évek óta szállítják a bombabiztos nápolyi pizzát.

Ugyanakkor értenek ahhoz is, hogy hogyan kell bisztró hangulatú pizzériát csinálni, jó borokkal, koktélokkal és letisztult belső térrel.

Nem akarom ismételgetni magam, de persze a Digónál is ott van minden alap: hosszú kelesztés, fatüzelésű kemence, eredetvédett alapanyagok.

Már két randikompatibilis helyet is üzemeltetnek a városban. És nem lepődnék meg, ha tartogatnának még meglepetést a jövőben.

Cím:

1075, Kazinczy u. 32.

1146, Állatkerti krt. 3.

Szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Egy este alatt három bomba helyen is jártunk a Gozsduban: Vicky Barcelona, Meshuga és Jardín Cocktail Bar
Meglepően izgalmas helyeken merülhetünk bele, a különböző kultúrákba. Elmondjuk mik voltak a tapasztalataink!

Link másolása

A Gozsdu udvar egészen speciális módon élt az emlékezetemben. A húszas éveimben nem telhetett el úgy szórakozással töltött, budapesti éjszaka, hogy ne fordultam volna be a Király utcáról, minimum egy röpke kitérőre. Aztán ahogy teltek az évek, kinőttem a városi hajnalokból, így a Gozsdu sem volt már akkora barátom.

Pár nappal ezelőtt aztán újra visszamerészkedtem egy estére, és talán magamat leptem meg a legjobban vele, hogy mennyire máshogy, mégis milyen jól szórakoztam.

Mert a Gozsdu udvar gasztronómiában is erős, és meglepően izgalmas helyeken merülhetünk bele, a különböző kultúrákba.

Vicky Barcelona

Az estét a Vicky Barcelonában indítottuk. Ez a hely 2015 óta meghatározó szereplője a belvárosnak, és a péntek esti tömeget elnézve, az érdeklődés az elmúlt években sem lett kisebb irántuk.

A mediterrán életérzés már akkor elkap, amikor belépek az ajtón. Élénk zene, halvány fények, sok fekete és bordó. Mint egy színdarab, amiben minden vacsoravendégnek jut szerep.

Alig teszem le a kabátomat, már érkezik valami sárga ital, egy feles pohárban. A felszolgáló arcán akkora mosoly van miközben megkínál vele, hogy eszembe se jut elutasítani, és a társaság többi tagja sem tiltakozik. A pohárban egy kellemes, trópusi ízvilágú koktél lapult, éppen csak a hangulatot rúgja be.

Pont kellett is ez ahhoz, hogy kicsit bátrabban fussuk át az étlapot, és merjünk pár kockázatosabbnak tűnő döntést is hozni. És ha már így nekikezdtünk, egy kancsó sangría sem tűnt rossz ötletnek.

Fotó: Vicky Barcelona

A menüt nyugodtan nevezhetjük fúziós, spanyol konyhának. A tradicionális ételek szinte minden esetben kiegészülnek egyedi hozzávalókkal.

Ez azért klassz, mert tudod, hogy mit rendelsz, de közben van némi meglepetésfaktor az extra ízek miatt.

Szerintem egy hely konyháját a legegyszerűbb ételein keresztül lehet a legjobban felmérni, így elsőként a padron paprika és az olívabogyó felé nyúlok. És majdnem dobok egy hátast a székről (ebbe lehet, hogy a bor is besegített), amikor realizálom, hogy mindkettő milyen elképesztően tökéletesen van fűszerezve.

A patatas lehetne még egyszerű étel, de itt maracuja - chili habbal és füstölt mascarpone krémmel érkezik. Így lesz egy sült krumpliból, igazi gasztroélmény.

Innen aztán egyre messzebb merészkedünk: spanyol szalámik és sajtok kerülnek az asztalra, majd sült cukkini és calamari. A szószok és mártogatósok minden ételnél különösen izgalmasak.

Emlékezetes maradt még a croquetas, azaz a kéksajtos és burgonyakrémes sült golyó, és a gambas, ami datolyával és szalonnával burkolt garnélanyárs.

De volt egy étel, ami annyira extra és új élményt adott, hogy számomra a feledhetetlenek sorába emelkedett: a neve Endívia torony.

Endívia levelek fekete-cseresznye vinaigrette-ben tálalva, eperrel, kecskesajttal és kandírozott pekándióval.

Kicsit sós, kicsit savanyú, de leginkább édes. Magos és friss. Roppan, aztán krémesen lágy. És közben irtó szexin néz ki. Saláta még soha nem volt ilyen meggyőző.

A Vicky Barcelona számunkra most csak a bemelegítő fogás volt, de abszolút megértem, ha valaki itt is ragad, és egy ponton akár táncra is perdül, hiszen szerdán és csütörtökön élő zenével, pénteken és szombaton pedig latin partyval várnak.

Facebook

Instagram

Weboldal

Cím: 1072 Dob utca 16.

Nyitvatartás:

vasárnaptól csütörtökig: 18:00 – 01:00

péntek, szombat: 18:00 - 05:00

Chef: Michael Levy

Meshuga

Én a Vicky Barcelonánál nem igazán tudtam volna elképzelni lazább helyet a városban, míg ezen a bizonyos estén át nem értünk a Meshugába.

A jó zene, a hangulatvilágítás, és a modern enteriőr rengeteget ad hozzá a hangulathoz, és eszméletlenül furcsa azt látni, hogy ennek az egésznek a személyzet is szerves része.

Nem erőltetett jópofizás fogad, hanem felszabadult, vidám emberek az asztaloknál, és a pult mögött egyaránt.

Külföldön rengetegszer érezhetjük ezt a pezsgést, de magyarként, Magyarországon nagyon furcsa megtapasztalni.

Amikor egy újabb köszöntőital után a séf, Yoav Abid az asztalunkhoz lép, már teljes nyugalommal bízzuk rá magunkat: mutathat bármit, amit ő jónak lát, biztos működni fog.

Hiszen a Meshuga menüje Tel Aviv mediterrán, fúziós gasztronómiáján alapszik. Szóval az izraeli konyha mellett garantált a játékosság is.

Fotó: Meshuga

És itt jött a második, váratlan meglepetés.

Hatalmas kóstolótálon érkezett elénk az összes, jellegzetes alapanyag: a padlizsán, a tahini, a joghurt, többféle hal és fűszerek kavalkádja. De ezeket olyan kreatívan kombinálták, hogy minimum Michelin ajánlásért kiáltanak.

Több kedvencünk is lett az este alatt. A Sashimi névre hallgató volt az egyik.

Ennek az alapját a stone bass típusú hal adja, ami mellé érkezik retek és avokadókrém. A szója vinaigrette és az égetett citrus kellemes fanyarságot ad neki, és a tetejére kerülő gyömbérmorzsa egy kis csípősségről is gondoskodik.

Ezen kívül erősen ajánlott a "Fish Cigar", ami tulajdonképpen egy hallal töltött ropogós tésztarúd, amit joghurtba és egyfajta shakshoukába mártogathatunk. De a zöldfűszeres - tahinis - mandulás karfiolért is szívesen visszamennénk.

Az ételek mellett pedig a hangulat végig eszméletlenül felszabadító volt. A felszolgáló, a konyhai személyzet és a pultos is hosszan társalog veled, ha igényled, és válik az estéd szerves részévé.

Soha nem találkoztam még olyan séffel, aki ilyen közvetlenül forog az emberek között a vendégtérben, miközben a konyhába visszatérve művészien kreálja meg a fogásokat.

Facebook

Instagram

Weboldal

Cím: 1075, Holló u. 12-14.

Nyitvatartás:

vasárnaptól csütörtökig: 18:00 – 00:00

péntek, szombat: 18:00 - 01:00

Séf: Yoav Abid

Jardín Cocktail Bar

A Jardínba 11 után értünk át. Ezen a ponton már nem óvatosan összekoccanó poharakat lát itt az ember, hanem ölelkező, táncoló és egymással incselkedő arcokat.

Az ülőhelyeket úgy kell vadászni benn, így arról első körben le is tettünk.

Még szerencse, hogy a hely előtt is van pár asztal, így itt tehettük fel az este végére a pontot, pár egészen extrém koktéllal.

Normál esetben biztos hosszabban diskuráltunk volna az italok mögött rejlő koncepcióról, de nem fogok hazudni nektek, mi kissé kapatosan a körítésre mentünk, és a legőrültebb tálalásokhoz ragaszkodtunk. Így került elénk végül egy fürdőkád és egy sütit majszoló szörny is.

After a hard day

Mezcal, tequila, eperszirup, tabasco és szecsuáni bors elegye. Egyszerre édes, krémes és csípős. Talán ez volt a legőrültebb ital, amit az este folyamán kóstoltunk. Elsőre fura, de mégis itatja magát.

Magnum

Fekete dió bitter, whisky, amaretto és pisztácia szirup találkozása. Jégkrém hatás, pohárba zárva. Elegáns, csajos ital.

Cookie Monster

Vanília vodka, mogyoró likőr, kávélikőr, espresso és csokoládé szirup rejtőzik ebben a vicces bögrében. Alkoholba se mártogattam még ezelőtt Oreot, de ha valahol, hát ezt is a budapesti éjszakában illik elkezdeni.

Facebook

Instagram

Cím: 1072, Dob utca 16.

Nyitvatartás:

hétfőtől péntekig: 18:00 – 01:00

szombat, vasárnap: 18:00 – 02:00

Biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki régen csak észvesztő szórakozásra használta a Gozsdut, aztán mostanra belenőtt abba a szerepbe, hogy nyitott legyen ennek az udvarnak a gasztro kínálatára is.

A Vicky Barcelona, a Meshuga és a Jardín a turisták mellett nekünk is szól. Egyszerre biztonságos terep, és megdöbbentően új élmény. Ha utazni nincs idő, hát adjunk egy estét a meditterán vonalnak Budapest szívében.

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Húsimádóként életem pizzáját ettem egy vegán étteremben
Magyarország első és egyetlen növényi alapú specialty pizzázójában a kiváló olasz alapanyagok, a biokémiai szemlélet és a fatüzelésű kemencében sütés együtt adják ki a tészta-orgiát a szádban.
Tóth Noémi - szmo.hu
2023. november 30.


Link másolása

Nincs szó semmiféle PR-cikkről, sem sajtóeseményről: egyszerű mezei vendégként léptem be a terézvárosi Vegazzi Specialty Pizzeria ajtaján, majd újságírói minőségemben léptem ki onnan, mondván: erről a helyről bizony mindenkinek tudnia kell. Számomra eleve csodaszámba ment egy olyan hely létezése, amely kovászos és tejmentes pizzát kínál, mivel sokféle ételintoleranciával élek, úgyhogy a hagyományos pizzáról már szinte le is mondtam több évvel ezelőtt. Léteznek persze erőtlen próbálkozások, de a növényi alapú sajthelyettesítőket én nemes egyszerűséggel gasztronómiai zsákutcáknak hívom, amilyen ablakgitt-ízük van. De sebaj, ott van nekem a hús:

az a típus vagyok, akinek a csülök meg az oldalas olyan attribútum, akár Tritonnak a szigony, úgyhogy a Vegazzi vegán jelölése inkább elriasztott elsőre, mintsem hogy hívószó lett volna, de már az étlap olyannyira izgalmasan hangzott, hogy úgy voltam vele: oké, győzzetek meg.

A nápolyi pizzáikat mindig frissen nyújtják és sütik, ezért kicsit több ideig kell várni rájuk, mint egy gyorsétteremben, de megéri. Már ránézni is öröm a vastag szegélyű, újvonalas, canotto stílusú pizzáikra, beleharapva pedig hihetetlenül légies és foszlós. Ez nem az a pizzéria, ahol meghagyod a szélét, az tuti.

Csodák csodája nem hiányzott az általam kóstolt verziókról a hús, a füstös kávés BBQ pizzájuk pedig maga volt az intenzív ízélmény, hiszen akadt benne többek között whiskey, laskagomba és étcsokoládé is. Konkrétan felhördültem, annyira durva „gasztrobbanást” okozott a számban.

Egyébként aki magyaros pizzára vágyna, annak is kedveznek a gabonakolbászos, rizsfölös Ungheresével.

Elkaptam később egy mini-interjúra Preyer Györgyöt, aki egyszerre tulajdonos, pizzaiolo és felszolgáló is, aki nem rest odamenni egyesével a vendégekhez, hogy meséljen pár érdekességet az ételekről.

Olvastam, hogy kezdetben egy kizárólag házhoz szállítással foglalkozó vegán pizzázót szerettél volna, erre lett belőle egy beülős vegán pizzéria, amelyben eldőlt, hogy sosem lesz elviteli lehetőség, hiszen a nápolyi kemencében sült pizza frissen a legfinomabb. Mit kell tudni a pizzériában található, óriási kemencéről? Miért pont erre esett a választás és hogy kell vele bánni?

– A pizzázóban található kemence egy Acunto Mario Forni. Ezt a kemencét Nápolyban készítették és onnan szállították ide, majd itt építettük be az étterembe. Ez az eszköz egy 2,4 tonnás kombi kemence, amelyben fával és gázzal is van módunk fűteni. A választásunk pedig a nagy súlya és az egyedi formája miatt esett rá. Minél nagyobb egy kemence súlya, annál „erőszakosabban” képes sütni, hisz főleg nem a nyílt láng, hanem a kemence belső burkolata által sugárzott hő is süti a pizzát, és minél nagyobb a kemence súlya, ez annál erősebb hőleadást és hőtartást is jelent egyszerre. Hogy kell vele bánni? Erre egy nápolyi fornaio (pizzasütő) szavait hadd idézzem: „Tíz év, mire megtanulsz kemencében sütni.”

Amögött áll valamilyen személyes história vagy indíttatás, hogy az étterem 100%-ban vegán?

– Én vegán vagyok, tehát nem jöhetett szóba állati eredetű összetevő.

Az alapanyagok szinte kizárólag Olaszországból érkeznek. Melyek azok az autentikus alapanyagok, amelyekhez nem lehet itthon hozzájutni, és tényleg ennyi pluszt hozzáadnak a pizza ízéhez, értékéhez, hogy megéri külföldről hozatni?

– A tésztakészítésre biokémiai folyamatként tekintek, és minden tekintetben a tészta képességeivel elmegyek a falig. Érlelés és hidratáció tekintetében főleg. Hogy kiszámíthatóan, szinte laborkörülményeknek megfelelően tudjak bánni a tésztával, így olyan megbízhatóan állandó minőségi mutatókkal bíró lisztek kellenek, amelyeket főleg az olasz malmok képesek biztosítani. Emellett kiegészítő liszteknek használunk kisebb magyar kővel őrlő malmok teljes kiőrlésű lisztjeit is, de a kovászunkban van teljes kiőrlésű rozsliszt is, ugyancsak magyar malomból.

Mivel 100%-osan növényi étterem vagyunk, erősen törekedünk arra, hogy nálunk tényleg valami „mást” kapjanak a vendégek. Így van pár olyan, kifejezetten dél-olasz feltétünk, amelyeket vagy senki, vagy csak pár étterem használ, de Magyarországon egyáltalán nem megszokott. Ezeket is Olaszországból hozatjuk.

Üdítő látni, hogy a vegán pizza nálatok nem a sajthelyettesítős négysajtosat jelenti, sőt, nyálcsorgatóan izgalmas feltétek közül lehet válogatni. Mi volt az étlap összeállításakor a fő szempontod?

– Alapvető koncepciónk, hogy a pizzáink nem akarnak a megszokott dolgokra hasonlítani, hanem egyedi identitások. Ennek szellemében nem használunk a pizzáink zömén semmilyen sajt és húshelyettesítőt. Én sem szívesen fogyasztom őket, mással sem szívesen etetném meg. A zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, gabonák, magvak és csonthéjasok számtalan izgalmas variációban érhetőek el, így szakítottunk a klasszikus pizzafeltét elképzeléssel, Mindezt úgy, hogy közben nincs hiányérzet, hisz minden pizzakoncepciónk magában az, ami.

A Facebook-oldalukon kiírt hitvallásuk az, hogy „a pizzakészítés művészet és tudomány, nem csak gasztro-kísérletezés, hanem biokémia és tudatosság.” Ha a te hitvallásod pedig az, hogy imádsz jókat enni, akkor irány a pizzéria, íme az infók hozzá:

Vegazzi Specialty Pizzeria

Jókai utca 7. (Az Oktogontól két perc sétára.)

https://www.facebook.com/vegazzipizza

https://www.instagram.com/vegazzihun/

https://www.tiktok.com/@vegazzi.specialty.pizza

www.vegazzi.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: