Gyerekkorunk legutálatosabb ruhadarabja: az iskolaköpeny

Emlékszik még valaki arra a feliratra, hogy Diolen Mobi? Ez egy iskolaköpeny márka volt az 1980-as években. Az iskolaköpeny a ruha feletti kötelező viselet volt a szocialista időszak általános- és középiskoláiban. Egyfajta egyenlőséget fejezett ki, nem látszott alatta, ki milyen ruhát visel, így az sem, ha szegényesebben vagy divatosabban öltözött. Bár a hivatalos beszédmód szerint a társadalomban egyenlőség volt, ez az idő előrehaladtával megszűnt, és ez feltűnt a ruhaviseletben is.

Az 1980-as évekre már a köpenyviselet sem maradt egységes, lehetett lázadni a köpeny nyitva hordásával, egyéni díszítéssel (hímzés, Rolling Stones-jelvény) is. Ebben a cikkben annak járok utána, hogyan írt a köpenyről a szocialista időszak sajtója.

Az iskolaköpeny reklámja

1959-ben hiánycikk volt a boltokban az iskolaköpeny, ezért a szülőknek azt javasolták, otthoni maradékanyagokból varrják meg azt gyermekeiknek. A Fővárosi Tanács oktatási osztályán pedig azt mondták az újságírónak: ha valakinek nincs iskolaköpenye, azért még nem lehet eltanácsolni az iskolából.(Szabad Föld, 1961. augusztus 27. 2. o.) 1961-ben a boltokban fekete köpenyt lehetett kapni, miközben sokan inkább barna színűt kerestek. (Népszava, 1959. szeptember 12. 8. o.) Ráadásul ebben az évben nem is volt minden iskolában kötelező a köpenyviselet. (Népszabadság, 1961. július 26. 8. o.)

1965-ben egy budapesti V. kerületi iskolában a gyermekek felszereltsége kapcsán megállapították, hogy ha a gyermekeknek nincs iskolaköpenye, annak nem anyagi okai vannak, hanem ez azt jelenti, a szülők is nevelésre szorulnak:

"Télikabátja 37 gyereknek van, az egynek, akinek nincs, bőrkabátja van, begombolható béléssel. Bundája is van 5 gyereknek, a télikabát mellé, 8-nak bőrkabátja. Cipő, bundacipő, csizma – megfelelő téli lábbeli áll a gyerekek rendelkezésére. Az iskolaköpeny esetében már nem számolhatunk be ilyen jó helyzetről. 7 tanulónak nincs iskolaköpenye. Igaz, hogy valamennyien azokból kerülnek ki, akiknél az egy főre eső átlagjövedelem 1000 Ft alatt van. Gondolom, nem indokolt, hogy egy főre eső havi 500–1000 Ft átlagjövedelem mellett ne legyen megfelelő iskolai öltözéke a tanulóknak. Itt is arról van szó, hogy nevelni kell, még a szülőket is." (Magyar Pedagógia, 1965. 71. o.)

1971-ben a ruhaviseleti különbségek – divatosabb és szegényesebb ruha – elkendőzésére tartotta az újságíró célszerűnek a köpenyt:

"A kötelező iskolaköpeny helyes és okos, megszünteti az öltözködési versenyt. A köpeny alatt az így átalakított és ötletesen javított ruhák jó szolgálatot tesznek, és az édesanyák mindennapi öltöztetési gondjait megoldják."

(Szabad Föld, 1971. október 17. 12. o.)

Iskolaköpenyes kislányok a Kossuth téren 1964-ben (MHSZ/FORTEPAN)

1972-ben a Ruházati Bolt Vállalat reklámszövegében az iskolaköpeny előnyeit ecsetelték:

"Rendkívül vidámmá és kedvessé teszik a különféle színes – piros, fehér – gallérok, tűzések, zsebmegoldások. Vonalvezetésük sportos, általában lefelé bővülő, enyhén követi a test vonalát. A legtöbb modell variálható – övvel, öv nélkül viselhető."

(Népszava, 1972. augusztus 17. 13. o.)

1973-ban pedig iskolaköpeny-divatbemutatót is tartottak. A köpenyviselést az iskolai házirendek szabályozták. "A tanuló öltözködése legyen tiszta, egyszerű és egészséges. Az iskolaköpeny használata kötelező." (Bánfai Beáta – Bodor Péter – László János: Az iskolaköpeny. Pszichológia. 1986/3. 438. o.) Voltak olyan iskolák, ahol a tanuló monogramját és osztályát is rá kellett a köpenyre hímezni, úgy lehetett viselni. Az iskolaköpeny uniformizált jellege miatt alkalmas volt arra, hogy viselőjét arctalanítsa. Az 1980-as évek tanárai ezzel szemben inkább a köpeny praktikus voltát hangsúlyozták, tagadva annak uniformizáló jellegét:

"A köpeny nem szimbólum, hanem praktikus viselet. Áthidalja a hőmérsékletkülönbségeket... Nem koszolódik alatta a ruha, nem akad bele ebbe-abba, nem a ruhájára önti a sósavat a laborban… Lehet, hogy magyar órán nem olyan fontos, de ha egyszer kötelező, akkor mindenhol és mindenkire legyen az, mert ez egy rendszer."

(Bánfai Beáta – Bodor Péter – László János: Az iskolaköpeny. Pszichológia. 1986/3. 440. o.)

Előfordult olyan, hogy egy szerző a női szépségelvárásokkal érvelt: akár abból a szempontból, hogy ne látsszon a szépség, de úgy is, hogy tűnjön el a rútság:

"Szerintem van, aki azért hordja a köpenyét, hogy eltakarjon vele valamit, mondjuk, hogy kövér. Vagy hát a tanároknál, mondjuk egy fiatal tanárnőn, azon mindenki észrevesz mindent, biztos jobban érzi magát köpenyben."

(Bánfai Beáta – Bodor Péter – László János: Az iskolaköpeny. Pszichológia. 1986/3. 440. o.)

A Lajos utca 34. szám alatti iskola diákjai, 1962 (Lencse Zoltán/FORTEPAN)

A Praktilon – ami egy iskolaköpeny-márka volt – lányok számára forgalmazott köpenyeinek ára 1978-ban 122-158 Ft között volt, míg a fiú változat ára 118-206 Ft közé esett. Egy másik márka, a Diolen 124-151 Ft között árulta a saját köpenyeit a lányok számára. (Népszabadság, 1978. július 23. 22. o.) Létezett legombolható ujjú iskolaköpeny is. A köpenyellátás még 1984-ben is akadozott: bár a Szegedi Ruhagyár legyártott 300 ezer darabot, de az év elején még alapanyag sem volt. Ugyanis a ruhadarab csak tiszta polyamidból készülhetett, amelyet nem kellett vasalni. (Népszabadság, 1984. szeptember 26. 7. o.) 1987-ben egy köpenyét vesztett gyermek édesanyjának fiktív levelét közölte az újság, amelyben arról számolt be, hogy nem lehet iskolaköpenyt kapni:

"Arra kérem, hogy gyermekem notórius iskolaköpeny-nélküliségét ne tekintse holmi öncélú makacskodásnak, vagy ami még rosszabb, a fennálló rendszabályok elleni lázadásnak. Ha még emlékszik rá, Gergő a tanévet vadonatúj, az előírásoknak mindenben megfelelő köpennyel kezdte, s ha nem is használta mindig rendeltetésszerűen, de általában hordta, ha máshol nem, hát a táskájában vagy a tornazsákjában. Aztán november közepe táján ön hívta fel a figyelmemet a naplóban katonásan sorakozó fekete pontokra, amelyeknek beírását az indokolta, hogy elsőszülött gyermekem rendszeresen nem hord köpenyt. Az otthoni tetemrehívás során fény derült a szörnyű igazságra: a becses ruhadarab elveszett. Bármennyire szörnyű ez az igazság és mennyire becses e ruhadarab, az csak napokkal később kezdett számomra derengeni, amikor már vagy tucatnyi boltot végigjárva feltérképeztem az iskolaköpeny-kínálatot, amelyben 12 éves fiú számára megfelelőt nem sikerült találnom. Az elmúlt hónapok során így alakult ki lassan mániává fajuló szokásom, hogy minden üzletbe betérek, aminek a ruházkodáshoz a legcsekélyebb köze is van. Hiszen ki tudja, hogy a kereskedelem rejtett csatornáin végigbukdácsolva hol bukkannak fel az iskolaköpenyek. Ám mindhiába, illetve nem egészen… Mert ha az egyik eladó köpennyel nem is szolgálhatott – tébolyult kétségbeesésemet látva –, legalább tanácsot adott, mondván, írjak a tanár úrnak (ha kell, ő is igazolja), hogy fiúköpeny üzleteinkben ez idő szerint nem kapható. Tudom, van más megoldás is. Gyermekemmel már gyakoroljuk a szabás-varrás mesterségét, és éppen most fontolgatjuk egy varrógép beszerzését. Ígérem, belátható időn belül elsajátítjuk úgy a szakmát, hogy ezt bizonyítani is tudjuk majd – iskolaköpeny formájában (ha kapunk hozzá alapanyagot). Kérem, addig is legyen belátással, és ritkítsa annyira a fekete pontok számát, hogy fiam a kettes magatartását ne rontsa tovább. Megértését előre is köszönöm. Hámor anyuka" (Népszabadság, 1987. január 12. 9. o.)

Összességében a diktatúra uniformizáló céljai és a hiánygazdaság problémái folyamatosan ütköztek az iskolaköpeny-ellátás kérdésében. A diákok egyénieskedtek a köpenyviselésben, és nem tudtak elegendő köpenyt gyártani a ruhagyárak. Mindenesetre – szemben a szocialista édességekkel – az iskolaköpeny az, amit ma már senki sem sír vissza.

Személyes történetek az iskolaköpenyről:

"Ó, a Diolen Mobil nagyon fontos 'státuszszimbólum' volt! Jó csöves nem hordott csak rövid (a kívül hordott kockás ingnél rövidebb), egészen sötét sötétkék, szigorúan csak pamut (és véletlenül sem nejlon) köpenyt, kötelességszerűen végig kigombolva, tanári figyelmeztetésre sem gombolva be. A szabotázs része volt, hogy az ing szélesen kilógott a köpeny alól. Nem volt kötelező a Diolen-köpeny, de többségünknek az volt. Volt, aki leszedte róla a mókust, mert cikinek tartotta, volt, aki nem. Én nem szedtem le, kifejezetten kegyeleti okokból, és ezt megosztottam a többiekkel, a bandatagokkal is. Ovis korukban ugyanis sokat énekelték nekünk a 'Mókuska, mókuska felmászott a fára...' kezdetű gyerekdalt, amin én mindig kiborultam, és taknyosra bőgve magam üvöltöttem az óvónénivel, hogy micsoda igazságtalanság, hogy azért hagyják a mókuskát meghalni és/vagy szenvedni, mert fára mászott, amikor egy mókus attól mókus, hogy fára mászik!!! (A dal szövege: 'Mókuska, mókuska felmászott a fára,/ Leesett, leesett, eltörött a lába./Doktor bácsi, ne gyógyítsa meg!/ Huncut a mókus, újra fára megy.') Amikor ezt elmeséltem a csöves haverjaimnak mindenki fogta a nóta társadalmi üzenetét, a marginalizációt, és kirekesztés, úgyhogy közülünk sokan hagyták a mókuskát a Diolen köpenyen, akkor is ha vér ciki volt. :) Egyébként, ha meghallom a 'Mókuskát', még ma is könnybe lábad a szemem, annyira megráz az igazságtalansága. És most nem viccelek." (Miklya Mona)

Csoportkép egy "lázadóval", 1976 (Erky-Nagy Tibor/FORTEPAN)

"Középiskolában e tekintetben lazaság volt, aztán harmadikosok lehettünk, amikor elkezdtek szigorkodni, hogy kell iskolaköpeny. Erre előkerestem az általános iskolásat (szerencsére jó anyám takarékos volt) és azt 'vettem fel' – időközben olyan 2-3 számmal kisebb lett ugyanis. Aztán valami osztályközi affér során leszakadt róla a zsebekkel együtt az a két gomb is, amelyik még kapaszkodott, de én ugye feszt hordtam, hiszen ugye 'rendnek köll lenni!' Végül az ofőnél szakadt el előbb a cérna, és közölte, hogy zsebes az előírt iskolaköpeny, és varrjak rá gombokat, különben irgum-burgum! No, ezzel egy délutánt eltöltöttem. Ricsés (babos) kendőből varrtam rá zsebeket, meg a gombokat is pótoltam mindenféle színűvel és fazonúval (hiszen a változatosság gyönyörködtet), és biztos, ami biztos alapon jó bőven (mindenhová jutott, még a hátára is). Emlékszem, a többieknek nagyon tetszett, és alig várták, hogy legyen óránk az osztályfőnökkel. Nos, lett, padlót is fogott ahogy kell, igazgatói intő lett a vége." (Somos András)

Összességében tehát az egész időszakra jellemző volt, hogy a köpenyhordás kötelező volt, egyfajta uniformizált társadalom iskolai megvalósítása, és ezzel párhuzamosan néminemű lázadás is a viselet ellen.