UTAZZ
A Rovatból

Barangolások a lagúnák között – ilyen volt Velence a karnevál után

Útinaplónkból az is kiderül, hogyan nyúltak le bennünket rögtön a városba érkezés után, és miért beszélnek furcsa, hibrid nyelven a helyiek, amikor olaszul válaszolnak nekik a külföldiek.


Egy régóta vágyott úticélnál mindig fennáll annak a veszélye, hogy túl nagy bennünk a várakozás, valami egészen rendkívüli csodáról álmodunk, és mire végre eljutunk oda, nagy csalódást élünk meg, mert álmaink túl nőttek a valóságon. Bennem is munkált egy ilyen félelem, amikor Párommal sok-sok év után rászántuk magunkat, hogy elutazzunk Velencébe. Éveken át vagy közbejött valami, vagy pedig túlságosan bonyolultnak tűnt az eljutás a lagúnák városába, amióta nincsen oda közvetlen repülőjárat. Végül jó megoldásnak tűnt, hogy elrepültünk Milánóba, ahonnan nagy sebességű vonat vitt bennünket tovább Velencébe, majd visszafelé eltöltöttünk néhány napot Észak-Itália központjában és onnan indultunk haza.

A döntés a lehető legjobb volt: már a milanói Malpensa repülőtéren várt bennünket egy kiállítás Andy Warhol leghíresebb sorozataiból, majd visszafelé két nap alatt magunkba szívtunk mindent, amit ennyi idő alatt fizikailag és lelkileg lehet: a Dóm fenségét, egészen annak 220 lépcsős teraszáig, ahonnan a 135 torony között megcsodálhattuk a város jelképét, az arany Madonninát, a Sforza-várat, benne Michelangelo utolsó, befejezetlen Pietáját, végül pedig Leonardo Da Vinci Utolsó vacsoráját, amely előtt csak némán álltunk az arcokat, az érzéseket kutatva. És akkor még egy szót sem szóltam Velencéről.

Még gyerekként, a 60-as évek végén szüleimmel jártam ott először, és bevallom, akkor csalódást keltett: piszkos volt, elhanyagoltnak tűnt, a csatornákból áradt a bűz, a Szent Márk téren lépni sem lehetett a galamboktól. Azóta is számos riasztó híradás és kép jutott el hozzám, a klímaváltozás, a tengerszint emelkedése kapcsán még sűrűbben jövendölték az egykori mediterrán nagyhatalom pusztulását, mint azelőtt. Valahogy mégis bizakodtunk, már csak azért is, mert éppen tíz évvel ezelőtt két fiúnk is éppen itt kérte meg kedvese kezét. És végül csodálatos öt napban volt részünk.

Amikor egy hosszú töltésen a tenger felett futott be a vonatunk a Santa Lucia pályaudvarra, körülnézni sem volt időnk az előttünk csendesen hullámzó Canal Grandén, máris leszólított bennünket egy kedves fiatalember, taxit kínálva. Mivel szállodánknak csak a címét tudtuk, örömmel fogadtuk 10 eurós felajánlását, mire ő felkapta nagybőröndünket, feldobta egy kézi targoncára és megindult vele, mi meg utána. Öt perccel később derült ki, hogy hotelünk az állomástól még 100 méterre sincsen – ez volt a „taxi”. Jót nevettünk, ez volt az egyetlen eset, hogy „lenyúltak” bennünket, ennyi belefért.

Szállásunkról hamar megtudtuk, hogy valamikor egy karmelita apátság épülete volt, amely a szomszédos Santa Maria di Názáret templomhoz tartozott, oratóriuma lett a hotel hallja, amelyet 20. század eleji stílusban rendeztek be. Néhány dombormű és egy szószék árulkodott egykori funkciójáról. Az új gazdákban azért lehetett volna annyi tapintat, hogy nem a szószék alá teszik a mosdót. De ne keressünk a kákán is csomót: tiszta, csendes, kényelmes volt a szálloda, bőséges svédasztalos reggelivel. Ebben Veneto tartomány termékei kapták a fő szerepet, és szinte minden reggel várt bennünket egy a „nagymama tortái” közül. Meg sem próbáltunk ellenállni az almás-diós, vagy a ricottás-pisztáciás csábításának... Ha egy hónappal később jöttünk volna, akár a kertben is elkölthettük volna reggelinket citromfák tövében, a templomtorony árnyékában.

Már első sétánkon feltűnő volt az utcák, a csatornák tisztasága. A karnevál befejezése után 11 nappal érkeztünk, legfeljebb annyit érzékeltünk belőle, hogy rengeteg eladatlan filléres maszk roskadozott az utcai „kacatos” standokon, a süteményes boltok kirakatából pedig a tipikus farsangi édesség, a különböző krémekkel töltött cannolik mosolyogtak ránk.

Nemcsak a széles folyóvizek, hanem a legszűkebb kis vízi utak is egészséges szagot árasztottak: talán még mindig annak a nagy megtisztulásnak a hatása, amelyet a város a Covidnak, a tömeg másfél éven át tartó távolmaradásának köszönhet, de talán ez az időszak jó volt arra is, hogy komolyan vegyék a várost fenyegető veszélyeket.

A tömegközlekedést jelentő kis hajók, a vaporettók is érezhetően áttértek a környezetbarát motorokra. Ugyancsak feltűnt, hogy – ellentétben számos frekventált turistaközponttal – mindenütt korrekt árakkal és elszámolással találkoztunk.

És nem lehetett nem észrevenni azt sem, hogy mennyi bevándorló dolgozik az idegenforgalomban. Már az első étteremben, ahol vacsoráztunk, a Mirában egy olaszul szinte tökéletesen beszélő bangladesi fiatalember szolgált ki minket, és ugyancsak főleg dél-ázsiaiakkal és afrikaiakkal találkoztunk más vendéglőkben és bárokban is. Éppen azokban a napokban folyt éles politikai vita Olaszországban a bevándorló-kérdésről egy menekülthajó tragédiája kapcsán, és egy helyi híradóból megtudtam, hogy a közel ötmilliós Venetóban krónikus munkaerőhiány van, csak a mezőgazdaságban 200 ezer emberre lenne szükség...

Napjainkat az előre megtervezett programok és a szabad barangolások számunkra kedves arányában töltöttük. Előjegyzett belépőnk volt a Doge-palotába és a Peggy Guggenheim múzeumba, de valami módon elfeledkeztünk arról, hogy nem ártana előre bejelentkezni a Szent Márk Bazilikába is. Így e lenyűgöző, bizánci hagyományokat őrző szentélyhez közel háromnegyed órát álltunk sorba, de a látvány, az atmoszféra, a kupolák belső színeinek ünnepélyes harmóniája, a csupaideg rézlovak még többet is megértek volna.

Pedig akkor már túl voltunk a Velencei Köztársaság dicsőségét őrző Doge-palotán, végig jártuk a Serenissima már-már befogadhatatlan gazdagságú termeit, Tiziano, Veronese, Tintoretto festményeit, mennyezeti freskóit.

Szabadulni sem lehetett Tintoretto egész falat betöltő Paradicsom című művétől, amely számomra inkább egyfajta utolsó ítéletnek tűnt, és a 16.századi mester festette meg azt az 1359-es csatát, amelyben Velence elhódította a magyar seregektől a horvátországi Zara kikötővárost.

Végigaraszoltunk az „ólombörtön” folyosóin, ahol egy idegenvezető a leghíresebb foglyot, Giacomo Casanovát „nagy nőcsábásznak és nagy hazudozónak” nevezte, nem utolsósorban a börtönből való szökésének meséje miatt és azt is megemlítette, hogy a közel két méter magas kalandor elég csúnya ember volt. Pedig szegény Fellini maestro kapott hideget és meleget, amikor Casanova szerepét Donald Sutherlandre bízta…

És csak a helyszínen tudtuk meg, hogy a palota jegye érvényes a szinte az egész Szent Márk teret behálózó múzeumokba, ott már jószerével csak Antonio Canova álomszerű márványszobrait, mindenekelőtt az Orpheus és Eurydikét volt erőnk megcsodálni. Igazán megérdemeltünk a téren, a Campanile sudár tornyának árnyékában egy frissen facsart narancslevet, miközben szemtanúi voltunk a galambok és a sirályok csatáinak. Kétségtelen, hogy a korábbiakhoz képest elenyésző a galambok száma, de Jonathan Livingstone utódai legalább annyira agresszívek és pimaszok lettek, főleg ha ennivalót látnak. Szerencsére narancslével nem élnek...

Velence legrégibb hídját, a Rialtót, gyalog közelítettük meg, és jól tettük. Végigsétáltunk a meghitt hangulatú utcákon, átmentünk jó néhány kisebb hídon – összesen 420 van belőlük – közben betekinthettünk néhány helyi alkotó műhelyébe. Egy szálfa termetű, nagy szakállú alkotó, aki magát David Arielnek nevezte, egészen különleges technikával dolgozik, mintha festékfolyamok lennének képein. De láttunk olyant, aki szinte valóságos ragyogást adott a megfestett Napnak, és olyant is, akinek a képei csupa számokból álltak össze. Számos kirakatból a méltán világhírű muranói üvegművészet alkotásai néztek ránk az egyszerű geometriai formáktól állat- és emberalakokon át egészen egy üvegből készült gitárig.

Amúgy magát a Rialtót felfalta a biznisz, arany- és ékszerboltok között tolonganak a turisták, és a fedett részen kívül sem lehet lépni a szelfizőktől. A híd közelében találtunk azonban rá a gondolásunkra, akivel végighajókáztunk a környék kis csatornáin, miközben minden második épületről mesélt valami érdekességet. Megtudtuk azt is, hogy hol forgatták Al Pacinóval A velencei kalmárt, és egyik kollégájával bemutatta, hogy milyen az, amikor egy szűk canalén egyik gondola előzi a másikat. Hajósunk felhívta a figyelmünket arra is, hogy amikor „magas vízállás” van (a tengerszint felett 1 – 1,2 méter) – általában a téli hónapokban – meddig merülnek a házak a csatornába. Mi viszont mindennap azt hallottuk a tévé esti meteorológia-jelentésében, hogy egész Észak-Olaszországot kegyetlen szárazság sújtja és nagyon kellene már az eső. Szerencsére e fohász nem talált meghallgatásra, amíg Velencét róttuk.

A Guggenheim-múzeumban nem csupán Max Ernst, Paul Klee, Henry Moore, Jackson Pollock és más 20.századi avantgard művész alkotásait bámulhattuk meg, hanem egy fiatal hölgyet is, aki teljesen úgy nézett ki, mintha az 1920-as évekből került volna ide. Holott csupán a kor lelkes rajongójaként öltözött fel úgy. A kertben találkoztunk Arnaldo Pomodoro Meghasadt bolygójával. A ma 97 éves szobrásznak „szféráit” már láttuk évekkel ezelőtt a Vatikáni Múzeum kertjében, ez a kisebb méretű bolygó ugyancsak emlékeztet arra, hogy mi vár ránk, ha nem vesszük komolyan egyetlen lakhelyünk figyelmeztetéseit.

Az ember persze nemcsak vizuális és spirituális élményekkel gazdagodik, a gasztronómiai csemegéket sem szabad kihagyni. Velencében kötelező megkóstolni a tintahal különböző variációit, nekünk nagyon bejött az, amit polentával szervíroztak, de mennyei a „fekete tészta” is, amelyhez a tenger gyümölcsei illenek a legjobban. A halak közül lazacban és tokhalban nagyon erősek, nálam viszont a pasztinák mártással készült tőkehal vitte el a pálmát.

A kagylóleves valójában nem más, mint egy zöldfűszeres paradicsomleves, amelybe kisebb-nagyobb kagylókat főztek bele, és itt ettünk először sült osztrigát. Nagy kultusza van a sajtoknak, mindenekelőtt az Észak parmezánjának, a Grana Padanónak – olyannyira, hogy például steakhez sült zöldségek mellé meleg Grana-szeleteket tálalnak. Előételként viszont megkóstoltunk egy olyan vegyes sajttálat, amelyhez édes-csípős mártást adtak. Lehet, hogy ez valami kínai hatás? Ellenben a focaccia 100% olasz lepény, sok rozmaringgal és fokhagymával – önmagában is jól lehet lakni vele, ezért nem árt vigyázni, ha a már megrendelt étel mellé ajánlják. Itt a hazája továbbá a vajas rizottónak, amelynek variációs lehetőségei ugyanolyan végtelenek, mint az olasz pastáknak. És ha a vendéglős is meg van elégedve a vendéggel, akkor jár ajándékba egy pohárka limoncello.

Mivel gyerekkorom óta beszélek olaszul, ha Itáliában járunk, minden alkalmat megragadok arra, hogy a helyieket anyanyelvükön szólítsam meg. Az utóbbi időkben azonban furcsa jelenséget észlelek és ez most Velencében hatványozottan jelentkezett. Mivel széllel szemben, ellenfényben is kiszúrják a külföldit, angolul nyitnak. Ha erre én olaszul válaszolok, megzavarodnak, és egy olyan hibrid nyelven próbálnak kommunikálni, aminek se füle, se farka. Általában a harmadik-negyedik olasz nyelvű reagálásomra jönnek egyenesbe...

Velencében két „fekete Madonnát” is tisztelnek. Az egyik a Szent Márk bazilika egyik legszebb ikonja, a másik pedig a Santa Lucia pályaudvar előtt állt 1864 óta, mintegy vezeklésül, miután lebontottak a tér 800 éves templomát éppen a vasútépítés miatt. Ez a szobor most a Santa Maria di Nazareth-ben áll, a helyére 1959-ben Francesco Scarpabolla alkotása került. Ez a gyönyörű, légies bronzalak búcsúztatott minket a várostól. Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy e Madonna mennyien tiszta arcába nézve az ember egy felsőbb, a földi léten túli dimenzióba jusson...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
A legtöbben a Feszty-körkép miatt érkeznek, pedig sokkal több kincset rejt a hely – bejártuk az Ópusztaszeri Emlékparkot
Több mint 50 hektárnyi történelmi és természeti élmény, élő skanzen, jurták, különleges kiállítások és virágzó gyógynövénykert várja a látogatókat Ópusztaszeren. Megnéztük, mi minden fér bele egy napba Magyarország egyik legfontosabb nemzeti emlékhelyén!


Ha valaki meghallja azt a nevet, hogy Ópusztaszer, a legtöbben azonnal a Feszty-körképre gondolnak. Nem véletlenül: a monumentális panorámafestmény Magyarország egyik legismertebb történelmi látványossága, amelyet évente több mint 170 ezren keresnek fel.

A helyszínen járva azonban gyorsan kiderül, hogy a Feszty-körkép csupán az egyik eleme annak a hatalmas történelmi és természeti világnak, amely az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban várja a látogatókat. Május végén mi is bejártuk a több mint 50 hektáros komplexumot, és már a bejáratnál kézbe kapott térkép is sejtette, hogy itt nem egy hagyományos múzeumlátogatás vár ránk.

Megmutatjuk, mi mindent érdemes felfedezni!

Ahol a magyar történelem egyik fontos fejezete kezdődött

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark jóval több egyetlen híres látványosságnál.

A több mint 50 hektáros területen múzeumok, történelmi emlékhelyek, egy élő skanzen, nomád park, gyógynövénykert és természetközeli sétányok váltják egymást, így könnyedén el lehet tölteni itt akár egy teljes napot is.

Már csak azért is érdemes időt szánni rá, mert Magyarország egyik legfontosabb nemzeti emlékhelyéről beszélünk. A hagyomány szerint ezen a helyen tartotta Árpád fejedelem és vezéreinek gyűlése azt a nevezetes tanácskozást, amelyet sokan az első magyar országgyűlésként emlegetnek. Anonymus krónikája is említést tesz Szer településről, amely a honfoglalás utáni időszak egyik fontos helyszíne volt. A területen később jelentős monostor állt, így évszázadokon át meghatározó szerepet töltött be a magyar történelemben.

Ma ezen a történelmi jelentőségű helyszínen működik a park, amely nemcsak kiemelt nemzeti emlékhely, hanem Magyarország hetedik leglátogatottabb muzeális intézménye is. A Natura 2000-es természetvédelmi területen fekvő komplexum Szegedtől alig 30 percnyi autóútra, Budapesttől nagyjából másfél órára található.

A történelem azonban itt nem csupán a könyvek lapjain vagy az emlékművek talapzatán él tovább. Az Emlékpark egyik legnagyobb erőssége éppen az, hogy a látogatók lépésről lépésre fedezhetik fel a magyar múlt különböző korszakait, miközben a kiállítások, a történelmi helyszínek és a természeti környezet szinte észrevétlenül kapcsolódnak egymáshoz. Mi is így vágtunk neki a bejárásnak, amelynek első állomása rögtön a főbejáratnál várt ránk.

Kligl Sándor életnagyságú alakokat formázó szobrát az emlékparkban az egykori Árpád-kori templom romjai mellett magasodó dombra állították föl. A kompozíció központi alakja a lovon ülő Árpád, akit jobbról és balról koszorúban fognak közre vezérei.

Innen indul az időutazás

A főbejáraton belépve rögtön a modern Látogatóközpont fogadja az érkezőket. Sok helyen ez csupán egy átmeneti állomás lenne, itt azonban már önmagában is érdemes időt tölteni. Itt található a Szeri Kávézó, a Hungarikum Tárház, a 3D mozi és vannak időszaki kiállítások is, amik könnyen megalapozzák a napot, mielőtt egyáltalán elindulnánk a park belseje felé.

Mi itt kezdtük a látogatást, és rögtön belefutottunk az Emlékpark egyik legújabb tárlatába. A „Dél-Alföld Mohácsa” című kiállítás a török hódoltság korának kevésbé ismert történeteit mutatja be. Miközben a legtöbben Mohács nevét azonnal ismerik, a Dél-Alföld hasonlóan súlyos veszteségeiről már jóval kevesebbet hallani. A kiállítás éppen ezeket a feledésbe merült történeteket hozza közelebb, és segít megérteni, hogyan alakította át a térség életét a hódoltság időszaka. A kiállítás október 31-og látogatható.

Ahol a történelem körbevesz – a Rotunda és a Feszty-körkép

A Látogatóközpontból balra fordulva már feltűnik az Emlékpark legismertebb épülete, a Rotunda, amely felé a legtöbb látogató elsőként veszi az irányt. Itt található ugyanis a Feszty-körkép, Magyarország egyik legismertebb történelmi alkotása. Amikor az ember belép a panorámafestmény terébe, nehéz nem megállni néhány pillanatra. A 120 méter hosszú körkép mérete még azok számára is lenyűgöző, akik korábban már számtalan fotón látták. A festmény előtt elhelyezett tereptárgyak, valamint a fény- és hanghatások együtt olyan különleges vizuális élményt teremtenek, amely szinte a honfoglalás korába repíti a látogatót.

Tipp: A Körkép megtekintése időponthoz kötött, ezért érdemes előre tájékozódni, különösen csoportos látogatás esetén.

Ami viszont sokakat meglephet, hogy a Rotunda korántsem csak a körképről szól.

Az épületben összesen húsz kiállítás kapott helyet, így könnyen előfordulhat, hogy valaki a tervezettnél jóval több időt tölt itt. Ahogy emeletről emeletre haladunk, végigkísérhetjük a magyar történelem különböző korszakait. A honfoglaló magyarok életét bemutató tárlatoktól kezdve az államalapításon és a középkori várakon át egészen régészeti leletekig, néprajzi anyagokig és a Feszty-körkép elkészítésének történetéig számtalan érdekesség várja a látogatókat. Külön kiállítás foglalkozik többek között Szer monostorának történetével, az Árpád-kori államszervezéssel és várépítészettel, valamint a középkori Magyarország emlékeivel is.

Árpád nyomában

A Rotundából kilépve az ember szinte ösztönösen az Árpád-emlékmű felé veszi az irányt. A monumentális alkotás az Emlékpark egyik legismertebb jelképe, amely már messziről magára vonja a tekintetet. Az emlékműhöz vezető úton a híres oroszlánszobrok fogadják a látogatókat, amelyek az Emlékpark ikonikus elemei közé tartoznak. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy Árpád vezér eredeti szobra ma már nem itt, hanem a Rotundában látható, a szabadtéren annak hiteles másolata áll.

Az emlékművet a honfoglalás ezredik évfordulójára, az 1896-os millenniumi ünnepségekhez kapcsolódva emelték. A hagyomány szerint ezen a helyen tartotta Árpád fejedelem és vezéreinek gyűlése azt a nevezetes tanácskozást, amelyet sokan az első magyar országgyűlésként emlegetnek. A szobrász azt a pillanatot örökítette meg, amikor a vezér a jövőbe tekintve rendezi az ország ügyeit, szablyával a kezében, ülő helyzetben láthatjuk.

Az emlékmű környéke egyébként tökéletes példája annak, hogy az Emlékpark nemcsak történelmi, hanem természeti élményt is kínál. Hatalmas zöld területek, árnyas sétányok és gondozott park vesz körül bennünket. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már jó ideje nem is kiállításról kiállításra járunk, hanem egyszerűen élvezzük a sétát.

Virágzó gyógynövények és egy középkori örökség nyomai

Az Árpád-emlékmű környékéről továbbindulva a park egyik legnyugodtabb részére érkezünk. A Szeri Gyógynövényház és a hozzá tartozó kert első pillantásra is teljesen más hangulatot áraszt, mint az Emlékpark többi része. Tavasz végén a virágágyások szinte a legszebb arcukat mutatták: minden zöldellt, virágzott, a levegőt gyógynövények illata lengte be és a madarak éneke szinte folyamatos háttérzenét adtak a sétához.

Ez a hely is szorosan kapcsolódik a történelemhez. A kert kialakításakor a középkori kolostorkertek hagyományait vették alapul, így nemcsak azt láthatjuk, milyen növényeket termesztettek évszázadokkal ezelőtt, hanem azt is, milyen szerepet töltöttek be a mindennapokban. A gyógynövények a szerzetesi gyógyítás fontos eszközei voltak, a kert pedig ma is ezt a tudást igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz.

A Gyógynövényház közvetlen közelében találhatók Szer monostorának romjai is, amelyek emlékeztetnek arra, hogy ez a terület a honfoglalás után is jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. A romok között sétálva könnyű elképzelni, milyen lehetett itt az élet évszázadokkal ezelőtt, amikor a monostor a térség egyik meghatározó központjaként működött.

Jurták között, ezer évvel ezelőtt

A középkori örökségtől néhány percnyi sétával újabb évszázadokat ugrunk vissza az időben. A fák között egyszer csak jurták bukkannak fel, és máris a Nomád Parkban találjuk magunkat.

Ez az Emlékpark egyik legizgalmasabb része, hiszen itt nem pusztán tárgyakat nézhetünk meg vitrinek mögött, hanem valóban közelebb kerülhetünk a honfoglaló magyarság mindennapjaihoz. Beléphettünk a jurtákba, megfigyelhettük a korabeli használati tárgyakat, miközben a hagyományőrzők meséltek az egykori életmódról, a hitvilágról és a különböző mesterségekről.

Különösen érdekes lehet látni, hogyan mutatják be a nemezkészítést, a gyapjú feldolgozását vagy éppen a korabeli fegyvereket. A szezon során rendszeresen tartanak lovas- és íjászbemutatókat is, amelyek még közelebb hozzák ezt a korszakot a látogatókhoz. Ettől a Nomád Park sokkal inkább élő történelemórának hat, mint hagyományos kiállításnak.

Ahol a múlt valóban életre kel

A Nomád Parkból továbbhaladva újabb korszakba érkezünk, ezúttal azonban nem több mint ezer évet, hanem alig egy-két évszázadot utazunk az időben. A Skanzen területe sokak szerint az Emlékpark legkedveltebb része, és néhány perc séta után könnyű megérteni, miért.

Az egykori dél-alföldi tanyavilágot bemutató gyűjtemény nem egyszerűen néhány régi épületből áll. A házak között sétálva valóban olyan érzésünk volt, mintha egy régi faluba csöppentünk volna.

A gondosan berendezett porták, a gazdasági épületek, a mezőgazdasági gépgyűjtemények, az iparos műhelyek, a tanyasi iskola és a kápolna mellett olyan jellegzetes épületek is megbújnak a skanzen utcái között, mint a Szentes-dónáti szélmalom, a Csongrádi halászház, Szatócsbolt vagy Községházában található Postatörténeti kiállítás.

Ahogy egyik udvarból a másikba sétálunk, fokozatosan bontakozik ki előttünk a Dél-Alföld egykori világa: hogyan éltek, dolgoztak és gazdálkodtak az itt élők a 19–20. század fordulóján.

A skanzen különlegessége ugyanakkor nem csupán az épületekben rejlik, hanem abban is, hogy valóban élet költözik közéjük. A népviseletbe öltözött hagyományőrzők nem egyszerűen jelen vannak a házak között, hanem beszélgetnek a látogatókkal, mesélnek a régi szokásokról és mindennapokról. Könnyű elképzelni, milyen lehetett itt az élet száz évvel ezelőtt, amikor a falusi közösségek mindennapjai a munka, a vallás és a közös ünnepek köré szerveződtek.

A skanzen egyik legkedvesebb pontja számunkra kétségtelenül a Szatócsbolt volt. Már kívülről is olyan, mintha egy régi magyar film díszlete lenne, bent pedig olyan édességek sorakoznak a polcokon, amelyeket sokan a nagyszüleink konyhájából ismerhetnek. A bocskorszíj, a krumplicukor és a korabeli boltok hangulatát idéző tárgyak miatt itt szinte mindenki hosszabban időzik. Mi is azon kaptuk magunkat, hogy a tervezettnél jóval több időt töltünk bent, miközben a polcokon sorakozó régi csomagolásokat és használati tárgyakat nézegetjük.

Nem messze innen található a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör is, ahol jelenleg a „Puszták rajzolói. Faragás a Dél-Alföldön” című időszaki kiállítás látható. A tárlat a dél-alföldi faragóművészet hagyományait mutatja be, és szépen illeszkedik a skanzen egészének hangulatához. Az olvasókör épülete önmagában is érdekes állomás, hiszen egykor ezek a helyek jelentették a helyi közösségi élet egyik legfontosabb színterét: itt találkoztak, beszélgettek, szórakoztak, művelődtek a környékbeliek.

A skanzen utcáin sétálva könnyű beleélni magunkat a régi idők mindennapjaiba. Nemcsak azt látjuk, hogyan éltek elődeink, hanem egy kicsit mi magunk is részeseivé válhatunk ennek a világnak.

NÉZD MEG KÉPGALÉRIÁNKAT A SKANZENRŐL

Tóparti séta a nap végén

Ahogy tovább sétálunk a területen, újabb meglepetések várnak. A tó környéke például önmagában is megér egy hosszabb kitérőt.

A vízpart mellett álló hajó és a Tisza világát bemutató szabadtéri kiállítások különleges hangulatot teremtenek, a környező fák árnyékában pedig könnyen el lehet időzni.

A tó körül sétálva nemcsak a természet szépsége ragadja magával az embert. Itt található a Tiszai fafeldolgozás emlékhelye is, amely a folyó menti élet mindennapjait idézi meg, de itt kapott helyet a halászkunyhó és a Gátőrház is. Ezek az épületek bepillantást engednek abba, milyen szerepet játszott a Tisza a térség életében, és hogyan alkalmazkodtak az itt élők a folyó által formált tájhoz. A part menti ösvényeken sétálva több helyen is érdemes megállni nézelődni, hiszen a vízfelület, a nádasok és az öreg fák egészen más karaktert adnak ennek a résznek, mint a park történelmi helyszínei.

Miközben a Rotundában a honfoglalás eseményei elevenednek meg, a skanzenben pedig a századforduló falusi világa tárul elénk, itt egyszerűen csak jó megállni egy pillanatra, és élvezni a természet közelségét.

A nap végére pedig talán ugyanarra a felismerésre jut az ember, mint mi. A Feszty-körkép valóban megérdemli a hírnevét, de Ópusztaszer legnagyobb élménye valójában maga az Emlékpark. A hely igazi varázsát az adja, ahogyan a történelem, a természet, a hagyományőrzés és a családi kikapcsolódás szinte észrevétlenül kapcsolódik össze egyetlen hatalmas, bejárható történetté.

Éppen ezért érdemes úgy érkezni ide, hogy nem néhány órát, hanem egy teljes napot szánunk rá. A több hektáros területen ugyanis annyi látnivaló várja a látogatókat, hogy könnyen elszalad az idő, miközben egyik korszakból a másikba, egyik helyszínről a következőre vándorolunk.

Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol ennyire kézzelfogható közelségbe kerül a történelem.

Nemcsak azért, mert itt elevenednek meg a honfoglalás legismertebb történetei, hanem azért is, mert a magyar múlt különböző korszakai szinte egymásba kapcsolódva jelennek meg.

Az Emlékpark egyszerre történelmi emlékhely, szabadtéri múzeum és természetközeli kirándulóhely, ahol a látogatók nemcsak megismerhetik, hanem át is élhetik a magyarság ezeréves történetének fontos fejezeteit.

Aki egyszer végigjárja, könnyen megérti, miért tartják az ország egyik legkülönlegesebb történelmi helyszínének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Meglepő magyar város került Európa legolcsóbb úti céljai közé
A Time Out magazin 2026-os listáján Miskolc a negyedik helyen végzett a legjobb ár-érték arányú európai városok között. A rangsor az élményfaktor és a helyi költségek alapján készült.


Nem Párizs vagy Róma vezeti 2026 legjobb ár-érték arányú európai úti céljainak listáját, a Balkán és Közép-Kelet-Európa városai tarolnak, a negyedik helyen pedig Miskolc végzett.

A Time Out 2026-os rangsorának élére Albánia fővárosa Tirana került, ahol a történelmi múltat, a gasztronómiai élményeket és az olcsó árakat emelték ki.

A második helyen Bosznia-Hercegovina fővárosa, Szarajevó végzett, amelynek történelmi utcái mellett az árai is kedvezőek. Kiemelik a természeti környezetét, a hangulatos kávézókat, és a híres bazárnegyedet is.

A dobogó harmadik fokára az angliai Hull került fel, főleg a történelmi belvárosa, és a brit átlagárakhoz képest kedvezőbb költségei miatt – írja a Time Out.

A top tízben a negyedik helyre került Miskolc , amelyről úgy vélik, hogy az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú város az Európában utazók számára. A lap a belvárosi bárok mellett a lillafüredi kisvasutat és a Bükk közelségét is kiemelte. Azt írják, hogy Miskolc, amely egykor a háború utáni nehézipari központ volt, mára elvesztette iparának nagy részét. Ma egy közepes méretű város, amely Magyarország legjobb vidéki bárjaival, nyüzsgő havi bolhapiaccal és egy elegáns villamossal rendelkezik. Megemlítik a Bükköt, a gyönyörű tóparti üdülőhelyet, Lillafüredet és az erdei vasutat, a középkori Diósgyőri várat is, amely jelenleg rekonstrukció alatt áll.

A tizes listán szerepl még Zágráb, Belgrád, Szófia, Kaunas, Krakkó és Argosz.

A rangsor az élményfaktor és a helyi költségek alapján készült.

Tiranában egy egyhálószobás Airbnb-lakás átlagos éjszakai ára 52,5 euró, egy korsó sör pedig 1,65 euró. Szarajevóban ugyanez 40 és 2,30 euró. Miskolcon egy apartmanéjszaka átlagosan 55 euróba kerül, egy korsó sörért viszont mindössze 1,60 eurót kell fizetni.

Via RTL.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ezek a jelek buktatják le a turistacsapda éttermeket, amiket nagy ívben kerülj el a nyaraláson
A tökéletesen egyforma desszertek és asztalra kirakott fűszerek, ízesítők például arról árulkodnak, hogy nem fontos a minőség. Íme, a többi gyanús jel, amire érdemes odafigyelni.
SzE, Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. június 14.



A képes, többnyelvű menü mindent ígér a pizzától a ramenig? A bejáratnál egy hoszt a „special offerről” győzköd?

Valószínűleg egy bűnrossz étterembe készülsz beülni.

Most eláruljuk neked azokat a biztos jeleket, amelyek lebuktatják a gyenge vendéglátóhelyeket, Így a nyaralásod alatt megmenekülsz a kellemetlen élményektől.

Az egyik jel a desszertpult, már ha van ilyen a vendéglőben. A tökéletesen egyforma szeletekre vágott sajttorták vagy csokoládés édességek sokszor nem helyben készülnek, hanem külső beszállítóktól érkeznek. Ez önmagában nem jelent rossz minőséget, de arra utalhat, hogy az étterem kevésbé épít a saját konyhájára és a kreativitásra.

Ha ketchup, majonéz és egy egész fűszerarzenál vár az asztalon, az arra utalhat, hogy a konyha számít a vendégek utólagos „korrekciójára”.

A legbeszédesebb jel mégis a forgalom, vagy annak hiánya.

Ha egy étterem a legforgalmasabb ebéd- vagy vacsoraidőben is kong az ürességtől, miközben a környékbeli helyek tele vannak, az komoly vészjelzés.

Hasonlóan árulkodó a vendégkör összetétele:

ha egy helyen kizárólag turistákat látunk, és egyetlen helyi lakost sem, érdemes gyanakodni.

Az autentikus, jó ár-érték arányú helyeket a környéken élők is rendszeresen látogatják.

Természetesen a régi, jól ismert jelek is érvényesek. A szakértők szerint az igazán autentikus helyeket érdemes a turistaközpontoktól néhány utcával távolabb keresni.

Constantina Demos utazási szakértő szerint „ha egy étterem fontos látnivaló vagy nevezetesség közelében található, akkor az jó eséllyel turistacsapda”.

Ezek az éttermek gyakran a magas bérleti díjat építik be az árakba, ami a minőségen nem mindig látszik meg. A kirívó túlárazás néha egészen extrém méreteket ölthet, ahogy az egy 2019 májusában történt esetben is látható volt, amikor a Vatikán melletti Caffè Vaticano nevű helyen két hamburgerért és három kávéért 81 eurót, akkori árfolyamon bő 26 ezer forintot számláztak ki. Ez a hely klasszikus turistacsapdát állított a gyanútlan vendégeknek.

A gyors döntéshez elég lehet egy párperces audit is: a vendégkör megfigyelése, az étlap átfutása, hogy lássuk, rövid és szezonális-e a kínálat, a  desszertpult ellenőrzése, majd gyors ár-összehasonlítás a szomszédos utcák kínálatával. Végül két perc alatt átfuthatjuk a legfrissebb online értékeléseket, különösen a helyi nyelven írtakat.

Ha a jelek rosszak, érdemes olyan helyet keresni, ahol rövid, szezonális az étlap, van napi ajánlat, a desszertek házi készítésűnek tűnnek, és az asztalokon nincsenek előre kihelyezett szószok. A legbiztosabb pontot azonban a helyi vendégkör jelenti: ahová ők is beülnek, ott valószínűleg mi sem fogunk csalódni.

A közelmúlt nemzetközi és hazai összeállításai is megerősítették, hogy a látványosságok közelében működő, többnyelvű, képes menüvel és utcai hosztokkal dolgozó helyek elsősorban az egyszeri vendégekre építenek. A gyűjtések az apróbb jelekre is rávilágítottak: a túl egységes, gyári desszertek és az asztali fűszersorok gyakran gyengébb konyhai fókuszt jeleznek, ezért érdemes a specializált, szezonális konyhákat keresni.

Via Házipatika


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Fotók: Hogyan látja Máltát a szigeten élő magyar fotós, aki legszívesebben a sziklák tetején ül szemben az Alma Szemével
Képeken megmutatta azt is, hogy miért szeret a csöppnyi szigeten élni: mert a tenger elképesztő színekben pompázik, a természet fantasztikus látnivalókat kínál, a 7000 évre visszanyúló történelem pedig szó szerint kézzelfogható.
szs, fotók: Vas Gergely - szmo.hu
2026. június 15.



Málta egy igazi gyöngyszem azoknak, akik szeretik a különleges helyeket, a múlt emlékeit, a szikrázó napsütést, a kék tengert, az állandóan fújó szelet, a fűszeres illatokat. Az utóbbi évtizedekben a sziget sokat fejlődött, rengeteg új szálloda, szórakozóhely épült, miközben a régmúlt emlékeit is rendbehozták, eltűntek a régi nyikorgó buszok, elindultak a nagyméretű kompok és gyorshajók is a szigetek között.

Bevallom Málta nekem egyik kedvenc helyem lett még a nagy turista roham előtt. Azóta is vágytam visszajutni. Amíg pedig ez végre összejött, addig is tartottam a kapcsolatot a Máltán élő fotós barátommal, aki rendszeresen mesélt az ottani életéről, és küldte a csodás fotókat. Mikor pedig eljött a pillanat, hogy újra a sziget köveit koptathattam, akkor természetes volt, hogy Gergőt kérjem meg, töltsünk el együtt egy napot, mutassa meg az ő Máltáját, Gozóját. Igazán különlegesre sikerült a kirándulásunk, olyan helyekre vitt el, ahova átlagos turistaként jó eséllyel nem jutottam volna el – ezúton is köszönet érte (Beszámoló az utunkról hamarosan érkezik.)

És hogy ki is Vas Gergely (akit sokan csak Gregory Iron Photography néven ismertek)? A Máltán élő, dolgozó magyar fotós – túravezetővel beszélgettünk.

- Mesélj kicsit magadról, mivel foglalkozol és mióta élsz Máltán?

- Közel 20 éve foglalkozom professzionális fotózással, többnyire esküvők, rendezvények, portrék, természetfotók és gasztronómia találhatók a portfóliómban. Máltával 18 éves kapcsolatom van, jelenleg is itt élek, így elmondható, hogy jól ismerem az országot. Az első alkalmak még baráti látogatások voltak, de már akkor is végig fotóztam az országot, így rövidesen megnyílt az első fotókiállításom Magyarországon, amit még rengeteg másik követett a Máltai Idegenforgalmi Hivatal segítségével és felkérésével. Velük a mai napig jó kapcsolatunk van.

Képgaléria: Történelmi városok Máltán és Gozo szigetén

(A többi fotóért kattints a képre)

- Mi az, ami elvarázsolt a szigeten?

- Azt hiszem már az első képeken is tetten érhető, mennyire megfogott ez a szigetország, az élő és tapintható többezer éves történelem, a fantasztikus természet. Tetszett az emberek sokszínűsége, hiszen Málta mindig is egy befogadó ország volt, ahol sok nemzet van jelen. Elég, ha meglátogatjuk a fővárost, Vallettát, hogy mindezeket átérezzük.

- Mit kell tudni - nagyon röviden - Máltáról?

- Az ország Szicília és Afrika közt terül el, és itt 365 napból 300-on süt a nap. A tenger elképesztő színekben pompázik, a természet fantasztikus látnivalókat kínál, a 7000 évre visszanyúló történelem pedig szó szerint kézzelfogható. Területe Budapest méretével vetekszik, 316 km2, így könnyen bejárható.

Képgaléria: Tengeri hangulatok

- Mivel foglalkozol jelenleg?

- Sokféle dolog van az életemben. A fotózás a mai napig része ennek, bár a Covid időszakában ez nálam is kicsit megroppant. Mikor újra indult az élet, bizony kreatívnak kellett lennem. Elsőként kezdtem el privát túrákat szervezni úgy, hogy az ügyfeleim a legszebb helyeken, és a legérdekesebb kalandokban lettek megörökítve a kamerám által. A visszajelzések alapján ez egy jó kombó lett, hiszen 18 éves tapasztalatom igen hasznos, és a képeimet is nagyon szeretik. Sőt, vannak, akik ezek után visszatérnek még Máltára, ami azt bizonyítja, hogy a jelek szerint jól csinálom.

De nem hagytam abba az esküvői fotózásokat sem a csodálatos máltai természeti és történelemi helyszíneken. Ebben segítségemre van egy régi üzleti partnerem, akivel a világ több pontján is nagy sikerrel dolgozunk együtt. Szóval nem igazán unatkozom.

- Miben mások a te privát túráid, mint egy utazási iroda által szervezett út?

- Eleve kis létszámban gondolkodom, általában párok, vagy családok keresnek meg, akik már megtapasztalták, hogy milyen a tömegturizmus, és valami másra, személyesebbre vágynak. Így maximum 4 fővel indulok el. Azt szoktam mondani, hogy ezeken a túrákon én igazodom hozzájuk. A túrák 1 naposak, vagy Málta vagy Gozo szigetét látogatjuk meg. Nálam nem az óra mondja meg, hogy mikor van vége egy túrának. Miután nincs két egyforma út, ezért a repertoár is változatos. Igyekszem „rárezegni” a csapat hangulatára, érdeklődésére. Este pedig mindig garantált az alvás.

- Milyen specialitásokat tudsz nyújtani?

- Nagyon fontosnak tartom a reális tájékoztatást, és egy ország valós bemutatását. A legtöbb országban, így Máltán is már olyan sok a turisztikai lehetőség, hogy elvesznek benne a turisták, főleg azok, akik egy korrekt képet szeretnének kapni. Vagy például az igazi kézműves, ténylegesen itt gyártott értékeket felváltotta a máshonnan érkező bóvli. Csak egy példa: Marsaxlokk-i halászfalu piacán tömegével árulják a kaktuszfüge likőrt, ami meg sem közelíti az eredetit. Ha az igazit szeretné az ember megízlelni, azt nem ott kell keresni, hanem például kis farmokon, ha tudod hol keresd.

Az a hitvallásom, hogy amennyiben van lehetőség, mutassuk meg, milyen az igazi Málta. Az általam elmondott információk 18 évnyi tapasztalatból származnak. Ráadásul vannak olyan máltai partnereim, akik örömmel veszik, hogy megmutathatják termékeiket, így lehet a nemzeti értékeket közvetíteni, és megtartani.

Képgaléria: Vízparti romantika

- A weboldaladon sok információ, és pár túralehetőség található. Ezek közül melyik az, ami a legnépszerűbb, és hol lehet elérni téged?

- A piaci változásokat követni kell, ezért van többféle lehetőség is, de a legnépszerűbb túrám Gozo sziget, és a Gozo Extra túra. Ez utóbbi azért extra, mert a fotózás is benne van. Szerencsére az emberek még értékelik a jó minőségű, róluk szóló, egyedi képi emlékeket.

A weboldalamon megtalálható a foglalási rendszer, de célszerű legalább 1 hónappal a tervezett út előtt jelentkezni.

- Végezetül áruld el, hogy neked melyik időszak és melyik hely a kedvenced Máltán?

- Ha csak egy időszakot kellene megjelölnöm, akkor az ősz a legszebb időszak nekem, szeptember vége – egész október. Nálunk főszezon még a szeptember, így az október a favorit, amikor a kinti hőmérséklet és a tenger „összeér”, sőt még novemberben is szoktunk fürödni. Egyébként az ország turizmusa egész éves, hiszen a téli szezon is nagyon jól pörög, enyhék a telek.

Sok kedvenc helyem van Máltán, de ha csak egyet jelölhetek meg, akkor a sziklák tetején ülni szemben az Alma Szemével.

Ha nem tudod, hol van ez a hely, gyere el egy túrámra, ha Máltán jársz...

És néhány tipp, mit nem szabad kihagyni Máltán a "kötelező programokon" kívül:

- a helyi halételeket - mert isteniek

- a máltai édességeket - mert finomak

- a sólepárlókat - mert érdekes látvány

- a katonai vagy lovagi bemutatókat - mert ilyet máshol nem látni

- az esti tengerparti korzózást - mert hangulatos

- az aranyárusokat - mert...

- egy koncertet vagy fesztivált - mert sokszínűek

- a búvárkodást - mert sok szépség van a vízben

- a tűzijátékokat - mert ki sem tudod kerülni őket


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk