FELFEDEZŐ
A Rovatból

27 év munka után semmiségekkel szúrta ki a szemét a Burger King, az internet népe egy vagyont dobott össze neki

Majdnem három évtized hűséges munka után csak egy mozijegyet, egy hátizsákot, egy Starbucks-bögrét és egy kis édességet kapott „jutalomként”. Közösségi segítséggel viszont házat vett, és saját vállalkozásba kezdett.


Kevin Ford 27 év hűséges munka után alig kapott valamit a Burger Kingtől, írja a Unilad.

A neten hatalmas felháborodást váltott ki, amikor kiderült, hogy

ennyi év után egy mozijegyet, egy hátizsákot, egy Starbucks-bögrét és egy kis édességet kapott „jutalomként”.

Kevin lánya, Seryna igazságtalannak érezte ezt, és létrehozott egy GoFundMe kampányt, amelyben ezt írta:

„Apám eredetileg egyedülálló apaként kezdett dolgozni, amikor megszerezte a felügyeleti jogot felettem és a nővérem felett. Aztán, ahogy a családunk bővült és újraházasodott,

tovább maradt ott, mert az egészségbiztosítás, amit a szakszervezet biztosított, mindannyiunkat fedezett.”

A család kezdetben mindössze 200 dollárt szeretett volna összegyűjteni, de a kampány óriási sikert aratott, és végül több mint 460 ezer dollár jött össze.

Kevin a támogatásokból tavaly vásárolt egy 80 négyzetméteres házat három hálószobával és két fürdőszobával, 177 ezer dollárért.

A közösségi médiában meghatottan köszönte meg az emberek segítségét:

„Szeretném megmutatni nektek, amit ti tettetek lehetővé. Tudom, hogy nem kastély, de az enyém.

Csak egy keményen dolgozó fickó vagyok, és ti tettétek ezt lehetővé.”

– írta.

De a történet itt nem ért véget. Kevin most egy új álmot követ:

vásárolt egy ételfurgont 20 ezer dollárért, amit „K27Y”-nek nevezett el, utalva a Burger Kingnél töltött 27 évére (Kevin 27 Years).

TikTokon osztotta meg az örömét, és újra köszönetet mondott mindenkinek:

„Nem tudom, mennyire lesz sikeres, de Isten áldásával és a ti segítségetekkel remélem, hogy nagy siker lesz

– nekem, a családomnak, a gyerekeimnek és a közösségnek. De tudjátok, ti tettétek ezt lehetővé.”

– mondta.

Kevin tervei szerint 2025 májusára már teljesen működőképes lesz az ételfurgonja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Furcsa dolgot vettek észre Orbán Viktor fülében - Hadházy Ákos megpróbálta kideríteni, hogy mi az
A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet, hallókészülék, vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon Orbán a vitában.


„Valami nagyon furcsa dolgot vett észre Orbán jobb fülében egy honfitársunk azon a videón, ahol válasz helyett óvodás módjára ismételgette, hogy bolond vagyok” - írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A független képviselő szerint a „ketyere” két dolog lehet.

„Hallókészülék, bár nem tudunk arról, hogy Orbánnak ilyen problémája lenne. Lehet persze valami indiai csodadoktor praktikája is, szereti az ilyesmit. Vagy pedig „kémfülhallgató”, amin keresztül valaki diktálta, hogy miket válaszoljon a parlamenti vitában. Ha utóbbi, akkor valószínűleg a háttérben ülő propagandista már ki volt kapcsolva, amikor a folyosón találkoztunk. Bár ez sem biztosan igaz, mert úgy tűnik, az ovis színvonalú “érvelés” (“bolond, hülye, idióta stb.) most a meghatározó kommunikációs stratégia” – írta Hadházy, majd hozzátette: szerinte

a legnagyobb baj nem az, hogy a miniszterelnök milyen módon kapja az észt, hanem az, hogy amit mond, azt általában az orosz megbízói diktálják neki.

Hadházy később frissítette a posztot, és megerősítette, hogy valami biztosan volt Orbán fülében.

„Egy másik honfitársunk is észrevett valamit, ami alapján sajnos inkább az a valószínű, hogy tényleg diktálják Orbánnak a "sziporkázó" parlamenti válaszait.

Orbán fülében tuti ott van az a valami, valószínűleg bent felejtette.

De az talán még érdekesebb, hogy amikor rájöhetett, hogy közelről videózzák, kivehette, mert kicsivel később már nincs ott” – írta a képviselő.

Az eszközről több fotót is mellékelt a posztjában:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Te kis Temuról rendelt arisztokrata” - Somogyi András alaposan eligazította új videójában Rákay Philipet
Rákay a közösségi oldalán sértő kifejezésekkel illette a humoristát, és rendőrséget, bíróságot emlegetett. Somogyi válaszában közpénzekről és alacsony értékelésű filmekről beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Somogyi András új videóban reagált Rákay Philip kritikájára, amely a Semjén Zsoltról készült paródiáját érte, írja az atv.hu. A humorista a Szőlő utcai javítóintézet ügyére és Semjén Zsolt parlamenti felszólalására is utalt a felvételben.

Rákay a közösségi oldalán kemény szavakat használt: Somogyi szerinte „puhatestű toplúzer” és „tehetségtelen retardált hülyegyerek”, majd azt írta: „ne csodálkozzon majd, ha a rendőrségen és a bíróságon találja magát, mert mondataiért felelnie kell”.

„Szevasz, Kálmán! Te díszzsebkendős putrióta, te kis Temuról rendelt arisztokrata!”

- kezdte válaszvideóját a humorusta.

Somogyi azzal folytatta, örül annak, hogy Rákay „előbújt a privát elit klubjából, valamint közpénzszámolás közben volt ideje vele foglalkoznia”. Hozzátette: elolvasta a producer posztját, és szerinte bírósággal és büntetéssel nem a paródiavideó készítőjét, hanem a gyermekbántalmazókat kellene fenyegetni.

A humorista arról is beszélt, hogy ő hetente több ezer néző előtt lép színpadra, míg Rákay jelentős állami támogatásból készít „egycsillagos” értékelésű filmeket - ezzel utalva az Aranybullára, amely jelenleg 1,1-es értékelést kapott az IMDb-n -, és azt mondta, ezeket kevesebben nézték meg, mint a Semjén-paródiát, amely már több mint 160 ezres megtekintésnél jár. Megemlítette a Most vagy soha! című filmet is, amelyről úgy fogalmazott: kár volt elkészíteni; szerinte a pénz a „semmire” ment el.

Somogyi kitért arra is, hogy Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a közösségi oldalán felháborodott amiatt, hogy kormánypárti vezetésű települések is meghívják őt. Erre úgy reagált: „mindenhol fizet a fellépésért, ezért a korábbi televíziós szereplő nemcsak a jogállamiságot tapossa két lábbal, hanem a bevételi lehetőséget is elveszi az érintett városoktól, és tőle is”.

Somogyi András új videóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.


„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.

A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.

Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Egy másik érintett arról beszélt, hogy

a rágcsáló majdnem megölte.

Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.

Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.

A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szédítő látvány: átadták a világ legmagasabb hídját Kínában
A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonnát nyomtak.
F. O. Fotó: Youtube - szmo.hu
2025. szeptember 28.



A Huajiang Canyon híd három év alatt épült meg a délnyugat-kínai Beipan folyó völgye fölött – számolt be róla a kínai Xinhua állami hírügynökség. Az új átkelőt vasárnap adták át, és jelentősen lerövidíti az utazási időt: a korábbi kétórás út most mindössze két percet vesz igénybe.

A 625 méter magas híd közel kilencszer magasabban húzódik, mint a San Franciscóban található Golden Gate.

Teljes hossza 2980 méter, a támaszköze pedig 1420 méter, így nemcsak a legmagasabb, hanem az egyik leghosszabb függőhíd is a világon.

A kivitelezés 2022-ben indult.

A munkát több modern technológia is segítette, például fejlett tervezőszoftverek, előre legyártott elemek, valamint drónok és érzékelők, amelyek a szerkezet állapotát követték nyomon.

A hidat augusztus végén terhelési próbának is alávetették. Ekkor 96 teherautót állítottak a megfelelő pontokra, a járművek összesen 3360 tonna súlyt jelentettek.

A hídról készült videót itt lehet megnézni:

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: