A Rovatból

Berlini terrortámadás: lelőtték a lengyel kamion sofőrjét

A 37 éves férfit december 19-én, hétfőn 12 és 16 óra között rabolta el és gyilkolta meg a pakisztáni férfi.
Nyitókép: Twitter - szmo.hu
2016. december 20.



Újabb résztelek derültek ki a december 19-én történt berlini merényletről. Azt korábban is tudni lehetett, hogy egy lengyel cég kamionját használta a támadó ahhoz, hogy a karácsonyi vásárban nézelődő tömegbe hajtson. A támadásban 12 ember vesztette életét, a sebesültek száma pedig megközelíti az 50-et.

A teherautó eredeti sofőrje egy 37 éves lengyel férfi volt, aki Olaszországból szállított acélgerendákat. A kamionsofőrt a felesége hétfő délután négy óra körül próbálta elérni telefonon, de nem vette fel a kagylót.

Az áldozat a főnökével délben beszélt utoljára, tehát a férfit a merénylet napján, hétfőn 12 és 16 óra között rabolhatták el.

Volt olyan információ, hogy a sofőrt leszúrták, és ez okozta a halálát, de később Karl-Heinz Schröter brandenburgi belügyminiszter azt mondta, lelőtték.

Azt még nem tudni, hogy mikor gyilkolták meg: akkor, amikor a kamiont ellopták vagy közvetlenül a támadás előtt. Utóbbi azt feltételezné, hogy a sofőrt a terrorista a kamion vezetésére kényszerítette.

t1-horz

A kamion egy lengyel cégé, amelynek tulajdonosa, Ariel Zielinski azt mondta: a teherautó eredetileg Olaszországba ment, acélgerendákat szállított. Olaszországból visszafelé Berlinen keresztül ment Lengyelországba. Zielinski szerint a sofőr azért parkolt le Berlinbe, mert a szállítás csúszása miatt várakoznia kellett és csak kedden tudott volna továbbmenni. Eszerint a szállítmányt Berlinben pakolta ki és azért kellett várakoznia, mert még nem rakodtak le a járműről. Korábban a német rendőrség még azt állította: egy lengyelországi építkezésről tűnt el az autó.

Zielinski mindenesetre azt mondta,

rokonáért tűzbe tenné a kezét, gyerekkora ismeri, biztos abban, hogy ő nem lett volna képes ilyen merényletet elkövetni.

Az Index szerint a kamiont elrabló terroristáról biztonsági források annyit árultak el eddig, hogy Németországba Passaun keresztül érkezett 2015 december 31-én. A férfi 1993 január elsején született Pakisztánban és kisebb bűncselekmények miatt már ismert volt a német hatóságok előtt.

via Index

Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: