SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Vitray Tamás felesége szerint a párjával olyan elmenni bárhová, mint ahogy Audrey Hepburn léphetett ki az utcára a filmekben

A volt műsorvezető februárban vette el Vitray-Ivens Évát. A felesége most azt is felidézte, hogy indult a kapcsolatuk.


Februárban derült ki, hogy Vitray Tamás, 91 évesen, újra megnősült: Vitray-Ivens Évát vette feleségül.

A házaspár most a Nők Lapjának adott interjút, amiben szóba került az is, hogy korábban megjelent róluk egy-két kellemetlen újságcikk, már nincs körülöttük akkora zaj.

Az egykori tévés arról is mesélt, hogy sokszor az emberek nem nagyon tudnak mit kezdeni a kapcsolatukkal.

"Nem értik, hogy a kapcsolatunk teljesen természetes. Inkább a harminchat évnyi korkülönbséggel foglalkoznak. Meg hogy: te jó ég, a nő megfogta magának a gazdag Vitrayt…! Na, most nézzen körül: itt van minden, amim van, ebben a kétszobás panellakásban. Plusz a nyugdíjam"

– mondta Vitray Tamás, mire felesége hozzátette: hivatalosan nem is a tévés, hanem az ő lakásában élnek.

A beszélgetés során szóba került, hogy az egykori operaénekesnő a Covid-időszak alatt sofőrszolgálatosként dolgozott a gyerekeivel.

"A fiam, Áron akkor volt tizenhét éves, friss jogsival, és Zsófi lányom is segített. A sofőrszolgálat páros dolog: ha valaki ivott már, és nem vezethetett haza, hívott bennünket. Én hazaszállítottam az ügyfelet az autójában, valamelyik gyerek pedig követett bennünket a saját autónkkal, majd hazafuvarozott. Sokan óvtak tőle, hogy ez veszélyes, de minket épp olyan kulturált emberek hívtak, akik megittak egy-két pohár bort, és szerették volna betartani a törvényt: nem akartak ittasan vezetni. Megszerettük ezt a munkát."

- mondta az egykori operaénekesnő.

Vitray felesége felidézte azt is, hogy a volt műsorvezetővel először barátok lettek, majd munkakapcsolat alakult ki közöttük, melyből később szerelem lett.

"Nekem csípte a szemem, hogy ez a nő este fél tízkor megy munkába a két nagy gyerekével, és hajnali négykor érnek haza. Maga a tettrekészség tetszett persze, de ebben a rosszallásban már benne volt a rokonszenv vagy a vonzalom is. Ekkoriban kezdtem el a Csak ülök című podcastomat a YouTube-on, amit most is csinálgatok. Javasoltam Évának, hogy legyen mellettem gyártásvezető, és így együtt tudnánk dolgozni. Óriási mázlim volt. Nem azért, mert csupán elvállalta, hanem fantasztikus munkatárs is: pontosan tudja, mivel tud legjobban segíteni" – mondta a tévés, akinek, saját bevallása szerint, arra az egy mondatra korlátozódott az udvarlása, hogy „beléd szerettem, most mit csináljak?”.

Arról is kérdezték őket, hogy mi volt az, ami elsőre megfogta egyiküket a másikban. Erre felidézte, hogy férje egykori tanítványa egy látogatás alkalmával egy szóval fogalmazta meg, mit érezhet egy nő Vitray mellett. Ez pedig a „királynőképző”.

„Ha Tamás társaságába hölgy kerül, minden ízében-porcikájában érezni fogja, hogy nő. És ehhez nem kell, hogy Tamás udvaroljon. Olyan vele elmenni bárhová, mint ahogy Audrey Hepburn léphetett ki az utcára a filmekben: hogy biztosan én vagyok a legszebb, a legügyesebb, a legokosabb”

- mondta Éva.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban” – újabb részletek derültek ki a kórházban kezelt magyar Miss Universe-versenyzőről
A magyar lány súlyos ételmérgezést kapott, de más versenyzők is megbetegedtek. Miss Izland már fel is adta, Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei.


Drámai fordulatot vett Dezsényi Kincső kórházi kezelése Thaiföldön. A Miss Universe magyar döntőse allergiás reakciót mutatott az infúzión kapott gyógyszer egyik összetevőjére, ezért az orvosoknak azonnal új készítményt kellett találniuk a számára. A szépségkirálynő napok óta lázas és infúziót kap, állapotát a bangkoki Pattaya kórházban éjjel-nappal hat orvos felügyeli. A magyar modell súlyos ételmérgezés miatt került kórházba, miután kedden jelezte, hogy rosszul érzi magát – írta a 24.hu.

„Felvettük a kapcsolatot a biztosítóval is, mindent próbálunk megtenni azért, hogy minél előbb teljesen felépüljön.

Sajnos egyelőre nincs túl jó állapotban, napok óta lázas és infúziót kap. Az első infúzióra allergiás reakcióval válaszolt a szervezete, de most úgy tűnik, sikerült megtalálni a gyógymódot.

A közösségi oldalán néhány képpel bejelentkezett, de azóta még nem volt ereje posztolni és az üzenetekre válaszolni” – mondta dr. Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke.

Az ételmérgezésben több szépségkirálynő is érintett, Miss Izland pedig fel is adta a versenyt a betegség miatt.

„Kincsőnek vannak a legerősebb tünetei, tudomásom szerint csak őt szállította be a mentő a kórházba. Vele van az ágya mellett a Miss Universe Hungary egyik csapattagja, így nincs egyedül, de lelkileg is megviseli ez a nehéz helyzet. Még van egy hét a döntőig, és nagyon bízunk abban, hogy Kincső állapota javulni fog és hamarosan tudja folytatni a felkészülést a többi lánnyal. Természetesen az egészség az első, mi és a Miss Universe is támogatni fogja Kincsőt minden döntésében” – tette hozzá az elnök, aki november 20-án repül majd Ázsiába, hogy csatlakozzon a magyar versenyzőhöz.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi kommentben vágott vissza az X-Faktorból kiesett versenyzőjének, aki TikTok-élőben borult ki
Mohácsi Anett többek közt azt állította, hogy nem olyan dallal lépett fel az első élő show-ban, amivel szeretett volna. Mentora először nem akart reagálni, végül azonban mégis elmondta, mit gondol a vádakról.
DKA – Fotók: RTL - szmo.hu
2025. november 12.



Tóth Andi nem hagyta szó nélkül azt, hogy az X-Faktor első élő show-jának egyik kiesője éles kritikát fogalmazott meg a tehetségkutatóról. Mohácsi Anett visszatérőként Andi csapatába került, ráadásul nem is akárhogy, szabályt is változtattak, hogy a mentornak ne kelljen közte és Patai Anna között választania.

Anett a kiesését követően egy másik versenyzővel, Nazyrával beszélgetett élő adásban a TikTokon, ahol több szempontból is panaszkodott a műsorra – írja a story.hu. Bár a felvétel már nem elérhető, kommentek szerint

a versenyző sérelmezte, hogy olyan dalt, ruhát és sminket kapott, amiben egy pillanatig sem érezte jól magát, sőt, „utálta az egészet”. Azt is állította, hogy a képernyőn senki sem az, aki a valóságban, egyedül Valkusz Milánról nyilatkozott pozitívan.

Tóth Andi a minap egy TikTok-videóban beszélt a versenyzőiről, és megemlítette, hogy látta Mohácsi Anett és Nazyra élő videóját, amiről viszont nem szeretne véleményt mondani. Ugyanakkor kommentben mégis reagált a kiesett énekes egyik vádjára. A mentor szerint a versenyzők sértődötten másokat hibáztatnak, pedig a végső döntés a dalválasztásról az övék.

„Igenis ők választják a dalokat. Mi segítünk, ajánlunk mi is dalokat, főleg ha ők nem hoznak ötleteket. Csak ilyenkor sértődötten könnyebb másokat hibáztatni. Ha utolsó pillanatban ők »mégsem akarják a dalt«, akkor nem lehet mit csinálni, hiszen gondolni kell arra is, hogy a színpad, a koreó, fények stb. már készen vannak, ezért is kérdezzük meg őket ezerszer, hogy BIZTOS ezt szeretnéd-e”

– írta Andi, aki a versenyzőtársak elleni támadásokat is elfogadhatatlannak tartja. „Ellenszenves és kétszínű” – fogalmazott.

A kommentháborúban olaj volt a tűzre egy magát bennfentesnek beállító hozzászóló, aki az egyik kiesett versenyző párjának mondta magát. Több súlyos vádat is megfogalmazott, például, hogy szerinte a műsornak előre megírt forgatókönyve van, és a dalválasztással is manipulálják a versenyt. Tóth Andi ezeket a vádakat összeesküvés-elméletnek minősítette.

Nem Mohácsi Anett volt azonban az egyetlen, aki a dalválasztást kritizálta a kiesése után. A fiatal rapper, Lil Davis is rendkívül csalódottan távozott, és úgy érezte, másik dallal nagyobb sikert ért volna el.

„Megmutattam volna ország-világnak ezt a dalt, ami arról szól, hogy miből, honnan jövök: a telepről. Hiába dicsértek a mentorok a produkció után, most már úgy gondolom, nem ezzel a dallal kellett volna indítanom”

– nyilatkozta a rapper, aki Gáspár Laci versenyzőjeként vett részt az első élő show-ban.

A kommentelők közül egyébként többen felidézték, hogy amikor Mohácsi Anett Gáspár Laci mentoráltjaként esett ki az X-Faktorból, akkor is hasonlóan viselkedett: egy hozzászóló szerint „nagyon gusztustalanul beszélt” élő Facebook-videóban az énekesről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Reagált az RTL ByeAlex drogügyére – kiderült, szerepelhet-e így a Csillag Születikben
A csatorna azután szólalt meg, hogy kiderült, az énekesnél kis mennyiségű kábítószert találtak, amikor házkutatást tartottak nála a rendőrök. Ezt maga ByeAlex is elismerte.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 13.



Szerdán érkezett a hír, hogy ByeAlexnél házkutatást tartottak, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. A történtekről már a drogügyi kormánybiztos is elmondta a véleményét.

Mivel ByeAlex a múlt héten elindult Csillag Születik című műsorban zsűrizik, felmerült a kérdés, hogy vajon a drogbotrány befolyásolja-e a szereplését. Az RTL a 24.hu kérdésére azt közölte, elítélik a kábítószerrel való visszaélés minden formáját, de nem érzik szükségesnek bármilyen lépést tenni.

„Ahogy azt a hatóság jelezte, ByeAlexet nem vették őrizetbe, és mivel szabadlábon védekezhet, így ez a Csillag Születik című műsorban való szereplését nem befolyásolja”

– olvasható a válaszukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs ByeAlex ügyéről: Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban
Az énekes elismerte, hogy találtak nála egy „nagyon kis cuccot”. A rádiós szerint az ügy végigsöpörhet a szakmán.


Sebestyén Balázsék a reggeli rádióműsorukban borús hangulatban jósolták meg, hogy a ByeAlexnél tartott drograzzia csak a kezdet, és egy valóságos lavina indulhat el a hazai sztárvilágban. A műsorvezetők túlzónak érezték a hatósági fellépést, de Balázs szerint a T. Danny-ügyet követően most több híresség is a rendőrség látóterébe kerülhet – idézte a Story.hu.

„Durva dolgok lesznek még itt a következő 2-3 hónapban, celebek, előadók, hírességek...”

– fogalmazott a rádiós, utalva arra, hogy az ügy végigsöpörhet a szakmán.

ByeAlex nem sokkal korábban egy Facebook-posztban ismerte el, hogy a róla szóló hírek igazak: „Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” – írta, majd részletezte, hogy hajnali fél hétkor tizenöt rendőr jelent meg a lakásán. Az énekes hozzátette, hogy bár morcos volt a korai ébresztő miatt és a frizurája miatt is aggódott, mindenben együttműködött a hatóságokkal. A rajtaütés nemcsak őt érintette: zenekara több tagjánál is házkutatást tartottak, majd mindenkit bevittek az őrsre vizeletmintát adni.

A mostani esetek hátterében friss törvényi változások állhatnak, amelyek miatt a rendőrség szigorúbban léphet fel a kábítószeres ügyekben. A hasonló ügybe keveredett előadók már nem úszhatják meg anélkül a büntetést, hogy ne dobnák fel a dílerüket. A hazai sztárvilágban nem ez az első ilyen eset: 2022 őszén egy énekesnőt vittek be a lakásáról, akinek a vérében nagy mennyiségű kokaint találtak. Azóta sikeresen teljesítette az elterelést, és megállapodott a rendőrséggel, hogy tanúskodni fog. A Fővárosi Törvényszéken idén nyáron kezdődött el az a büntetőügy, amelyben egy másik „topceleb” neve is felmerült, aki ugyanattól a hálózattól szerezte be a drogot. Mindeközben a fiatal rapper, T. Danny ellen szintén kokain miatt folyik eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk