A mediterrán ciklon többféle halmazállapotú csapadékkal érkezett meg Magyarországra. Nyugaton már reggel óta intenzív a havazás, van, ahol már 15 centiméter vastag a hótakaró – adta hírül az Időkép. Elsőként Szombathelyről jelentették, hogy már egészen télies állapotok uralkodnak, de mostanra több Vas megyei települést – például Szentgotthárdot és Kőszeget – is elborított a hó, ami nagy pelyhekben, intenzíven hullik.
A ciklon egyre keletebbre mozdul, így az ország egyre nagyobb részében vált át az eső havazásra.
Több helyen – elsősorban a dunántúli és a középső tájakon – pedig ónos eső esik, ami veszélyessé teszi az utakon való közlekedést, több helyen már be is állt a forgalom, több baleset is történt. Több megyére – is riasztást adtak ki ónos esőre, de a havazásra is első-, illetve másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Fejér megyékben narancssárga, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megyékben pedig citromsárga riasztás van érvényben ma éjfélig.
Most még nyugaton húzódik a havazás és az eső határvonala, napközben viszont várhatóan egyre keletebbi tájakon is havazás veszi kezdetét. A keleti és déli országrészben megmarad az esőzés.
A mediterrán ciklon többféle halmazállapotú csapadékkal érkezett meg Magyarországra. Nyugaton már reggel óta intenzív a havazás, van, ahol már 15 centiméter vastag a hótakaró – adta hírül az Időkép. Elsőként Szombathelyről jelentették, hogy már egészen télies állapotok uralkodnak, de mostanra több Vas megyei települést – például Szentgotthárdot és Kőszeget – is elborított a hó, ami nagy pelyhekben, intenzíven hullik.
A ciklon egyre keletebbre mozdul, így az ország egyre nagyobb részében vált át az eső havazásra.
Több helyen – elsősorban a dunántúli és a középső tájakon – pedig ónos eső esik, ami veszélyessé teszi az utakon való közlekedést, több helyen már be is állt a forgalom, több baleset is történt. Több megyére – is riasztást adtak ki ónos esőre, de a havazásra is első-, illetve másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Fejér megyékben narancssárga, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megyékben pedig citromsárga riasztás van érvényben ma éjfélig.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.
Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.
Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.
Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.
A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.
„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.
A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.
Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.
Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.
„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”
– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:
„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”
A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.
A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.
„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”
– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.
Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni: