HÍREK
A Rovatból

Szüleihez rohant a miniszterelnök főtanácsadója, mikor kiderült, hogy ő is fertőzött Nagy-Britanniában

Dominic Cummings még márciusban hagyta el futva a Downing Street 10-et, de eddig titkolták, hogy hová lett a családjával együtt. Most óriási a felháborodás, a lemondását követelik.


Kiderült, hogy hová szaladt el Boris Johnson miniszterelnök főtanácsadója március 27-én a Downing Street 10-ből. A nagy rohanást akkor le is filmezték, de még nem derült ki, hogy miért volt a nagy sietség - írta meg a 444.hu.

A videón látni, amint Dominic Cummings a hóna alatt egy táskával futólépésben távozik, és bár a munkája Londonhoz köti, mégis több hétre eltűnt. Most kiderült, hogy a 425 kilométerre lévő Durhamba utazott családjával együtt.

VIDEÓ: Így szaladt ki a Downing Street 10-ből

A sajtó eredt a nyomába, és kiderítették, hogy Cummingson is már megmutatkoztak a koronavírus-fertőzés tünetei. A felesége akkor már napok óta beteg volt. A karantént végül nem otthon, hanem a szüleinél töltötte le.

Az újságírók kérdésére Durham rendőrsége közölte, hogy március 31-én mentek ki a Cummings-család házához egy állampolgári bejelentés nyomán. Ekkor derült ki, hogy a politikus megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat, mert a házban valóban ott találták a tanácsadót. A férfi azt állította, hogy a ház egyik részében szigetelték el magukat.

A The Guardian úgy tudja, hogy április 5-én látták Cummings-ot és egy kisfiút - vélhetően a gyerekét - a kertben. Mindezt aznap, amikor nem sokkal később bejelentették, hogy a koronavírusos Boris Johnsont kórházba szállították.

Most nemcsak a lakhelyelhagyási tilalom megszegése miatt támadják a főtanácsadót, hanem azért is, mert valószínűleg fertőző betegként a vélhetőleg veszélyeztetett korú szülőkkel is érintkezhetett.

A Liberális Demokraták és a skót nacionalisták vezetői most a lemondását követelik.

Cummings felesége egy magazinnak írt arról, hogyan élték meg a karantént, de azt nem árulta el, hogy hol voltak ez idő alatt. Az események alapján úgy tűnik, hogy a politikus március 27. táján lett beteg, a felesége akkor már napok óta otthon feküdt. Ekkor mentek el Durhamba. Mindketten rosszul voltak, ágynak estek, majd mintegy másfél hét után kezdtek javulni - akkor, amikor a miniszterelnök kórházba került, és állapota rosszabbodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Eddig is gyaníthattuk, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet” - mondta a TEGYESZ volt fővárosi vezetője
Molnár László szerint a szakmában sokan tudták, amiről most nyilvánosan is szó esik. Hozzátette: korábban még lehetett vitatkozni a döntéshozókkal, ma egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Molnár László a WMN-nek adott interjúban beszélt a gyerekvédelem helyzetéről. Huszonhárom éven át vezette a fővárosi TEGYESZ-t.

„Engem leginkább az érintett meg, hogy Kuslits Gábor – aki régi munkatársam – ilyen nyíltan, bátran vállalta azt a nagy nyilvánosság előtt, amit a szakmában dolgozók nagy része – és nemcsak ők – pontosan tudott eddig is” - mondta a lapnak.

A Szőlő utcai javítóintézet ügyében elmondta: az intézmény igazgatóját pár hónapja tartóztatták le. Számára új információ volt, hogy „állítólag két magas beosztású politikus is érintett”, erről korábban sem hírt, sem pletykát nem hallott.

„Eddig is gyaníthattuk persze, hogy valamilyen magas rangú rendőrtiszt vagy vezető érintett lehet. Hiszen példátlan szégyen, hogy tíz évnyi nyomozás alatt – hacsak nem volt az egész kamu – nem derült fény a tettesekre, és hagyták őket tovább garázdálkodni”

- tette hozzá.

Felidézte, hogy TEGYESZ-vezetőként ő is tett feljelentést az igazgató ellen. Szerinte Kuslits feljelentése más volt, „azt nem egyedül tette, hanem gyermekvédelmi gyámokkal és gyermekjogi képviselővel közösen, mert egy konkrét ügyben mindannyian ugyanazt tapasztalták”. Hozzátette: az ő korábbi feljelentésének is hasonló lett a vége: megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiányában.

Huszonhárom év vezetői időszakáról így beszélt: „régen még államtitkárral vagy a fenntartóval – akkor a fővárosi önkormányzattal – is lehetett emelt hangon vitatkozni. Nem gyűlöletből, hanem a meggyőzés szándékával. Senkiben nem merült fel, hogy »jaj, nem illik ezt mondani, mert kirúgnak«. Ez a szemlélet nagyon régóta eltűnt. Ma már egy egyszerű kérdés is provokációnak számít.”

Elmondta azt is, hogy amikor Fülöp Attilát megkérdezte, miként lehetséges, hogy a törvényben előírtakkal szemben a 12 év alatti gyerekek többsége nem nevelőszülőknél, hanem gyerekotthonban van, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárának válasza ez volt:

„szeretjük az életszerű megoldásokat”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz: Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön a kormány? Megint Moszkvából jött a parancs?
Egy új kormányrendelet szerint a TEK már határon túl is mozoghat, és titkos infókat szerezhet a belügyminiszter engedélyével. A volt vezérkari főnök szerint ez kikerüli a NATO/EU rendszereit.


Ruszin-Szendi Romulusz a kormány pénteken életbe lépő rendeletére reagált, vette észre a 24.hu. Ez lehetővé teszi, hogy innentől kezdve a TEK külföldön is fellépjen, és Pintér Sándor engedélyével titkos információt gyűjtsön. Ruszin-Szendi a közösségi oldalán azt írta, a biztonsági szolgálatok munkáját minden országban egyértelmű jogi keretek szabályozzák.

„Mire készül már megint a kormány? Hol és miért akarja bevetni a TEK-et külföldön? Megint Moszkvából jött a parancs?”

- írja a poszt elején a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Felidézte, hogy belföldön a TEK felhatalmazása a terrorizmus elleni fellépésre, a kiemelt személyek védelmére és a válságkezelésre szólt. A hírszerzés a nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköre, működésüket szigorú nemzetközi egyezmények, szövetségi koordinációs mechanizmusok (NATO, EU, Interpol) és kétoldalú megállapodások rendezik, hogy ne legyen „vadnyugat” a hírszerzésben.

Szerinte rendkívül kényes kérdés, hogy a belföldi bevetésekre létrehozott TEK hirtelen külföldi hírszerző mandátumot kapott. Úgy látja, ezzel a kormány megkerüli a szövetségi struktúrákat, ami bizalomvesztést okozhat.

Szerinte a boszniai eset már intő jel volt. Ha egyeztetés, szakmai kontroll és nemzetközi kooperáció nélkül folytatjuk ezt a különutat, a már így is töredezett szövetségi bizalom tovább reped.

Emlékeztetett, hogy a szövetségeseink (NATO, EU) azért vannak, hogy együtt kezeljük a kockázatokat. Ha „kiszállunk a közös játékból” és saját akciókba kezdünk, nem a közös hatékonyság nő, hanem a saját kockázataink.

„A biztonság nem improvizáció kérdése. Aki ma a szövetségi struktúrákat kikerülve enged önjáró akciókat, az nem erősíti, hanem gyengíti Magyarország nemzetközi súlyát és a magyar emberek biztonságát”

– hívja fel a figyelmet Ruszin-Szendi Romulusz.

Hozzátette, hogy számára egyre nyilvánvalóbb: az Orbán-kormány nem erőt mutat, hanem félelmet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péterék feljelentik Orbán Viktort a nemzeti konzultáció miatt: „Több tízmilliárd forintból folytatnak aljas, hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt”
A Tisza elnöke szerint több tízmilliárd forintnyi közpénzből zajlik pártpolitikai propaganda, ezért a miniszterelnök és a felelősök ellen feljelentést tesznek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A Tisza Párt feljelentést tesz Orbán Viktor ellen a nemzeti konzultáció miatt. Magyar Péter az ATV Híradónak azt mondta, a kormány közpénzből pártpolitikai kampányt folytat, és több tízmilliárd forintot égetnek el „aljas, hazug propagandára”.

A kormány szerdán döntött arról, hogy közteherviselés ügyében nemzeti konzultációt indít. A kérdőíveket október elején kezdik postázni, a kérdések tartalmát jövő héten hozzák nyilvánosságra – közölte Gulyás Gergely.

Magyar Péter szerint ez „bűncselekmény”, ezért a párt feljelentést tesz a miniszterelnök és a felelősök ellen:

„Mivel ez bűncselekmény, amit Orbán Viktorék csinálnak, hogy az adófizetők pénzét (…), több tízmilliárd forintból folytatnak aljas , hazug, pártpolitikai propagandát és kampányt, ezért a miniszterelnököt és akinek ehhez köze van, záros határidőn belül fel fogjuk jelenteni, és én nagyon remélem, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás ki fogja vizsgálni.”

Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai értelemben hibázott, de a kijelentése tartalmát továbbra is vállalja. A Fidesz kampányában központi elem lett a tiszás politikus etyeki fórumon elhangzott mondata: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor egy fogott ember, úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek
A Tisza Párt vezetője áfacsökkentésről, a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, a miniszterelnök reggeli rádióinterjújáról, valamint az évi 500 milliárd forint propagandára költött pénzről posztolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Orbán Viktor egy fogott ember” - szögezi le Magyar Péter péntek reggeli posztja elején. A Tisza Párt vezetője ezután részletesen kifejti azt is, hogy miért gondolja így.

„Úgy táncol, ahogy a Kreml és a saját oligarchái fütyülnek. Ezért próbálja szisztematikisan szétverni a hazánk számára létfontosságú biztonsági és politikai szövetségeket és ezért ellenzi az ötmilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását és 2.200.000 honfitársunk SZJA-csökkentését, valamint a TISZA radikális áfacsökkentését.”

Magyar ezután kitér a Szuverenitásvédelmi Hivatalra és annak vezetőjére is, akivel egy napja üzengetnek egymásnak:

„A TISZA-kormány az első napján megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hiszen az soha nem tett semmit a magyar szabadság és függetlenség védelméért, csak Orbánék politikai furkósbotjaként bohóckodott. A költségvetésből Lánczi Tamáséknak odadobott 6,2 milliárd forint közpénzből a TISZA-kormány azonnal létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, ahova a török császár is gyalog jár majd.”

Végül szóba hozza a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjúját is, ami Orbán külföldi útja miatt nem a Kossuth Rádió megszokott stúdiójában készült.

„Orbán Viktor már nem csak a maga luxizására szórja számolatlanul az adófizetői milliárdokat, de már a Kossuth rádió propagandistáit is kiutaztatja Abu-Dhabiba, hogy onnan olvashassa fel az előre megírt kérdésekre az előre megírt válaszokat.”

Magyar Péter a bejegyzés végén hozzáteszi, hogy pártja kormányra kerülés esetén az Orbánék által propagandára szórt évi 500 milliárd forintot az állami egészségügyre fordítja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk