FELFEDEZŐ

Szeméttelepre kerülhet a Titanic 44 milliárdos kínai másolata, mert az áldozatok hozzátartozói tiltakoznak ellene

Sokan ízléstelennek találták az ötletet, hogy rekonstruálják a balesetet.

Link másolása

Hagyják, hogy elrozsdásodjon a Titanic eredeti méretű replikája Kínában. Pedig a hajót annak idején nem kevesebb, mint 110 millió fontból, azaz 44 milliárd forintért készíttették - írja a The Sun.

A terv azután esett kútba, hogy az eredeti áldozatok hozzátartozói tiltakozni kezdtek: nem támogatták, hogy a projekt vezetői szimulációval teremtsék újra a jégheggyel való tragikus ütközés körülményeit.

A hajómodell már nem kevesebb, mint hét éve állomásozik egy Szecsuán tartományban található tengeri vidámparkban, annak ellenére, hogy az igazi Titanicot mindössze egy évbe telt felépíteni.

Su Shaojun befektető az 1997-es film hatására döntött úgy, hogy újraalkotja a hajót, méghozzá a bankett-termekkel, színházakkal, kilátópontokkal és medencékkel együtt. A Romandisea Titanic nevű hajóra vendégeket is hívtak, a működő motor segítségével pedig a tengeri utazás élményét is fel tudták idézni a számukra.

Mostanra azonban a hajó a jelek szerint már rozsdásodik: a projektet 2017 óta, részben anyagi okokból hanyagolják. Ha az ígérgetéshez híven nem fejezik be még ebben az évben, könnyen egy hajótemetőben végezheti.

Több mint száz év telt el azóta, hogy a valódi Titanic jéghegynek ütközött az Atlanti-óceán északi részén. A hajó Southamptonból indult és New Yorkba tartott, amikor az 1500 áldozatot követelő tragédia bekövetkezett.

A tervezett szimulációt az alkotók kénytelenek voltak lemondani, mivel rengeteg támadást kaptak a katasztrófa túlélőinek rokonaitól:

“Édesapám közel 90 éves koráig élt, de az életükért küzdő emberek hangja és látványa örökre vele maradt. Szerintem, ha ezt tudná, forogna a sírjában. Én nagyon dühítőnek találom még az ötletet is”

- mondta Jean Legg, akinek apja a Titanic személyzetében dolgozott, és a baleset 705 túlélőjének egyike volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: