Szatír a csepeli HÉV-en: anyukák és gyerekek előtt simogatta magát egy férfi
Feljelentést tettek egy férfi ellen, aki a csepeli HÉV-en fogdosta magát, miközben egy anyukát és annak kislányát bámulta, derül ki a Tények beszámolójából. Az elkövetőt egy másik édesanya vette észre, aki az 5 éves gyermekével utazott a vonaton.
„Felfordul a gyomrom. Konkrétan azóta csak erre tudok gondolni, hogy mi van, ha egy kislány vagy egy kisfiú egyedül utazik” – nyilatkozta az anyuka a hírműsornak. Elmondása alapján a férfi hosszú perceken keresztül simogatta magát, miközben az előtte ülő nő és kislánya próbálták elkerülni a zaklató tekintetét.
A szemtanú ugyan nem mert közbelépni, mert úgy vélte, hogy a férfi valamilyen szer hatása alatt állhatott, de sikerült lefotóznia az elkövetőt. Ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a férfi ellen szeméremsértés gyanúja miatt nyomozást indítottak. A hatóságok azonosították az elkövetőt, akit jelenleg is keresnek.
A Tények riportját itt lehet megnézni: