FELFEDEZŐ
A Rovatból

"Szárnyas, emberszerű lény volt" – 55 ember látta a Molyembert Chicagóban

A Molyember legendája az egyik legnagyobb amerikai tömeghisztéria. 2017-ben ismét sokan beszámoltak a létezéséről.


A Molyember már évtizedek óta lázban tartja az embereket. A repülő, emberszerű lényt 55 chicagói látta 2017-ben, erről a helyi média is beszámolt. Egységes képet ugyan senki nem tudott adni róla, vannak akik bagolyhoz hasonlítják, mások repülő, gótikus vízköpőként írták le. A többség repülés közben látta, de megjelentek olyan beszámolók is, amik szerint autók motorháztetőjére huppant le, vagy ablakokon nézett be a vörös szemeivel.

John Amitrano az egyike azoknak, akik 2017-ben látták a Molyembert. Amitrano biztonsági őr, egy chicagói bárban. Egy péntek éjjel, miközben az eget nézte meglátott egy repülőt, ami elszállt a város felett, alatta pedig egy szárnyas emberszerű lény repült.

Először denevérnek gondolta, aztán rájött, hogy amit látott túl nagy és egy denevérhez képest túl karcsú volt a feje. Állítása szerint izmos lábai, kiugró farka és emberszerű alakja volt, és furcsa, fel-le hullámzó mozgással repült.

Az amerikaiak fantáziáját különösen izgatja a lény. A Mothman (Molyember) legendája 1966. november 15-én született meg, mikor két házaspár Point Pleasant közelében, a helyi robbanóanyaggyár mellett kocsikázott. Egyszer csak feltűnt nekik, hogy nincsenek egyedül. Amit azon az estén láttak, egyike a világ legnagyobb rejtélyeinek. Azóta az egész világon ismert jelenséggé nőtte ki magát, emberek millióit foglalkoztatják még ma is.

Az 1960-as évek végén egyre többen látták őt. Leghíresebb jelenése az 1967-ben Point Pleasantben csúcsforgalomban összeomlott híd tetején volt,

ugyanis a 46 áldozatot követelő katasztrófa helyszínén is a Molyembert látták.

A történetből később híres regény született, a regényből pedig 2002-ben egy film Richard Gere és Laura Linney főszereplésével.

molyember

2016-ban egy újabb horrorfilm jelent meg a Molyember incidens címmel, amiben egy egy lelkes tanárnő és tanítványa Európába utazik, hogy utánajárjanak a Molyember mítoszának, de hamarosan a saját életükét kell megküzdeniük.

A Vice egy pszichológust is megszólaltatott a molyember-észlelések kapcsán, aki elmondta, hogy akik jobban hisznek a paranormális jelenségekben, azok gyakrabban is észlelnek ilyeneket, mert az agyuk igyekszik a már ismert, vagy legalább már elképzelt dolgokkal feltölteni a képet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Üvöltve kérte barátnőjét, hogy üsse a medvét – így halt meg a Grizzly Man
A borzalmas támadást hat percen át rögzítette a kamera. A férfi és barátnője nem élte túl a grizzly támadását.


Timothy Treadwell, akit sokan csak Grizzly Manként ismertek, 13 nyáron keresztül tért vissza Alaszkába, hogy a vadon élő medvék közelében éljen. Barátnője, Amie Huguenard is vele tartott. 2003. október 5-én azonban tragikus véget ért az utazásuk, emlékezett vissza a történtekre a ladbible.com.

Egy grizzly medve megtámadta Treadwellt, és halálosan megsebesítette. Ezután a medve Amie-re is rátámadt. A férfi kamerája rögzítette az utolsó hat percet, bár a lencsevédő végig rajta maradt, így csak a hang hallható. A felvételen Treadwell azt kiáltja: „Gyere már ki! Éppen megölnek idekint!” Ezután így szól Amie-hoz: „Üsd a medvét!”

A nő először azt mondja neki, hogy „játssz halottat”, később viszont azt kiabálja, hogy „üss vissza”, és egy serpenyővel próbálta elűzni az állatot.

A kazetta a dulakodás közben lejárt, így a felvétel itt megszakadt.

Másnap Willy Fulton, a repülőgép pilótájuk érkezett meg a helyszínre. Egy összeomlott sátrat, cipőket és emberi maradványokat talált. A földön egy kart, ujjakat, Treadwell koponyáját és egy gerincdarabot látott.

Az eset után Werner Herzog dokumentumfilmet készített Grizzly Man címmel. A filmben elhangzik egy korábbi mondat Treadwelltől, aki valószínűleg már korábban is sejtette végzetét: „Egyszer meg fogok halni ezekért az állatokért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.


Lily Phillips brit OnlyFans-modell decemberben került be a hírekbe, miután egyetlen nap alatt 101 férfival feküdt le. Akkor ez számított rekordnak, de most újabb számot döntött meg.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le”

– írta követőinek, amivel új csúcsot állított be az oldalon.

A TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. Hozzátette:

csak egy kis izomláza van.

@lily_phillipss

♬ original sound - Lillian Phillips

Az eddigi rekordot januárban egy szintén brit OnlyFans-tartalomgyártó, Bonnie Blue tartotta, aki 12 óra alatt 1057 férfival szexelt. A téma a világ minden pontját megmozgatta, megannyi cikk született az ilyen szexmaratonokról és az azokban részt vevő szereplőkről.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
80 éves lett Magyarország leghíresebb arca – ezek a kedvenc mémjeitek tőle
Arató András villamosmérnökből lett a világ egyik legismertebb mémje. Mára elfogadta, hogy lépten-nyomon a saját arcával találkozik az interneten, sőt számos hasznos dologra fordítja.


Ahogy arról egy posztban korábban megemlékeztünk, 1945. július 11-én született Kőszegen, azaz éppen ma 80 esztendős Arató András villamosmérnök, akit túlzás nélkül a fél világ Hide the Pain Harold mémfiguraként ismer.

Az általa már számos alkalommal elmesélt történet alapján Aratót 2010-ben kérték fel egy illusztrációs (stock-)fotózásra, majd egy évvel később mémoldalakon kezdett terjedni jellegzetes mosolya. Mivel az internetes közösség szerint arca a képeken olyan, mintha valamilyen fájdalmat akarna elrejteni, hamar megkapta a Hide the Pain Harold ("Rejtsd el a Fájdalmad Harold") nevet. Mint mesélte, egy ideig zavarta, hogy arcát nyakló nélkül használják mémekhez, de az évek alatt megbékélt vele, azóta pedig ő maga is előszeretettel vállal szerepléseket. Tartott már TED-előadást, részt vett közösségi eseményeken, reklámokban, gyakran pedig jótékonysági vagy figyelemfelkeltő kampányokhoz adja arcát.

Legutóbb akkor írtunk róla, amikor az Országos Mentőszolgálat kampányában többek között Shakirának és a legendás "baby sharknak" is beöltözött, hogy az újraélesztésre hívja fel a figyelmet.

Arra kértünk benneteket, hogy küldjétek el kedvenc Hide the Pain Harold-mémeteket üzenetben vagy kommentben – ebből pedig összejött egy csokorra való. Ezek között van politikai jellegű, sporttal kapcsolatos, de a legtöbb – mint a HPH-mémek nagy része is – a mindennapi élet nehézségeire irányítja rá viccesen a figyelmet.

A képre kattintva galéria nyílik – mi így kívánunk boldog születésnapot Arató Andrásnak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fesztiválozók Azahriah-ról: erős, megosztó kijelentés, de értjük, mit akart mondani
„Már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók” - Azahriah ezért később bocsánatot kért, de a kijelentés átment a köztudatba. Az EFOTT-on kérdeztük a fiatalokat.


Mint azt mi is megírtuk, Azahriah kemény szavakkal illette a fideszes szavazókat. Egy szerdán kirakott Instagram-sztorijában úgy fogalmazott: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”. A sztorit nem sokkal később már törölte is.

„Úgy gondolom, a mai reggeli kiírásommal hibát vétettem. Elragadott az aljas indulat, ami éppenhogy a polgári politizálás lehetőségét öli meg: a személyes hangvétel és a lekincsinylő stílus.

Akárhogy is érzem, nem ilyen energiákat akarok ebbe a hatalmas reflektorfénybe tolni, ideológiáink sosem szabad, hogy egymás ellen uszítsanak minket! Bánom, hogy olyan embereket minősítettem, akik nem szándékosan az ország leépítéséhez akartak asszisztálni, szimplán hittek egy évtizednyi hazugságban. Elnézést kérek, akiket véglénynek neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban ezt meghagyom Bayer Zsoltnak”

- írta a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában később az énekes.

Az EFOTT-on kollégnk a fesztiválozókat kérdezte Azahriah kijelentéséről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: