FELFEDEZŐ
A Rovatból

Sokkoló képek járják a netet a nőről, aki nyers sertéshúst evett, és paraziták lepték el a testét

A kínai nő családjában az volt a szokás, hogy nyersen eszik a disznóhúst. Nemcsak a hasában, de az agyában, a szemeiben, és a hátizmaiban is parazitákat találtak.


Elképesztő képek járták be az internetet egy kínai nőről, aki nyers sertéshús fogyasztása után parazitákkal fertőződött meg.

A Jünnan tartománybeli, Tingting álnevű nő

még 2016-ban kezdett panaszkodni fejfájásra, valamint fájdalmakra a combjaiban és a szemeiben.

Az orvosok CT- és MRI-vizsgálatokat javasoltak, de amit a felvételeken láttak, attól teljesen ledöbbentek. Kiderült, hogy a nőnél ciszticerkózis alakult ki, ami akkor történik, ha valaki véletlenül galandféregpetéket nyel le.

Tingting testét szó szerint ellepték az apró paraziták: megtalálták őket a hátizmai között, a hasában, a szemeiben és az agyában is.

A nő bátyja árulta el, mi lehetett a fertőzés oka: a család szokása volt, hogy a disznóvágás után nyers sertéshúst fogyasztottak. Tingting már tinédzserkora óta így tett. A bátyját is megvizsgálták, de ő szerencsére megúszta a fertőzést.

Meng Qiang neurológus elmondta, hogy Tingting állapota igazán súlyos volt.

„A beteg szemei kidülledtek, retinaelválás és vérzések jelentkeztek, a teste tele volt fertőzésekkel, és epilepsziás rohamai is voltak"

– magyarázta.

„Az ilyen esetek nagyon komoly következményekkel járhatnak. A paraziták leginkább az agyat támadják meg, és a központi idegrendszert károsítják. A leggyakoribb tünet az epilepszia, de értelmi károsodást, végtagbénulást, beszédzavarokat és érzékelési problémákat is okozhatnak”

– tette hozzá.

Az orvosok azt tervezték, hogy apró adagokban rovarölő szerekkel próbálják kezelni a lányt. De ha nem vigyáznak, a paraziták elpusztulása súlyosbíthatja az állapotot: gyulladásos reakciók és allergiás rohamok léphetnek fel.

Az interneten megosztott képek sokakat sokkoltak. Egy kommentelő így fogalmazott az X-en:

„Ez borzasztó. Annyira aprók, hogy észre sem veszed, hogy már beléd költöztek.”

Bár nem tudni, mi lett végül Tingting sorsa, a ciszticerkózis megelőzése nem túl bonyolult. A CDC szerint fontos, hogy mindig mossunk kezet vécéhasználat, pelenkacsere és ételkészítés előtt, valamint tisztítsuk meg a gyümölcsöket és zöldségeket. Olyan országokban, ahol nem biztonságos a csapvíz, csak palackozott vagy felforralt vizet igyunk.

És persze a nyers sertéshús fogyasztása is erősen kerülendő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mit gondoltok a portálunkról? Most elmondhatjátok a véleményeteket!
Sőt, kérjük, hogy tegyétek meg. Csak néhány percet vesz igénybe a kérdőívünk kitöltése, ami a munkánkhoz nagy segítséget jelent.


Változunk, alakulunk, fejlődünk – szeretnénk mindezt úgy tenni, hogy figyelembe vesszük a ti véleményeteket is. A szeretlekmagyarorszag.hu tartalmait ugyanis Nektek, az olvasóinknak készítjük, és mindenképpen az lenne a célunk, hogy a jövőben még inkább kiszolgálhassuk az igényeiteket.

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondoltok a portálról, a tartalmakról:

mi az, amivel elégedettek vagytok, mi az, amit hiányoltok, és mit látnátok szívesen nálunk?

Most osztályozhatjátok, milyen típusú cikkekre kattintotok szívesen, elmondhatjátok, zavarónak találjátok-e a reklámokat, és tippet adhattok nekünk, milyen témákból látnátok szívesen többet a portálon.

Ha megválaszoljátok a kérdéseket, a munkánkat támogathatjátok, és egyben ti is beleszólhattok abba, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Fontos számunkra, hogy a portálon megjelenő cikkek és videók a ti érdeklődésetekhez igazodjanak, számít a véleményetek!

A kérdőív kitöltése csak 6 percet vesz igénybe, de nekünk hatalmas segítséget jelent.

Köszönjük, ha szántok időt a válaszadásra, ígérjük, hogy odafigyelünk a véleményetekre.

Itt találjátok a kérdőívet:

Create your own user feedback survey


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Tiszásnak álcázva kérdezte a tüntetőket a Pesti Srácok munkatársa
A szombat délutáni tüntetés résztvevőit kérdezgette az álcázott újságíró, akiről fotó is készült.


A Tisza Párt sajtósának álcázta magát a Pesti Srácok egyik munkatársa a párt szombati tüntetésén. Varga Ádám a Tisza Párt logójával ellátott pulóverben sétált a tömegben, amire az volt írva, hogy

Tisza Párt Sajtó.

A napszemüveges újságírót a HVG munkatársa vette észre az MTVA székház elé szervezett délutáni tüntetésen, amint éppen a demonstráción résztvevőket kérdezgette.

A lap megjegyzi, hogy Varga mikrofonján sem utalt semmi arra, hogy egyébként a Pesti Srácoknak dolgozik.

Varga Ádámot a HVG kollégája le is fotózta. Az áltiszásról készült képet ide kattintva lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
„Életem legijesztőbb pillanata” – levideózta Nagylábat egy oklahomai túrázó, pár százan azért vitatják
Vannak, akik hisznek a létezésben, akadnak viszont, akik kamunak tartják a videón látható lényt. Egy biztos: újabb videó került napvilágra, amiből aligha tudjuk megfejteni a Nagyláb-rejtélyt.


Egy oklahomai túrázó, E_ManAlfaro osztotta meg a TikTokon azt a felvételt, amelyen állítása szerint Nagylábat kapta lencsevégre – írja a New York Post. A videó már majdnem 6 millió megtekintést ért el, és igen heves vita alakult ki a kommentszekcióban. A tízmásodperces klipben egy bozontos, lény látható, aki épp virágokat szaglászik egy fa mellett. A videós elmondása szerint „élete legijesztőbb pillanata” volt, amikor meglátta az entitást.

A videó azonban nem győzött meg mindenkit. A TikTok-kommentelők közül sokan kételkednek a felvétel hitelességében. Néhányan megjegyezték, hogy a lény kísértetiesen hasonlít a Jack Link’s marhahús szárított reklámjában látható jelmezre.

„Jó látni egy igazi Nagylábúról készült valódi felvételt”

– írta gúnyosan egy kommentelő. Mások konkrétan rámutattak, hogy a lény megegyezik az „Adult Sasquatch Costume” nevű, kereskedelmi forgalomban is kapható jelmezzel.

„Hol lehet ilyen jelmezt venni?”

– viccelődött egy másik felhasználó.

@e_man580 Scariest moment of my life and I really think I caught a fucking Bigfoot on camera in parallel forest. I wakes just doing some sight seeing and enjoying the day and saw something in the distance. Im still shaking as I type this. #bigfoot #sighting #oklahoma #parallelforest #fyp #scared ♬ original sound - E_ManAlfaro

A videós azonban kitart az állítása mellett, hogy nem egy jelmezről van szó.

„Nem hiszem, hogy ez jelmez” – válaszolta egy kommentre, és hozzátette, hogy a „valódi” Nagylábú mindig homályos a fotókon, ezért érezte szükségét, hogy maga készítsen egy felvételt, bár közben „rettenetesen megijedt”.

Ez az új videó egy újabb fejezetet nyit a Nagylábú-mítosz történetében, ugyanis az évtizedek óta tartó vadászat a lény után rengeteg homályos felvételt produkált már. Augusztusban például egy 20 éves természetfilm hátterében véltek felfedezni egy vágtázó Nagylábút, ami szintén felkavarta az összeesküvés-elméleteket kedvelők körét.

Bár a videón látható lény sokak szerint inkább hasonlít egy „Harry és a Henderson család” jelmezre egy Halloween-áruházból, mint egy valódi kriptozoológiai lényre, mégis izgalmat keltett. A Nagylábú-kutatás világa továbbra is tele van rejtélyekkel, meg nem erősített felvételekkel és rengeteg szkepticizmussal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Újra itt a sarki fény: ezeken a területeken lesz látható hazánk felett
Ma éjszaka a felhők miatt szinte semmi esély arra, hogy lássuk, de holnap este már tiszta lesz az ég.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



Ritka jelenségnek lehetünk tanúi a következő napokban: ismét sarki fény tűnhet fel Magyarország egén, írja az Időkép.

A Nap aktivitása továbbra is erős, a ma délután bekövetkezett napkitörés értéke az X9.05-ös skálán az elmúlt hét év legnagyobb ilyen eseményének számít, a SpaceWeatherLive szerint. A várakozások szerint ez a napkitörés, valamint az azt megelőző X7.1-es értékű kitörés miatt a Kp-index péntek hajnalban és este akár 7-es értéket is elérheti, ami sarki fényt hozhat az ország területére.

A sarki fény leginkább a csütörtökről péntekre és a péntekről szombatra virradó éjszaka lesz látható, ha az időjárás is kedvezően alakul. Bár csütörtök este várhatóan mindenhol zárt lesz a felhőtakaró,

péntek este és éjszaka már esély van arra, hogy a Dunántúlon, valamint a középső és déli tájakon időnként felszakadozzon a felhőzet, így megpillanthatjuk a fényjelenséget.

Link másolása
KÖVESS MINKET: