Schobert Norbert felesége, Rubint Réka Orosz Cynthia podcastjában vendégeskedett: a műsorban többek között szóba került az önmegvalósítás és az anyagi függetlenség megteremtése is.
A fitneszedző szerint mindez fontos egy kapcsolatban, és tabutéma is Magyarországon.
"Nagyon sok nő nem mer erről beszélni, mint ahogy én sem mertem az elején. De mivel akkor már jártam és azóta is járok légzésterapeutához, megtanultam, hogy csak akkor lehetek boldog én, Rubint Réka, ha nem Schobert Rékaként, nem Schobert Norbi feleségeként, nem Schobert Norbertnéként élek.
Ha elmész vidékre, meg lehet nézni: ha megkérdek valakit egy fellépés után, hogyan írjam alá a dedikáló kártyát, azt mondja, »Kovács Béláné«. Én meg kérdezem: de neked nincs saját neved? »Kovács Béláné!«. De mondom, keresztnevet szeretnék! „Ja, Erzsike, Timi…” – ezt csak azért mondom, hogy mindenki értse, hogy én, onnantól kezdve, hogy Kiss Tímeaként feleségül megyek Kovács Bélához, megszűntem létezni. Onnantól Kovács Béláné vagyok, aki főz, mos, takarít, gyereket szül, nevel. Ez nem biztos, hogy Kovács Béla hibája, csak lehet, ő is ezt a mintát hozta. Meg Kiss Tímea is. Ez a két minta gyönyörűen összeér, és csinálják ugyanazt, ami volt."
Rubint azt is elmondta, az ő szülei is így éltek.
"Édesanyámmal beszélgettem erről, és ő utána is Rubint Imréné volt. Amíg apukám elment, mert másik házassága lett, majd visszajött, anyukám abban a 16 évben is Rubint Imréné volt, és amikor meghalt, akkor is. Amikor én ezt láttam, akkor bennem egy világ omlott össze. (…) Egyvalami kikristályosodott: hogy soha nem akarok ebben a függőségi viszonyban lenni, soha.
A Norbiban is megvolt ez a minta, hogy ő a családfenntartó, te legyél az, aki megszüli, felneveli, itt van, stb. És én ezt akartam is, de szerettem volna Rubint Réka maradni, aki nem fél attól, hogy egyszer úgy jár, mint az anyukája."
Schobert Norbert felesége, Rubint Réka Orosz Cynthia podcastjában vendégeskedett: a műsorban többek között szóba került az önmegvalósítás és az anyagi függetlenség megteremtése is.
A fitneszedző szerint mindez fontos egy kapcsolatban, és tabutéma is Magyarországon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Feró a Békemeneten adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát „mindenki jól járt”. A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Az RTL Híradónak annyit azért elismert, hogy „lehet, kicsit túllőtt a célon”, de továbbra is azt gondolja, hogy nem mondott olyat, ami ne lenne vállalható. Időközben felmerült az is, hogy Őrbottyánban visszavonják a díszpolgári címét, de ez sem érintette különösebben.
A történtekre Udvaros Dorottya is reagált, és a Magyar Hangnak adott interjúban elmondta a véleményét.
„Nem hiszem, hogy Nagy Ferónak másokra kellene várnia, adja vissza magától a Kossuth-díját.”
A Kossuth-díjas színésznő és a Nemzet Színésze szerint Nagy Feró „szörnyű kijelentése” után nem méltó a kitüntetésre.
„Miért kell megvárnia, amíg tízen erre kérik, nem az lenne a legtermészetesebb, hogy egy ilyen nyilatkozat után magától lemond az elismerésről? Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a díjat” – fogalmazott Udvaros.
Szerinte a zenész kijelentései a kihasznált és bántalmazott lányokról felháborítóak, és még az egyre durvább közbeszédben is különösen kegyetlenek.
„Nagyon felzaklatott az ügy, botrány, hogy ma elhangozhat egy ilyen mondat, ahogy Nagy Feró későbbi kijelentései is szörnyűek. Azt mondja, hajlandó bocsánatot kérni, mintha ez valamiféle kegy lenne, de ahhoz már nem elég bátor, hogy viselje a szavai következményeit.”
„Ne mások javaslatára és védelmére várjon, a saját lelkében tegyen rendet, kérjen bocsánatot és adja vissza a Kossuth-díjat. Így talán még megőrizheti a méltóságát” – mondta a színésznő.
Nagy Feró a Békemeneten adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát „mindenki jól járt”. A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Az RTL Híradónak annyit azért elismert, hogy „lehet, kicsit túllőtt a célon”, de továbbra is azt gondolja, hogy nem mondott olyat, ami ne lenne vállalható. Időközben felmerült az is, hogy Őrbottyánban visszavonják a díszpolgári címét, de ez sem érintette különösebben.
Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.
Most újabb sztár szólalt meg az ügyben. Wolf Kati az X-Faktorban Feró mentoráltja volt, de legújabb Facebook- és Instagram-posztjában nem kíméli a rockert. Mint írja:
„Miért nem szégyelled magad, Feró???”
„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”
Hozzáteszi: „Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni.”
„Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként - valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat”
– zárja posztját az énekesnő.
Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.
Kemény választ küldött Nagy Feró Wolf Katinak a javítóintézeti botrány kapcsán. A Beatrice frontembere szerint az énekesnő félreértette a szavait, és bocsánatkérést vár tőle.
A zenészt még a csütörtöki Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Feró többek között azt monmdta:
„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
Feró szavaira többek között Wolf Kati is reagált. Az énekesnő a Facebook-oldalán azt írta:
„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”
Feró az Indexnek most arról beszélt, hogy Wolf Katinak fogalma sincs az ügyről, mégis beszállt a „baloldali kórusba”.
„Nagyon várom, hogy Wolf Kati bocsánatot kérjen tőlem, mert én nem erről beszéltem, de ő beszáll ebbe a liberális kórusba, lelke rajta. De megkérem, hogy soha többet ne is köszönjön vissza nekem, mert én sem fogok köszönni neki. Befejeztük”
– mondta. Hozzátette, hogy csalódott volt mentoráltjában, aki szerinte anélkül alkotott véleményt, hogy tisztában lett volna a tényekkel.
Kemény választ küldött Nagy Feró Wolf Katinak a javítóintézeti botrány kapcsán. A Beatrice frontembere szerint az énekesnő félreértette a szavait, és bocsánatkérést vár tőle.
A zenészt még a csütörtöki Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Feró többek között azt monmdta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az X-Faktor Táborában mind a négy mentor a CFL nevű rapduót szerette volna a saját csapatába. A jelenet az RTL-en futó műsor szombati adásában zajlott le – derült ki az RTLX-Faktor adásából.
Valkusz Milán azzal érvelt, hogy az ő stílusa áll a legközelebb a duóéhoz, és közben Tóth Andi alkalmasságát is minősítette.
„Szerintem nekik halál lehozó, ha hozzád kerülnek”
– mondta Valkusz Milán, a Valmar énekese és X-Faktor mentora Tóth Andinak.
Tóth Andi azonnal visszakérdezett. „Tényleg? Honnan tudod?” A riportszobában tovább árnyalta a véleményét.
„Tudtam, hogy a Milán hogy tud reagálni egyes helyzetekben. Én nem gondolom azt, hogy egymást kell ott minősítenünk a mentorszékben, és nekem az sértő, hogy ő ezt személyeskedésnek titulálta.”
Majka próbálta leállítani a vitát, és így szólt Valkuszhoz. „Én el akarom felejteni, hogy ezzel érvelj, mert ez nem igaz, Milcsi, hogy te vagy a zenekészítő-producer ennél az asztalnál.”
Valkusz visszakérdezett. „Jó, akkor az érv, hogy szerzek egy zenekészítőt, szerzek egy rappeset, meg elvileg eddig rappelgettem otthon, amit nem hallott senki?”
A szóváltás végén Tóth Andi lezárta a helyzetet.
„Milán, az van, hogy senki nem veszekszik, mert halálnyugodtan próbált mindenki erről beszélni, te pedig elkezdesz veszekedni, meg másokat lealacsonyítani. Akkor legyen a tied, mert engem konkrétan nagyon megsértettél, szóval legyen a tied!”